Juszt Balázs

címke rss
Az ördög néha borzasztóan vonzó tud lenni

Az ördög néha borzasztóan vonzó tud lenni

A hitehagyott papot egy vonzó, kihívóan viselkedő nő kezdi látogatni a gyóntatófülkében, kis idő múlva már az oltár előtt szexelnek, majd az egész templom leég. És ez még csak a kezdete Az ember, aki Csütörtök volt című misztikus thrillernek, amelyet az edinburgh-i világpremieren kapott el a Filmklub alkalmi tudósítója. Erotikus, rejtélyekkel teli, feszült, földhözragadt logikával nem lehet megfejteni - alig várjuk, hogy Magyarországra is eljusson a film.

A gyónást szex és őrület követi

Film2016.06.14, 14:20

A misztikus thriller eddig szinte teljesen hiányzott a magyar filmes palettáról, az utóbbi évekből mindössze a Géniusz, az alkimista című minisorozatot lehet beszuszakolni ebbe a kategóriába. Most viszont álmodott egy nagyot Juszt Balázs, és első, nagyrészt Magyarországon forgatott nagyjátékfilmjében egy titokzatos, anarchista összeesküvés nyomába ered, amely a Vatikánt akarja megsemmisíteni. Lesz itt minden, mint a búcsúban: paráználkodásra csábító apácák, nácik, hitehagyott, rémálmok által gyötört pap, és persze ismerős budapesti helyszínek.

Ott is vannak magyarok, ahol nincsenek

Archívum2016.05.25, 20:50

Négy magyar vonatkozású film is lesz az edinburgh-i nemzetközi filmfesztivál programjában. A június második felében zajló rendezvényen végre kiderül, milyen lett a Dragomán György sikerregényéből készült A fehér király, levetítik Edelényi János Angliában, és Robert Pattinson Magyarországon forgatott filmjét, illetve megtartják Juszt Balázs misztikus thrillerjének világpremierjét is.

Tízmillióval olcsóbban is legyártották volna az imázsfilmet

Archívum2016.02.18, 07:33

Az úszószövetségnek még sok volt 45 millió a vizes vb kétperces imázsfilmjéért, Kecskemét 55-öt is gálánsan kifizetett egy negyedolyan hosszú szpotért. Ennyit multicégek sem adnak a reklámjaikért.

Nem a mi pénzünkből álmodnak

Film2013.07.26, 11:37

Las Vegasba átültetett Dosztojevszkij-sztori, egy pénzszállító autó kirablása, zombiinvázió a Balatonon, meghasonlott pap az anarchisták közt, sorozatgyilkossá váló családapa, féltékeny férj küldetése a második világháborúban, és egy teljes parába torkolló állásinterjú is szerepel azokban a magyar filmekben, amelyek most készülnek, javarészt magánpénzből és lelkesedésből. Van, aki Andy Vajna támogatása nélkül is boldogul.

Árpa Attila a mohó magyarokról csinál filmet

Film2011.06.07, 16:03

Árpa Attilát megkereste a férfi, aki saját állítása szerint Magyarországon az első fogyasztói csoportokat indította, azzal az ötlettel, hogy rendezzen filmet arról az üzleti modellről, amivel Magyarországon már körülbelül félmillió embert károsítottak meg. Ugyanez az ember látta el tippekkel Juszt Lászlót, aki Hiába beszélek? címmel írt könyvet a fogyasztói csoportok működéséről, amik félrevezető hirdetésekkel azt a látszatot keltik, mintha hitelt nyújtanának, de valójában ilyen szolgáltatást egyáltalán nem nyújtanak (a fogyasztói csoportokról lásd az [origo] korábbi cikkét). Részlet a Csoportfüggő plakáttervéből | Nézd ...

Árpa Attila: Nem vagyok egy naiv tinilány

Film2010.11.02, 08:53

Nyolcévesen Werner Herzog Nosferatu című filmjében hegedült, harminc évvel később Van Damme nyisszantja le a fejét. A snájdig főpincérnek öltözött Árpa Attilával egy étkezőkocsinak álcázott vendéglőben színészi karrierjéről beszélgettünk. Kiderült, a ValóVilágot ma már kifejezetten szégyelli, és inkább alázatos színészként akar kitűnni. Hűtőjén gyűjti a szerep- és filmterveit, legközelebb az Argót akarja összehozni az Üvegtigrissel és más emlékezetes magyar filmvígjátékokkal. Színészi kvalitásait Mészáros Márta is nagyra tartja, de nagy hülyeségek előtt a lányára gondol.

Filmelőzetes: Árpa Attila már nem kívánja Dobó Katát

Film2010.01.18, 00:21

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Chl7z1j2QZA0iqhO A filmben Dobó Kata és Árpa Attila egy szexuális problémákkal küszködő házaspárt alakít. Dobó jóéjtpuszi ürügyén szexet próbál kicsikarni Árpából, aki fáradtságra hivatkozva igyekszik kibújni házastársi kötelezettségei alól, de csak annyit ér el, hogy Dobó megkérdőjelezi erekciós képességét ("you soft dick"). Később Dobó egy veszekedés során kiböki, hogy lefeküdt férje főnökével, erre Árpa meglepő módon úgy reagál, hogy meghívja vacsorára a felettesét. A vacsora éjszakáján valami bizarr szexuális háromszög látszik kialakulni - nem elég, hogy mindkét férfi lefekszik Dobóval, de az ...

Előző
  • 1
Következő