K&H Biztosító

címke rss
Erős pénzügyi évet zárt a K&H Bank

Erős pénzügyi évet zárt a K&H Bank

A 2019-es évben a K&H Bank 50,9 milliárd forintos nettó nyereséget ért el, mely a rendkívüli tételektől megtisztítva 7 százalékos nyereséget jelent. A K&H Biztosító eredménye 5,8 milliárd forint volt 2019-ben, mely 28 százalékos növekedést jelent. Hitelkihelyezésben 504 milliárd forintot értek el, mely 30 százalékos növekedést jelent 2018-hoz képest, ebből a vállalati hitelkihelyezés 310 milliárd, míg a lakossági 194 milliárd volt. Arányában a jelzáloghitelezés közel 50 százalékban, míg a személyi kölcsön és a babaváró hitel a másik, közel 50 százalékban járult hozzá a hitelezés növekedéshez.

A K&H Bank készen áll az azonnali fizetés júliusi indítására

Gazdaság2019.05.20, 15:52

2019 első negyedévében a K&H folytatta digitális átalakulását, és teljes erővel a saját, illetve a szabályozó hatóságok kezdeményezéseinek bevezetésén dolgozik. A kockázati életbiztosítás területén a K&H teljesen digitalizált értékesítési folyamatot indított el, amely a szerződéskötési időt 50 százalékkal csökkenti ügyfelei számára.

Erős évet zárt tavaly a K&H Bankcsoport

Gazdaság2019.03.07, 15:40

A K&H Bankcsoport 2018-at erős pénzügyi teljesítménnyel, 57,8 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, ami éves összehasonlításban 38 százalékos emelkedést jelent. Az ingatlan- és pénzügyi eszköz értékesítési tranzakciókból származó rendkívüli bevételek nélkül 53,6 milliárd forint nettó eredményt könyvelt el; ez 28 százalékos bővülés az egy évvel korábbi adathoz képest.

Már 60 ezren rögzítettek biometrikus profilt a K&H Banknál

Gazdaság2018.09.05, 18:11

Magyarországon két banknak van 3 ezer milliárd forint feletti mérlegfőösszege, ezek egyike a K&H Bank. A bankcsoport 2018 első félévében 31,5 milliárd forint nettó nyereséget ért el, az eredménye pedig 27,4 milliárd forint. A hitelintézetnél komoly fejlesztés zajlik a digitalizáció terén, már 26 pénztármentes fiókja van országszerte, a napi banki ügyletek ötöde pedig már teljesen papír nélkül is intézhető.

A biztosítók is megérezték a fagyos januárt

Gazdaság2017.02.03, 05:40

A hónap első felében 20-30 százalékkal több kárbejelentést kaptak a társaságok, mint egy évvel korábban. Duplájára nőtt például a csőtörések száma a vízcsövek elfagyása miatt.

Újabb sokkoló jelentés a nyugdíjas évekről

Gazdaság2017.01.10, 12:22

Egyre többen számítanak munkás nyugdíjas évekre, a magyarok 69 százaléka gondolja úgy, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog a tavalyi 61 százalék után - derült ki a K&H Biztosító éves reprezentatív felméréséből.

Inkább egy kutya, mint a riasztó

Gazdaság2016.07.29, 16:57

A lakástulajdonosok 68 százaléka hatékony házőrzőnek tartja a kutyákat, az ebek megelőzik a rangsorban a saját videós megfigyelő rendszert, a polgárőrséget és a távfelügyelet nélküli riasztókat is, derült ki a K&H Biztosító felméréséből.

50 milliós bírságot kapott a K&H Biztosító

Gazdaság2016.06.20, 09:53

A Magyar Nemzeti Bank az átfogó vizsgálat lezárásaként 20 millió forint felügyeleti és 30 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re a társaság működését érintő nem megfelelő eljárások, a biztosítási szerződések hiányos tartalmi elemei, illetve az ügyfél-tájékoztatásra és panaszkezelésre vonatkozó jogsértések miatt.

Álkedvezmény miatt bírságolták meg a K&H Biztosítót

Gazdaság2016.05.27, 12:10

A Gazdasági Versenyhivatal 9 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, mert a hivatal szerint a cég tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a K&H biztostárs utasbiztosítása népszerűsítésekor.

A K&H és az AEGON lett az év biztosítója

Gazdaság2014.10.21, 11:45

A K&H Biztosító lett szolgáltatás kategóriában az év biztosítója, az AEGON-t pedig a kárrendezési ügyekben találták a legjobbnak az ügyfelek. 15 ezer szavazat döntött. A szavazásból kiderül, hogy minden tekintetben a Békés megyében élők a legelégedettebbek.

Előző
  • 1
  • 2
Következő