Juventus F.C.

címke rss

Minden tökéletes az AC Milannál

Sport2002.10.13, 13:09

Jó napok járnak mostanában Milánóra, legalábbis ami a futballt illeti: a Serie A-ban az első két helyet az Internazionale és az AC Milan foglalja el, emellett a Bajnokok Ligájában sem áll rosszul a város két egyesülete. Utóbbi gárda ráadásul a nemzetközi porondon is veretlen, mi több, százszázalékos, és a rossonerók hívei egyelőre alig térnek magukhoz csapatuk teljesítményét látván.

Inter-Juventus csúcsrangadó a Serie A-ban

Sport2002.10.18, 11:50

Az Európa-bajnoki selejtezők után ismét visszatér az élet a kontinens bajnokságaiba. A topligák hét végi kínálatából a legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapás az olasz Serie A rangadója, az Internazionale-Juventus mérkőzés lesz, de a spanyol Atletico Madrid-Valencia, és az angol Leeds-Liverpool csata is sok izgalmat rejthet.

Kapusgóllal egyenlített az Inter a Juve ellen

Sport2002.10.21, 16:34

Alessandro Del Piero 90. percben szerzett tizenegyesgóljával vezetést szerzett a Juventus, de a 95. percben az Internazionale támadója, Christian Vieri egy szöglet utáni kavarodás végén egalizált a Serie A hatodik fordulójának szombati rangadóján. A Roma idegenben könnyedén legyőzte az Empolit.

Új edző a Torino kispadján

Sport2002.10.27, 19:17

A topligák közül az olasz pontvadászatban kellett a legtovább várni arra, hogy az egyik együttes lecserélje trénerét, de immár a Serie A sem kivétel. A taljánoknál a Torino vezetősége döntött úgy, hogy a továbbiakban nem tart igényt a vezetőedző, Giancarlo Camolese munkájára, és a helyére Renzo Ulivierit nevezték ki, bár a hét végi, Reggina elleni bajnokin még a tartalékcsapat mestere, Renato Zaccarelli ült a kispadon.

Három ponttal vezet az Inter, iksz lett a római csúcsrangadó

Sport2002.10.27, 22:45

A Serie A hetedik fordulójának vasárnapi játéknapján az Internazionale hazai pályán 2-0-ra nyert Bologna ellen, s így ismét vezeti a tabellát. A fővárosi Lazio-Roma csúcsrangadó döntetlen lett (2-2).

Kadhafi fia a Juve elnökségében

Sport2002.10.28, 14:44

Beválasztották a Juventus labdarúgócsapatának elnökségébe al-Szadi Kadhafit, a líbiai államfő fiát. A 28 éves fiatalember édesapja, Moamer el-Kadhafi befektetési társaságán, a Laficón keresztül továbbra is megtartja a sztárklub részvényeinek 7,5 százalékát.

Egy góllal győzött az Inter, a Milan és a Juventus

Sport2002.11.07, 14:16

Szerdán pótolták a Serie A szeptember elsejéről - a televíziós jogdíjviták miatt - elhalasztott első fordulóját. A játéknapon az olasz bajnokságra nem igazán jellemző módon igazi gólszüretet láthattak a nézők, 32 találat esett a kilenc mérkőzésen. Minden esélyes, azaz a Milan, a Roma, az Inter, a Juventus és a Lazio is három ponttal gazdagodott. Továbbra is jól tartja magát - és az ötödik helyen áll - a tavalyi év meglepetéscsapata, a Chievo.

Büntetők fordulója a Serie A-ban

Sport2002.11.11, 07:33

Tovább folytatta remek sorozatát a Chievo az olasz Serie A-ban: a veronai együttes ezúttal 4-1-re győzött az Atalanta ellen. A Bologna egy góllal verte a Comót - a mérkőzés után lemondott Enrico Preziosi, a vendégegyüttes elnöke, aki úgy véli: csapata jogtalan tizenegyes miatt veszített. A kilencedik fordulóban egyébként több helyszínen is a büntetők "döntöttek": Mihajlovic (Lazio) és Baggio (Brescia) sorsdöntő helyzetben hibázott, a perugiai Zé Maria lába viszont nem remegett meg a Torino elleni hazai derbi (2-1) hajrájában. Pirlo szépítése kevésnek bizonyult a rangadón, a Juve 2-1-re verte a Milant.

Camoranesi, a Juve új sztárja

Sport2002.11.19, 07:33

Az idei szezon egyik legnagyobb felfedezettje a Serie A-ban a Juventus argentin középpályása, Mauro Camoranesi, aki az előző idényben a Hellas Veronában futballozott, és a torinóiak innen szerezték meg. A játékos azonban csak félig a Juvéé, hiszen játékjogának másik fele a Verona tulajdonában maradt, a másodosztályban szereplő egyesület pedig máris azon gondolkozik, hogy azt pénzzé tegye.

Totti nélkül a Roma a San Siróban

Sport2002.12.06, 17:40

Két csúcsrangadót is játszanak a Serie A 13. fordulójában: a Milan a Romát, a meglepetésre listavezető Lazio az Intert fogadja szombat este. Egy újabb vereséggel még mélyebbre süllyedhetnek a csak kilencedik Farkasok, márpedig az eltiltott Totti és Candela nélkül sok esélyük nincs a San Siróban.