Jürgen Röber

címke rss

Pagelsdorf vagy Röber lehet a Wolfsburg új edzője

Sport2003.01.12, 13:12

Amióta a VfB Wolfsburg együttesét a Volkswagen-gyár támogatja, meglehetősen nagyok a célkitűzések a Farkasoknál. A hosszú távú tervek szerint az egyesületnek öt éven belül ott kell lennie a Bajnokok Ligájában, a csapatnak pedig addigra a nemzetközi futballélet közismert szereplőjévé kell válnia. Az első lépéseket sikerült megtennie a klubnak, azonban a télen az is eldőlt, hogy az esetleges sikereket már nem a jelenlegi edzővel, Wolfgang Wolffal érhetik el.

Csalódást keltő eredményeket produkál a Hertha

Sport2002.10.18, 09:49

A Hertha BSC az elmúlt években deklaráltan azt tűzte ki célul maga elé, hogy állandósítsa helyét a Bundesliga közvetlen elitjében, azonban ez sehogy sem jött össze. Amikor tavaly szezon közben leváltották a hat éve a csapatnál dolgozó edzőt, Jürgen Röbert, és asszisztense, Falko Götz az UEFA-kupába vezette a gárdát, sokan azt hitték, hogy Götz végleges megbízást kaphat, de ehelyett a Schalke volt mestere, Huub Stevens érkezett, aki eddig nem nagyon tudta elfogadtatni magát a drukkerekkel, és az eredményei is elmaradnak a várakozástól.

Hertha-hullámvasút

Sport2002.05.07, 10:42

Berlinben a szezon előtt a bajnoki címről álmodoztak, aztán menet közben még a nemzetközi kupaszereplés is veszélybe kerüljön. A vezetőség az év elején nyilvánosságra hozta, hogy a tréner, Jürgen Röber a szezon végén távozik a klubtól, de a szakembernek végül előbb kellett felállnia a kispadról: a tragikus tavaszi rajtot követően menesztették, és a helyére Falko Götzöt nevezték ki. Az új mester vezetésével a gárda szárnyakat kapott, még a BL-szereplés sem tűnt elképzelhetetlen a számára, ám végül a negyedik helyen fejezbe be az idényt.

Dárdai: "Berlinben most megint jó a hangulat"

Sport2002.02.17, 20:37

A Jürgen Röbert váltó Falko Götz bajnoki mérkőzésen a második alkalommal ült a Hertha kispadján. A csapat a Bundesliga 23. fordulójában idegenben 3-0-ra verte az1860 München együttesét. A Hertha Götzcel kétszer győzött, a csapat Királlyal a kapuban gólt sem kapott. Nem mellékesen, kedden megszületett a legkisebb Dárdai, Marci.

Király sajnálja Röber távozását

Sport2002.02.07, 17:02

Szerda este menesztették Jürgen Röbert, a Hertha BSC vezetőedzőjét, aki hatodik idényét kezdte a berlini együttesnél. Népszerűségére jellemző, hogy a német fővárosban mindenki sajnálja idő előtti távozását. Király Gábor is nagyra tartja (volt) edzőjét, s mint elmondta: sokat tanult tőle, ezenkívül az ő irányítása alatt lett Bundesliga-labdarúgó.

Kegyvesztett Király

Sport2002.01.24, 14:39

Jürgen Röber, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője csütörtökön úgy döntött, hogy a Bundesliga tavaszi idényének vasárnapi nyitányán (idegenben a Borussia Dortmund ellen) Christian Fiedler áll a kapuban, Király Gábor csak a kispadon foglalhat helyet.

Stevens lesz a Hertha trénere

Sport2001.12.21, 09:59

A felröppenő nagy nevek ellenére a Hertha BSC elnöksége úgy döntött, Jürgen Röber pótlására elsősorban Németországban néz körül. A német labdarúgó-bajnokságban szereplő berlini együttes jelenlegi trénere nyáron megválik munkájától. Német lapok szerint a helyét az a Huub Stevens veszi át, aki szintén akkor "szabadul" a másik sztárcsapattól, a Schalkétől.

Dárdaiék Röberért is fociznak

Sport2001.12.19, 15:01

"Mindannyian nagyon szeretjük Röbert, s mindent elkövetünk azért, hogy teljesüljön a nagy álma és megnyerjük a német kupát" - reagált Dárdai Pál arra a keddi hírre, miszerint a Hertha BSC vezetősége nem hosszabbítja meg Jürgen Röber szakvezető jövő nyáron lejáró szerződését.

Új brazil csapattárs Dárdaiéknál?

Sport2001.12.19, 10:10

Zajlanak az események mostanság a Hertha BSC házatáján. A berlini klubnál elsősorban az edzőkérdés a leginkább égető probléma (a jól értesültek szerint a vezetőség nem óhajtja meghosszabbítani a tréner, Jürgen Röber nyáron lejáró szerződését), de a csapat megerősítése is elég munkát ad a menedzsernek, Dieter Hoenessnek. A legújabb kiszemelt egy brazil futballista, az Atlético Mineiro támadója, Guilherme.

Stevens az idény végén távozik a  Schalkétól

Sport2001.12.19, 17:12

Jürgen Röber (Hertha BSC) után a Schalke 04 labdarúgócsapatának vezetőedzője, Huub Stevens is bejelentette, hogy az idény végén nem hosszabbítja meg szerződését.