K&H Bank

címke rss

A fiatalok több mint fele számít fizetésemelésre

Gazdaság2018.09.17, 15:58

A 19-29 éves fiatalok többsége dolgozik: 52 százalékuk kap főállásból fizetést, 25 százalékuk pedig mellékállásból szerez jövedelmet – derült ki a K&H ifjúsági indexéből. A dolgozó fiatalok 52 százaléka számít kisebb mértékű fizetésemelésre, ez rekordmagas arányt jelent a felmérés több mint ötéves történetében. Bár kétharmaduk stabilnak tartja, 53 százalékuk pedig még szereti is a munkáját, kisebbségben vannak, akik megbecsültnek is érzik magukat a munkahelyükön.

Befektetéshez jutott a sikeres magyar startup, a HeatVentors

Gazdaság2018.09.06, 13:05

Hazai és nemzetközi befektetőkkel is tárgyalt a Start it @K&H inkubátorban működő HeatVentors csapat, akik végül a KIC InnoEnergy ajánlatát elfogadva kezdhetik meg a fázisváltó anyagot alkalmazó hőtárolójuk gyártását. A halmazállapotváltozás lehetőségeit kiaknázó innovatív technológia 20-40 százalékos energiamegtakarítást jelenthet az ipari felhasználók és családi házak hűtés-fűtése szempontjából.

Már 60 ezren rögzítettek biometrikus profilt a K&H Banknál

Gazdaság2018.09.05, 18:11

Magyarországon két banknak van 3 ezer milliárd forint feletti mérlegfőösszege, ezek egyike a K&H Bank. A bankcsoport 2018 első félévében 31,5 milliárd forint nettó nyereséget ért el, az eredménye pedig 27,4 milliárd forint. A hitelintézetnél komoly fejlesztés zajlik a digitalizáció terén, már 26 pénztármentes fiókja van országszerte, a napi banki ügyletek ötöde pedig már teljesen papír nélkül is intézhető.

A pályakezdők 82 százaléka elégedetlen a pénzügyi helyzetével

Gazdaság2018.09.03, 13:46

Tudatosabbak a pénzükkel és nagyobb arányban tesznek félre – ez jellemzi a magyar fiatalokat a K&H ifjúsági indexe szerint. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a 19-29 éves korosztály inkább borúlátó a jelenlegi pénzügyeivel kapcsolatban, viszont egyre többen várnak javulást a jövőben. A K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő szervezői szerint a pénzügyi tudatosság már a legkisebb kortól építhető, sőt, kifejezetten fontos a későbbi magabiztos és okos döntésekhez, ezért a felmérés tapasztalatai alapján hívják fel a szülők figyelmét arra, hogy mire érdemes odafigyelniük gyermekük pénzügyi nevelése terén.

Csökkent a nagyvállalatok optimizmusa

Gazdaság2018.08.07, 12:34

Év elejéhez képest látványosan mérséklődött az optimizmus a hazai nagyvállalatok körében. A legnagyobb hazai cégek egy éves várakozásait jelző K&H nagyvállalati növekedési index 3 ponttal csökkent, így jelenleg 8 ponton áll, mivel a cégek kisebb árbevétel-növekedéssel és beruházási szándékkal terveznek.

Még mindig készpénzben fizetjük az internetes rendeléseket

Gazdaság2018.07.31, 13:45

Az okostelefonok és állandó online jelenlét következtében 2017-ben az e-kiskereskedelem közel hatszor nagyobb forgalomnövekedést ért el, mint a hagyományos kiskereskedelem. Habár a vevők részéről még mindig a készpénz a legnépszerűbb fizetőeszköz, egyre inkább nő az online fizetés iránti igény, amire a kkv-szektornak is reagálnia kell.

Ekkora optimizmus 2004 óta nem volt a hazai kkv-szektorban

Gazdaság2018.07.24, 13:53

A választásokat követően a K&H kkv bizalmi index történetének legmagasabb eredményét érte el, jelenleg 17 ponton áll. A kiemelkedő hangulatjavulás leginkább annak köszönhető, hogy a cégek csökkenő közterhekre, vállalkozásbarát gazdaságpolitikára és javuló pénzügyi eredményekre számítanak a következő egy év során.

Teljesen más hozzáállású munkaerő jön az Y generációval

Gazdaság2018.07.05, 13:20

Komoly változás jön néhány éven belül a munkaerőpiacon: a jelenleg még legnagyobb arányban jelenlévő X generációs munkavállalók 2025-től kisebbségbe kerülnek az Y generációhoz képest. A vállalatoknak ezért ideje szembenézniük a megszokottnál jóval kevésbé lojális munkaerő szokásaival és elvárásaival, nemcsak a toborzás és megtartás, de a több generáció hatékony együttműködése miatt is – hangzott el a K&H-ban szervezett családi vállalatok klubján.

Nincs nálam pénz, ez már kevés lesz a mai gyerekeknél

Gazdaság2018.07.02, 15:36

Bő tíz évvel ezelőtt még kétszerannyian fizettek készpénzzel, mint bankkártyával. A mai gyerekeket már nem lehet azzal az indokkal lerázni, hogy „nem veszek, mert nincs nálam pénz", hiszen ott a bankkártya. Nemcsak ezt tudják a gyerekek, hanem azt is, hogy miért biztonságosabb a kártyás fizetés a készpénzesnél – legalábbis azok a gyerekek, akik részt vettek a K&H Bank Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőjében.

Ezek befolyásolják befektetési döntéseinket

Gazdaság2018.06.29, 13:39

Háromból egy hazai megtakarító szívesen használ e-portfóliót vagy távbankár segítséget befektetési tranzakcióinak végrehajtásához a hagyományos bankolási mód mellett.