Julianne Moore

címke rss

Divatbotrányok: Pirelli újratöltve (18+)

Archívum2013.03.03, 19:43

Azt, hogy az idei Pirelli naptár különleges lesz, már korábban is tudni lehetett. A végeredmény azonban felülmúlta a várakozásokat. Az előző évek hagyományával szemben ugyanis a modellek egyáltalán nem meztelenül szerepelnek benne. A Life.hu Divatbotrányok sorozatában ez alkalommal a neves kalendárium áll a középpontban.

Scarlett Johansson sem ér fel az önkielégítéssel

Film2013.09.12, 11:58

Joseph Gordon-Levitt egyelőre jobb színész, mint rendező, de sokat nevettünk Berlinben a Don Jon című első filmjén, amelyben pornófüggő Don Juanként még akkor is az internetes szexfilmekről ábrándozik, amikor Scarlett Johansonnal hempereg.

Másságáról vallott Jodie Foster

Life.hu2013.01.22, 16:47

A közönség is megkönnyezte Jodie Foster köszönőbeszédét, melyet a vasárnapi Golden Globe-gálán mondott. Idén ugyanis a színésznő vehette át a Cecil B. DeMille életműdíjat eddigi munkásságáért. A köszönetnyilvánításban ezúttal egy különösen intim vallomás is helyet kapott.

Ki volt a legszebb a Golden Globe-on?

Film2013.01.14, 15:45

Nem kérdés, hogy csupa gyünyörű nő vonult fel a Golden Globe-díjátadón, a kérdés inkább az, miért akarta egyik-másik mindezt eltakarni, és kinek sikerült a legteljesebb pompájában prezentálnia magát. Minden elfogultság nélkül mondhatjuk: egyetlen hazai képviselőnk, Palvin Barbi a legnagyobbak közül is kirítt friss és üde megjelenésével. A legnagyobb mellényúlásoktól a legjobban sikerült szettekig rangsoroltuk a vörös szőnyeg felvonulóit.

A Csajok is örülhettek a Golden Globe-nak

Tévé2013.01.14, 06:34

Január 13-án (magyar idő szerint január 14-én hajnalban) immár 70. alkalommal osztották ki a Golden Globe-díjakat. A drámai sorozatok közül a Homeland nyert, a könnyedebb szériáknál a Csajok futott be; Julianne Moore és Kevin Costner is kapott díjat.

Tévé elé kucorodós karácsonyi filmek

Archívum2012.12.23, 09:13

Természetesen nem múlhat el karácsony a Reszkessetek betörők vagy az Igazából szerelem nélkül. Így persze Kevint ismételten otthon felejti a családja, Hugh Grant pedig újra eltáncolja nekünk a jellegzetes miniszterelnök-táncát. Persze még számos más karácsonyi film vár ránk az ünnepek alatt. Íme a Life.hu karácsonyi tévés programajánlója.

Elrabolták a népszerű színésznő milliókat érő ékszereit

Life.hu2012.10.08, 12:28

Az őrült, dilis szerelem sztárját, Julianne Moore-t értékes és gyönyörű ékszereitől fosztották meg. Az ügyet a színésznő asszisztense jelentette be a rendőrségen még a hét elején.  

Emmy 2012: bebuktak a legtöbbet jelölt sorozatok

Tévé2012.09.24, 09:59

Szeptember 23-án immár 64. alkalommal osztották ki az Emmy-díjakat: az est legnagyobb buktáját a Mad Men - Reklámőrültek produkálta, amely tizenhét jelöléséből egyet sem tudott beváltani, holott tavaly már zsinórban negyedszerre kapta meg a legjobb drámai sorozat díját.

Sminkelj a szemformád szerint!

Archívum2012.04.09, 05:34

Nem elég, hogy a természetes szemszín mellé megtaláljuk a tekintetünket vibrálóvá tévő színeket, arra is oda kell figyelni, hogy a szemformánknak megfelelően fessük ki velük a szemünket. Minden szemforma más és más festést igényel, de egy dolog biztos: mindegyikből ki lehet hozni a maximumot néhány egyszerű trükkel is.

2011 a moziban: A legjobb színésznő

Film2011.12.27, 16:31

Isteni év volt a 2011-es a színésznők szempontjából, alig tudtunk ötöt kiemelni az árnyalt, izgalmas és sokoldalú női karakterek közül. Új oldalukról ismertünk meg olyan sztárokat, mint Kirsten Dunst, Catherine Deneuve vagy Natalie Portman. Sátáni anyákat, pszichoszingliket, valamint leszbikus feleségeket zártunk emlékezetünkbe.