juttatás

címke rss

Kiderült, mennyit kerestek az elmúlt negyven évben az amerikai cégvezérek

Gazdaság2020.08.20, 06:46

Egy friss kutatás szerint 1978 és 2019 között az S&P 500 részvényindex teljesítményét is könnyedén lehagyta az amerikai vezérigazgatók juttatásainak növekedése. Mindeközben egy átlagos dolgozó juttatásai szinte alig nőttek az elmúlt 40 évben.

Elfogadták a jövő évi költségvetést, és új támogatás indul a hazai cégeknek

Gazdaság2020.07.05, 13:01

A héten a parlament elfogadta a jövő évi költségvetést. A kis- és középvállalkozások - megemelt összegű - százmilliárd forintos fejlesztési forrásra pályázhatnak, szerdától pedig 170 ezer egészségügyi dolgozó kapta meg a bruttó 500 ezer forintos juttatását. Újabb nagyberuházás érkezik Debrecenbe. A Tesla lett a héten a világ legértékesebb autógyártója, a Volvo pedig történetének legnagyobb visszahívását jelentette be. A hét gazdasági összefoglalója.

A januári fizetéssel kapják először kiegészítő juttatásukat a fegyveres testületeknél szolgálók

Itthon2020.01.17, 15:26

A januári fizetéssel kapják meg először kiegészítő juttatásukat a fegyveres testületeknél szolgálók, az érintettek február 5-ig megkapják emelt illetményüket - jelentette be a Belügyminisztérium, valamint a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteki közös sajtótájékoztatóján.

Sokan örülhetnek: több juttatás is emelkedett az idén

Gazdaság2020.01.15, 14:27

Az, hogy január elsejétől emelkedett a minimálbér összege, sok szempontból változást hoz a magyar családok életébe. A Pénzcentrum összegyűjtötte, milyen juttatások emelkedtek az új esztendőben.

Könnyebb lehet juttatásként adni a parkolást

Techbázis2019.12.04, 13:33

Új funkciót implementált a Parkl mobilappos parkolószolgáltatás.

Így csábítják el egymástól a dolgozókat a cégek

Gazdaság2019.10.15, 13:06

Már nem igaz, hogy a jó fizetés mindent visz. Legtöbbre a személyre szabott ajánlatokat értékelik az emberek egy munkahelyválasztásnál - ez a fő tanulsága a szempontjaikat firtató legfrissebb NRC-kutatásnak.

Az év ajánlata: havi 230 ezret fizetnek azért, hogy Olaszországba költözz

Life.hu2019.09.26, 12:12

Hiába bővelkedik káprázatos természeti környezetben, mégis sok település gyéren lakott az olaszországi Molise tartományban. Éppen ezért elenállhatatlan ajánlattal léptek fel az elnéptelenedés ellen: havi 700 eurót (kb 235 ezer Ft) fizetnek annak, aki odaköltözik. 

Szeptember 20-ig megkapják a plusz egyhavi juttatást a közfoglalkoztatottak

Itthon2019.08.29, 14:06

Legkésőbb szeptember 20-ig megkapják a közfoglalkoztatottak a nettó 54 ezer forintos egyszeri juttatást a kormány korábbi döntésének köszönhetően - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.

A munkaerő megtartása: nem minden a pénz

Gazdaság2019.07.08, 12:50

A mai munkaerőpiaci trendek alapján elmondható, hogy nem csak a tehetségek bevonzása vált egyre nehezebbé, hanem a megtartásuk is. A legtöbb vállalkozás felismerte, hogy munkaerőmegtartási stratégiát kell felállítani. Melyek ma a munkaerőmegtartás leghatékonyabb eszközei? Miért fontos ez ennyire?

Helyek, ahol fizetnek, hogy odaköltözzenek az emberek

Gazdaság2018.11.09, 18:32

Maine-ben a diákhitelek kifizetésével próbálják meg csábítani a fiatalokat, de Alaszkában, Kansasban, Chilében, sőt több olasz faluban is pénzt, telket vagy más juttatásokat biztosítanak azoknak, akik odaköltöznek. Bemutatjuk a legérdekesebb helyeket, ahol fizetnek azért, hogy ott éljenek.

Duplájára emelkedik a közfoglalkoztatottak elhelyezkedési juttatása novembertől

Itthon2018.10.28, 09:45

A kormány november elsejétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában - nyilatkozta Varga Mihály.

Szemüveg-juttatás: adóköteles vagy nem?

Gazdaság2018.08.15, 14:34

Sok cég ad szemüveget juttatásként munkavállalóinak. Az Adózóna.hu utánajárt, hogy a szemüveg juttatása mikor adóköteles és mikor nem.

Több mint 3 milliárd van a SZÉP-kártyákon, május végéig el kell költeni

Gazdaság2018.05.17, 10:59

Két héttel a lejárat előtt a tavalyi 2 milliárdnál jóval magasabb, mintegy 3,5 milliárd forintnyi összeg vár még elköltésre a munkavállalók 2016-os SZÉP-kártyás juttatásaiból. A határidőt követően a kártyakibocsátó cégek a fennmaradó összegeket a hatályos rendelkezések szerint eljárva a munkáltatóknak utalják vissza. A BDO Magyarország összefoglalta, hogy a SZÉP-kártya birtokosai hogyan ellenőrizhetik lejáró egyenlegüket, és milyen lehetőségeik vannak arra, hogy a fennmaradó rövid időszakban hatékonyan tudják felhasználni a fennmaradó összegeket.

Nem mindenkinek nőtt egyforma arányban a fizetése a Lidlnél

Gazdaság2018.03.01, 14:52

Ahogy az Origo is megírta, a Lidl január második felében komoly, átlagosan 20 százalékos béremelést jelentett be munkavállalói számára. Most kiderült, hogyan valósul ez meg a gyakorlatban.

A céges autó is adható cafeteriajuttatásként, de erre figyelni kell

Gazdaság2018.01.17, 12:08

A céges autó egyre népszerűbb béren kívüli juttatási forma, hiszen a legtöbb esetben a gépjárművet magáncélra éppúgy használhatja a dolgozó, mint vállalati ügyek intézésére. Éppen ezért a flottás autó fontos szerepet kap a munkavállalók elégedettségének növelésében, de ehhez elengedhetetlen, hogy a cégautó szabályzat vállalatra szabott, mindkét fél számára biztonságot nyújtó feltételeket tartalmazzon.

Visszaüthet, ha szabályozatlan a jutalomosztás

Gazdaság2017.12.15, 14:33

Az év vége kiváló alkalom arra, hogy a munkaadó jutalmat osszon, de ennek is megvannak a maga szabályai, amelyeket jó betartani. A Munka Törvénykönyve nem szabályozza a jutalmazás szabályait, de a joggyakorlat viszonylag világos utat mutat e tekintetben.

Több maradhat a munkavállalóknál a cafeteria-juttatásokból jövőre

Gazdaság2017.12.11, 10:49

A béren kívüli juttatások adótartalmának csökkenése miatt akár havi 5 ezer forinttal is több maradhat a munkavállalóknál jövőre – mondta Fata László cafeteria-szakértő.

A mikuláscsomag mint csekély értékű ajándék

Gazdaság2017.12.02, 19:14

Sokszor előfordul, hogy kisebb ajándékot adna egy cég, intézmény egy magánszemélynek, nem elsősorban az ajándék értéke, inkább a gesztus miatt. Legyen szó akár a település legidősebb polgáráról, a vállalat legrégebbi munkavállalójáról vagy akár a karácsonyi ünnepségen vendégül látott gyerekekről, emberi gesztus az ajándékozás.

Nem érdemes novemberben felmondani

Gazdaság2017.11.23, 12:52

A cafetéria jutattásokra szigorú szabályok vonatkoznak, ami azt jelenti, hogy csak akkor lehet utána kedvezményesen adózni, ha azt a rendelkezéseknek megfelelően adja a munkáltató. Így fontos, hogy a juttatás nyújtása csak akkor szabályos, ha az nem sérti az egyenlő bánásmód elvét, de nem is differenciálhatja a juttatást a munkaadó teljesítmény vagy más szempontok szerint.

Jár-e pótszabadság a szülő új élettársának?

Gazdaság2017.09.20, 11:22

Nem teljesen egyértelmű, hogyan is kell kiszámítani a pótszabadságot. Az addig tiszta, hogy egy gyerek után két nap jár, két gyerek után négy, három után pedig hét, s a többi gyerek utáni juttatáshoz képest csak a 16 év alatti gyerekek után jár, de mi a helyzet a szétköltözött, elvált szülőkkel?

Így adja az iskolakezdési támogatást

Gazdaság2017.08.26, 15:02

A személyi jövedelemadó több mint tíz évig nevesítetten szerepeltette a juttatások között az iskolakezdési támogatást, amelyet az egyik szülő vehetett igénybe. Ebből, ha nem is lehetett letudni a teljes iskolakezdést, azért az alapvető tanszerekre elég volt. Az idén már nincs ilyen juttatás, ez azonban nem azt jelenti, hogy nem is lehet támogatni a sulikezdést.

Hogyan tartsuk meg a jó munkaerőt?

Gazdaság2017.06.26, 10:11

Jó munkaerőt találni, és azt meg is tartani, de hogyan? Ez most a nagy kérdés sok vállalkozásnál. Mindegy, hogy egy-két alkalmazottunk van, vagy több tucatnyi embert foglalkoztatunk, megéri stratégiát kialakítani megtartásuk érdekében.

Több mint egymilliárd maradt a SZÉP-kártyákon

Gazdaság2017.06.09, 14:47

Május 31-én lejárt a 2015-ös SZÉP-kártya pénzek felhasználásának határideje. A kártyákon összesen 1,32 milliárd forint maradt, ami 26 százalékkal több, mint a tavalyi összeg. A számlákat már lenullázták a bankok.

Az egészségbiztosítás majdnem teljesen céges juttatás

Gazdaság2022.09.22, 04:46

2012 óta a munkáltatók adómentes juttatásként adhatják dolgozóiknak az egészségbiztosítást. Ennek hatására az elmúlt öt évben a duplájára emelkedett a betegség- és egészségbiztosítások éves díjbevétele az Union Biztosító becslése szerint. Ugyanakkor továbbra is várat magára e biztosításforma igazi felfutása, amelynek feltétele a határok régóta esedékes egyértelmű kijelölése az állami és a magánellátói feladatok között. Addig is az ügyfelek főként arra használják biztosításukat, hogy ne kelljen szembesülniük a szakorvosi ellátásban tapasztalható anomáliákkal: elsősorban bőrgyógyászati, nőgyógyászati és ortopédiai magánrendelésekre jeelentkeznek ...

Bónuszok nélkül is maradnak a bankárok

Gazdaság2017.02.28, 11:34

Eddig nem indult be tömeges menekülés a Deutsche Bank alkalmazottainak körében, noha Németország legnagyobb hitelintézete januárban jelentette be, visszafogja a kiosztott bónuszokat.

Semmi sem olyan szexi egy nőnek a munkában, mint a rugalmasság

Gazdaság2016.04.28, 15:04

Szinte egyáltalán nem lehet levenni a nőket a lábukról holmi fitneszbérlettel, és az is korfüggő, mennyire hozzák őket lázba a mentorálási lehetőségek. De a rugalmas munkaidő egyre fontosabb – szinte azonos súlyban a jövedelemmel.

Az új cafeteria előnyei és buktatói

Gazdaság2016.01.11, 11:41

Az eddigi papír alapú Erzsébet-utalványok helyett az munkáltatók idén már elektronikus formában, az úgynevezett Erzsébet-utalvány Plusz kártyára feltöltött összegekkel is motiválhatják munkavállalóikat. Az RSM blog szakértője azt járja körül, érdemes-e váltani elektronikus formára.

20 ezer nyugdíjas 8 ezer forinttal többet kaphat

Gazdaság2015.06.18, 10:47

Régóta várnak anyagi támogatásra a II. világháborús hadiárvák, hadiözvegyek: most akár havi 8 ezer forintot is kaphatnak. A lépés az 1938 és 1945 között elesett katonák hozzátartozóit érinti.

Több millió eurót kap a Magyar Telekom

Techbázis2015.05.29, 10:35

A Magyar Telekom leányvállalataként működő Crnogorski Telekom 23,5 millió euró (kb. 6,6 milliárd forint) osztalék kifizetéséről határozott, melynek nagy része az anyacéget illeti.

Kis cégek nagy aduja

Archívum2015.02.25, 12:43

A cafeteria és a bónusz tipikusan nagyvállalati juttatás. De némi leleménnyel egy kkv is tud jutalmazni.

Pályakezdő vagy? Így találhatsz jó munkát gyorsan

Archívum2015.02.17, 22:43

A munkaerőpiac egyik ijesztő vonása a pályakezdők elhelyezkedésének növekvő nehézségei. Az első állás megtalálása majdnem minden kezdő számára lényegesen meghosszabbodott, kitolódott. 

Milliókat kap a kirúgott Yahoo!-vezető

Gazdaság2014.04.18, 17:55

58 millió dollárnyi „végkielégítéssel” távozhat a Yahoo! egyik vezetője, azt követően, hogy mindössze 15 hónapnyi munka után kirúgták a technológiai óriástól.

Másképp nyúlkálnánk a nagy cafeteria kalapba

Archívum2014.01.15, 16:11

Szívünk szerint mármint. Tehát egyes cafeteria juttatásokat nem szeretünk és nem használunk ki eléggé, másokat éppen hogy keveslünk.

Mádl Dalma kedvéért módosítják a törvényt

Itthon2012.12.05, 23:46

Lakást, kocsihasználatot, két titkárt és ingyenes egészségügyi ellátást is biztosítana a Fidesz Mádl Dalmának, Mádl Ferenc volt államfő özvegyének egy szerdán benyújtott módosítás szerint. A fideszes Papcsák Ferenc egy közigazgatási javaslatcsomaghoz nyújtott be egy olyan indítványt, amely módosítaná a volt köztársasági elnökök és özvegyeik juttatásait, és ezek a változatások jelenleg kizárólag Mádl Dalmának kedveznek.

Minden fizetést láthatóvá tenne Lázár

Itthon2012.08.30, 16:06

Lázár János szerint nemcsak a Miniszterelnökségnek, hanem a többi állami intézménynek is nyilvánosságra kellene hoznia a dolgozók fizetését. Lázár elmondta azt is, hogy az egyéb juttatásokat is nyilvánosságra hozza a Miniszterelnökség.

Orbán titkára egymilliót keres

Itthon2012.08.29, 09:07

Egymillió forint feletti illetmény csak Orbán Viktor miniszterelnöknek és helyettesének, Semjén Zsoltnak jár. A legkevesebbet, 108 ezer forintot az egyik iktató kapja.

645 millió fizetésekre Orbán hivatalában

Itthon2012.04.04, 12:49

Tavaly 645 millió forintot fordítottak a Miniszterelnökségen dolgozók személyi juttatásaira - derül ki a Kormány.hu oldalon közzétett adatokból. Tavaly 144-en dolgoztak az Orbán Viktor kormányfő ügyeit intéző hivatalnál, ez az engedélyezett létszámnál kettővel kevesebb. A dokumentumból nem derül ki, hogy mennyi jutalmat osztottak tavaly a Miniszterelnökségen.

Élete végéig megúszta a rezsit Schmitt Pál

Itthon2012.03.30, 11:53

Schmitt Pál saját maga írta alá 2011 nyarán azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében ingyen kapna lakást, autót és fizetést az államtól akkor is, ha lemondana posztjáról. Még az elnök úr megszólítás is járna neki. Schmitt szerdán azt mondta, nem tervezi, hogy lemond.

Orbán több mint havi másfélmilliót keres

Itthon2012.03.14, 12:42

Orbán Viktor több mint bruttó havi 1,5 millió forintot, Semjén Zsolt több mint bruttó havi 1,1 millió forintot keresett 2011-ben. Varga Mihály államtitkári fizetése valamennyivel elmarad Semjénétől, de országgyűlési képviselőként felvett bruttó havi 231 900 forintos illetménye és államtitkári fizetése együtt így is meghaladja a bruttó havi 1 millió forintot.

A díszelgési pótlék ideje lejár

Gazdaság2012.02.23, 11:19

A kormányon múlik, hogy mikortól keres több mint 100 ezer közszolga annak alapján, hogy milyen hasznos és felelősségteljes a munkája, ahelyett, hogy a hivatalban eltöltött idő és a pótlékok kusza rendszere számítana. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak a kormány számára készült előterjesztése az [origo] birtokába jutott.

Megmaradt a kismamák felmondási védelme és juttatásaik rendszere

Jog2012.01.07, 12:06

Nem változtak lényegesen a kismamák felmondási védelmére, illetve alanyi, és biztosítási jogviszony alapján járó jogosultságaira vonatkozó előírások, paragrafusok. Változás azonban, hogy a védelem fennállására a munkavállaló csak abban az esetben hivatkozhat, ha a felmondás közlését megelőzően tájékoztatta a munkáltatót.

A "munka zökkenői" ellen kap több tucat állami vezető kocsit és sofőrt

Itthon2011.12.30, 15:57

Hivatali kocsit és sofőrt kap az összes kormánybiztos és közigazgatási államtitkár, de nem maradnak ki ebből a juttatásból a miniszterelnöki és miniszteri biztosok, valamint az állami vezetők szervezeti egységei sem. Kormányrendeletben bővítette a kormány azoknak a körét, akik gépkocsihasználatra jogosultak. A kormány szerint csupán a rendszer egyszerűsítéséről és pontosításáról van szó, és valójában szűkül a jogosultak köre, így olcsóbb lesz a rendszer.

Átutalta az illetményt a nemzet színészeinek a minisztérium

Itthon2011.10.19, 12:45

A szerdai Blikknek több művész is megerősítette, hogy nem érkezett meg a nemzet színésze kitüntetéssel járó havi illetmény. A minisztérium szerint azért csúszott az átutalás, mert a költségvetés miatt felül kellett vizsgálni a tárca összes előirányzatát.

Nem minden kormánymegbízottnak járna lakástámogatás egy javaslat szerint

Itthon2011.05.20, 16:12

Csak mérlegelés alapján kapnának lakásfenntartási támogatást a kormánymegbízottak, az állami vezetőket a Honvédkórház és a Semmelweis Egyetem látná el, és létrejönne egy e-közigazgatási hivatal a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium javaslata szerint.

Egy lábbal sem számít elég fogyatékosnak a 10 éves kislány - Az egészségügy szerint

Life.hu2011.03.28, 11:10

Amputálták a lábát, most protézissel él, sőt még a jobb karját sem tudja mozgatni Olivia Porter, a mozgássérülteket támogató szervezet szerint azonban nem elég fogyatékos.

Indulhat a céges nyugdíjszolgáltatás

Gazdaság2011.02.15, 12:28

Várhatóan márciusban megkezdi működését az első vállalati nyugdíjszolgáltató - olvasható a Napi Gazdaságban.

A német cégek 6,2 százalékkal emelnék a béreket

Állás 20112008.12.11, 14:12

A Magyarországon működő német vállalatok 2009-ben átlagosan 6,2 százalékos béremelést terveznek - ezt mutatja a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és a Bécsben működő Kienbaum vezetői tanácsadó cég javadalmazási felmérése. Egy magyar ügyvezető éves alapfizetése 16,7 millió forint, ami juttatásokkal 21,2 millió forintot tesz ki.

Juttatást kapnak a legidősebb nyugdíjasok

Gazdaság2008.10.03, 11:43

A 100, a 95 és 90 éves nyugdíjasok jubileumi juttatásban részesülnek a jövőben - jelentette be Gyurcsány Ferenc az idősek napja alkalmából Budapesten.     

Országos szervezet alakult Roma Polgári Védelem néven

Itthon2008.10.01, 14:21

Katasztrófaelhárítási céllal Roma Polgári Védelem nevű országos szervezet alakult, amely a szervezők szerint közösségformáló erőként hat majd a romákra. A szervezet munkahelyeket is teremt, hiszen a tagok juttatást kapnak majd munkájukért.

Turkáljon az állami vezetők zsebében!

Itthon2008.05.13, 19:41

Négyszáz állami vezető juttatásait hozta nyilvánosságra internetes oldalán a Miniszterelnöki Hivatal. Gyurcsány Ferenc kormányfő neve alatt idei adóbevallásának adatai szerepelnek, míg fideszes elődjénél, Orbán Viktornál az is, hogy miniszterelnökként mennyi pénzt kapott például egyszeri juttatás címen.

96 milliót keresett Gyurcsány 2007-ben

Itthon2008.01.31, 19:43

Csütörtök éjfélig kell leadniuk az országgyűlési képviselőknek a vagyonnyilatkozatukat. Estig 383 képviselő tett ennek eleget. A kómában fekvő Toller László felesége a Dunántúli Naplónak bejelentette: idén nem írja alá férje vagyonnyilatkozatát, így Toller elesik a juttatásoktól, de mandátuma megmarad. A kormányfő vagyonnyiltakozata szerint Gyurcsány Ferenc nettó jövedelme tavaly 96 millió 410 ezer forint volt.

Toller juttatásain vitáznak a pécsi politikusok

Itthon2008.01.16, 16:44

Gyakorlatilag hazugsággal vádolják egymást a pécsi politikusok a kómában fekvő Toller László juttatásaival kapcsolatban. Többek között az a vita tárgya, hogy táppénzen van-e a helyiek parlamenti képviselője.

Első helyre került az üdülési csekk

Archívum2007.10.31, 07:38

Az étkezési hozzájárulás a leggyakoribb fix juttatás a hazai cégeknél. A Hewitt Átfogó kompenzációs kutatás című felméréséből kiderült: egy év alatt ötszörösére nőtt az üdülési csekket biztosító cégek köre. Így ez a juttás veheti át az első helyet a cafeteria rendszerben dolgozóknál.

Letölthető dokumentumok

Babalapozó2007.06.30, 14:16

Itt találhatjátok a különböző juttatások igényléséhez szükséges dokumentumokat.

Családi pótlék

Babalapozó2007.06.25, 08:33

Szülés környékén általában kisebb gondunk is nagyobb annál, mintsem hogy a jogi nyelvezet útvesztőiben tévelyegve, vagy hivatalok folyosóin várakozva múlassuk időnket. A kismamáknak járó juttatásokról szóló sorozatunk mai részéből megtudhatjuk, mire lesz szükségünk a családi pótlék igényléséhez.

Juttatásokkal enyhítik a bércsökkenéseket

Archívum2007.02.26, 09:07

Véget értek a legtöbb vállaltnál a bértárgyalások. A cégek többsége nem tudta megakadályozni a dolgozók reálkereset csökkenését, ezért általában béren kívüli juttatásokkal kompenzálnak - írja a Világgazdaság.

Jogosan titkolózott a közlönykiadó

Itthon2006.11.07, 18:22

A Magyar Hivatalos Közlönykiadónak adott igazat a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezettel szemben a Legfelsőbb Bíróság. A TASZ korábban azt kérte, hogy a közlönykiadó hozza nyilvánosságra, hogy szerkesztő-bizottságának tagjai évekre visszamenően mennyi fizetést és egyéb juttatást kaptak. A közlönykiadó azonban személyes adatokként kezelte és nem adta ki a kért információkat.

Másfél millió járna az elhunyt képviselők után

Itthon2006.07.13, 17:16

Egy törvényjavaslat szerint nagyjából másfél millió forint járna egy képviselő közvetlen hozzátartozóinak, ha a politikus mandátumának fennállása alatt meghal. A hathavi képviselői fizetésnek megfelelő kegyeleti juttatás a javaslatot kezdeményező mentelmi bizottság szerint azért is indokolt, mert az elmúlt tizenöt év a politikai szereplők számára nagy testi-lelki-szellemi megterheléssel járt.

Különleges dolgozói juttatások: táncóra, meccsnézés, büfésor-figyelés

Állás 20112006.06.22, 09:26

Önvédelmi tréning, salsa-tanfolyam, meccsnézés munkaidőben hideg sörrel az íróasztal mellett, "kánikulaszabadság", büfésor-figyelő kamera. Nem mindennapos dolgozói juttatásokat gyűjtött össze egy angol személyzeti tanácsadó cég a szigetországban dolgozóktól és főnökeiktől. A munkatársak kényeztetése azonban nem a főnöki szociális érzékenységre vezethető vissza, sokkal inkább a szakemberhiányra.

Az amerikaiak rugalmasabb munkaidőre vágynak

Állás 20112006.05.23, 09:40

Az amerikai munkavállalók inkább lemondanának az anyagi juttatások egy részéről, rugalmasabb munkaidőért és több szabadidőért cserébe - derül ki egy frissen közzétett felmérésből.

Nagy-Britannia mégis megnyitja munkerőpiacát

Nagyvilág2004.02.14, 10:19

Nem fogja korlátozni a brit kormány az új EU-tagállamokból érkező munkavállalók jogait - írta a szombati The Times. Tony Blair brit kormányfő, akire a konzervatív ellenzék és a bulvársajtó rendkívüli nyomást gyakorol szigorítások bevezetése végett, a héten meglehetősen homályosan megfogalmazott utalásokat tett arra, hogy az unióhoz májusban csatlakozó országok munkavállalóit esetleg korlátozni fogják a jóléti juttatások igénybe vételében. Sőt, Blair már feltételes módban beszélt a szabad munkavállalási jog korábban megígért biztosításáról is. 

Kimaradt az ígéret az üvegzsebrendeletből

Itthon2004.02.13, 15:12

Az előterjesztésben még szerepelt, a kész kormányhatározatból azonban már kimaradt azoknak az adatoknak a felsorolása, amelyeket a kormányszóvivő tavaly augusztusi bejelentése szerint nyilvánosságra kellene hozniuk a minisztériumoknak. Mindez magyarázatot adhat arra, hogy a tárcák miért vonakodnak közzétenni például a mobiltelefonálásra és a dolgozói juttatásokra vonatkozó adatokat.

Törvénysértő a kőbányai vezetők különjuttatása

Itthon2003.04.25, 12:30

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal szerint törvénytelen, hogy a kőbányai önkormányzat vezetőinek 13, illetve 12 havi plusz juttatás jár. A hivatal szerint valamennyi köztisztviselőnek azonos mértékű juttatást kell kapnia. A Fidesz-frakció vezetője közölte: ők jogilag nem kifogásolták a rendeletet, csak sokallták az összeget. A korábbi ciklusban ugyanis szintén járt differenciált juttatás a vezetőknek, de csak négyhavi.

Megszüntették a kárpótlási rendelet alkotmányellenes részeit

Itthon2003.04.08, 13:07

Diszkriminatívak az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló kormányrendeletnek azok a részei, amelyek a Szovjetunióba elhurcolt személyek két csoportjának biztosították a juttatást, míg a harmadik csoportnak, a hadifoglyoknak nem. Erről szóló határozatát az Alkotmánybíróság kedden, budapesti nyilvános ülésén hirdette ki.

Kifogásolják a kőbányai vezetők 23 milliós jutalmát

Itthon2003.04.07, 15:15

Révész Máriusz fideszes képviselő interpellációjában kifogásolta, hogy információi szerint a kőbányai képviselő-testület összesen 23 millió forint plusz juttatást szavazott meg év végén a szocialista polgármesternek és az alpolgármestereknek. A belügyminiszter közölte: ellenzéki polgármesterek is kaptak év végi jutalmat.

Dupla családi pótlék két héten belül

Itthon2002.07.31, 08:41

Az iskolakezdés előtt, augusztusban dupla összegű családi pótlékot, illetve iskoláztatási támogatást kapnak az érintettek, a juttatás 15-éig mindenkihez eljut. A plusz juttatás több mint 2 millió 110 ezer gyermek után jár

Előző
  • 1
Következő