K+F
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- kutatás-fejlesztés
- támogatás
- pályázat
- innováció

Betegségeknek ellenálló szőlőt fejlesztettek egy magyar kutatás keretében
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) és a Varga Pincészet Kft. részvételével alakult konzorcium támogatásban részesült a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek körében. A projekt célja, hogy a legjellemzőbb gombabetegségekkel szemben ellenálló szőlőfajtákat, valamint magas hozzáadott értékkel rendelkező borászati termékeket fejlesszenek, az elnyert támogatás teljes összege közel 450 millió forint, írja közös közleményében a PTE és a Varga Pincészet Kft.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rekordmennyiségű forrás hasznosul a hazai kutatás-fejlesztésben
„A magyarországi GDP-arányos kutatás-fejlesztési ráfordítások 1990 óta nem tapasztalt magasságba, 1,61 százalékra nőttek 2020-ban. A tavaly felhasznált forrásmennyiség a 2009-es tétel több mint két és félszerese, mintegy 771 milliárd forint volt. Az állami költségvetési ráfordítások összege 2010 óta lényegében megduplázódott, az elmúlt évben már 251 milliárd forintot tett ki" – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese - adta hírül a tárca közleményében.
- címkék:
- támogatás
- gazdaság
- Magyarország
- K+F
- Címkefelhő »
Nélkülözhetetlenek a gazdaság újraindításához a bértámogatással megtartott kutatók
Összesen közel 30 milliárd forinttal segítette a magasan képzett szakemberek munkahelyeinek megőrzését a Kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatása. A kormány nemzetközi kitekintésben is egyedülálló programjának köszönhetően mintegy 1500 cég tarthatta meg többek között mérnökeit és informatikusait a járványhelyzetben. A bértámogatás lehetővé teszi, hogy lendületvesztés nélkül folytatódjon a bővülés a Magyarország jövőjét jelentő innovációban és kutatás-fejlesztésben – értékelte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a május 31-én záruló programot.
- címkék:
- gazdaság
- K+F
- bértámogatás
- ITM
- Címkefelhő »
Már több mint ezer cég kapta meg a kutatás-fejlesztési bértámogatást
Mintegy 1200 munkaadó nyújtott be eddig kérelmet több mint 16 ezer munkavállalójára, összesen közel 13 milliárd forint értékben a Kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatási programban - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
- címkék:
- támogatás
- gazdaság
- újraindítás
- K+F
- Címkefelhő »
Óriási beruházást hoz Magyarországra a Huawei
A Huawei új kutatás-fejlesztési (k+f) központot hoz létre Budapesten, Magyarország és Kína együttműködése minden eddiginél jobb - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vállalat jubileumi rendezvényén Budapesten.
44 milliárd forint támogatást kapnak intézményi kutatási programok
A 2020. évi Tématerületi Kiválósági Program keretében 27 tudományos intézmény – felsőoktatási intézmények és állami kutatóintézetek – 92 tématerületi kutatása kap támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból összesen 43,9 milliárd forint értékben – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: a megújult program célja továbbra is az, hogy egyszerűsített formában támogassa az egyetemek és az állami kutatóintézmények hatékony kutatás-fejlesztési és innovációs szakmai munkáját.
Megemelték a kutatás-fejlesztési alap keretét
Az innovációs támogatások hatékony eszközei a gazdaság megerősítésének, és hosszú távon is segítik a cégek fejlődését. A kormány éppen ezért döntött úgy, hogy 31,3 milliárd forint többletforrással támogatja a vállalatok K+F+I (kutatás+fejlesztés+innováció)-tevékenységét - mondta a Világgazdaságnak Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.
- címkék:
- Schanda Tamás
- támogatás
- gazdaság
- Forrás
- K+F
- Címkefelhő »
Augusztus végéig még igényelhetők az állami bértámogatások
A koronavírus-válság enyhítését célzó Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett munkahelyvédelmi bértámogatás és k+f+i bértámogatás eddig közel 15 ezer vállalkozás esetén járult hozzá a munkavállalók megtartásához: mostanáig 225 ezer munkavállaló után több mint 50 milliárd forint értékben igényelték e támogatásokat a cégek. Mindkét bértámogatási forma esetében még közel három hétig, augusztus végéig lehet benyújtani az igényeket – tájékoztatott Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
- címkék:
- Bodó Sándor
- K+F
- bértámogatás
- Címkefelhő »
Jól működik a hazai kutatás-fejlesztési rendszer
A hazai kutatás-fejlesztési és innovációs (K+F+I) rendszer megmutatta, hogy minden körülmények között tud működni, sikeres volt a koronavírus-járvány idején a kutatók munkája, tudása a védekezésben, hiszen száznál több projektjavaslatot adtak, egyebek közt négy lélegeztetőgépet fejlesztettek, és megkezdődött ezek gyártása - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Fokozatváltás 2.0 - Újraindítás címmel tartott online konferencia megnyitóján.
Több mint 2 milliárd forintnyi támogatást utaltak kutatás-fejlesztés és innovációs pályázatok kedvezményezettjeinek
A gazdaság mielőbbi újraindítása, illetve további erősítése elképzelhetetlen a K+F+I tevékenység nélkül, ezért a kormány azon dolgozik, hogy minden támogatást megadjon az érintetteknek - jelentette ki Schanda Tamás.
- címkék:
- koronavírus
- K+F
- Címkefelhő »
Hozzáférhető a Gazdaságvédelmi Akcióterv kutatás-fejlesztési támogatása
A vállalkozások holnaptól, azaz április 15-étől pályázhatnak a kutatás-fejlesztési bértámogatásra, április 16-ától pedig az általános munkahelyvédelmi bértámogatásra - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a gazdasági élet képviselőivel tartott videókonferencián.
Varga Mihály: Folytatódhat a magyar gyógyszeripar fejlődése
Folytatódhat a gyógyszeripar fejlesztése, így az a magyar gazdaság egyik húzóágazata marad a következő években is. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter mondta a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) budapesti konferenciáján.
Jelentősen kitolták egy fontos K+F pályázat befejezési határidejét
A kiíró a hivatalos pályázati honlapon arról értesítette a támogatást igénylőket, hogy a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében" című, már lezárt felhívás megvalósítási határidejét több mint egy évvel kitolta.
- címkék:
- pályázat
- K+F
- GINOP
- Címkefelhő »
11 millió dolláros befektetést kapott a magyar járműkommunikációs cég
A járműkommunikációval foglalkozó magyar alapítású Commsignia Kft. 11 millió dollár tőkebefektetést kapott európai és amerikai kockázatitőke-befektetőktől.
Erősödött a vállalkozások és a felsőoktatás k+f tevékenysége
A szakpolitikai várakozásoknak megfelelően 2018-ban jelentősen nőttek a magyar szereplők k+f ráfordításai, amiben fontos szerepet játszik a 2014-ben kidolgozott KFI stratégia megvalósítása, az elmúlt évek sikeres felsőoktatási politikája, a nagy volumenű állami támogatási programok. A k+f ráfordítások hatékonyabb hasznosulásához ugyanakkor további lépések szükségesek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
- címkék:
- felsőoktatás
- vállakozás
- K+F
- Címkefelhő »
Világelső autóipari cég hazai nagyberuházását jelentették be
Hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a kormány az osztrák járműipari cég, az AVL Hungary Kft. érdi regionális fejlesztési központjának 12,5 milliárd forintos beruházásához – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Érden.
Bekapcsolódik a hazai kutatás-fejlesztésbe a Huawei
Több tehetséggondozó programot is bejelentett a vállalat a magyar kormánnyal.
Jobban járhatnak a fejlesztésre vállalkozó cégek
Kedvező változásokat hozott az idei év a szociális hozzájárulási adóból a kutatás-fejlesztési tevékenység után érvényesíthető adókedvezmény vonatkozásában. A tapasztalatok alapján a gyártócégek jelentős része nem jelöli meg, hogy K+F tevékenységet folytat, pedig az ehhez kapcsolódó közvetlen költségek csökkenthetik a társasági adó, a helyi iparűzési adó és az innovációs járulék adóalapját is.
- címkék:
- dr. Márkus Csaba
- K+F
- Deloitte
- Címkefelhő »
Kína már az Európai Uniót is lehagyta kutatás-fejlesztésben
Teng Hsziao-ping 1978-as gazdasági reformjait követően indult meg a kínai tudomány felzárkózása a világhoz. Azóta ellentmondásokkal ugyan, de töretlenül és egyre gyorsabban zárkózik fel a tudomány élvonalához a távol-keleti ország. Cél a Kína 2025 program megvalósítása, amely az olcsó munkaerő helyett a technológiai fejlődésre helyezi a hangsúlyt.
- címkék:
- Kína
- fejlődés
- K+F
- Címkefelhő »
GINOP-felhívások, melyekre lehet még pályázni
Elérhetők a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programjának (GINOP) vállalkozók előtt nyitva álló felhívásai.
- címkék:
- pályázat
- kkv-finanszírozás
- K+F
- GINOP
- Címkefelhő »
Több mint 9 milliárd forint magyar cégek K+F beruházásainak támogatására
9,6 milliárd forint (azaz mintegy 30 millió euró) értékű InnovFin portfóliógarancia-megállapodást kötött a K&H Bank és az Európai Beruházási Alap. A portfóliógarancia célja, hogy elősegítse a kkv-k nagy összegű innovatív beruházásainak kedvező feltételű hitelhez jutását.
Budapesten fejlesztik a jövő csúcstechnológiáit
Húszéves a Nokia magyarországi kutatási és fejlesztési központja.
Nagyon pörög az innováció
A tavalyi évben 517 milliárd forint volt a kutatás-fejlesztésre (k+f) fordított összeg Magyarországon, ami a GDP 1,35 százalékának felel meg. A k+f-ráfordítások folyó áron 21 százalékkal, 90 milliárd forinttal nőttek az előző évi, alacsony bázishoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatokra épülő legfrissebb elemzéséből. A kiugróan magas emelkedéshez nagymértékben hozzájárult a 2016 végén kiutalt pályázati összegek 2017-ben történt felhasználása.
Nemzeti kiválóság: öt új nemzeti kutatás-fejlesztési program indul
Új internetbiztonsági megoldásokat, méreganyagok közömbösítését, földrengésbiztos épülettervezési módszereket célzó, valamint a mesterséges intelligenciát, a fehérjetudományt és a lézertechnológiát érintő kutatások indulnak 10 új projekt keretében, amelyek összesen 5 milliárd forint támogatást nyertek el.
Csaknem háromszoros volt a kkv-k túljelentkezése az innovációs pályázatokon
Csaknem háromszoros volt a túljelentkezés a kis-, közép- és nagyvállalatok KFI tevékenységének támogatására a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból kiírt 20 milliárdos keretösszegű innovációs pályázaton, amelynek a beadása május 15-én zárult le. A projektjük megvalósításához 100-600 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra pályázók több mint 90 százaléka kis- és közepes vállalkozás.
- címkék:
- kkv
- pályázat
- K+F
- Címkefelhő »
Sok k+f problémát talált a NAV az adóellenőrzéseken
Az adóhatóság tapasztalatai szerint azok az adózók, amelyek élnek a k+f adta lehetőségekkel, megfelelő szakmai háttérrel és kellő információkkal rendelkeznek, így a problémák általában nem helytelen költségelszámolásból, hanem inkább a tevékenységek téves k+f minősítéséből adódnak.
- címkék:
- adóellenőrzés
- K+F
- NAV
- Címkefelhő »
Közeleg a vállalkozások K+F statisztikai adatszolgáltatási határideje
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és a Központi Statisztikai Hivatal elnöke közös levélben ösztönzi a szakszerű és hiteles statisztikai adatszolgáltatásra a kutatásfejlesztési projekteket megvalósító intézményeket és vállalkozásokat.
A cégek nem használják ki teljes körűen a K+F támogatási lehetőségeket
A kkv-k jelentős része folytat valamilyen kutatás-fejlesztési tevékenységet, de sok esetben nincsenek tisztában ezzel. Pedig, ha megfelelően azonosítjuk cégünkben a K+F-folyamatokat, rengeteg lehetőség nyílik meg előttünk, az adókedvezményektől kezdve a pályázati támogatások lehívásáig.
- címkék:
- támogatás
- gazdaság
- vállalat
- K+F
- Címkefelhő »
Már ötmillió forint innovációs hitelt is kaphatnak a cégek
Az eddiginél is kedvezőbb feltételekkel igényelhető mostantól a kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenység ösztönzését szolgáló nulla százalékos kamatozású beruházási hitel, immár a mikrovállalkozások is kérhetik azt - közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
- címkék:
- hitel
- kölcsön
- K+F
- MFB Pont
- Címkefelhő »
Nem a kutató cégek a k+f támogatások nyertesei
Bár az utóbbi néhány évben több száz milliárd forint támogatás jutott kutatás-fejlesztésre és innovációra Magyarországon, a fő profiljukként valamilyen kutatási tevékenységet megjelelő vállalkozások pénzügyi eredményeiben ennek nincs nyoma – állítja Hantos Zoltán, az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.
- címkék:
- cég
- árbevétel
- K+F
- Címkefelhő »
1300 milliárd jut tudományra és innovációra
Megközelítőleg 1300 milliárd forint forrás áll a magyar tudomány, kutatás-fejlesztés és innováció rendelkezésére 2020-ig. Ezt Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára jelentette be.
Egyre több forrás jut innovációra
2016-ban a korábbi évekhez képest jelentősen nagyobb, összesen 83 milliárd forint összegű támogatást kaptak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alaphoz pályázó kutatóhelyek és vállalkozások. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezelésében a kutatás-fejlesztés és az innováció állami támogatását biztosító pénzalapból történő kifizetések dinamikus növekedése elsősorban a 2015-16. évi versenypályázati portfólió felhívásaihoz kapcsolódik. 2017-ben a vállalatok innovációs tevékenységét és a felfedező kutatásokat ösztönző, folyamatosan megnyíló felhívások keretösszegének további növekedése várható.
- címkék:
- kutatás-fejlesztés
- támogatás
- K+F
- Címkefelhő »
Csak a kiválóság teheti versenyképessé a kutatást és az innovációt
A Magyar Tudomány Ünnepével és londoni látogatásával kapcsolatban is válaszolt az Origo kérdéseire Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, aki 2008 és 2014 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. Pálinkás elmondta: akkor javítható az ország versenyképessége, ha több lesz a nemzetközi összehasonlításban is kiváló szakember és kutató-fejlesztő az országban. Forrásból ugyanis most nincs hiány, csaknem 200 milliárd forint kutatás-fejlesztési és innovációs célú támogatás felhasználásáról már döntés született a tavaly és idén meghirdetett pályázati felhívások alapján.
- címkék:
- Pálinkás József
- innováció
- K+F
- Címkefelhő »
Felmérték, mi áll a fejlesztés útjába Magyarországon
2016-ban már több vállalat tervez többet költeni kutatás-fejlesztésre, mint amennyi ugyanannyit, mint korábban. A vállalkozások 40 százaléka szerint a támogatási rendszer legnagyobb gyengéje az átláthatatlanság és a bizonytalanság.
- címkék:
- kutatás-fejlesztés
- K+F
- Címkefelhő »
60 milliárd kutatásfejlesztésre
Közzétették a kutatási infrastruktúra fejlesztésére kiírt pályázatok eredményeit, és ezzel egyidejűleg újra megnyitották a pályázati lehetőséget 20 milliárd forintos keretösszeggel. Emellett egy másik pályázati lehetőséget is újranyitottak: a stratégiai kiválósági műhelyek megerősítésére 40 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre.
- címkék:
- kkv
- pályázat
- K+F
- GINOP
- Címkefelhő »
A NAV beáll a kiskapukba
Az adóhatóság fokozott hangsúlyt fektet idén a székhelyszolgáltatókhoz bejelentett adózók, illetve a cégtemetők részére céget értékesítők helyszíni ellenőrzésére. Nagyon figyelik azokat a vállalkozásokat, amelyek adóeljárási pozícióik javítása miatt helyezik át a székhelyüket, míg tevékenységüket az eredeti területükön hagyják. A Deloitte adó- és jogi tanácsadási részlegének partnere rávilágít a NAV tájékoztatójának leglényegesebb részleteire.
- címkék:
- adózás
- cég
- vizsgálat
- adóeljárás
- K+F
- Deloitte
- NAV
- Címkefelhő »
Cégek hasznosíthatják a szegedi lézerközpont eredményeit
A helyi önkormányzat és az egyetem közös cége inkubátorházat épít a szegedi lézerközpont melletti tudományos parkban, a kutatási eredményeket hasznosító cégek számára.
- címkék:
- K+F
- inkubátorház
- Címkefelhő »
Az adóellenőrök rámentek az innovációs járulékra
Az adóhatóság keresztes hadjáratot indított az olyan tanulmányok ellen, amelyek költségével a társaságok csökkentették az innovációs járulékukat. Ha a megrendelt tanulmányok a NAV szerint nem érik el a megfelelő tudományos szintet, jön a büntetés.
Tippeljenek, melyik cég költi a legtöbbet K+F-re?
Tudják, idén melyik vállalat költötte a legtöbb pénzt kutatás-fejlesztésre? Tippeljenek, és lejjebb láthatják majd a választ, ami őszintén szólva engem nagyon meglepett.
- címkék:
- toplista
- K+F
- Volkswagen
- Címkefelhő »
370 Milliós fejlesztés egy ajkai kkv-nál
Az autóipari gumitermékek fejlesztésére specializálódott Kókai Kft. 370 milliós k+f projekt elkezdését jelentette be. Az Új Széchenyi Tervből 158 milliós támogatást nyertek hozzá.
- címkék:
- kkv
- Új Széchenyi Terv
- K+F
- Címkefelhő »
Korrigálták a tech-startup pályázatot
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kijavította a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) által korábban feltárt pontatlanságokat a „Technológiai startup ökoszisztéma-építés” című pályázatban – írja az MTI.
- 1