K&H Bank

címke rss

A K&H-s exvezető tagadja az iratcsempészést

Itthon2004.03.05, 16:37

A K&H Bank volt főosztályvezetője ügyvédje révén közölte, nem igaz az a lapinformáció, hogy a jelenleg milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila utasítására iratokat csempészett volna ki a pénzintézet brókercégétől. Az ügyvéd kifogásolja, hogy bár ügyfele a rendőrségi tanúvallomás idején kérte, hogy bizalmasan kezeljék az adatait, a Magyar Nemzet mégis közölte teljes nevét.

Felszámolási kérelem a K&H brókercége ellen

Itthon2003.12.17, 09:45

Megérkezett a bíróságra az a felszámolási eljárást kezdeményező kérelem, amit az egyik károsult nyújtott be a K&H Bank brókercége ellen - tudta meg a Magyar Hírlap. Bár a cég többször is pénzt ígért ügyfeleinek, mindmáig nem fizetett.

Kamatot emel a K&H

Gazdaság2003.12.12, 13:38

A K&H Bank december 15-től 0,7-2,7 százalékponttal emeli a lakossági betéti kamatait - közölte a bank pénteken. A kamatemelés eredményeként az ügyfél 100 ezer forint feletti lekötésre minden lejáratnál magasabb kamathoz juthat.

Kihallgatták a miniszterelnök ismerősét brókerügyben

Itthon2003.12.06, 19:52

Tanúként hallgatta ki az ORFK Mudura Sándor romániai magyar vállalkozót, Medgyessy Péter miniszterelnök ismerősét. A rendőrség azzal indokolta a kihallgatás szükségességét, hogy Mudura szerepelt a K&H Bank VIP-listáján.

Nem megy haza karácsonyra Rejtő E. Tibor

Itthon2003.12.05, 07:06

2004. február végéig meghosszabbították Rejtő E. Tibor, a K&H Bank volt vezérigazgatójának előzetes fogva tartását. A bejelentéssel megdőlt az a lapértesülés, hogy Rejtő az ügyészséggel kötött állítólagos titkos alku nyomán a karácsonyt már otthon töltheti.

Pénzt ígér a K&H Equities az ügyfeleinek

Itthon2003.11.17, 14:15

Sem a K&H Bankot, sem annak brókercégét nem számolják fel, felszámolási eljárást senki nem kezdeményezett - közölte a hétfői Népszabadságban megjelent információkra reagálva a K&H Bank. A K& H brókercége azt ígéri ügyfeleinek, hogy az összeg nagyságától függetlenül minden jogos követelést kifizet.

A héten kiderülhet, mennyit fizet a K&H Bank

Itthon2003.11.10, 11:19

A héten kiderülhet, mennyit hajlandó kifizetni a K&H Bank a brókercégénél eltűnt milliárdokból, várhatóan lezárul ugyanis az a vizsgálat, amelynek során elbírálják a K&H Equitiesszel szemben támasztott követeléseket - írja a Népszabadság. A Kulcsár Attilával kapcsolatban álló közel 70 ügyfél még egy fillért sem kapott, jóllehet a bank az ügy kirobbanásakor azt ígérte, mindenkit kárpótolnak. Még eredetileg befizetett tőkéjét sem vehette fel senki.

Vádalkura készülhet az ügyészség Rejtővel

Itthon2003.11.03, 07:19

Állítólag vádalku készül az ügyészség és a K&H Bank volt vezérigazgatója között a kisebb büntetés vagy a külföldre távozás reményében. Rejtő valószínűleg arról is beszélne, hogy a politikai vezetők közül kiknek volt tudomása a tízmilliárdosnál is nagyobb károkozásról, és ennek kik voltak a haszonélvezői. Rejtő E. Tibort a rendőrség nem hallgathatta ki, amióta az ügyészség elszállíttatta - tudta meg a Magyar Hírlap.

A kormány a PSZÁF-t hibáztatja a visszaélések miatt

Itthon2003.10.30, 08:36

Nem fogadta el a kormány a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) 2002-es tevékenységéről szóló beszámolót. A kabinet részben az együttműködési készség hiánya és gazdálkodási hiányosságok miatt marasztalta el az intézményt. A kormány azt is kifogásolta, hogy nem kapott választ a Magyar Fejlesztési Bank 135 milliárd forintos veszteségének kialakulására és a K&H Banknál évek óta tartó visszaélésekre. Az okok között szerepelt az is, hogy a beszámoló több pontban nem egyeztethető össze a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentésével.

K&H: Szakmai érvek szóltak az MSZP-s cég megbízása mellett

Itthon2003.10.29, 15:46

Az [origo] kedden - a Népszabadságtól átvett cikkében - arról számolt be, hogy Horváth Csaba II. kerületi szocialista polgármester cége készítette a K&H Bank legújabb reklámfilmjét. A bank szerdai közleménye szerint kizárólag szakmai okok szóltak Horváth cégének megbízása mellett. Az intézmény visszautasít minden olyan feltételezést, hogy a döntésnek politikai okai lennének.

K&H-reklámot készített egy MSZP-s képviselő cége

Itthon2003.10.28, 11:41

Egy MSZP-s képviselő cége készítette a K&H Bank legújabb reklámfilmjét. Az érintett, Horváth Csaba II. kerületi polgármester elismerte, hogy cége gyártotta a filmet, ám közölte, már nem ügyvezetője a társaságnak - írja a Népszabadság.

László Csaba pert nyert a Magyar Nemzettel szemben

Itthon2003.10.27, 18:48

Sajtópert nyert László Csaba pénzügyminiszter a Magyar Nemzettel szemben; a Fővárosi Bíróság hétfőn kihirdetett, nem jogerős ítélete szerint a lap valótlanul állította, hogy a felperes a  K&H Banknál korábban betöltött vezető tisztségével összefüggésben közvetlenül, személyesen felelős a brókercégnél történt visszaélésekért.

Bácskai kérésére készített feljegyzést Kulcsár

Itthon2003.10.06, 17:22

A rendőrség Kulcsár Attilának tulajdonított levelet kapott, amelyben az álbróker korrupcióval és sikkasztással vádolja volt főnökét, Rejtő E. Tibort, a K&H Bank volt vezérigazgatóját. Az [origo] információi szerint Kulcsár a feljegyzést Bácskai János, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felfüggesztett vezetőjének kérésére készítette. Kulcsár csak akkor vállal hivatalos tanúvallomást, ha tanúvédelemben részesül, mert állítása szerint fél Tasnádi Pétertől.

Állítólag Tasnádival fenyegette Rejtő Kulcsárt

Itthon2003.10.06, 11:30

Újabb, Kulcsár Attilának tulajdonított levél került pénteken a rendőrség birtokába - erősítették meg a Blikknek az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán. A levélben állítólag azt írja Kulcsár, hogy azért engedelmeskedett Rejtő E. Tibornak, a K&H Bank volt vezérigazgatójának, mert az Tasnádi Péterrel fenyegette őt.

Rejtő mindent tagad

Itthon2003.09.09, 11:12

Tagadja a vele szemben felhozott vádakat Rejtő E. Tibor, a K & H Bank előzetesben lévő volt vezetője. Rejtő azt állítja, hogy sem felügyeleti, sem irányítási jogköre nem volt a K & H Equitiesben.  

A titkosszolgálatokat nem hibáztatják a brókerügyben

Itthon2003.09.09, 21:15

A kormányoldal és az ellenzék is egyetért abban, hogy a titkosszolgálatok nem hibáztak a brókerügyben - derült ki a nemzetbiztonsági bizottság ülése után. A Fidesz ugyanakkor továbbra sem tartja tisztázottnak, hogy Tóth András nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár miért találkozott Kulcsár Attilával, a K & H-ügy későbbi gyanúsítottjával. Tóth átadott a bizottságnak két egyelőre ellenőrizetlen dokumentumot: egy állítólagos VIP-listát a K & H Equities ügyfeleiről és egy feljegyzést, amely a K & H Bank volt vezetőjét minősíti. Áder Jánost, a Fidesz frakcióvezetőjét a bizottság következő ülésén hallgatják meg.

K & H: zárolhatják az ÁAK pénzét az Equitiesnél

Itthon2003.09.09, 20:24

A K & H Bank bróker cége kérte az Állami Autópálya Kezelő Rt. egyik számláján lévő 4,2 milliárd forint zárolását - erősítette meg a bank kommunikációs osztálya kedden a Figyelő értesülését.

Jó utat kívánt a rendőr telefonon Rejtőnek

Itthon2003.09.09, 17:13

Hiába állította a K & H Bank azóta előzetesben lévő volt vezetője, hogy csak függönyt vásárolni megy Bécsbe, a rendőrök nem hittek neki. Bár úgy tettek, mintha bíznának Rejtő szavában, jó utat is kívántak neki, mindez csapda volt, a bankvezetőt később a határon elkapták. A bankár elfogásának részleteiről is beszámolt a rendőrség a K & H-ügy fejleményeiről tartott sajtótájékoztatón. Közben kiderült az is, hogy mégis több milliárd forint veszteséget okozhat a brókerbotrány az államnak.

Előzetesben a K&H-ügy három gyanúsítottja

Itthon2003.09.08, 09:21

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyzete Rejtő E. Tibort, a K&H Bank volt vezérigazgatóját, Garamszegi Gábort, a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettesét  és Bitvai Miklóst, az Állami Autópályakezelő Rt. volt vezérigazgatóját. Rejtőt és Garamszegit sikkasztással, Bitvait sikkasztással és magánokirat-hamisítással gyanúsítja a rendőrség. Szökés, elrejtőzés, illetve a büntetőeljárás megnehezítése veszélye miatt helyezte a bíróság előzetes letartóztatásba a gyanúsítottakat. Ez ellen mindhárman fellebbeztek.

Újabb őrizetbe vételek K&H-ügyben

Itthon2003.09.06, 16:09

Őrizetbe vette a rendőrség a Betonút Rt. volt vezérigazgató-helyettesét és az Állami Autópályakezelő Rt. volt vezérigazgatóját a K&H Bank brókercégének ügyével kapcsolatban - közölte az ORFK kommunikációs igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Rejtő előzetes letartóztatását kérik

Itthon2003.09.06, 10:34

A rendőrség kezdeményezte Rejtő E. Tibor, a K&H Bank volt vezérigazgatójának előzetes letartóztatását - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szombaton. A rendőrség a gyanúsított pénteki kihallgatását követően indítványozta a korábbi bankvezér előzetes letartóztatásba vételét.

Kulcsár kormányzati kapcsolataival büszkélkedett

Itthon2003.09.06, 14:12

A Magyar Nemzet birtokába került a K&H Bank belső vizsgálatakor készült jegyzőkönyv, amelyben Kulcsár Attila és titkárnője beszélgetéseit rögzítették, a titkárnő visszaemlékezése alapján. E szerint Kulcsár kapcsolatban állt több magas rangú kormánypolitikussal. A titkárnő emlékei szerint több politikus is védelmet ígért a gyanúsított brókernek. Kulcsárt a jegyzőkönyv szerint kapcsolatban állt Tóth András tikosszolgálati államtitkárral, de beszélt telefonon Lamperth Mónika belügyminiszerrel és Kovács László barátnőjével, közvetve kapcsolata volt a miniszterelnökkel is.

Kőbánya MSZP-s polgármesterét támadja a Fidesz K&H-ügyben

Itthon2003.09.05, 17:32

A X. kerületi Fidesz Andó Sándor kőbányai MSZP-s polgármestert támadta több korábbi pénzügyi döntése miatt. A Fidesz szerint gyanús, hogy Andó többször is a K&H Bankkal és annak cégeivel akart szerződni. A Fidesz ezt összefüggésbe hozza azzal, hogy később, a 2002-es önkormányzati választások előtt, szerintük a kerületi MSZP "soha nem látott méretű" kampányba kezdett. Andó Sándor azt elismeri, hogy talákozott Kulcsárral, de azt állítja: nem kapott kampánypénzt a sikkasztással gyanúsított brókertől.

K&H-ügy: kihallgatják a bank lemondott igazgatóját

Itthon2003.09.02, 07:27

A héten várhatóan kihallgatják a rendőrségen Rejtő E. Tibort a K&H Bank lemondott vezérigazgatóját is a brókerbotránnyal kapcsolatban - írja a Magyar Hírlap. A lap szerint a két szír állampolgár letartóztatásának múlt heti elrendelése a kiszivárgott sajtóértesülések miatt, lépéskényszerből történt. Egy, a lapnak nyilatkozó illetékes szerint a kiszivárgott információk rendkívül sokat ártottak a nyomozásnak.

Cikkgyűjtemény a brókerbotrányról

Itthon2003.08.29, 16:30

Rendőrségi nyomozás és bankfelügyeleti vizsgálat indult az utóbbi napokban kipattant brókerbotrány miatt. Az eddigi gyanú szerint akár több milliárd forinttal is károsulhatott 60-70 ügyfél a K&H Equities brókercég valószínűleg jogsértő befektetési gyakorlata miatt. Az ügy fő gyanúsítottja Kulcsár Attila, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, mert nem ment el gyanúsítotti kihallgatására. Később őrizetbe vettek egy szír férfit is, akit azzal gyanúsítanak, hogy felvette az elsikkasztott pénz egy részét. Korábban lemondott a K&H Bank vezérigazgatója a botrány miatt. A sikkasztás gyanújával indult gazdasági ügyből politikai bootrány ...

Járai: Nem pesszimista az MNB inflációs prognózisa

Gazdaság2003.08.26, 08:25

A 2004-es 6,5 százalékos átlagos és az 5,5 százalékos decemberi inflációs prognózis nem pesszimista - jelentette ki Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Pénzügyminisztérium egy pénteki közleményére reagálva. A jegybank elnöke az elmúlt hetek brókerbotrányával kapcsolatban úgy vélte, hogy a PSZÁF kiváló munkát végzett a K&H Bankban.

ORFK: Nem gyanúsított a K&H volt elnöke

Itthon2003.08.16, 16:23

Gyanúsítottként hallgathatja meg a rendőrség a brókerbotrány kapcsán Rejtő E. Tibort, a K&H Bank korábban lemondott elnökét - írja rendőrségi forrásokra hivatkozva a Népszava. A lap információit az Országos Rendőr-főkapitányság szombaton közleményben tagadta.

Kulcsár több ügyfelét figyelmeztette

Itthon2003.08.10, 22:46

Kulcsár Attila, a K&H Bank több milliárdos sikkasztással vádolt ügyvezetője a pénzintézetnél indult vizsgálatok idején figyelmeztette néhány korábbi ügyfelét: vigyék át pénzüket másik bankhoz. Legtöbbjük számára ekkor derült ki, hogy pénzüket nem a megállapodásoknak megfelelően fektették be, sokan pedig szembesültek azzal, hogy kevesebb pénz van számlájukon, mint amennyiről tudtak. A figyelmeztetett ügyfelek közül ezután többen ügyvédhez fordultak, mert attól tartottak, hogy tettestárs lesz belőlük.

Jogszabálymódosítás adott zöld utat Kulcsárnak

Itthon2003.08.09, 09:07

Egy tavaly decemberben alkotott kormányrendelet ez év januártól hatályos módosítása tette lehetővé, hogy a K&H Bank brókercégénél Kulcsár Attila végrehajtsa az ismeretlen eredetű milliárdok tisztára mosását eredményező részvényvásárlási akciókat - írta a Magyar Nemzet.

Pénzmosókat keres brókercégénél a K&H

Itthon2003.08.06, 18:04

Ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést pénzmosás alapos gyanúja miatt a K&H Bank - olvasható a pénzintézet szerdai közleményében. A feljelentést a K&H Equities brókercégnél folyó vizsgálat lezárulása után tette a bank. A vizsgálat során ugyanis kiderült, Kulcsár Attila, a cég ügyvezetője vélhetően nem egyedül felelős a brókercégnél történt pénzügyi bűncselekményekért.

A bankvezetőknek járt a MeH belépő

Itthon2003.08.05, 08:51

1998 és 2002 között 800, a kormányváltás után 400 belépőt adtak ki. A listákon szerepel az összes nagyobb bank vezetője. Rejtő E Tibornak, a K & H Bank lemondott vezérigazgatójának mindkét időszakban állítottak ki igazolványt - tudta meg a Népszabadság. Szombaton derült ki, hogy a milliárdos sikkasztással gyanúsított brókernek, Kulcsár Attilának is volt belépője a kancelláriára.

Több dolgozó ellen indul eljárás a K&H Equities-nél

Itthon2003.08.04, 16:21

A K&H Bank igazgatósága hétfői ülésén a belső vizsgálat eddigi eredményei alapján megállapította, hogy a brókerbotrányban Kulcsár Attilán kívül más dolgozó is érintett a K&H Equities-nél. Az igazgatóság fegyelmi eljárást indított.

Kulcsárnak belépője volt a kancelláriára

Itthon2003.08.02, 18:06

A K&H sikkasztással gyanúsított ügyvezető igazgatója állandó belépővel rendelkezett a Miniszterelnöki Hivatalba (MeH) - közölte szombati számában a Magyar Nemzet. A cikk megjelenése utáni vizsgálat igazolta, hogy Kulcsár Kodela László volt humánpolitikai helyettes államtitkártól kapta a belépőt. Kodela tájékoztatása szerint Kulcsár Attila azért kapott fényképes belépőt a hivatalba, mert a K&H Bankot képviselte több tárgyaláson is. Kulcsár a bank ügyvezetőjeként - brókerként folytatott tevékenységétől függetlenül -, hivatalos minőségben igényelte a belépőkártyát.

A rendőrök szerint a PSZÁF nem szólt Kulcsárról

Itthon2003.07.22, 17:53

Kedden folytatódott a nyilatkozatháború a különböző hatóságok között arról, hogy kinek és mikor kellett volna lebuktatnia Kulcsár Attilát, a K&H Bank brókerbotrányának főszereplőjét. A rendőrség álláspontja szerint nem igaz, hogy a PSZÁF figyelmeztette őket Kulcsár üzelmeire.

Vitatott nulla László Csaba jelzálogbejegyzésén

Itthon2003.07.14, 18:35

Hiteles, de a pénzügyminiszter által lakásépítésre felvett hitel összegét tévesen feltüntető tulajdoni lapot juttattak el ismeretlenek hétfőn több újsághoz és hírügynökséghez - állítja a Pénzügyminisztérium. A dokumentum szerint László Csaba pénzügyminiszternek 821 ezer eurós hitele van a K&H Banknál. A tárca közleménye szerint a jelzálogjog bejegyzésekor hiba történt, a kérdéses hitel összege valójában csak 88 100 euró, vagyis 22 millió forint.

MSZP-s kapocs a K&H és az Autópálya Kezelő között

Itthon2003.07.12, 08:16

A Pest megyei közgyűlés MSZP-frakciójának tagja, Gáldi György, a K&H Bank strukturált finanszírozási főosztályának vezetője, igazgatósági tagként vesz részt az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. munkájában is. Gáldi azonban nem a bank képviselőjeként szerepel az igazgatóságban, hanem magánemberként.

Brókerbotrány: Rogán most Csillag Istvánt kérdezi

Itthon2003.07.12, 21:51

Rogán Antal szombaton Csillag István gazdasági miniszternek tett fel kérdéseket a brókerbotrány kapcsán. Szerinte a miniszternek válaszolnia kell arra, hogy kinek a javaslatára nevezett ki az Autópálya Kezelő igazgatótanácsába egy olyan szocialista politikust, aki a K&H Banknál is dolgozott. Az ellenzék szerint már három szál mutat egyértelműen az MSZP irányába. Gy. Németh Erzsébet MSZP-s frakcióvezető-helyettes szerint egyetlen szocialista politikus sem érintett a K & H brókercége körüli botrányban.

Brókerbotrány: rágalmazás miatt feljelentik Rogánt

Itthon2003.07.10, 18:23

Jegesy András ügyvéd, Lamperth Mónika belügyminiszter férje rágalmazás miatt feljelenti Rogán Antalt. Az ellenzéki politikus ugyanis szerdán azt állította, hogy az ügyvéd havi egymillió forintos megbízási szerződést kötött korábban a K&H Equities brókercéggel, amely állami pénzeket forgatott, a szerződést azonban nem mutatta be. Eközben Rogán a pénzügyminiszter felelősségét is felvetette a brókercég körüli botrány kapcsán. Szerinte ugyanis László Csaba korábbi munkahelye, a K&H Bank több milliárd forint értékben kapott állami megbízásokat. Az MSZP az újabb elenzéki vádak után visszatámadott: szerintük vezető fideszes politikusok kappcsolatban ...

A K&H Bank bonyol�tja le a k�rp�tl�si jegyek cser�j�t

Gazdaság2003.02.24, 17:28

A Forr�s Rt. r�szv�nyei nyilv�nos forgalomba hozatal�nak �s t�zsdei bevezet�s�nek teljes k�r� lebonyol�t�s�t ell�t� feladatok elv�gz�s�re ki�rt p�ly�zaton az �PV Rt. a Kereskedelmi �s Hitelbank aj�nlat�t nyilv�n�totta gy�ztesnek - �ll a bank [origo]-hoz eljuttatott k�zlem�ny�ben. Ennek �rtelm�ben a Forr�s-r�szv�nyek k�rp�tl�si jegy ellen�ben t�rt�n� nyilv�nos forgalomba hozatal�t �s t�zsdei bevezet�s�t a K&H Bank bonyol�tja le.

Erősödő forint - gyengülő versenyképesség

Gazdaság2002.12.02, 08:03

A világgazdasági dekonjunktúra elhúzódása, a bérek gyors emelkedése, a magas kamat és a rendkívül erős forint tartósan rontja a magyar gazdaság versenyképességét - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzése.

GKI: Az elosztás helyett a növekedés kap hangsúlyt

Archívum2002.11.04, 09:14

A GKI Rt. a K&H Bankkal együttműködve elkészítette az idei évre szóló gazdasági előrejelzését, amelynek elkészítésekor már az EU módszertanát is figyelembe vették. A prognózis szerint idén 3,2 százalékos lesz a GPD növekedése, a fogyasztói árindex 5,2, a munkanélküliség 5,8, míg a bruttó átlagkeresett indexe 19 százalék körül alakul.

Gyorsan romlik a külső egyensúly

Gazdaság2002.09.30, 09:44

A GKI Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint az alig javuló világgazdasági feltételek növekvő világpolitikai feszültséggel párosulnak. A magyar gazdaság dekonjunktúrából való kilábalása lassú és bizonytalan. A külső és belső egyensúly romlik.

Éleződik a kamatverseny a kereskedelmi bankok között

Archívum2002.08.30, 11:08

A kereskedelmi bankok között zajló kamatverseny egyre újabb és kedvezőbb feltételek kidolgozására ösztönzi a pénzintézeteket, aminek a legnagyobb nyertese természetesen az ügyfél. A rövidtávú betétek kamatainak emelkedését hozhatja a K&H Bank őszi akciója, amelynek keretében megemelte a 3 hónapos lekötéseinek hozamát.

Többet keresünk - többet fogyasztunk

Archívum2002.08.05, 10:02

A GKI Gazdaságkutató Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint idén a világgazdasági feltételek a korábban vártnál kedvezőtlenebbek és bizonytalanabbak. A magyar gazdaság dekonjunktúrából való kilábalása lassú, és egyensúlyromlás kíséri. Gyorsan emelkedik viszont a lakosság jövedelme és így fogyasztása is. Az infláció júniusban átmenetileg 5 százalék alá csökkent, de a második félévben várhatóan emelkedni fog.

Átalakuló lízingpiac

Archívum2001.12.19, 08:52

A magyarországi lízingpiac második legnagyobb szereplője jött létre az ABN Amro Bank és a K&H Bank lízingcégeinek egyesülésével. A K&H Lízingcsoport vezérigazgatója szerint a következő években további komoly változások várhatóak a hazai lízingpiacon.

GKI: a gazdaság túljutott a mélyponton

Archívum2002.07.01, 07:47

A magyar gazdaság már túljutott a dekonjunktúra mélypontján - derül ki a GKI Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzéséből. A kilábalás azonban lassú, s az egyensúly romlása kíséri. Rendkívül gyorsan emelkedik a lakosság jövedelme, és ezzel fogyasztása.

Folytatódik a külső és belső hiány növekedése

Archívum2002.05.27, 08:42

A GKI Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint májusban a magyar gazdaság már valószínűleg túljutott a dekonjunktúra mélypontján. Rendkívül gyorsan emelkedik a lakosság jövedelme és ezzel fogyasztása. A külső és belső hiány növekedése az év hátralévő részében folytatódni fog. Az elemzés szerint idén a GDP 3,2 százalékos ütemben bővül, a keresetek reálértéke pedig 10 százalékkal javul.

Lassú növekedés, romló egyensúly

Archívum2002.04.29, 07:57

A GKI Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzése szerint idén a gazdasági növekedés lassulása az egyensúly romlásával párosul. Az ipari termelés és az export az év egészében ugyan kedvezőbben alakul, mint az első hónapokban, de dinamikája így is elmarad a tavalyitól. Ugyanakkor rendkívül gyorsan növekszik a lakosság jövedelme és ezzel fogyasztása. A külső hiány már jól érzékelhető növekedése folytatódni fog. Az infláció éves átlagban és az év végén is valamivel alacsonyabb lehet a mostaninál.

Tartósabb lassulásra számít a GKI

Archívum2001.10.01, 11:15

Az Egyesült Államok elleni terrortámadás tovább lassítja a világgazdaság és ezen belül Magyarország már korábban is csökkenő ütemű növekedését - áll a GKI Rt. és a K&H Bank közös előrejelzésében. A prognózis szerint a hazai lakossági fogyasztás és beruházás az év hátralevő részében nő, ami a gazdasági egyensúly romlásával jár együtt. A kutatók szerint az infláció mérséklődik az év hátralévő részében.

Az infláció és a növekedés egyaránt lassul

Archívum2001.09.03, 08:32

A GKI Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzése a korábban valószínűsítettnél kisebb ütemű, de nemzetközi összehasonlításban így is gyors gazdasági és ezen belül ipari növekedésre számít. Az infláció az első félévi 10,4 százalék után júliusban ismét egy számjegyűvé vált. A forint árfolyama az erős oldalon jelentős ingadozásokat mutat. A munkanélküliség a tavalyihoz képest csökken, a keresetek reálértéke a GDP-t meghaladó mértékben nő. A nemzetgazdaság külső és belső egyensúlya romlani fog.

Előző
Következő