juttatás

címke rss
Figyelje a postást: péntektől érkezik az emelt összegű nyugdíj

Figyelje a postást: péntektől érkezik az emelt összegű nyugdíj

„Pénteken érkezik a hat százalékkal megemelt nyugdíj, több mint két és fél millió idős ember kap átlagosan 13 ezer forinttal többet" – jelezte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán.

Döntöttek a Lidlről, ennek sokan örülhetnek

Gazdaság2023.11.17, 12:30

Idén már harmadik alkalommal nyerte el a Lidl Magyarország az Év Legvonzóbb Munkahelye díjat a kiskereskedelmi kategóriában, melyet a PwC Magyarország által végzett kutatási eredmények alapján ítélt oda a zsűri. A felmérésből kiderült, hogy a jelenlegi inflációs környezetben még fontosabbá vált az anyagi biztonság, ezért nem meglepő, hogy az első három helyre az alapbér, a bónusz és a túlóra-kifizetés került, ha a munkahelyválasztásról van szó - áll az áruházláncot érintő elismerésről kiadott közleményben.

Nyitrai Zsolt: Hamarosan érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés - videó

Itthon2023.11.05, 10:21

Jó hír a nyugdíjasok számára: hamarosan érkezik a kiegészítő nyugdíjemelés - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.

63 milliárd forintot költ el a Lidl, nem fogja elhinni, mire

Gazdaság2023.09.11, 14:26

A Lidl Magyarország újabb béremelésről döntött, amelynek értelmében szeptembertől többek között az áruházi és raktári dolgozók bérét további 10 százalékkal megemelik. A vállalatnál a folyamatos bérfejlesztésnek köszönhetően mindösszesen 9 hónap leforgása alatt a fizikai munkavállók esetében jelentős mértékben, 21-43 százalék között növekedtek az alapbérek - áll a közleményükben.

Nagy változás jön a hazai utalványpiacon, erről tudnia kell, ha kap ilyen cafetériát

Gazdaság2023.08.02, 09:39

Magyar tulajdonba kerül és Rewin néven működik tovább az Edenred, a hazai, széles körben elkölthető juttatási piac legnagyobb szereplője. A társaság vezetői tisztségviselője várhatóan Gyenes András résztulajdonos lesz, aki az Unilever regionális vezérigazgatója, valamint a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese volt korábban. Az új márka a cég jelenlegi teljes szakértőgárdájával, illetve megszokott szervezeti rendjében működik tovább.

800 ezer forint átlagbért, heti 24 óra tanítást, 10 hét szabadságot jelent a tanároknak az új törvény

Itthon2023.07.04, 15:33

Az Országgyűlés kedden elfogadta az új pedagógus-életpályamodellről szóló törvényt, ami megteremti az alapját a pedagógusok további jelentős béremelésének. A pedagógusok átlagbére 2025-re 800 ezer forintra emelkedhet, maximális heti óraszámuk 24 órára csökken, szabadságuk 46 napról 50 napra, azaz 10 hétre nő, csökkennek az adminisztratív terheik - közölte a Belügyminisztérium.

Több helyről is kaphatnak plusz 200 ezer forintot a SZÉP-kártyások

Gazdaság2023.06.27, 13:16

A SZÉP-kártya juttatásaira vonatkozó kedvező változásokról tett közzé tájékoztatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A német szociálpolitika új korszaka: a „Bürgergeld”, vagyis a polgári juttatásnak nevezett rendszer bevezetése

Nagyvilág2023.03.30, 10:04

Mély elgondolkodásra adhat okot, hogy vajon milyen észszerű indokok vezethettek oda, hogy az európai háztartások növekvő inflációs terhei, a bevándorlás hatásainak eredménytelen kezelése és Európa egészét kiemelkedően sújtó gazdasági válság idején Európa legnagyobb gazdasága nemzeti állampolgárainak adóterheit tovább növeli abból a célból, hogy a bevándorlás okozta munkaerőpiaci kihívások megoldására kísérletet tegyen. A munkanélküli segélyezés rendszerének megerősítése és „polgári juttatásnak" nevezése vajon tényleg növeli a bevándorlók munkaerőpiaci esélyeit, hozzájárulva a német gazdaság fejlődéséhez, vagy csupán egy újabb eredméénytelen ...

Döbbenetes módszerrel egészítette ki egy római katona a fizetését

Tudomány2023.02.16, 11:37

Az Izraeli Régiségügyi Hatóság (IAA) régészei egy római katona papiruszos fizetési „csekkjét" tárták fel a masszádai ásatások során. Masszáda egy ősi erődítmény és palota, amelyet Nagy Heródes király építtetett időszámításunk előtt 37 és 31 között Izrael déli körzetében, amely a Holt-tengerre néző fennsíkon fekszik.

Elárulták a nyugdíjasok, mire költik a februárban duplán érkező juttatást - videó

Itthon2023.02.09, 09:41

Februárban az eddig megszokottnál korábban érkezik a nyugdíj, ami a tavalyihoz képest 15 százalékkal több. Ráadásul a 13. havi ellátás is most esedékes, és a nyugdíjasok a már megemelt juttatás alapján kapják azt is. A Ripost budapesti nyugdíjasokat kérdezett, ők mire szánják majd ezt a többletet.

Vállalati előfizetési lehetőséget vezetett be a Spotify

Techbázis2022.05.21, 17:13

Egy közismert multicég már juttatásként adja egyes európai dolgozóinak a Premiumot.

Novák Katalin: 150 ezer fővel többen kapják meg ezt a járandóságot, mint amennyien a baloldali kormány idején

Itthon2021.12.07, 14:52

Jövőre teljes 13. havi nyugdíjat, illetve ellátást kapnak a nyugdíjban és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők! - írta közösségi oldalán Novák Katalin. A családért felelős tárca nélküli miniszter hozzátette: jó hír, hogy a jogosultak körét bővíteni tudták, így 150 ezer fővel többen kapják meg ezt a járandóságot, mint amennyien a baloldali kormány idején.

Az országos tisztifőorvos elismerte kollégái munkáját

Itthon2021.08.04, 17:15

A Nemzeti Népegészségügyi Központ az Origo kérdésre elárulta, hogy senki nem kapott jutalmat az állami szervezetnél.

A minimálbér emelése több tízezer forinttal toldaná meg a családi költségvetést

Itthon2021.07.01, 09:53

Több tízezer forinttal nőhetne a gyed felső összeghatára, ha kétszázezer forintra emelkedne a minimálbér. Bár a kötelező legalacsonyabb kereset a munkavállalók csak kis részét érinti, számítási alapja számos juttatásnak, így egyes gyermekvállaláshoz köthető ellátásoknak is. Jelentős emelése pedig havonta több tízezer forinttal toldaná meg a családi költségvetést - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

Alkalmazások Neked

Unilife.hu2021.06.30, 11:18

Tele van a telefonod fölösleges alkalmazásokkal? A feléről azt sem tudod, mire jó, mégis foglalja a helyet. Mutatunk most néhány hasznos appot, amiket tényleg megéri használnod!

Egyre népszerűbbek a diákok körében a gyorséttermi munkák

Unilife.hu2021.06.29, 15:10

A mai rohanó világban megnőtt a kereslet a gyorséttermek iránt. Egyre több étteremlánc helyez ki új üzleteket szerte az országban, számos új munkahelyet teremtve ezzel. A diákok körében mindig is népszerűnek számítottak ezek a pozíciók, mutatjuk miért!

Ezek a legjobban fizető diplomák

Unilife.hu2021.06.15, 15:15

Pályaválasztás során sok szempontot figyelembe kell venniük a felvételizőknek: nem csak az lebeg a szemük előtt, hogy milyen munkához lenne kedvük az elkövetkezendő évek során, hanem sok esetben azt is mérlegelniük kell, hogy a választott szakot elvégezve mennyit fog érni a diplomájuk a munkaerőpiacon. Itt vannak a számok, milyen diplomával mennyit lehet keresni!

A közfoglalkoztatottak mától igényelhetik a havi 45 ezer forintos elhelyezkedési juttatást

Gazdaság2021.04.15, 13:37

Akár meg is háromszorozhatják eddigi keresetüket a Gazdaságvédelmi Alap forrásaiból ma induló "Közfoglalkoztatásból versenyszférába" program résztvevői – mondta el Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette: a félmilliárd forintos keretösszeg ezúttal 1-2 ezer közfoglalkoztatott elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedéséhez járulhat hozzá.

Szakmai gyakorlati ösztöndíj – amelynél nem akadály a távolság

Unilife.hu2020.11.16, 08:46

Ha a szakmai gyakorlatodat külföldön, vagy belföldön, de a felsőoktatási intézményedtől távol szeretnéd elvégezni jó, ha tisztában vagy milyen támogatást kaphatsz ehhez. Ebben segít az Ösztöndíjakról tömören című sorozatunk következő bemutatottja: a szakmai gyakorlati ösztöndíj.

Novák Katalin: A juttatást már igénybe vevőknek is emelkedik a csed összege júliustól

Gazdaság2020.11.10, 13:37

Azoknak is emelkedik a csecsemőgondozási díj (csed) összege júliustól, akik már igénybe veszik a juttatást - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a Facebook-oldalán.

Kiderült, mennyit kerestek az elmúlt negyven évben az amerikai cégvezérek

Gazdaság2020.08.20, 06:46

Egy friss kutatás szerint 1978 és 2019 között az S&P 500 részvényindex teljesítményét is könnyedén lehagyta az amerikai vezérigazgatók juttatásainak növekedése. Mindeközben egy átlagos dolgozó juttatásai szinte alig nőttek az elmúlt 40 évben.

Elfogadták a jövő évi költségvetést, és új támogatás indul a hazai cégeknek

Gazdaság2020.07.05, 13:01

A héten a parlament elfogadta a jövő évi költségvetést. A kis- és középvállalkozások - megemelt összegű - százmilliárd forintos fejlesztési forrásra pályázhatnak, szerdától pedig 170 ezer egészségügyi dolgozó kapta meg a bruttó 500 ezer forintos juttatását. Újabb nagyberuházás érkezik Debrecenbe. A Tesla lett a héten a világ legértékesebb autógyártója, a Volvo pedig történetének legnagyobb visszahívását jelentette be. A hét gazdasági összefoglalója.

A januári fizetéssel kapják először kiegészítő juttatásukat a fegyveres testületeknél szolgálók

Itthon2020.01.17, 15:26

A januári fizetéssel kapják meg először kiegészítő juttatásukat a fegyveres testületeknél szolgálók, az érintettek február 5-ig megkapják emelt illetményüket - jelentette be a Belügyminisztérium, valamint a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteki közös sajtótájékoztatóján.

Sokan örülhetnek: több juttatás is emelkedett az idén

Gazdaság2020.01.15, 14:27

Az, hogy január elsejétől emelkedett a minimálbér összege, sok szempontból változást hoz a magyar családok életébe. A Pénzcentrum összegyűjtötte, milyen juttatások emelkedtek az új esztendőben.

Könnyebb lehet juttatásként adni a parkolást

Techbázis2019.12.04, 13:33

Új funkciót implementált a Parkl mobilappos parkolószolgáltatás.

Így csábítják el egymástól a dolgozókat a cégek

Gazdaság2019.10.15, 13:06

Már nem igaz, hogy a jó fizetés mindent visz. Legtöbbre a személyre szabott ajánlatokat értékelik az emberek egy munkahelyválasztásnál - ez a fő tanulsága a szempontjaikat firtató legfrissebb NRC-kutatásnak.

Az év ajánlata: havi 230 ezret fizetnek azért, hogy Olaszországba költözz

Life.hu2019.09.26, 12:12

Hiába bővelkedik káprázatos természeti környezetben, mégis sok település gyéren lakott az olaszországi Molise tartományban. Éppen ezért elenállhatatlan ajánlattal léptek fel az elnéptelenedés ellen: havi 700 eurót (kb 235 ezer Ft) fizetnek annak, aki odaköltözik. 

Szeptember 20-ig megkapják a plusz egyhavi juttatást a közfoglalkoztatottak

Itthon2019.08.29, 14:06

Legkésőbb szeptember 20-ig megkapják a közfoglalkoztatottak a nettó 54 ezer forintos egyszeri juttatást a kormány korábbi döntésének köszönhetően - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.

A munkaerő megtartása: nem minden a pénz

Gazdaság2019.07.08, 12:50

A mai munkaerőpiaci trendek alapján elmondható, hogy nem csak a tehetségek bevonzása vált egyre nehezebbé, hanem a megtartásuk is. A legtöbb vállalkozás felismerte, hogy munkaerőmegtartási stratégiát kell felállítani. Melyek ma a munkaerőmegtartás leghatékonyabb eszközei? Miért fontos ez ennyire?

Helyek, ahol fizetnek, hogy odaköltözzenek az emberek

Gazdaság2018.11.09, 18:32

Maine-ben a diákhitelek kifizetésével próbálják meg csábítani a fiatalokat, de Alaszkában, Kansasban, Chilében, sőt több olasz faluban is pénzt, telket vagy más juttatásokat biztosítanak azoknak, akik odaköltöznek. Bemutatjuk a legérdekesebb helyeket, ahol fizetnek azért, hogy ott éljenek.

Duplájára emelkedik a közfoglalkoztatottak elhelyezkedési juttatása novembertől

Itthon2018.10.28, 09:45

A kormány november elsejétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában - nyilatkozta Varga Mihály.

Szemüveg-juttatás: adóköteles vagy nem?

Gazdaság2018.08.15, 14:34

Sok cég ad szemüveget juttatásként munkavállalóinak. Az Adózóna.hu utánajárt, hogy a szemüveg juttatása mikor adóköteles és mikor nem.

Több mint 3 milliárd van a SZÉP-kártyákon, május végéig el kell költeni

Gazdaság2018.05.17, 10:59

Két héttel a lejárat előtt a tavalyi 2 milliárdnál jóval magasabb, mintegy 3,5 milliárd forintnyi összeg vár még elköltésre a munkavállalók 2016-os SZÉP-kártyás juttatásaiból. A határidőt követően a kártyakibocsátó cégek a fennmaradó összegeket a hatályos rendelkezések szerint eljárva a munkáltatóknak utalják vissza. A BDO Magyarország összefoglalta, hogy a SZÉP-kártya birtokosai hogyan ellenőrizhetik lejáró egyenlegüket, és milyen lehetőségeik vannak arra, hogy a fennmaradó rövid időszakban hatékonyan tudják felhasználni a fennmaradó összegeket.

Nem mindenkinek nőtt egyforma arányban a fizetése a Lidlnél

Gazdaság2018.03.01, 14:52

Ahogy az Origo is megírta, a Lidl január második felében komoly, átlagosan 20 százalékos béremelést jelentett be munkavállalói számára. Most kiderült, hogyan valósul ez meg a gyakorlatban.

A céges autó is adható cafeteriajuttatásként, de erre figyelni kell

Gazdaság2018.01.17, 12:08

A céges autó egyre népszerűbb béren kívüli juttatási forma, hiszen a legtöbb esetben a gépjárművet magáncélra éppúgy használhatja a dolgozó, mint vállalati ügyek intézésére. Éppen ezért a flottás autó fontos szerepet kap a munkavállalók elégedettségének növelésében, de ehhez elengedhetetlen, hogy a cégautó szabályzat vállalatra szabott, mindkét fél számára biztonságot nyújtó feltételeket tartalmazzon.

Visszaüthet, ha szabályozatlan a jutalomosztás

Gazdaság2017.12.15, 14:33

Az év vége kiváló alkalom arra, hogy a munkaadó jutalmat osszon, de ennek is megvannak a maga szabályai, amelyeket jó betartani. A Munka Törvénykönyve nem szabályozza a jutalmazás szabályait, de a joggyakorlat viszonylag világos utat mutat e tekintetben.

Több maradhat a munkavállalóknál a cafeteria-juttatásokból jövőre

Gazdaság2017.12.11, 10:49

A béren kívüli juttatások adótartalmának csökkenése miatt akár havi 5 ezer forinttal is több maradhat a munkavállalóknál jövőre – mondta Fata László cafeteria-szakértő.

A mikuláscsomag mint csekély értékű ajándék

Gazdaság2017.12.02, 19:14

Sokszor előfordul, hogy kisebb ajándékot adna egy cég, intézmény egy magánszemélynek, nem elsősorban az ajándék értéke, inkább a gesztus miatt. Legyen szó akár a település legidősebb polgáráról, a vállalat legrégebbi munkavállalójáról vagy akár a karácsonyi ünnepségen vendégül látott gyerekekről, emberi gesztus az ajándékozás.

Nem érdemes novemberben felmondani

Gazdaság2017.11.23, 12:52

A cafetéria jutattásokra szigorú szabályok vonatkoznak, ami azt jelenti, hogy csak akkor lehet utána kedvezményesen adózni, ha azt a rendelkezéseknek megfelelően adja a munkáltató. Így fontos, hogy a juttatás nyújtása csak akkor szabályos, ha az nem sérti az egyenlő bánásmód elvét, de nem is differenciálhatja a juttatást a munkaadó teljesítmény vagy más szempontok szerint.

Jár-e pótszabadság a szülő új élettársának?

Gazdaság2017.09.20, 11:22

Nem teljesen egyértelmű, hogyan is kell kiszámítani a pótszabadságot. Az addig tiszta, hogy egy gyerek után két nap jár, két gyerek után négy, három után pedig hét, s a többi gyerek utáni juttatáshoz képest csak a 16 év alatti gyerekek után jár, de mi a helyzet a szétköltözött, elvált szülőkkel?

Így adja az iskolakezdési támogatást

Gazdaság2017.08.26, 15:02

A személyi jövedelemadó több mint tíz évig nevesítetten szerepeltette a juttatások között az iskolakezdési támogatást, amelyet az egyik szülő vehetett igénybe. Ebből, ha nem is lehetett letudni a teljes iskolakezdést, azért az alapvető tanszerekre elég volt. Az idén már nincs ilyen juttatás, ez azonban nem azt jelenti, hogy nem is lehet támogatni a sulikezdést.

Hogyan tartsuk meg a jó munkaerőt?

Gazdaság2017.06.26, 10:11

Jó munkaerőt találni, és azt meg is tartani, de hogyan? Ez most a nagy kérdés sok vállalkozásnál. Mindegy, hogy egy-két alkalmazottunk van, vagy több tucatnyi embert foglalkoztatunk, megéri stratégiát kialakítani megtartásuk érdekében.

Több mint egymilliárd maradt a SZÉP-kártyákon

Gazdaság2017.06.09, 14:47

Május 31-én lejárt a 2015-ös SZÉP-kártya pénzek felhasználásának határideje. A kártyákon összesen 1,32 milliárd forint maradt, ami 26 százalékkal több, mint a tavalyi összeg. A számlákat már lenullázták a bankok.

Az egészségbiztosítás majdnem teljesen céges juttatás

Gazdaság2022.09.22, 04:46

2012 óta a munkáltatók adómentes juttatásként adhatják dolgozóiknak az egészségbiztosítást. Ennek hatására az elmúlt öt évben a duplájára emelkedett a betegség- és egészségbiztosítások éves díjbevétele az Union Biztosító becslése szerint. Ugyanakkor továbbra is várat magára e biztosításforma igazi felfutása, amelynek feltétele a határok régóta esedékes egyértelmű kijelölése az állami és a magánellátói feladatok között. Addig is az ügyfelek főként arra használják biztosításukat, hogy ne kelljen szembesülniük a szakorvosi ellátásban tapasztalható anomáliákkal: elsősorban bőrgyógyászati, nőgyógyászati és ortopédiai magánrendelésekre jeelentkeznek ...

Bónuszok nélkül is maradnak a bankárok

Gazdaság2017.02.28, 11:34

Eddig nem indult be tömeges menekülés a Deutsche Bank alkalmazottainak körében, noha Németország legnagyobb hitelintézete januárban jelentette be, visszafogja a kiosztott bónuszokat.

Semmi sem olyan szexi egy nőnek a munkában, mint a rugalmasság

Gazdaság2016.04.28, 15:04

Szinte egyáltalán nem lehet levenni a nőket a lábukról holmi fitneszbérlettel, és az is korfüggő, mennyire hozzák őket lázba a mentorálási lehetőségek. De a rugalmas munkaidő egyre fontosabb – szinte azonos súlyban a jövedelemmel.

Az új cafeteria előnyei és buktatói

Gazdaság2016.01.11, 11:41

Az eddigi papír alapú Erzsébet-utalványok helyett az munkáltatók idén már elektronikus formában, az úgynevezett Erzsébet-utalvány Plusz kártyára feltöltött összegekkel is motiválhatják munkavállalóikat. Az RSM blog szakértője azt járja körül, érdemes-e váltani elektronikus formára.

20 ezer nyugdíjas 8 ezer forinttal többet kaphat

Gazdaság2015.06.18, 10:47

Régóta várnak anyagi támogatásra a II. világháborús hadiárvák, hadiözvegyek: most akár havi 8 ezer forintot is kaphatnak. A lépés az 1938 és 1945 között elesett katonák hozzátartozóit érinti.

Több millió eurót kap a Magyar Telekom

Techbázis2015.05.29, 10:35

A Magyar Telekom leányvállalataként működő Crnogorski Telekom 23,5 millió euró (kb. 6,6 milliárd forint) osztalék kifizetéséről határozott, melynek nagy része az anyacéget illeti.

Kis cégek nagy aduja

Archívum2015.02.25, 12:43

A cafeteria és a bónusz tipikusan nagyvállalati juttatás. De némi leleménnyel egy kkv is tud jutalmazni.

Előző
  • 1
  • 2
Következő