Juventus F.C.
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Serie A
- olasz foci
- Juventus FC
- FC Internazionale Milano
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Felfüggesztették a Serie B és C küzdelmeit
Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) felfüggesztette a másod- és harmadosztályú bajnokság küzdelmeit a hétvégi botránysorozat miatt.
Ferguson ünnepre készül, Huszti Dárdaival kergetőzhet
Ezúttal viszonylag csendesebb hétvége következik a topligákban, igazán nagy rangadót csak a spanyol bajnokságban találunk, ahol a Villarreal a Sevillával mérkőzik meg, bár a Primera Divisiónban érdekesnek ígérkezik a Getafe-Barcelona csata is, tavasszal éppen a madridi kiscsapat ütötte el 4-0-val a katalánokat a kupadöntőtől. A Bundesligában Hajnal Tamás és a Karlsruhe Brémába látogat, míg Berlinben Dárdai Pál futhat össze a pályán Huszti Szabolccsal. Olaszországban az Inter a szárnyszegett római Sasokat, azaz a Laziót fogadja, Angliában pedig Sir Alex Ferguson egykori játékosával, Mark Hughes-zal kerül szembe a MU-Blackburn mérkőzésen.
- címkék:
- Peter Schmeichel
- dárda
- Dárdai Pál
- Huszti Szabolcs
- Alex Ferguson
- Mark Hughes
- Király Gábor
- Hertha BSC Berlin
- Visk
- Técső
- Angol labdarúgókupa
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- Juventus F.C.
- Anglia
- FC Internazionale Milano
- Németország
- Villarreal CF
- Olaszország
- SV Werder Bremen
- Karlsruher SC
- SAS
- Bundesligában Hajnal Tamás
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- SS Lazio
- Sevilla
- Címkefelhő »
Pontot mentett az Arsenal, Huszti remekelt
A listavezető Arsenal az utolsó pillanatban egyenlített hazai pályán a címvédő Manchester United ellen a Premier League 12. fordulójának nyitómérkőzésén. A döntetlennel az Ágyúsok megőrizték vezető helyüket a tabellán. A német bajnokságban ismét 0-0-ra végzett a Bayern, így előnye két pontra olvadt a Hamburggal szemben. A Hannover győzött, a csapat első gólját Huszti Szabolcs szerezte.
Hétvégi csemegék: ebédre Arsenal-MU, vacsorára Juve-Inter
Nem panaszkodhatunk a topligák hétvégi kínálatára, szombaton edédidőben egyből egy Arsenal-Manchester United rangadóval indul a körforgás, és este olyan finomságok várnak még ránk, mint a Lazio-Fiorentina, a Milan-Torino vagy a Sevilla-Real Madrid meccsek. A vasárnap sem gyenge, étvágygerjesztőnek tökéletes a Villarreal-Atlético vagy a Barcelona-Betis párosítás, a főfogásnak pedig a Juventus-Inter olasz csúcstalálkozó ígérkezik.
Varázsolt a Real és a Milan, Lampard kilőtte Fülöpöt
A Real Madrid remek játékkal 5-1-re legyőzte idegenben a Valenciát a labdarúgó Primera División 11. fordulójának rangadóján, a hazai csapatban még nem ült le a kispadra a szerdán kinevezett edző, a PSV-től érkezett Ronald Koeman. A Serie A hétközi fordulójában fővárosi derbit rendeztek, amely parádés gólokat és 3-2-es Roma-sikert hozott. A Juventus és az Inter háromgólos diadala nem meglepő, az viszont igen, hogy a korábbi hetek bajnoki gyengélkedése után a BL-címvédő AC Milan Genovában 5-0-ra kiütötte a Sampdoriát. A német kupában a Jena színeiben szereplő Torghelle Sándor gólt szerzett, majd kiállították, együttese 11-esekkel mégiis ...
- címkék:
- Goran Pandev
- Marco Cassetti
- Andrij Mikolajovics Sevcsenko
- Robinho
- Fülöp Márton
- Torghelle Sándor
- Frank Lampard
- Francesco Totti
- Ronald Koeman
- Genova
- Juventus F.C.
- Ligakupa
- foci
- magyar foci
- olasz foci
- spanyol foci
- Chelsea FC
- Real Madrid CF
- Milánó
- Milan
- Juventus FC
- FC Internazionale Milano
- UC Sampdoria
- Leicester City
- FC Nürnberg
- AC Milan
- AS Roma
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- PSV Eindhoven
- Valencia CF
- Címkefelhő »
Római derbire készül a Serie A
Szerdán hétközi fordulót rendeznek az olasz labdarúgó-bajnokságban, amelynek legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzése a fővárosi derbi lesz a Róma és a Lazio között.
Berlusconi kevesebb edzést és több alvást kér
Silvio Berlusconi, az AC Milan elnöke abban látja a labdarúgócsapat gyengébb szereplésének okát, hogy a játékosok túlterheltek, ezért azt kérte Carlo Ancelotti vezetőedzőtől, hogy kevesebb edzést tartson, a futballisták pedig többet aludjanak.
A színészkedő csatárt és a hibázó bírót is eltiltották
A játékvezető és a házigazdák egyik csatára számára is kellemetlen utóélete lett a szombati Napoli-Juventus olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzésnek.
- címkék:
- foci
- olasz foci
- Juventus F.C.
- Serie A
- Címkefelhő »
A Roma ellen sem bírt a hazai átokkal a Milan
Továbbra sem tud nyerni hazai pályán a Milan a Serie A-ban, a piros-feketék a 9. forduló rangadóján 1-0-s vereséget szenvedtek a Romától. A listavezető Inter sem nyert, de a kék-feketék ponttal távoztak Palermóból. A Premier League rangadóján nem bírt egymással a Liverpool és az Arsenal, az 1-1-es eredménynek köszönhetően mindkét csapat megőrizte veretlenségét. A Dortmund megállította az éllovas Bayern Münchent a németeknél, a csata 0-0-s eredménnyel ért véget.
- címkék:
- BV Borussia Dortmund
- Angol labdarúgókupa
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- Juventus F.C.
- Svédország
- U.S. Citta` di Palermo
- IFK Göteborg
- Bundesliga
- AS Roma
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- Arsenal FC
- Liverpool
- Milan
- FC Internazionale Milano
- Németország
- FC Bayern München
- Címkefelhő »
Rangadón alázott a Chelsea, Feczesin duplázott Bresciában
A német labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának rangadója 1-1-es döntetlennel ért véget, miután a Schalke és a Werder Bremen egy kiváló összecsapáson nem bírt egymással. A Hertha Dárdai Pál nélkül nyert, a Hajnal Tamással felálló Karlsruhe idegenben szerzett pontot. Az angol Premier League rangadóján a Chelsea 6-0-ra kiütötte a dobogós Manchester Cityt, melynek városi riválisa, a United 4-1-re győzött a Middlesbrough ellen, s így - legalább vasárnapig - élre állt a táblázaton. A Championshipben Gera Zoltán csapata, a West Brom 2-0-s diadallal feljött a harmadik helyre. A Serie A nápolyi újoncrangadóján 3-1-re kikapott a Juventus, s ahoonnan ...
- címkék:
- Feczesin Róbert
- Roberto Baggio
- Dárdai Pál
- Del Piero
- Gera Zoltán
- Hajnal Tamás
- Fülöp Márton
- Király Gábor
- Hertha BSC Berlin
- West Bromwich Albion FC
- foci
- angol foci
- Angol labdarúgókupa
- német foci
- olasz foci
- holland foci
- francia foci
- Primera División
- Chelsea FC
- Juventus FC
- Spanyolország
- Juventus F.C.
- FC Hansa Rostock
- Brescia Calcio
- Eredivisie
- SV Werder Bremen
- FC Schalke 04
- Premiership
- Mallorca
- Manchester United FC
- Manchester City FC
- United
- Karlsruher SC
- Bundesliga
- Premier League
- SC Heerenveen
- Serie A
- OM
- Middlesbrough FC
- Ligue 1
- Címkefelhő »
Reflektorfényben a Milan-Roma és a Liverpool-Arsenal
A labdarúgó Serie A legérdekesebb meccsét Milánóban rendezik, ahol a Bajnokok Ligájáben - címvédőként - remeklő, ám a bajnokságban rendkívül halványan szereplő AC Milan a tabellán negyedik AS Romát fogadja. Nem kizárt, hogy a rangadón a vendégek játékmestere, Francesco Totti kisebb sérülése miatt nem lép pályára. Angliában a BL-hullámvölgyben lévő Liverpool a Premiershipben szintén veretlen Arsenalt látja vendégül, míg a spanyol bajnokságban a két "nagyra", azaz a Real Madridra és a Barcelonára a kötelező házifeladat megoldása vár, így a figyelem a Sevilla-Valencia párharcra terelődik. A Bundesligában a Bayern München dortmundi venddégjátékára ...
- címkék:
- FC Hansa Rostock2009.06.30.
- Hajnal Tamás
- Francesco Totti
- Juventus F.C.
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- Primera División
- Bundesliga I
- Anglia
- Milánó
- FC Liverpool
- Spanyolország
- FC Bayern München
- Premiership
- Liverpool-Arsenal
- Bundesliga
- AS Roma
- Premier League
- Serie A
- Valencia CF
- Bajnokok Ligája
- Sevilla
- Barcelona
- Arsenal FC
- Real Madrid CF
- Címkefelhő »
Jó mostanság a Milanhoz látogatni
Továbbra sem tudta megszerezni első hazai győzelmét a Milan a Serie A-ban, sőt, az Empoli ellen még a döntetlen sem jött össze a BL-győztesnek, a toszkánok Saudati góljával elvitték a három pontot a San Siróból. A Fiorentina 3-0-ra nyert a Siena ellen, és ezzel már dobogós helyen áll, a Lazio Livornóból távozott 1-0-s diadallal, a Torino pedig tíz emberrel mentett pontot 0-2-ről Bergamóban. A Bundesligában mindkét vasárnap pályára lépő magyar érdekeltségű csapat, a Hannover és a Karlsruhe is döntetlent játszott. Az egy szem vasárnapi angol bajnokin a West Ham jó hajrájának köszönhetően gyűrte le a Sunderlandet, míg Spanyolországban ...
Dél Derbije és liverpooli rangadó a topligákban
Az Európa-bajnoki selejtezők után ismét a topligáké a terep, jó meccsnek ígérkezik az Espanyol-Real Madrid, a Barcelona-Villarreal vagy az Everton-Liverpool párosítás, de érdemes figyelni a Werder-Hertha és a Roma-Napoli ütközetekre is.
Del Piero sorsdöntő napja Torinóban
Alessandro Del Pierónak hosszas tárgyalások után sikerült megegyeznie a Juventus labdarúgócsapatának vezetőivel, és 2010-ig szerződést hosszabbított a klubbal.
Mutu, a Fiorentina ásza a poklot is megjárta
Az olasz futballban a La Gazzetta dello Sport osztályzatai valóságos szentírásnak számítanak, és ha egy futballistát a szaklap értékelése alapján az idény legjobbjának választanak meg, az óriási elismerést jelent. Márpedig a 2006-2007-es pontvadászatban a "rózsaszín újság" szerint a Serie A legjobbja a Fiorentina román csatára, Adrian Mutu volt, aki a jelek szerint egy meglehetősen viszontagságos életutat követően végre megtalálta számítását.
Egyszemélyes csatársor Milánóból
Az AC Milan a vártnál gyengébb eredményekkel kezdte a szezont, és ennek oka elsősorban a rossonerók támadójátéka, illetve annak hiánya volt. A legtöbb kritikát a csapatból Alberto Gilardino kapta, akinek kétségtelenül nem ment valami jól a játék, de a Lazio ellen majd fél év után ismét eredményes volt a Serie A-ban, és a Milan rögtön gólzáporos győzelmet aratott. Bemutatjuk Alberto Gilardinót.
Kényelmes Barca, feltámadó Milan, hétgólos brazil
A Fiorentina a hajrában mentett pontot a Juventus ellen a Serie A 7. fordulójában, amely a Milan feltámadásáról lehet emlékezetes, a bajnokságban eddig csak szenvedő piros-feketék 5-1-re győztek a Lazio vendégeként. Angliában tovább menetel az Arsenal, augusztus 25-e óta először nyert a Chelsea, a Liverpool viszont csak nagy nehezen ikszelt a Tottenhammel. A Bundesligában a Bayern nagyon könnyen intézte el a Nürnberget, mint ahogy a Primera Divisiónban a Barca is simán behúzta az Atlético elleni rangadót, és ezzel tovább üldözi a Recreativót 2-0-ra verő Real Madridot. A hétvége hőse a holland Heerenveenben légióskodó brazil Afonso AAlves, ...
- címkék:
- Montolivo
- Gabriel Milito
- Afonso Alves
- Sergio Agüero
- Juventus F.C.
- Angol labdarúgókupa
- foci
- angol foci
- argentin
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- holland foci
- francia foci
- Tottenham
- Liverpool
- Real Madrid CF
- Bundesliga I
- Anglia
- Milan
- Juventus FC
- FC Bayern München
- ACF Fiorentina
- Eredivisie
- Recreativo Huelva
- Barcelona CF
- Heracles Almelo
- SC Heerenveen
- Atlético
- FC Nürnberg
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- SS Lazio
- Ligue 1
- Chelsea FC
- Arsenal FC
- Címkefelhő »
Maradona-utódok csúcstalálkozója Barcelonában
A hétvége futballrangadóját egyértelműen Spanyolországban játsszák, ahol a Primera División 7. fordulójában a Barcelona az Atlético Madridot fogadja. Angliában a Arsenal a Sunderlandet, a bajnok Manchester United a Wigant látja vendégül. Az olaszoknál Rómában kellene javítani a Milannak.
Nem utazhatnak idegenbe a Juve- és Napoli-drukkerek
Az olasz belügyminisztérium rendeletben tiltotta meg a Juventus és a Napoli futballszurkolóinak, hogy elutazzanak csapataik következő idegenbeli bajnoki mérkőzésére.
Klose-pech, Henry-tripla, Roma-bánat
A labdarúgó Bundesliga 8. fordulójának rangadóján a Bayern München idegenben egy góllal legyőzte a Bayer Leverkusent, s ezzel megerősítette első helyét a tabellán. A Karlsruhe - Hajnal Tamással a soraiban - 3-1-re nyert a Dortmund ellen, s már dobogós. A Werder Bremen 8-1-re diadalmaskodott a Bielefeld ellen, a Premier League-ben a Portsmouth-Reading találkozó azonban még ennél is több gólt hozott, a hazaiak ugyanis 7-4-re nyertek. Az Arsenal, a Liverpool és a Manchester United egyaránt 1-0-ra nyert idegenben, a Chelsea viszont még vendéglátóként is csak döntetlent ért el a Fulham ellen. A Serie A csúcsrangadóján az AS Roma - tíz emmberrel ...
- címkék:
- Deco
- Dárdai Pál
- Hajnal Tamás
- Lionel Messi
- Thierry Henry
- Juventus F.C.
- foci
- BV Borussia Dortmund
- angol foci
- német foci
- Angol labdarúgókupa
- olasz foci
- spanyol foci
- holland foci
- francia foci
- Sevilla
- Arminia Bielefeld
- Barcelona
- Chelsea FC
- Fulham FC
- Arsenal FC
- FC Liverpool
- FC Internazionale Milano
- Spanyolország
- Németország
- FC Bayern München
- Eredivisie
- SV Werder Bremen
- Bayer 04 Leverkusen
- Manchester United FC
- Karlsruher SC
- Bundesliga
- Levante UD
- AS Roma
- Real Zaragoza
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- Ligue 1
- Címkefelhő »
Huszti-gólpassz, Milan-botlás, Schuster-matt
Ötödször is botlott a Bajnokok Ligája-győztes AC Milan a Serie A-ban, miután hazai pályán csupán döntetlent játszott a Catania együttesével. A Juventus már második Itáliában, a Zebrák a torinói derbit David Trezeguet 93. percben szerzett góljával nyerték meg. A Bundesligában Huszti Szabolcs csapata, a Hannover 2-1-re nyert az újonc MSV Duisburg ellen. A Premiershipben az Everton 2-0-ra verte a Borót, míg Spanyolországban Bernd Schuster új csapatával (Real Madrid) 1-0-ra legyőzte a régit (Getafe). A címvédő királyi gárda vezeti a Primera Divisiónt.
Csak Totti számít pótolhatatlannak a Románál
Pazarul kezdte az idényt az AS Roma együttese, amely öt forduló után veretlenül áll a Serie A élén, és a Bajnokok Ligájában is győzelemmel rajtolt. A Farkasok számára a következő egy hónap akár meghatározó is lehet a szezon alakulása szempontjából, hiszen az Internazionale elleni rangadót követően a BL-ben a Manchester United otthonában lépnek pályára, az AC Milan elleni összecsapásra pedig október végén kerül sor.
Az Inter ellen folytatja a Roma az erőltetett menetet
Jól belehúzott a Roma futballcsapata, a Farkasok ugyanis múlt héten a Juventus, szerdán a Fiorentina ellen játszottak rangadót, és a sorozatnak még nincs vége, mert szombaton a bajnok Inter következik a Serie A-ban, kedden pedig a Manchester United a BL-ben. A Bundesligában is lesz egy csúcsmeccs, az éllovas Bayern ugyanis a második helyezett Leverkusen vendége lesz. Spanyolországban a Real-Getafe találkozó van a középpontban, mivel Bernd Schuster, a királyi gárda edzője éppen a kiscsapattól érkezett a nyáron. Angliában a Chelsea-drukkerek által nem igazán kedvelt Mourinho-utód, Avram Grant a Fulham elllen mutatkozik be a Stamford BBridge ...
- címkék:
- Bernd Schuster
- Angol labdarúgókupa
- Manchester United a
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- Juventus F.C.
- West Ham United FC
- FC Internazionale Milano
- Spanyolország
- FC Bayern München
- ACF Fiorentina
- Bayer 04 Leverkusen
- Stamford Bridge (stadion)
- Farkasok
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- Bajnokok Ligája
- Fulham FC
- Arsenal FC
- Bundesliga I
- Anglia
- Juventus FC
- Címkefelhő »
Oroszlánbarlangba utazik a Chelsea és a Sevilla
Európa négy legerősebb labdarúgó-bajnokságának mindegyikében lesz legalább egy csúcsrangadó a hét végén. A Serie A-ban vasárnap 15 órakor a tavalyi dobogós AS Roma a Juventust fogadja, míg a Premier League-ben szintén a hét utolsó napján - 17 órakor - rendezik a Manchester United-Chelsea találkozót, amelyen a vendégek kispadján már nem José Mourinho ül majd. Szintén ekkor meccsel a Karlsruhe a Bayern Münchennel, s bár ez a találkozó inkább csak a magyar drukkerek számára rangadó, nem kizárt, hogy Hajnal Tamásék hazai környezetben megtréfálják az UEFA-kupában igyekvő bajorokat. A német bajnokság tavalyi végeredménye alapján a bajnok ...
Kikapott a Juve, már csak a Roma hibátlan
A másodosztályból a Serie A-ba visszajutott Juventus a 3. fordulóban elszenvedte első vereségét, a torinóiak odahaza kaptak ki 1-0-ra az Udinesétől. A Roma viszont még mindig százszázalékos, Tottiék a Reggina vendégeként nyertek 2-0-ra, szintén kétgólos győzelmet aratott a címvédő Inter, amely a Cataniát intézte el. Angliában ismét nyert hazai pályán a Manchester City és már a 2. helyen áll, a Bundesligában Dárdai és Hajnal csapata is idegenben diadalmaskodott.
Egyszerre botlottak Európa sztárcsapatai
Ha világméretű szavazásra bocsáthatnánk a kérdést, jelenleg melyik a világ legjobb focicsapata, a Milan, a Liverpool, a Chelsea és a Bayern München egyaránt jó eséllyel pályázhatna az első helyre. Ehhez képest elég meglepő, hogy egyikük sem tudta legyőzni kevesebbre taksált ellenfelét a szombati bajnoki fordulóban.
Bayern-Schalke és Tottenham-Arsenal a hétvégén
A válogatott mérkőzések után ismét a bajnokságokra figyelnek a futballbarátok, a topligák hétvégi műsorából két mérkőzés emelkedik ki, a Bundesligában a Bayern München a Schalkét fogadja, míg Angliában az észak-londoni derbi van a középpontban, ahol Martin Jol, a Tottenham edzője könnyen belebukhat egy esetleges Arsenal elleni vereségbe.
Leállhat az olasz labdarúgás második vonala
A hét végén a válogatott mérkőzések miatt nem lesz forduló a Serie A-ban, viszont az olasz másodosztályban pályára lépnek a csapatok - ám könnyen lehet, hogy ezt követően egy ideig nem lesznek mérkőzések a Serie B-ben. Az olasz másodosztály együtteseinek ugyanis nincsen televíziós szerződésük, és ezért sztrájkkal fenyegetőznek, de az élvonalban is áll a bál a liga vezetőségében történt változások miatt.
Lampard kibabrált nagybátyja csapatával, ötössel tért vissza a Juve
A Chelsea, az Arsenal és a Liverpool is nyert a Premier League negyedik fordulójában, az Ágyúsok éppen az eddigi listavezető Manchester Cityt verték 1-0-ra, így a Portsmouth ellen 1-0-ra diadalmaskodó Mourinho-gárda állt az élre. A Bundesligában a Bayern München 3-0-ra verte a Huszti Szabolcsot a 70. perctől foglalkoztató Hannovert, míg a rosszul rajtoló együttesek közül a Dortmund, a Werder Bremen és a Stuttgart is jó napot zárt. Olaszországban a Lazio csak ikszelt a Torinóval, míg a Juventus lehengerlő utolsó 25 percet produkálva 5-1-es diadallal tért vissza az élvonalba. A Primera Divisiónban a Real fordított a madridi derbin, a ...
- címkék:
- Voronyin
- Demichelis
- Huszti Szabolcs
- Frank Lampard
- Wesley Sneijder
- Olympique de Marseille
- foci
- angol foci
- BV Borussia Dortmund
- német foci
- Angol labdarúgókupa
- olasz foci
- spanyol foci
- francia foci
- Chelsea FC
- Arsenal FC
- Liverpool
- Real Madrid CF
- Bundesliga I
- Juventus FC
- Portsmouth FC
- ManCity
- Németország
- Torino
- Juventus F.C.
- FC Bayern München
- Olaszország
- Róma
- SV Werder Bremen
- Getafe CF
- Bundesliga
- Manchester City FC
- Premier League
- Serie A
- Hannover 96
- Primera División
- VfB Stuttgart
- SS Lazio
- Ligue 1
- Sevilla
- Címkefelhő »
Hajnal győztes gólt lőtt, megszakadt a Chelsea sorozata
Hajnal Tamás góljával az újonc Karlsruhe 1-0-ra legyőzte a bajnok Stuttgartot a Bundesliga 4. fordulójában, a Hamburg pedig 1-1-et játszott a Bayern Münchennel, amely így már nem százszázalékos. A Chelsea-nek is megszakadt egy sorozata, a Kékek tizennyolc találkozó óta veretlenek voltak a Premier League-ben, de most kikaptak 2-0-ra az Aston Villa otthonában. A Serie A-ban a Juventus a csereként beállt, és három gólpasszt adó Mauro German Camoranesi vezérletével győzött Cagliariban, míg az újonc Napoli 5-0-ra verte az Udinesét.
- címkék:
- der Vaart
- Ronaldinho
- Kékek
- Angol labdarúgókupa
- foci
- angol foci
- német foci
- magyar foci
- olasz foci
- spanyol foci
- Aston Villa FC
- Juventus F.C.
- Bundesliga I
- Juventus FC
- Németország
- FC Bayern München
- Nápoly
- Cagliari Calcio
- Karlsruher SC
- Budapest Honvéd FC
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- VfB Stuttgart
- Udinese
- Hamburger SV
- Chelsea FC
- Címkefelhő »
Andrea Pirlo, a hátravont játékmester posztjának megteremtője
Korunk labdarúgásában már meglehetősen nehéz forradalmian új taktikai húzásokat kitalálni, de az AC Milan edzőjének, Carlo Ancelottinak mégis sikerült valami váratlant húznia, amikor a klasszikus irányító középpályásnak, amolyan fantasistának tartott Andrea Pirlót hátrébb vezényelte. A korábban is nagy tehetségnek tartott futballista ennek köszönhetően igazi világklasszis lett, és immár BL-győztesnek, illetve világbajnoknak mondhatja magát. Szerda este Budapesten is megcsodálhatjuk játékát.
A Juvénál már el is felejtették a másodosztályt
A Juventus FC hívei az első forduló után elégedetten nézhetnek rá a Serie A tabellájára: az élen ugyanis kedvenc csapatuk áll, amely újoncként vágott neki az idénynek. Sokak szerint még az sem elképzelhetetlen, hogy a Zebrák a bajnokság végén is ugyanezen pozíciót foglalják majd el, de az első négybe kerülés alighanem reálisabb elvárás a csapattól, amely a nyáron a másodosztály megnyerése ellenére is rendkívül kicserélődött.
A franciák vannak a legjobb formában
A spanyol és az olasz bajnokság rajtjával immár mindegyik jelentős pontvadászatban pattogott a labda a hét végén, míg a játékosok nagy része hét közben barátságos mérkőzéseken is pályára lépett. Álomcsapatunkba csak az öt topligából kerültek be futballisták, a prímet pedig a franciák viszik, akik négy focistával képviselik magukat.
Két év után végre tiszta lappal indul a Serie A
Az olasz labdarúgás szerelmeseinek a szerdai, barátságos válogatott mérkőzést követően nem kell sokat várniuk arra, hogy ismét kedvenc futballistáikat csodálják, hiszen a hét végén indul a Serie A 2007-2008-as idénye. Az új szezont hatalmas várakozás előzi meg, hiszen a legutóbbi pontvadászat meglehetősen furcsa volt: öt gárda is pontlevonással kezdte a bajnokságot, a Juventus FC pedig hiányzott a mezőnyből. A torinóiak most ott lesznek a legjobbak között, és a második vonalból két másik tradicionális klub, a Napoli és a Genoa jutott fel, ami tovább növelheti a bajnokság színvonalát.
Toni pótlását házon belül oldhatja meg a Fiorentina
A pályán elért eredmények alapján a Fiorentina az előző két szezonban egyaránt a dobogón végzett a Serie A-ban, de a bundabotrány miatt levont pontok azt jelentették, hogy a csapat előbb kilencedik, majd legutóbb a hatodik helyen végzett. Az új idényt végre tiszta lappal kezdhetik a firenzeiek, így a cél nem lehet más, mint a BL-szereplés kiharcolása, ám mindezt már Luca Toni nélkül kell végrehajtania a gárdának.
A Milannál nem létszükséglet az erősítés
Miután az AC Milan nyolcpontos levonással kezdte meg az előző szezont a Serie A-ban, így a rossoneróknak egyetlen céljuk lehetett a 2006-2007-es idényben: minél jobban szerepelni a Bajnokok Ligájában, és kiharcolni a következő szezonra is a BL-szereplést. A gárda ezt még túl is teljesítette a trófea elhódításával, és az új pontvadászatban ismét a bajnoki aranyérmet veheti célba az együttes - egyelőre változatlan játékoskerettel.
Del Piero: Ott leszek a 2010-es futballvébén
A tavaly nyáron az élvonalból száműzött Juventus FC a pontlevonás ellenére is könnyedén jutott vissza a Serie A-ba, és ebben a csapat élő legendájának, Alessandro del Pierónak is komoly szerepe volt. A csatár immár gőzerővel készül az új szezonra, és egyelőre nem gondol pályafutása befejezésére, sőt, elmondása szerint a válogatottban is legalább 2010-ig folytatná szereplését.
Focistáink idén sem hódították meg Európát
Az előző szezonhoz képest, ha minimálisan is, de javult a helyzet a magyar idegenlégiót illetően: a honfitársaink segítségével megszerzett bajnoki címek száma nem változott, a kieséseké ellenben csökkent, ráadásul ezúttal akadt egy-két kiegyensúlyozott, jó teljesítmény is. Összességében persze továbbra is elmondható, hogy honfitársaink nem váltják meg a világot külföldön, amire ismét csak a legeredményesebb magyar légiós neve a példa: ő ugyanis nem más, mint a német harmadik vonalban kilenc gólt szerzett Tölcséres András. A cikk olvasása közben pihenésképp a légiósokkal készített videointerjúinkat is megtekintheti!
Vb-győztest vett a Juve, csatárt happolt el az Inter elől a Milan
Az olasz labdarúgó másodosztályból az élvonalba visszajutott Juventus leigazolta a világbajnok Vincenzo Iaquintát.
Buffon 2012-ig marad a Juvénál
Gianluigi Buffon, a Juventus labdarúgócsapatának világbajnok kapusa további két évvel, 2012-ig meghosszabbította a szerződését a torinói klubbal.
Az Inter unalmassá tette az olasz idényt
Akit csakis a győztes kiléte érdekel egy adott bajnoksággal kapcsolatban, gyorsan rányomhatta az "unalmas" bélyeget a Serie A 2006-2007-es idényére, az ugyanis nem sokáig volt kérdés, hogy az FC Internazionale igazi riválisok híján díszlépésben nyeri meg tizenötödik bajnoki címét. Akit viszont esetleg nem hagy hidegen, hogy az AC Milan képében ebből a ligából került ki Európa legjobb klubcsapata és komoly eséllyel a kontinens első számú támadója is Francesco Totti személyében, azoknak álljon itt egy összefoglaló a nemrég véget ért szezonról.
Deschamps a Juve kispadját a Lyonéra cserélheti
Az olasz SKY televíziós csatorna információi szerint lemondott posztjáról Didier Deschamps, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője. A hírt egyelőre hivatalosan nem erősítették meg.
A bizonytalanság az úr az újra első osztályú Juventusnál
Az Arezzo legyőzésével már matematikailag is biztossá vált: a Juventus FC "száműzetésének" egy évvel annak kezdete után vége szakad, az Öreg Hölgy az ősztől újra a Serie A-ban szerpel majd. Azt azonban, hogy ki ül a kispadon, és kik lépnek pályára a következő idényben, még az igazi bennfentesek sem tudják pontosan megmondani - így erre mi sem vállalkoznánk, elemzésünk tárgya az átigazolások mellett inkább a lassan véget érő idény eseményfolyama lesz.
A Stuttgart bajnok lett, a Juve feljutott
A VfB Stuttgart nyerte a labdarúgó Bundesligát, miután a 34., utolsó fordulóban 2-1-re legyőzte a vendég Energie Cottbust. Armin Veh csapata 15 év elteltével hódította el újra a bajnoki címet. Szélesi Zoltán a vendégeknél végig a pályán volt. Olaszországban a BL-döntőre készülő Milan 3-2-re kikapott az Udinesétől, míg a Juventus kiharcolta a feljutást. A franciáknál a Troyes csatlakozottt a kiesőkhöz, a Marseille kvalifikálta magát a BL-re, míg Nantes-ban a szurkolók miatt félbeszakadt a meccs. A Primera Divisiónban a Valencia hajrágóllal nyert, a Zaragoza pedig kishíján leadta háromgólos előnyét a Bilbao ellen.
- címkék:
- Armin Veh
- Alessandro Costacurta
- Szélesi Zoltán
- foci
- spanyol foci
- Olympique de Marseille
- Juventus F.C.
- Olaszország
- FC Energie Cottbus
- Real Zaragoza
- Troyes AC
- Bundesliga
- Serie A
- Primera División
- VfB Stuttgart
- Udinese
- Valencia CF
- Bajnokok Ligája
- Athletic Bilbao
- Franciaország
- Bundesliga I
- Milan
- Juventus FC
- FC Nantes
- Címkefelhő »
Drámázott a Real, parádézott a Barca
A Sevilla hátrányból fordítva, a Real Madrid egy utolsó percben szerzett találattal, a Barcelona pedig hatgólos győzelemmel őrizte meg pozícióját a spanyol bajnoki aranyéremért zajló versenyfutásban. Olaszországban a már bajnok Internazionale döntetlent játszott az Atalanta otthonában, míg a biztos második AS Roma kikapott a Cagliari vendégeként az utolsó előtti fordulóban.
Végső csatákra készülnek Európa futballpályáin
Valamennyi európai csúcsbajnokságban lassan eljön az igazság pillanata, érdemes lesz kiélvezni a végjáték nyújtotta örömöket. Spanyolországban szerencsére még öt kanyar van hátra a Barcelona és Real Madrid versenyfutásából - melybe azért még a Sevilla és a Valencia beleszólhat -, ezen a hétvégén mindkét sztárgárda hazai pályán teheti meg a következő lépést álmai felé. Olaszországban hasonlóan nagy küzdelem folyik a bronzért az AC Milan és a Lazio között, a Bundesligában pedig a Schalke akár már bajnoki címet is ünnepelhet a hétvégén, ám feltehetően ehhez a mindössze egy, illetve két ponttal lemaradó Stuttgartnak és a Werder Bremenneek ...
- címkék:
- Gera Zoltán
- Juventus F.C.
- Angol labdarúgókupa
- Bologna FC 1909
- ACF Fiorentina
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- UEFA-kupa
- Bundesliga I
- Spanyolország
- Olaszország
- SV Werder Bremen
- FC Schalke 04
- Premiership
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- VfB Stuttgart
- Valencia CF
- SS Lazio
- Sevilla
- Barcelona
- Real Madrid CF
- Címkefelhő »
A Real élre törne, a MU ünnepelne
Az európai topligákban már csak pár fordulót rendeznek, és három országban is csak a hajrában fog eldőlni a bajnok arany sorsa. Olaszországban az Inter már korábban megkoronáztatott, míg Angliában "erősen" a Manchester Unitednek áll a zászló, az üldöző Chelsea ráadásul az Arsenalhoz látogat, a milánói BL-elődöntőben nagyot zakózó Ferguson-gárda így akár már vasárnap bajnoki címet ünnepelhet. A spanyol Primera Divisiónban viszont még korántsem dőlt el semmi: a Barcelona, a Sevilla és a Real Madrid egy-egy pont különbséggel követik egymást, s a hétvége legizgalmasabb meccsét minden bizonnyal utóbbi két gárda vívja vasárnap a Bernabeubban. ...
- címkék:
- Cristiano Ronaldo
- Hertha BSC Berlin
- foci
- olasz foci
- spanyol foci
- Juventus F.C.
- FC Internazionale Milano
- Spanyolország
- Németország
- Olaszország
- SV Werder Bremen
- FC Schalke 04
- Manchester United FC
- Bernabéu
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- VfB Stuttgart
- Sevilla
- Barcelona
- Chelsea FC
- Arsenal FC
- Real Madrid CF
- Bundesliga I
- Anglia
- Címkefelhő »
Bajnokot csináltunk a MU-ból és a Barcából
Az európai topligák közül két helyszínen már bajnokot avattak, de Németországban, Angliában és Spanyolországban az utolsó pár fordulóra maradt a döntés. Alábbi összeállításunkban az utóbbi hetek formája és a hátralévő fordulók párosítása alapján próbáltuk felvázolni az esélyeket, tippeltünk arra, hogy szerintünk ki lesz a befutó a bajnoki címért folyó versengésben, kik léphetnek ki a nemzetközi porondra, mely gárdák búcsúznak majd az élvonaltól. Persze a lényeges dolgok úgyis a pályán dőlnek el, így ez csak amolyan játék a számokkal, úgyhogy az utólagos korrigálás jogát fenntartjuk magunknak.
Nem lazsálhat a Chelsea és a MU
Hiába rendeznek római derbit a Serie A-ban, és hiába hangzik jól a Bayern-Hamburg német összecsapás, mégis a Premier League aktuális fordulója ígéri a legtöbb izgalmat a topligák hétvégi programjából. A Manchester United és a Chelsea ugyanis továbbra is késhegyre menő küzdelmet vív az első helyért, és mivel a Vörös Ördögök az Evertonnal, a Kékek pedig a Boltonnal játszanak, így egyik tréner sem teheti meg, hogy a BL-elődöntőre tartalékolva pihentesse az ászok nagy részét. A spanyoloknál a Barca, Real, Sevilla trió hajt az aranyra, a címvédő katalánoknak kötelező feladat a Levante lerendezése, az andalúzok és a fővárosiak viszont meggszenvedhetnek ...
Ziccert hibázott a Chelsea, bajnok az Inter
A címvédő Chelsea gól nélküli döntetlent ért el a Newcastle United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában. José Mourinho együttese tehát nem tudta kihasználni, hogy a listavezető Manchester United szombaton 1-1-et játszott a Middlesbrough csapatával, így a két elitgárda között maradt a hárompontos differencia. Az Internazionale megszerezte története 15. olasz bajnoki címét, miután Sienában győzött, míg legnagyobb riválisa, az AS Roma kikapott az Atalanta otthonában. Spanyolországban kikapott a címvédő Barcelona, a Bundesligában győzött Huszti Szabolcs csapata, a francia ligában dobogós a Bordeaux, skót bajnok lett ...
- címkék:
- Huszti Szabolcs
- José Mourinho
- Marco Materazzi
- Celtic FC
- Ligue 1
- Zlatan Ibrahimović
- FC Girondins de Bordeaux
- foci
- angol foci
- olasz foci
- Primera División
- Juventus F.C.
- Newcastle United FC
- FC Internazionale Milano
- Spanyolország
- Hollandia
- Manchester United FC
- Barcelona CF
- AC Siena
- Gladbach
- AS Roma
- Premier League
- Serie A
- Middlesbrough FC
- Sevilla
- Atalanta
- Barcelona
- Chelsea FC
- Bundesliga I
- Címkefelhő »
Kirúgták a Palermo trénerét
Menesztették Francesco Guidolint, az olasz labdarúgó Serie A-ban hatodik helyen álló Palermo vezetőedzőjét, a helyére eddigi segítőjét, Renzo Gobbót nevezték ki a klub irányítói.
Priskin gólt lőtt, de kiesett a Watford
A Tottenham a 95. percben mentett pontot az Arsenal ellen Premier League 35. fordulójában, amely nem sikerült túl jó a Manchester Unitednek, a listavezető ugyanis csak ikszelt a Middlesbrough ellen. A Watford 1-1-et játszott, a gólt a csereként pályára lépő Priskin Tamás szerezte, ám ez sem mentette meg az együttest attól, hogy első csapatként búcsúzzon az élvonaltól. A németeknél élen maradt a Schalke, bajba kerülhet viszont a Stuttgartban bukó Bayern, a Ligue 1-ben a Lyon úgy lett bajnok, hogy pályára sem lépett. A Real Madrid 2-1-re verte a Valenciát a spanyol forduló rangadóján, a Serie A-ban pedig két hazai győzelem született, ...
- címkék:
- Rivaldo
- David Beckham
- Priskin Tamás
- Ronaldo
- Juventus F.C.
- Olympique Lyonnais
- Ligue 1
- másodosztály
- foci
- angol foci
- olasz foci
- francia foci
- Primera División
- Tottenham
- Németország
- Milán
- FC Bayern München
- Cagliari Calcio
- UC Sampdoria
- FC Schalke 04
- Manchester United FC
- Watford FC
- Toulouse FC
- Boro
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- VfB Stuttgart
- Middlesbrough FC
- Valencia CF
- Arsenal FC
- Real Madrid CF
- Címkefelhő »
A Roma elhalasztotta az Inter bajnokavatóját
A 22. fordulóból elhalasztott mérkőzésekre került sor a Serie A-ban, és a listavezető Internazionale nem tudta bebiztosítani a bajnoki címet, a második helyezett Roma ugyanis 3-1-re nyert a San Siróban, a milánói gárda ezzel első vereségét szenvedte el a szezonban. A dobogó harmadik fokán álló Lazio nem bírt a Chievóval, a Milan viszont parádézott a kiesőjelölt Ascoli otthonában, a piros-feketék 5-2-re nyertek. A Sampdoria magyar légiós, Koman Vladimir kezdőként képett pályára az Udinese ellen, de a félidőben lecserélték, csapata végül 1-0-s vereséget szenvedett.
Koman a Roma ellen is bizonyíthat
A La Gazzetta dello Sport szerint ismét a kezdőcsapatban kap helyet Koman Vladimir, a Sampdoria magyar középpályása, aki múlt heti debütálásakor gólpasszal mutatkozott be a Serie A-ban. A genovai együttes ezúttal a Bajnokok Ligájában csúfos, 7-1-es zakót elszenvedő AS Roma otthonába látogat.
Nézők előtt, de semleges pályán játszhat a Catania
A továbbiakban nem kell zárt kapuk mögött játszania mérkőzéseit az olasz élvonalbeli Catania labdarúgócsapatának - döntött a regionális közigazgatási bíróság.
A Parma sem okozott gondot az Internek
Bár az első játékrészt még kihúzta 0-0-val a kiesőhelyen álló Parma a San Siróban a Serie A 30. fordulójában, de a második félidőben a bajnoki címtől karnyújtásnyira lévő Internazionale Maxwell és Crespo révén megtörte ellenfelét, és a 2-0-s győzelemmel tovább növelte előnyét a Milan ellen remiző Romával szemben. A Fiorentina kétgólos előnyt herdált el Bergamóban, a Livorno 4-1-re kiütötte a Cataniát a triplázó Cristiano Lucarelli vezérletével, aki megszerezte századik gólját az olasz élvonalban. A dobogós Lazio Udinében gólparádézott (4-2).
Liverpooli és római rangadóra figyel a futballvilág
Bár az igazi nagy csatákat kedden és szerdán a Bajnokok Ligája negyeddöntőben játsszák, a hétvége sem maradhat izgalmas labdarúgó-mérkőzés nélkül. Angliában a Liverpool-Arsenal összecsapás jelenti a forduló rangadóját, míg Olaszországban szombaton csap össze az AS Roma és az AC Milan. Spanyolországban a Barcelona a Deportivót fogadja, a Sevilla az Osasuna otthonába látogat, míg a német bajnokság csúcsmeccsén a listavezető Schalke a címvédő Bayern Münchennél teszi tiszteletét.
Halálos fenyegetés és pisztolygolyó az AC Milannak
Halálos fenyegetést tartalmazó levél és egy pisztolygolyó érkezett az olasz élvonalbeli AC Milan labdarúgóklubhoz.
- címkék:
- foci
- olasz foci
- Juventus F.C.
- Serie A
- Címkefelhő »
Ikszelt a Roma, hűtheti a pezsgőt az Inter
A Serie A 29. fordulójában a listavezető Internazionale Zlatan Ibrahimovic duplájával legyőzte az Ascolit, és mivel a második helyezett Roma ikszelt az egy órát emberhátrányban játszó Fiorentina otthonában, így a kék-feketék előnye 11 fordulóval a vége előtt 18 pontra nőtt. Az angol bajnokságban az Everton a 90. percben szerzett Johnson-góllal 1-0-ra verte az Arsenalt, az Aston Villa-Liverpool meccs 0-0 lett. A spanyoloknál emberelőnyben nyert a Real, emberhátrányban didalmaskodott a Deportivo.
- címkék:
- Mexes
- Toni
- Zlatan Ibrahimović
- Angol labdarúgókupa
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- francia foci
- Juventus F.C.
- RC Deportivo de La Coru?a
- ACF Fiorentina
- Ascoli
- Bundesliga
- AS Roma
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- Ligue 1
- Arsenal FC
- Real
- FC Internazionale Milano
- Everton FC
- Címkefelhő »
Dárdai Szélesivel, Totti Tonival néz farkasszemet
Dárdai Pál klubja, a Hertha BSC Szélesi Zoltán csapatát, a Cottbust fogadja a Bundesliga 26. fordulójának a pénteki nyitómeccsén. A Serie A-ban vasárnap 15 órakor a góllövőlista első két helyezettje, Francesco Totti és Luca Toni is kifut a pályára a Fiorentina-AS Roma rangadón. A spanyol bajnokság idei szezonjának egyik meglepetéscsapata egyértelműen a Recreatico Huelva, amely ezúttal - szombaton este nyolckor - a címvédő FC Barcelonát látja vendégül. Hajrájához közeledik az angol Premier League, a 30. fordulóban, szombat délután az éllovas Manchester United a Bolton Wandererst, a második Chelsea pedig a Sheffield Unitedet fogadja.
- címkék:
- Miroslav Klose
- Dárdai Pál
- Luca Toni
- Francesco Totti
- Szélesi Zoltán
- Hertha BSC Berlin
- Angol labdarúgókupa
- Manchester United a
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- Juventus F.C.
- Bolton Wanderers FC
- Sheffield United FC
- FC Energie Cottbus
- FC Barcelona
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- Chelsea FC
- Címkefelhő »
Felesleges Ronaldo-gól, drága Kahn-hiba, sevillai hullámvölgy
Bár a korábbi Inter-csatár Ronaldo góljával vezetést szerzett városi riválisa ellen a Milan, a bajnokságot nagy fölénnyel vezető milánói kék-feketék végül a csereként beállt Julio Cruz, valamint Zlatan Ibrahimovic találatával megfordították az állást, és ezzel megnyerték a Serie A 28. fordulójának a csúcsmérkőzését. A Bundesliga rangadóján a nagy fölényben játszó Bayern München két ponttal fizetett kihagyott helyzeteiért és Oliver Kahn rossz kifutásáért, melyek következtében a Werder Bremennek sikerült döntetlenre hoznia a mérkőzést. Az angol FA-kupában a Tottenham kis híján kiejette a Chelsea-t, a Kékek azonban ledolgozták kétgóloos ...
- címkék:
- Rivaldo
- Julio Cruz
- Almeida
- Oscar Sevilla
- Ronaldo
- Frank Lampard
- Oliver Kahn
- Kékek
- Zlatan Ibrahimović
- Angol labdarúgókupa
- foci
- német foci
- olasz foci
- Tottenham
- Juventus F.C.
- FC Bayern München
- SV Werder Bremen
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Valencia CF
- Sevilla
- Barcelona
- Chelsea FC
- Milan
- Spanyolország
- Címkefelhő »
Hétgólos dráma az Upton Parkban, gyenge Real-főpróba
Az angol bajnokságban a Blackburn két tizenegyesgóllal győzött a Bolton vendégeként, míg a West Ham hiába vezetett 2-0-ra, és 3-2-re a Tottenham ellen, végül 4-3-ra kikapott. Olaszországban a Palermo elvesztette a Messina elleni szicíliai derbit, a Fiorentina viszont parádézott, és 5-1-re kitömte a Torinót. A Bundesligában a Cottbus Dortmundban tudott nyerni, a Mainz pedig Aachenben elszenvedte első idei vereségét, Spanyolországban a Real Madrid ismét megszenvedett a mumusnak tartott Getafe ellen, a Ligue 1-ben tovább tart az immáron hat meccs óta nyeretlen Marseille vesszőfutása.
- címkék:
- Olympique de Marseille
- Bolton Wanderers FC
- BV Borussia Dortmund
- Angol labdarúgókupa
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- francia foci
- Tottenham
- Blackburn Rovers FC
- Juventus F.C.
- West Ham United FC
- Spanyolország
- Torino
- Olaszország
- ACF Fiorentina
- FC Energie Cottbus
- Getafe CF
- U.S. Citta` di Palermo
- Alemannia Aachen
- F.C. Messina Peloro
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- Ligue 1
- FSV Mainz
- Real Madrid CF
- Bundesliga I
- Címkefelhő »
Zártkapus meccsekkel folytatódik a Serie A
A 22. játéknap tavaszra halasztásával a 23. fordulóval folytatódik a hétvégén az olasz labdarúgó-bajnokság, amelynek tíz összecsapása közül ötöt zárt kapuk mögött rendeznek. A német Bundesligában a Schalke-Hertha meccs jelenti a csúcsot, Spanyolországban a Real Madrid győzelmi kényszerrel utazik a Real Sociedadhoz, az angoloknál pedig a Middlesbrough a Chelsea otthonában szeretne nyerni.
Huszti és C. Ronaldo is fontos gólt szerzett
A Premier League 28. fordulójában a listavezető Manchester United Cristiano Ronaldo 88. percben szerzett góljával - hátrányból fordítva - idegenben verte 2-1-re a Fulhamet, így tartja előnyét a táblázaton a nagy rivális Chelsea előtt. A Liverpool sokkal simábban nyert, hiszen 4-0-ra kiütötte a Sheffield Unitedet. A Bundesligában szenvedve nyert Bayern München, a címvédő egy góllal győzött a Wolfsburg ellen. A Hannover úgy ütötte ki 4-2-re a Dortmundot, hogy első gólját - 11-esből - Huszti Szabolcs szerezte. Franciaországban a Lyon épphogy pontot mentett a Sochaux ellen, az olaszoknál a Chievo hármat lőtt a Torinónak, a Primera Divissiónban ...
Gondban lehet a Milan védelme Palermóban
Szerdán is pályára lépnek az olasz élvonalbeli futballcsapatok, a Serie A 26. fordulójában a listavezető Internazionale az Udinesét fogadja, a második helyezett Roma a Chievo vendége lesz, míg a dobogó legalsó fokán tanyázó Palermo a Milannal mérkőzik meg, a piros-feketéknél gondok lehetnek a védelem összetételével, mert nyolc hátvéd nem tartott a csapattal Szicíliába.
Akiknek a lábára ragadt a góllövőcipő
Amióta létezik a labdarúgás, a csatárokat mindig a szerzett találatok száma alapján értékelik. Ha egy támadó sorozatban lövi vagy fejeli a gólokat, akkor bombaformában van (függetlenül attól, hogy ehhez mennyi helyzetre volt szüksége), amikor pedig több mérkőzésen keresztül nem talál a hálóba, máris a kritikák kereszttüzébe kerül. Nincs tehát nagyobb kincs, mint az a támadó, amely hétről hétre menetrendszerűen szállítja a gólokat. Ennek az örökigazságnak a szellemében sorozatunk mai részét azoknak a csatároknak szenteljük, akik megszakítás nélkül, a legtöbb egymást követő élvonalbeli mérkőzésen voltak eredményesek.
Kokainnal bukott meg a Sampdoria kapitánya
Fennakadt egy doppingvizsgálaton Francesco Flachi, az olasz első osztályban szereplő Sampdoria labdarúgócsapatának csatára.
A hét világválogatottja (2007. február 5-11.)
Egyhetes kihagyás után újraindult az olasz pontvadászat, még ha a Serie A meccseinek nagy részét üres lelátók előtt is játszották - és álomcsapatunkba rögtön négyen is bekerültek a talján élvonalból. Érdekesség, hogy a hétközi válogatott mérkőzések csak kis hatással voltak a tizenegy összeállítására, az ott nyújtott jó teljesítményeket a hét végén csak kevesen tudták megismételni.
Magyar védő került a Serie A-ba
Bognár Zsolt 2006 legvégéig az NB II-be száműzött Ferencvárost erősítette, jövő hétvégén viszont akár a világ egyik legerősebb bajnokságában, a Serie A-ban is megmutathatja tudását.
A verhetetlen tizenegy - olasz módra
Nagy előnnyel vezeti a Serie A-t, döntős a hazai kupában, a Bajnokok Ligájában a legjobb 16 közé jutott. Öltözőjében az egy négyzetméterre eső sztárok száma a legmagasabb Olaszországban. A pályán 1989 óta nem nyert bajnoki címet. Többek között ezek az FC Internazionale-puzzle elemei - a következőkben kísérletet teszünk az összeállításukra, vagy legalábbis a főbb darabok meghatározására, a játék befejezését az olvasóra bízva.
Az idény végéig zárva marad a Catania stadionja
A február 2-án történt rendőrtragédia miatt az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) az idény végéig bezáratta a cataniai stadiont.
Parmában és Reggio Calabriában nem lesz üres a stadion
A csütörtök esti pályabejárás után a kormány a pármai Tardini-stadiont alkalmassá nyilvánította olasz labdarúgó-bajnoki mérkőzések nézők előtti megrendezésére, míg Reggio Calabriában egyelőre a bérletesek kaptak "belépési engedélyt".
A Manchester varázsolt, a Real Madrid kikapott
A Serie A 22. fordulóját a szicíliai futballbotrány miatt elhalasztották, ám így is több érdekes meccset játszottak vasárnap Európa topligáiban. Angliában a listavezető Manchester United idegenben kiütötte a Tottenhamet, míg a Bundesliga első két helyezettjének a rangadóján a Schalke 2-0-ra nyert Brémában. Franciaországban ismét kikapott a gödörben lévő Lyon, a spanyol bajnokságban a Real Madrid hazai vereségével, a Sevilla és a Barcelona pedig döntetlenjével keltett feltűnést.
- címkék:
- Cristiano Ronaldo
- Ligue 1
- foci
- német foci
- olasz foci
- UEFA-kupa
- Primera División
- Tottenham
- Juventus F.C.
- Olympique Lyonnais
- Spanyolország
- SV Werder Bremen
- FC Schalke 04
- Manchester United FC
- Troyes AC
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Sevilla
- Barcelona
- Real Madrid CF
- Franciaország
- Anglia
- Címkefelhő »
Felfüggesztették a futballt Olaszországban
Több mint száz sérültje volt az olasz Serie A péntek esti, Catania-Palermo találkozója után kirobbant, egy halálos áldozatot követelő szurkolói rendbontásnak, amelyet követően a nemzeti labdarúgó-szövetség (FIGC) bizonytalan időre az első és másodosztályú bajnokság mellett felfüggesztette valamennyi helyi pontvadászat küzdelmeit.
Brémai csúcsrangadó, utolsó esély előtt a Roma
A Serie A-ban és a Bundesligában is csúcsrangadóra kerül sor a hétvégén, mindkét bajnokságban az első helyezett csap össze a másodikkal, de amíg a németeknél a Werder-Schalke ütközet eredményétől függetlenül mindkét csapatnak esélye marad a bajnoki címre, addig az olaszoknál a Roma az utolsó esélyét ragadhatja meg, ha győzni tud a 11 pontos előnnyel vezető Inter otthonában. Angliában egymásnak feszül a két liverpooli csapat, a Manchester pedig rázósnak ígérkező londoni túrán vesz részt a Tottenham vendégeként, spanyolhonban a Valencia-Atlético párosítás emelkedik ki a programból.
Árral szemben is keményen küzd a Reggina
A pontlevonás és a fél kezdőcsapat nyári távozása ellenére a Reggina nagyot küzdött az ősszel, a legutóbbi két mérkőzésen megszerzett négy ponttal pedig január végére kiverekedte magát a kiesőzónából, ahol egész idáig tanyázott. Hátradőlni még korai, de Walter Mazzarri tanítványai jó úton járnak afelé, hogy ismét megőrizzék helyüket a Serie A-ban.
A kupában is megállíthatatlan az Inter
Az Internazionale 3-0-ra nyert Genovában a Sampdoria vendégeként az olasz kupa elődöntőjének első mérkőzésén, így az elmúlt két kiírás bajnoka nagyon közel került ahhoz, hogy ismét a trófeáért játszhasson. A Serie A-ban egy elmaradt mérkőzés került bepótlásra, a meglepetéscsapatok mérkőzésén a Catania 2-1-re verte az Empolit, és ezzel a szicíliai gárda ismét feljött a negyedik helyre.
Idegenben nyert az Atalanta, remizett a Palermo
Két mérkőzést rendeztek szombaton a Serie A 20. fordulójában, az Atalanta 3-1-re győzött a sereghajtó Ascoli otthonában, és ezzel vasárnap délutánig a negyedik helyen tanyázik, míg a harmadik Palermo 0-0-ra végzett Reggio Calabriában.
Rangadók hétvégéje a Premier League-ben
A nyitó- és a zárómérkőzés is igazi csemegét ígér az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 24. fordulójában: szombaton délután az FC Liverpool a Chelsea-t, vasárnap este az Arsenal a Manchester Unitedet fogadja.
Először kapott ki a Juve a Serie B-ben
Elszenvedte története első vereségét a másodosztályban a Juventus labdarúgócsapata.
Három brazil a Serie A álomcsapatában
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is összeállítottuk Európa öt legerősebb pontvadászatának álomtizenegyét. A válogatásnál (a mutatott teljesítmény mellett persze) mindössze három megszorítást alkalmaztunk: csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik egész évben ugyanabban a bajnokságban szerepeltek, valamint a csapat hadrendjének lehetőleg az adott liga leggyakoribb vagy legeredményesebb formációját kellett mintáznia, azaz a valóságban is elképzelhető legyen egy ilyen összetételű gárda.
Buffon ultimátumot intézett a Juventushoz
Gianluigi Buffon, a jelenleg másodosztályú Juventus világbajnok kapusa ultimátumot intézett együttese vezetőihez: csak akkor marad a csapatnál, ha az bajnokesélyesként tér vissza az olasz Serie A-ba.
Chelsea-bravúr, MU-bukta, Inter-rekord
A címvédő Chelsea kétszer egyenlített az Everton vendégeként, majd három perccel a befejezés előtt a győzelmet is megszerezte az angol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában, és mivel a Manchester United kikapott a West Ham United otthonában, így két pontra csökkent a Vörös Ördögök előnye. A Serie A-ban a listavezető Inter legyőzte a Messinát, a milánóiaknak ez volt sorozatban a kilencedik bajnoki győzelme, ezzel új klubrekordot állítottak fel. Németországban a Werder Bremen ha nehezen is, de legyűrte a Wolfsburgot, és ezzel az első helyről várhatja a tavaszi folytatást. A Primera Divisiónban győzött a Sevilla és a Real Madrid is, Fraanciaországban ...
- címkék:
- Alan Curbishley
- Ligue 1
- foci
- angol foci
- olasz foci
- spanyol foci
- Juventus F.C.
- Olympique Lyonnais
- West Ham United FC
- FC Internazionale Milano
- Spanyolország
- Everton FC
- Németország
- Olaszország
- Zürich
- SV Werder Bremen
- Manchester United FC
- Barcelona CF
- RC Lens
- Cannavaro
- F.C. Messina Peloro
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- VfL Wolfsburg
- Sevilla
- Barcelona
- Chelsea FC
- Real Madrid CF
- Franciaország
- Bundesliga I
- Címkefelhő »
Ünnepi focidömping a Premier League-ben
A szombati 19. fordulóval megkezdődik a hagyományos ünnepi menetelés az angol labdarúgó Premier League-ben: a csapatok másfél hét alatt négy bajnoki mérkőzést játszanak le.
Megbukott a doppingteszten a Milan csatára
Marco Borriello, az AC Milan labdarúgója megbukott a doppingvizsgálaton, szervezetében az AS Roma ellen november 11-én 2-1-re elveszített bajnoki után kortizont mutattak ki.
Közelít a Roma csúcsához az Inter
A Roma az előző idényben olasz rekordot állított fel, amikor sorozatban tizenegy mérkőzést nyert meg a Serie A-ban, az Internazionale jó eséllyel pályázik arra, hogy megdöntse ezt, ugyanis Roberto Mancini csapata a Lazio legyőzésével már tíznél jár. Az Olimpiai-stadionban aratott 2-0-s diadal értékét növeli, hogy a milánóiak Zlatan Ibrahimovic kiállítása miatt egy félidőt emberhátrányban futballoztak. A 17. fordulót a Roma, a Palermo és a Milan is sikerrel zárta, a Farkasok Torinóból hozták el a pontokat, a szicíliaiak az Ascolit lépték le 4-0-ra, míg a piros-feketék a Catania ellen nyertek 3-0-ra.
Ikszet ért Mutu és Gilardino duplázása
Tovább folytatódik az AC Milan vesszőfutása, az olasz sztárcsapat utolsó nyolc bajnokija közül mindössze egyet tudott megnyerni, a szombati, firenzei találkozón is csupán 2-2-re futotta erejéből a Fiorentina ellen a Serie A 16. fordulójában.
AC Milan: egy átmeneti szezon kellemetlenségei
Nincs épp szívderítő helyzetben az AC Milan, az egyesületet nyár óta sorozatban érik a sorscsapások. Szorítkozzunk a klucsszavakra: bundabotrány, Andrij Sevcsenko eligazolása, sérüléshullám, formahanyatlás - nem csoda, hogy a jelenleg a Serie A 15. helyén álló csapattal kapcsolatban már edzőváltásról pletykálnak. Ez azonban a jelzett bajokra nem jelenthet gyógyírt, Carlo Ancelotti pozíciója tehát biztonságban van.
Londonra és Rómára figyelnek a futballínyencek
Hétvégén két csúcsderbit rendeznek az európai topligákban: Angliában a Chelsea az Arsenalt fogadja, míg Rómában Lazio-Roma találkozóra kerül sor. Persze a spanyol és a német bajnokságban is lesz pár pikáns összecsapás.
Totti-varázslattal verte a Sampot a Roma
Az AS Roma a hétközi BL-botlást követően - a Sahtar Donyeck otthonában 1-0-ra kikapott - folytatta menetelését a Serie A-ban. Az előző játéknapon 7-0-ra kiütötték a Cataniát a Farkasok, a 13. forduló vasárnapi találkozóján pedig 4-2-re diadalmaskodtak a Francesco Totti vezérelte fővárosiak a Sampdoria vendégeként. Az angol bajnokság rangadóján nem bírt egymással a Manchester United és a Chelsea.
AS Roma - az örök második?
Három csapatról szól idén a Serie A, a triumvirátus tagjai az FC Internazionale, a Palermo és az AS Roma. A fővárosiak (a 13. forduló előtti helyzetet vizsgálva) a szicíliaiakkal holtversenyben a legtöbb gólt rúgták eddig a bajnokságban, emellett a legkevesebbet kapták - nem mellesleg a Farkasokat erősíti az olasz labdarúgás korszakos zsenijének tartott Francesco Totti. Ennek ellenére a rómaiak 2001 óta nem nyertek semmit és könnyen lehet, hogy ebben az idényben sem törik meg az átok.
Mourinho türelmetlenül várja a MU-Chelsea-t
Rangadókban gazdag hétvége elé néznek a futballbarátok, ha vetnek egy pillantást a topligák sorsolására, ugyanis Angliában és Olaszországban is egymásnak feszül a tabella első két helyezettje, a Premier League-ben a Manchester United a címvédő Chelsea-t látja vendégül, a Serie A-ban a Palermo vetne véget az Inter bajnoki veretlenségének. És ha ez nem elég, akkor még ott van a Primera División csemegéje, a Valencia-Real Madrid párharc, illetve egy Hamburg-Bayern ütközet a Bundesligából.
Kifogyhat a sztárokból a Serie A
Az AC Milan háza táján mostanában nem valami jó a hangulat: a csapat a bajnokságban négy mérkőzés óta nyeretlen, és a BL-ben is kikapott az AEK Athéntól - bár utóbbi eredmény ellemére bejutott a legjobb 16 közé. A klub vezetősége szerint azonban nem csak a rossonerók válságáról van szó, hanem az egész olasz bajnokság krízisbe kerülhet, mert a talján klubok egyre nehezebben tudnak külföldi sztárokat szerződtetni.
Udinében az ifjúságban és egy prófétában bíznak
Középcsapat léte ellenére az Udinesénél az egyesülethez kötődők elmondhatják szeretett klubjukról, hogy a németországi világbajnokságon a jelenlegi keret három játékosa is pályára lépett, sőt, Vincenzo Iaquinta személyében egy vb-győztes is rendre a kezdőben szerepel az idei szezonban. A nyár koncepcióváltást is hozott az együttesnél, hiszen a Zebráknál az átigazolási időszak az idősebb labdarúgók elküldésével és számos fiatal tehetség leigazolásával telt - a csapat pedig 11 foruló után ugyanúgy a 11. helyet foglalja el a tabellán, mint az előző idény végén.
Kirúgták az Ascoli vezetőedzőjét
Menesztették Attilio Tessert, a labdarúgó Serie A-ban szereplő Ascoli vezetőedzőjét.
Mi már sejtjük, kié lesz az Aranylabda
2006-ban focivébét rendeztek, amelyet a hibátlan védekezéséről híres olasz válogatott nyert meg, így nincs könnyű dolga a France Footballnak, amikor - munkatársainak és tudósítóinak a szavazatai alapján - dönt az idei év legjobb Európában futballozó játékosáról. Kapus utoljára 1963-ban (Lev Jasin), védő pedig 1996-ban (Matthias Sammer) tudott diadalmaskodni, azóta csak Paolo Maldini és Roberto Carlos került "közel a tűzhöz". Megnéztük, az utóbbi tíz év dobogósai miképp teljesítettek a világversenyeken, az európai kupákban, illetőleg saját bajnokságukban, hátha ez segít annak kiderítésében, hogy idén vajon kié lesz az Aranylabda.
Totti duplája döntött a San Siróban
Tizenkilenc éves negatív sorozatot tört meg a Roma a Serie A 11. fordulójában, a fővárosi csapat 1987 óta nem tudott nyerni a Milan vendégeként, most sikerült, Francesco Totti két góljának köszönhetően. A nap másik találkozóját a Fiorentina a hajrában fordította a maga javára az Atalanta ellen.
Milan-Roma és Arsenal-Liverpool a hétvégén
A topligák közül kettőben rendeznek nagy rangadót a hétvégén, a Serie A-ban a bukdácsoló Milan a jó formában lévő Romát fogadja, míg Angliában az Arsenal-Liverpool párosítás ígérkezik a legizgalmasabbnak. A spanyoloknál a harmadik Zaragoza látogat a második helyen tanyázó Barcelonához, Németországban pedig honfitársainkra érdemes figyelni, Huszti Szabolcs a Hannoverrel a Stuttgart, Szabics Imre a Mainz színeiben a Schalke ellen készül.