Juventus
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- olasz foci
- Serie A
- Bajnokok Ligája
- labdarúgás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ezt a nagy szerelmet tőled kaptam én - edző-focista párosok
Majd minden csapatnál van olyan futballista, akit a szurkolók az edző kedvencének tartanak, de az már ritkábban fordul elő, hogy egy edző és egy játékos ne csak egyetlen klubnál dolgozzon együtt. Magyarországon például Molnár Zoltán és Egervári Sándor számított elválaszthatatlan párosnak, de Ricardo Carvalho és José Mourinho duója is ilyen.
Özil esze vagy Dani Alves ereje? - gólszépségverseny
Real Madrid-Barcelona, avagy Özil-Dani Alves párbajt hoz a heti gólszépségversenyünk: előbbi okosan, utóbbi őserővel talált a kapuba. De itt van még a görög bajnok pazar csavarása, Del Piero szólója, Cleiton Xavier zseniális, előre vetődős-sarkazós találata, Yeste középkezdés utáni nagy pillanata és egy kézzel szerzett, mégis szabályos gól is. Nézze meg heti kínálatunkat, majd szavazzon arra a gólra, amelyik a legjobban tetszett!
Mártírszerepben a Juventus edzője
Arra kérte a Juventus futballszurkolóit Luigi del Neri, a torinóiak vezetőedzője, hogy ha erre mindenképpen késztetést éreznek, inkább rajta vezessék le a feszültségüket, mint a csapaton a Brescia elleni vasárnapi mérkőzésen.
- címkék:
- Luigi del Neri
- foci
- olasz foci
- Juventus
- Címkefelhő »
Vass hiába adott gólpasszt a Juve ellen, az Inter közel a Milanhoz
A Serie A 30. fordulójában a Juventus és az Internazionale is szoros győzelmet aratott vasárnap. A torinóiak 2-1-re verték a vendég Bresciát, amelyben Vass Ádám gólpasszt adott. Az Inter 1-0-ra legyűrte a Leccét, és már csak két pont a hátránya az éllovas Milan mögött. A sereghajtó Bari Rudolf Gergellyel a soraiban otthon kapott ki a Chievótól, míg a Sampdoriában csak Koman Vladimir volt részese a Parmától elszenvedett vereségnek, Laczkó Zsolt nem játszott.
Véget ért Iaquinta szezonja
Izomszakadás miatt hosszabb pihenőre kényszerül Vincenzo Iaquinta, az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus csatára.
A Juventus kétgólos előnyt herdált el Cesenában
Kétgólos vezetést szerzett, mégis csak döntetlent játszott a Juventus Cesenában az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának szombati mérkőzésén.
- címkék:
- foci
- olasz foci
- Serie A
- Juventus
- Címkefelhő »
Dzsudzsák a megoldás a Juventus és a Liverpool problémáira a Goal.com szerint
Az egyik legnépszerűbb internetes focioldal szakírója hosszabb cikkben számol be Dzsudzsák Balázs eddigi karrierjéről és jövőbeni lehetőségeiről. Stefan Coerts szerint a magyar középpályás a holland bajnokság egyik legjobb játékosa lett, aki tökéletesen megoldaná a Juventus és a Liverpool bal oldali szélsőjátékát.
Zidane fiát vinné a Juventus
A Juventus szeretné megszerezni a Real Madridtól Enzót, Zinedine Zidane fiát. A korábbi világklasszis francia éppen fordított utat járt be: a Juvéból igazolt a Realba.
Felipe Melo tíz napig nem játszhat a Juventusban
A Juventus középpályása, Felipe Melo legalább tíz nap pihenőre kényszerül, miután megsérült a Milan ellen 1-0-ra elvesztett olasz bajnokin.
A Milan legyőzte a Juventust, Gattuso több mint három év után lőtt gólt - videó
Gennaro Gattuso góljával nyert 1-0-ra az AC Milan a Juventus ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának rangadóján. A listavezető vendégek csapatkapitánya legutóbb 2007 novemberében, az Atalanta elleni bajnokin lőtt gólt a Milanban. Győzelmével a Milan egy mérkőzéssel többet játszva 61 ponttal áll, megelőzve az 53 pontos Internazionalét és az 53 pontos Napolit, a Juventus 41 ponttal a hetedik.
Di Vaio egyedül elintézte a Juventust
Hazai pályán szenvedett vereséget a Juventus labdarúgócsapata az olasz bajnokság 27. fordulójának szombati nyitómérkőzésén, miután a Bologna Marco Di Vaio két találatával 2-0-ra győzött.
Csak új stadionnal növelhetők az olasz klubok jegybevételei
A legrangosabb európai labdarúgó-bajnokságokban a jegyekből, szezonbérletekből származó bevétel jelentős tétel, elvégre a mérkőzésekre tízezrek látogatnak ki. Az egyes ligák csapatai között azonban óriási különbség is lehet a meccsnapokon: a sztárklubok közül az olaszok messze lemaradva kullognak a németek vagy angolok mögött.
Líbia sorsa az olasz focira is kihathat
A világ jelenleg Líbiára figyel, az észak-afrikai országban megdőlni látszik az államot vezető Moammer Kadhafi uralma. Mindez az olasz labdarúgásra is hatással lehet, a Kadhafi-családnak ugyanis a Juventusnál és az AS Románál is vannak üzleti érdekeltségei. Kadhafi tábornok egyik fia, Szaadi maga is futballista volt, apja hatalmának és vagyonának köszönhetően három Serie A-s klubban is játszott, de a már hazájában is gólképtelen csatárt összesen csupán 22 percre engedték a pályára az olasz élvonalban.
A Gücü-kapus ollózott, Kahn tilosban öklözött
Hétvégén a spanyol bajnokság történetében először szerzett akciógólt kapus: a Deportivo játékosa, Daniel Aranzubia az utolsó percben fejelt az Almería hálójába. A kapusok akciógóljainak a La Ligán kívül komoly történetük van: Schmeichel kétszer is eredményes volt, a Türk Gücü München egyese a hónap gólját lőtte, Palop az UEFA-kupa-győzelem felé terelte csapatát, Kahn viszont tiltott helyen öklözött, vállveregetés helyett pirosat kapott.
A Lecce legyőzte a Juventust, Buffon amatőr hibája pirosat ért
A Serie A 26. fordulójában a kiesés elől menekülő Lecce hazai pályán 2-0-ra verte a Juventust. A torinóiak már a 12. percben emberhátrányba kerültek, miután világbajnok kapusuk, Gianluigi Buffon a tizenhatoson kívül kezezett. Az előnnyel jól gazdálkodott a Lecce, amely Mesbah és Bertolacci révén is gólt lőtt Marco Storarinak. A 69. percben Vives kiállítása után a hazaiak is tíz emberrel fejezték be a meccset.
Húszmillió euróval emelte Pastore árát a Palermo vicces kedvű elnöke
A Serie A-ban szereplő Palermo elnöke újra megemelte a világ legjobb klubjai által megkörnyékezett Javier Pastore vételárát. Maurizio Zamparini szerint az argentin focista immár hetvenmillió eurót ér.
Eto'o ekkora ziccert még nem puskázott el - videó
Mintha egy hét alatt teljesen kicserélték volna az Intert, az olasz bajnok a Roma elleni 5-3-as győzelem alkalmával ötletesen, lendületesen és hatékonyan futballozott, a Juventus elleni rangadón viszont nagyon halványan játszott Leonardo csapata. A döntetlen még így is összejöhetett volna, de a hajrában Samuel Eto'o kétszer is óriási helyzetben hibázott, előbb pár lépésről találta el a lécet, majd egyszerűen luftot rúgott, így a Juve 1-0-ra nyert.
Ronaldo és Messi balosa Marta rabonája ellen - gólszépségverseny
A változatosság is gyönyörködtet heti gólszépségversenyünkben: Toni a 16-os vonaláról fejjel, Tioté kapásból, Falcao a kapu mögül rabonával, Marta, a nőifoci ikonja egy szóló után szintén rabonával, Charlie Adam szögletből, Michel messziről, Messi szólóból ballal és Ronaldo ugyancsak ballal vágott gólt. Szavazzon a legszebbre!
16-ról fejelt gólt az új Juve-csatár - videó
Január 30-án még a Cagliari színeiben duplázott Alessandro Matri a Bari ellen a Serie A-ban. A 26 éves csatár szombaton ugyancsak a Sant'Elia stadionban vágott kettőt, de már Juventus-mezben, a Cagliari hálójába. A torinóiak négy nyeretlen tétmeccs után szereztek újra három pontot, a hajrában egy másik friss igazolás, a Genoától érkezett Luca Toni a 16-os vonaláról fejelt gólt.
Mi romlott el a Juventusnál?
A szezon elején még a bajnoki címre is esélyesnek tartották a Juventust, 2011-ben viszont pocsékul szerepel, visszaesett a nyolcadik helyre. A torinóiakat a januári átigazolási időszakban sem sok sikerélmény érte, a klub azonban igyekszik hosszú távra tervezni, legalábbis az anyagiak terén.
- címkék:
- foci
- olasz foci
- Juventus
- Címkefelhő »
Jókorát tévedett a bíró a Juve kárára - videó
Könnyen lehet, hogy pontszerzéstől fosztotta meg a Juventust Morganti játékvezető a Palermo elleni meccsen. A szerda esti bajnokin Bovo egyértelműen kezezett a büntetőterületen belül, a tizenegyes elmaradt, helyette a reklamáló Marchisio kapott sárgát. A mérkőzést végül 2-1-re nyerte a Palermo.
Kiborult a nagy költekezéstől a Milan elnöke
Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke szerint egyelőre semmi jele annak, hogy a klubok igyekeznének tartani magukat az UEFA gazdasági stabilitásra vonatkozó iránymutatásához.
Csatárfronton erősített a Juventus, Amauri távozott
Az idei szezonban eddig gyengélkedő Juventus az idény végéig kölcsönvette Alessandro Matrit, a szintén az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Cagliari csatárát.
Vucinic és Taddei elintézte a Juventust
Torinóban győzte le a Roma a Juventust az olasz kupa csütörtök esti negyeddöntőjében. Mirko Vucinic laza mozdulattal a hazai kapuba csavart a második félidő derekán, a Juve nem tudott válaszolni, ráadásul a hosszabbítás perceiben még Taddei is betalált. A Palermo kedden, a Milan és az Inter szerdán jutott a négy közé. Az elődöntőkben Roma-Inter, illetve Milan-Palermo párharcokat rendeznek.
Világbajnok védőt igazolt a Juventus
Andrea Barzagli visszatért a Bundesligából és az olasz Juventus focicsapatánál folytatja pályafutását.
Ki lesz a közeljövő Messije és Ronaldója?
Gyakori vád a sztárklubokkal szemben, hogy nem törődnek az utánpótlás-neveléssel, inkább kész játékosokat vásárolnak. Pedig náluk is akadnak tizenéves tehetségek, akik ha lehetőséget kapnak, egy-két éven belül akár meghatározó játékosok lehetnek. Az áttörés nem könnyű, de a Barcelonától a Manchester Uniteden át az Interig gyakorlatilag minden óriásklubnál kopogtat csodagyerek az első csapat ajtaján.
Buffon a Juventusból vonulna vissza
A Juventusban fejezné pályafutását Gianluigi Buffon, a torinói labdarúgócsapat világbajnok kapusa.
Két magyar játszhat a Juventus ellen a Sampdoriában
A Debrecentől a Sampdoriához igazolt Laczkó Zsolt a Juventus ellen mutatkozhat be vasárnap az olasz labdarúgó-bajnokságban. Egyelőre kérdéses, hogy a magyar védőt máris bevetik-e a genovaiak, ám a csapat másik magyarja, Koman Vladimir valószínűleg szerepet kap. Rudolf Gergelynek sikerült a Juventus elleni debütáláson a kapuba találni a Bariban, a magyar támadó jelenleg betegséggel küzd, de ha meggyógyul, akkor a második helyen álló Napoli ellen is beköszönhet. A listavezető Milan a Bari elleni Olasz Kupa-siker után a Cesenát fogadja.
Tiago lemondott a válogatottságról
Lemondott a válogatottságról Tiago, az Atletico Madrid portugál labdarúgója.
Olasz sztárklubok vinnék a Sevilla brazil csillagát
A Sevilla újabb hazai veresége egyértelművé tette, hogy ebben az idényben aligha lesz versenyben a Bajnokok Ligáját érő helyekért a spanyol labdarúgó-bajnokságban. Ennek megfelelően a klub keretében legkésőbb a nyáron nagy mozgás várható, és az első távozó a brazil csatár, Luís Fabiano lehet, akit akár már januárban eladhatnak.
Rudolf gólt lőtt a Juventus otthonában - videó
Del Piero és Rudolf Gergely góljával 1-1-re állt félidőben a Juventus-Bari olasz bajnoki mérkőzés, fordulás után Aquilani eldöntötte a csatát a hazaiak javára. A Rudolfot kölcsönadó Genoát otthonában verte 4-2-re az Udinese, a Sampdoria Koman Vladimirrel a soraiban kapott ki a Laziótól, a Roma egy utolsó perces öngóllal szerezte meg a három pontot.
Udinéből igazolhat csatárt a Juventus
Tovább sújtja a balszerencse a Juventust, hiszen a napokban szerződtetett világbajnok csatár, Luca Toni rögtön megsérült, és egy hónapra kidőlt a sorból. Így ismét létszükségletté vált egy újabb csatár szerződtetése, és olasz lapértesülések szerint az udinei Antonio Floro Flores lehet a befutó.
- címkék:
- foci
- átigazolás
- Juventus
- Címkefelhő »
Del Piero kiszolgált, Buffon visszatért - videó
Féléves kihagyás után visszatért a Juventus kapujába Gianluigi Buffon, de a Catania elleni kupameccs nem róla szólt. A torinóiak első góljánál Alessandro del Piero tanárian passzolt Milos Krasichoz, majd Del Piero szöglete után állította be a 2-0-s végeredményt Pepe.
Luca Toni máris megsérült
Térdsérülést szenvedett, és egy hónapig nem játszhat Luca Toni, akit mindössze egy hete igazolt le a Juventus labdarúgócsapata.
- címkék:
- Luca Toni
- foci
- olasz foci
- Juventus
- Címkefelhő »
Buffon hibátlan teljesítménnyel tért vissza a Juventusba
Simán továbbjutott a Juventus együttese a labdarúgó olasz kupa nyolcaddöntőjében, miután hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Catania csapatát.
- címkék:
- foci
- olasz foci
- Juventus
- Címkefelhő »
Buffon visszatér
Csütörtök este a Catania elleni labdarúgó olasz kupamérkőzésen tér vissza a Juventus kezdőcsapatába Gianluigi Buffon, a torinóiak világbajnok kapusa.
A Napoli csatára három gólt fejelt a Juventusnak - videó
Edinson Cavani mesterhármasával a Napoli 3-0-ra legyőzte a Juventust a Serie A-ban, győzelmével Diego Maradoni egykori csapata már második a tabellán. Az uruguayi támadó mindhárom gólját fejjel szerezte.
Luca Tonit megszerezte a Juventus
Gyorsan megtalálta a héten megsérült Fabio Quagliarella utódját a Juventus. A torinóiak leigazolták a Genoa világbajnok támadóját, Luca Tonit.
- címkék:
- Luca Toni
- foci
- olasz foci
- Serie A
- Juventus
- Genoa
- Címkefelhő »
Vége Quagliarella idényének, Melo három meccset kapott
A várakozásoknak megfelelően többmeccses eltiltást kapott az olasz Juventus labdarúgócsapatának brazil válogatott középpályása, Felipe Melo, aki a Parma elleni bajnokin durván fejbe rúgta a parmai Massimo Pacit. A találkozón a torinói Fabio Quagliarella súlyosan megsérült.
A tahó futballzseni - best of Zlatan Ibrahimovic
Zlatan Ibrahimovic a jelenkor labdarúgásának egyik legmegosztóbb személyisége, talán csak José Mourinho vetekedhet vele. A svéd támadó minden kétséget kizáróan a világ egyik legjobb focistája, klubcsapataival sorra nyeri a bajnoki címeket. Ibrahimovic mindemellett az egyik legdurvább és legalattomosabb játékos, aki a legpitiánerebb csatákból sem akar vesztesen kikerülni, és nem hajol meg senki előtt. Ezt igazolja alábbi videós összeállításunk is.
Brutálisan arcon talpalta ellenfelét a Juventus klasszisa - videó
Felipe Melo már a tizenhetedik percben megpecsételte a Juventus sorsát a Parma ellen az olasz labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójában. A brazil középpályás arcon talpalta földön fekvő ellenfelét, Massimo Pacit, amiért kiállította őt a játékvezető, a Parma pedig emberelőnyben játszva magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott Torinóban. Felipe Melónak nem ez volt az első talpalásért kapott piros lapja, a világbajnokságon hasonló módon intézte el a holland Arjen Robbent.
Saját játékosa intézte el a Juventust - videó
Felipe Melo kiállítása és Giovionco duplája döntötte el az olasz labdarúgó-bajnokság tavaszi fordulójának nyitómérkőzését, amelyen a Juventus hazai pályán 4-1-re kikapott a Parmától.
Buffon hajszállal Casillas előtt az évtized kapusa választáson
Az olasz válogatottal 2006-ban világbajnokságot nyert Gianluigi Buffont választották az évtized kapusának a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szavazásán.
Megegyezett a ManCity és a Wolfsburg, Dzeko ára 27 millió font
Több lap is arról számolt be, hogy a Manchester City labdarúgócsapata megegyezett Edin Dzeko vételáráról a német Wolfsburggal. Az átigazolást azonban még nem lehet lefutott ügynek tekinteni, mert a csatár fizetési igényei nagyon magasak, illetve a Juventus és a Bayern München végső rohamot indított a bosnyák megszerzéséért.
A Milan és a Juve is szeretné Tonit
Sajtóértesülések szerint az olasz labdarúgó-bajnokságban éllovas AC Milan után a Juventus is élénken érdeklődik a korábbi válogatott csatár, Luca Toni iránt.
Buffon és Amauri is visszatért sérüléséből
Hosszú kihagyás után először edzett Gianluigi Buffon, a Juventus olasz válogatott kapusa.
Dzeko Olaszországban folytatja a nyártól
Az idény végén az olasz élvonalban folytatja a pályafutását Edin Dzeko, a VfL Wolfsburg bosnyák labdarúgója.
Nem cáfolja a Juve érdeklődését Dzsudzsák menedzsere
Menedzsere szerint sok érdeklődője van Dzsudzsák Balázsnak, a holland PSV Eindhoven magyar labdarúgójának, ám Vörösbaranyi József egyelőre konkrétumról nem tudott beszámolni. Az ügynök ugyanakkor nem cáfolta a Juventus és a Dinamo Kijev érdeklődését, valamint kijelentette: jól előkészítették az átigazolást.
Hiába Quagliarella csodagólja, a 93. percben pontokat veszített a Juve - videó
Izgalmas mérkőzésen a hosszabbításban veszített el két pontot a Juventus a Chievo otthonában, az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában. A Lazio kihasználta a Juventus botlását, és győzelmével feljött a második helyre.
Nem zavarja a pocsék EL-szereplés a Juve-edzőt
Öt forduló után nyeretlen az Európa Ligában a Juventus focicsapata, Luigi Delneri edző azonban inkább az idényben megszerzett tapasztalatokról beszél.
- címkék:
- Luigi Delneri
- foci
- Európa Liga
- Juventus
- Címkefelhő »