Juhász Roland

címke rss

Juhász játszana az oroszok ellen

Archívum2014.11.15, 12:35

Juhász Rolandot sérülés miatt cserélte le Dárdai Pál a finnek elleni Eb-selejtezőn. Az első hírek szerint eltört a bordája, ám mint kiderült, nem olyan komoly a baj.

Dárdait is meglepte a szenvedés

Archívum2014.10.16, 09:46

A magyar válogatott szövetségi kapitányát is meglepte a feröeriek elleni szenvedés, ennek ellenére "halál nyugodtan" készül a finnek ellen, nem tudja elképzelni, hogy ne győzzünk. Juhász Roland hamarosan beéri Puskás Ferencet a válogatottsági ranglistán.

Dzsudzsákék összedobnák a szurkolók jegyét

Archívum2014.09.15, 13:31

A fociválogatott idei "teljesítménye" miatt az októberi, románok elleni meccsre a szurkolók a játékosokkal fizettetnék ki a jegyüket.

Pénz van, mégsem tart semerre a magyar foci

Archívum2014.09.09, 10:08

Juhász Roland a Nemzeti Sportnak adott interjúban elmondta, hogy nem látja, merre tart a magyar labdarúgás. A Videoton válogatott védője szerint hiába van meg az állami támogatás, nem társul hozzá megfelelő koncepció.

A magyaroktól ilyen jó a Vidi?

Archívum2014.08.26, 19:47

Ötből ötöt nyert a Videoton az NB I nemrég indult új szezonjában. Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli elnöke szerint főleg José Gomes és több külföldi játékos távozásának köszönheti a mezőnyben egyedül hibátlan csapat az idei jó szereplést, de Sándor György nem varrná az előző edző nyakába a tavalyi kudarcot, és a légiósokat sem hibáztatja. Juhász Roland az új trénert, Joan Carrillót eddigi egyik legjobb edzőjének tartja.

Elképzeljük, hogy 2-0-ra megverjük a finneket

Archívum2014.03.06, 00:28

Ugyan a magyar labdarúgó-válogatott egygólos vezetés után 2-1-re kikapott Finnországtól Győrben, Pintér Attila pozitív szemlélete máris tetten érhető a csapattagokon. A meccs után ugyanis Lovrencsics Gergő, Juhász Roland és Leandro is arról beszélt, hogy ha 1-0-nál mi rúgjuk a második gólt, akkor megnyerjük a meccset. A légiósok nem érzik az összetartások hatását, Dzsudzsák Balázs szerint két nap alatt nem lehet csodát tenni.

Málta a példa a magyar fociválogatottnak

Archívum2014.02.24, 18:08

Aki meg tudja mondani, hogy szeptemberben a román fociválogatott hogyan fog felállni, azt azonnal felveszi a stábjába Pintér Attila - ezt maga a szövetségi kapitány mondta a Telkiben tartott sajtótájékoztatón. Ugyanitt Juhász Roland elmondta, hogy Máltának már bejött, hogy rendszeresek voltak a válogatott összetartások, ezt a példát kell követni.

Dombi megtanulna focizni, Lipcsei Puskásnál is jobb

Archívum2014.01.03, 18:53

Nagy a tülekedés a dobogóért az NB I élcsapatai között, éppen ezért megkérdeztük a tabella első hat helyezettjének egy-egy népszerű játékosát, mit gondol az esélyekről, a jelenkor legjobbjairól és saját magáról. Mint kiderült, Dombi Tibor 40 évesen végre megtanulna focizni, Juhász Roland Ribéry helyett Husztinak adná az Aranylabdát, Koltai Tamás egyszer 8-1-re legyőzné a hollandokat, Elek Ákos magyar–francia Eb-nyitómeccset vizionál 2016-ra, Gyömbér Gábor Lipcsei Pétert tartja a valaha volt legjobb magyar focistának, Halmosi Péter Ronaldo vagy Messi helyett Király Gábort édesgetné a Haladáshoz.

Juhászt nem hatotta meg Ronaldo mesterhármasa

Archívum2013.11.20, 11:03

A FIFA jövő péntekig meghosszabbította az Aranylabda-szavazás határidejét, így a Svédországban mesterhármast elérő Cristiano Ronaldónak tovább nőttek az esélyei. A voksoláson a magyarokat képviselő Juhász Roland korábban nem tette az első háromba a portugált, és a tripla hatására sem változtatja meg a szavazatát, pedig a lehetősége meglenne rá.

Vágtázó paripát idéz a válogatott védő

Archívum2013.11.12, 12:14

Juhász Roland, a Videoton válogatott védője, valamint Gera Zoltán is visszatérhet hamarosan.

Megműtötték Juhász Rolandot

Archívum2013.09.03, 14:28

Megműtötték hétfőn Juhász Rolandot, a Videoton FC válogatott labdarúgóját, aki kedden már el is hagyhatja a kórházat.

Juhász Roland több hétre kidőlt

Archívum2013.08.26, 14:33

Egervári Sándor szövetségi kapitány nem számíthat Juhász Rolandra a soron következő két, románok és észtek elleni világbajnoki selejtezőn, a Videoton középső védője ugyanis jobb térdében oldalszalag-szakadást szenvedett.

Juhász kapásgólt lőtt, a Győr még mindig nyeretlen

Archívum2013.08.26, 00:16

Továbbra is nyeretlen a labdarúgó OTP Bank Liga 2014/14-es idényében a címvédő Győri ETO FC: Pintér Attila együttese az ötödik forduló vasárnap esti rangadóján a találkozó előtt százszázalékos Videotonnal játszott 1-1-es döntetlent.

Juhász Roland a Videotoné

Archívum2013.07.18, 13:21

A 77-szeres válogatott Juhász Roland tavasszal kölcsönben játszott Székesfehérváron, és miután sikerült megszabadulnia az Anderlechttől, 2+1 éves szerződést írt alá a Videotonnal.

Juhász elárulta, hova igazolna

Archívum2013.07.11, 16:51

Juhász Roland közös megegyezéssel szerződést bontott a belga labdarúgó-bajnokságban szereplő Anderlechttel, így a 30 éves válogatott játékos szabadon igazolhatóvá vált, és szinte biztosan a Videotonban folytatja.

Juhász az Anderlecht tarcsijában köthet ki

Archívum2013.06.28, 11:20

A hónap végén lejáró szerződésű Juhász Rolandnak nem rendeződött a helyzete, így a Videotontól várhatóan vissza kell térnie az Anderlechthez.

Juhász Roland: A jövőm még elég bizonytalan

Archívum2013.05.30, 21:46

Juhász Roland örül, hogy az NB I utolsó előtti fordulójában duplázott Kecskeméten, ám az még inkább boldoggá teszi, hogy a Videoton az 5-1-es győzelemmel gyakorlatilag megszerezte az ezüstérmet. A válogatottba ismét meghívott védő még nem tudja, hogy milyen jövő vár rá, hiszen Székesfehérváron csak kölcsönben szerepel, és nyáron vissza kell térnie a BL-főtáblára jutott Anderlechthez, ahol az edzőnél kegyvesztett le.

A Videoton öt gólt szerzett a bokáig érő vízben

Archívum2013.05.26, 22:40

A Videoton rendkívül magabiztosan, 5-1-re nyert a Kecskemét vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának második vasárnapi mérkőzésén, ezzel gyakorlatilag biztossá vált, hogy a dobogó második helyén végez, és így a következő szezonban indulhat az Európa Ligában.

Juhász visszatér a válogatottba

Archívum2013.05.22, 12:40

Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerdán kijelölte a Kuvait elleni felkészülési mérkőzésre készülő keretét. Ismét helyet kapott Juhász Roland, és három újonc is bekerült.

Juhász pirosával elmaradt a Vidi-csoda

Archívum2013.05.08, 20:58

A Győr ugyan hazai pályán 2-1-re kikapott a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján a Videotontól, de idegenben aratott 2-0-s sikerének köszönhetően bejutott a döntőbe.

Juhász Roland betartotta ígéretét

Archívum2013.04.23, 20:38

Juhász Roland a Videotonhoz való hazatérésekor bejelentette, hogy a klubtól kapott prémiumát jótékony célra ajánlja fel.

Juhásznak egy dolog nem tetszik az NB I-ben

Archívum2013.04.09, 17:08

A Videoton szerint a bíró fojtogatta a hétvégi meccsen, az MLSZ szerint nem, az érintett, Juhász Roland viszont nem akar beszélni erről. A 76-szoros válogatott játékos a mellőzöttség miatt igazolt haza Belgiumból, ehhez képest eleinte a Videotonban sem kapott lehetőséget, azóta viszont már gólt is lőtt az NB I-ben.  

MLSZ: Nem fojtogatta Juhász Rolandot a játékvezető

Archívum2013.04.09, 13:55

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megítélése szerint Szabó Zsolt játékvezető nem fojtogatta Juhász Rolandot, a Videoton válogatott védőjét vasárnap a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésen; az MLSZ egyúttal az együttműködés és a partnerség fontosságára hívja fel a futballban dolgozók figyelmét.

Juhász fojtogatása miatt MLSZ-vizsgálatot kér a Videoton

Archívum2013.04.09, 13:55

Miután a Diósgyőr-Videoton mérkőzésről készült tudósításokban megjelent, hogy a vendégek védőjét, Juhász Rolandot Szabó Zsolt játékvezető fojtogatta a mérkőzés lefújása előtt nem sokkal, a fehérvári klub kivizsgálást kért a Magyar Labdarúgó Szövetségtől.

A Videoton kivégezte a Siófokot

Archívum2013.03.29, 21:33

A címvédő Videoton hazai pályán gól nélküli első félidő után hatgólos győzelmet aratott a sereghajtó Siófok ellen a labdarúgó NB I 21. fordulójában.

Juhászra nem számít Egervári a románok ellen

Archívum2013.03.11, 17:07

Juhász Roland nem került be a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely március 22-én a románok, négy nappal később pedig a törökök elleni világbajnoki selejtezőkre készül. A keretben meghívást kapott viszont Kovács István, a Videoton fiatal támadója, aki az NB I első két idei fordulójában eredményes volt.

Juhász: A belgák nem a színvonallal verik az NB I-et

Archívum2013.03.06, 16:48

A magyar focibajnokságba nyolc év után visszatérő Juhász Roland az NB I-et jobbnak látja a korábbiakhoz képest. A Videoton védője a javulást elsősorban a légiósokkal magyarázza, szerinte jobb körítéssel a hazai liga közel járhatna a belga élvonalhoz.

Juhász: Álljon elém, aki megkeresett az MTK-tól

Archívum2013.02.23, 13:56

A Videotonhoz szerződött Juhász Roland eloszlatta azokat a híreket, miszerint anyagi okok miatt utasította el korábbi klubja, az MTK ajánlatát. 

Juhász Roland a Videotonban kötött ki

Archívum2013.02.19, 17:17

Kölcsönjátékosként a szezon végéig a Videoton labdarúgócsapatát erősíti Juhász Roland, az Anderlecht magyar válogatott védője, írta a belga klub hivatalos honlapja.

Vargát fejbe rúgták, Juhász az NB I-ben is kiköthet

Archívum2013.02.05, 13:39

Juhász Roland iránt egy-két orosz klub érdeklődik, de ha nem sikerül keletre igazolnia, akkor szóba kerülhet egy magyarországi kölcsönszerződés is - jelentette ki a hátvéd menedzsere a DigiSportnak. Filipovics Vladan elárulta még, hogy Nikolics Nemanja egy technikai malőr miatt nem igazolt a Serie A-s Sienához, és arról is beszélt, hogy Varga József miért nem csatlakozott a válogatotthoz.

Juhásznak fáj, hogy Egervárinak sem kell

Archívum2013.02.01, 13:08

Juhász Roland kimaradt a magyar labdarúgó-válogatott keretéből, amit azért is fájlal, mert úgy érzi, mindig jelezte, hogy számára mennyire fontos volt a csapat, és mert más játékosnál volt már arra példa, hogy a klubcsapatában nem játszott, mégis megkapta a meghívót a válogatottba.

Mi lesz veled, Juhász Roland?

Archívum2013.02.01, 15:41

Juhász Roland már hét éve szolgálja az Anderlechtet, a szurkolók a klub ikonjának tartják, a vezetők azonban világossá tették, hogy már nincs szükségük a magyar védőre. A nemrégiben még a legértékesebb magyar focisták között számon tartott Juhász közben a válogatottból is kikerült, és csak pár napja maradt, hogy elhagyja a belga klubot. Szerinte a brüsszeliek a jelenlegi helyzetben túl magas összeget kérnek érte, az Anderlecht edzője viszont megígérte, hogy mivel lojális volt, segítenek neki új csapatot találni.

Juhász Roland: Ígérem, nem titkolózom majd

Archívum2013.01.10, 11:24

Több belga és magyar lap szerint eldőlt Juhász Roland sorsa, és a védő a török Trabzonsporhoz igazol. A korábban a Sunderlanddel is hírbe hozott 29 éves játékos azonban cáfolja a hírt, mint mondja, senkivel nem tárgyalt még.

Juhász nem lesz Henry csapattársa

Archívum2013.01.08, 13:38

Juhász Roland nem igazol a New York Red Bullhoz, viszont alig várja, hogy már ne az U21-es csapattal kelljen edzenie az Anderlechtnél.

Juhász: Mintha embert öltem volna

Archívum2013.01.06, 12:03

A belga Anderlechttől a télen távozó Juhász Rolandot nagyon bántja, hogy klubjánál olyan helyzetbe került, hogy az első csapattal már el sem utazhatott az edzőtáborba, helyette az U21-esekkel kell készülnie.

900 millióért vinné Juhászt a Sunderland

Archívum2013.01.05, 11:26

A The Sun értesülése szerint 2,5 millió angol fontos, azaz 900 millió forintos ajánlatot tett a Sunderland labdarúgócsapata a belga Anderlechtnek a magyar válogatott védő, Juhász Rolandért.

Juhász a Premier League-be tart

Archívum2013.01.02, 11:35

A Sunderland szerződtetné az Anderlecht mellőzött középhátvédjét, Juhász Rolandot, írta a Daily Mail című brit lap. A válogatott védő kölcsönbe kerülhet a PL-csapathoz.

Gera megsérült, Juhásznak elfogyott a türelme

Archívum2012.11.12, 16:17

Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a fejlődés érdekében jó, hogy a magyar labdarúgó-válogatott idei utolsó mérkőzésén egy erős ellenféllel, a norvég csapattal találkozik szerdán a Puskás Ferenc Stadionban.

Gálázott a PSG, felállt a padlóról a ManCity

Archívum2012.11.06, 23:14

Majdnem csodát tett a Bernabéu-stadionban a Dortmund labdarúgócsapata, amely a hazai győzelem után 2-2-es döntetlent játszott a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája 4. fordulójában. Az Ajax már 2-0-ra is vezetett Manchesterben, a City innen tudott ikszelni. Hasonló volt a helyzet a Schalke-Arsenal 2-2-es összecsapáson is. A PSG kiütötte a Dinamo Zagrebet, a Milan nem bírt a Málagával.

Eléggé kilátástalan a helyzetem - interjú Juhász Rolanddal

Archívum2012.10.09, 11:27

Évekig alapember volt az Anderlechtben, tavaly nem engedték el a skót Rangershez, azóta viszont kiszorult a csapatból, az edzője nem is beszél az elmúlt évtized legjobb magyar focistájának választott Juhász Rolanddal. Sokan értetlenül fogadták, hogy szívesen hazajönne az NB I-be játszani, Juhász nem érti, miért nem vetődik fel senkiben, hogy ezzel a lépéssel tenni szeretne valamit a hazai fociért. Huszti Szabolcsot a legjobb magyar focistának tartja, szerinte nagy luxus, hogy nem játszik a válogatottban.  

Kassai vezeti Juhászék BL-meccsét

Archívum2012.10.01, 13:04

Kassai Viktor lesz a szerdai Anderlecht-Málaga Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés játékvezetője.

BL: kétszer padlózott, mégis nyert a Real a ManCity ellen

Archívum2012.09.19, 07:32

Jobban játszott a Real Madrid, mégis az utolsó percig kellett várnia a győztes gólra a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. A PSG simán verte a Dinamo Kijevet, Zlatan Ibrahimovic már hatodik csapatával játszott BL-meccset. Az Olimpiakoszt Megyeri Balázs sem tudta megóvni a vereségtől, Juhász Rolandnak tizenegy perc jutott az Anderlecht milánói pontszerzésekor.

BL: Megyeriék kikaptak, megégett a Zenit és a Dinamo Kijev

Archívum2012.09.19, 07:42

Már a félidőben döntésre vitte a dolgot Paris Saint-Germain a Dinamo Kijev ellen, végül a franciák 4-1-re nyertek a labdarúgó Bajnokok Ligája A csoportjában. A B csoportban az Arsenal Montpellier-ben, a Schalke az Olimpiakosz otthonában nyert, a görögök kapuját Megyeri Balázs védte. Az Anderlecht 0-0-t játszott Milánóban, Juhász Roland a 79. percben állt be, a Málaga simán verte a Zenitet. A Dortmundot Lewandowski, a Real Madridot C. Ronaldo mentette meg a pontvesztéstől.

Csapdát állítunk a holland klasszisoknak

Archívum2012.09.11, 13:50

Nem rohan fejjel a falnak, az iksszel is megelégedne, de győzni megy kedden este a Hollandia elleni vb-selejtezőt játszó magyar fociválogatott. Robbentől és Van Persie-től ámuldoznak a válogatott tagjai, legnagyobb fegyverünknek pedig a sikeréhséget és az összeszokottságot tartják, olyan a válogatott hangulata, mint egy klubcsapaté. Gera tanult a hollandok elleni legutóbbi két vereségből, Vanczák pedig több gyenge pontot is lát az ellenfélnél.

Így büntette Koman a luftot

Archívum2012.09.08, 13:15

Hozta az elvárt győzelmet a magyar fociválogatott Andorra ellen a vb-selejtezők első fordulójában. Nézze meg Juhász fejesét, Gera büntetőjét és a többi magyar gólt videón!

Dzsudzsák: Biztos, hogy szorosabb meccset játszunk a hollandokkal

Archívum2012.09.08, 22:13

A magyar labdarúgó-válogatott több játékosa szerint is ahhoz, hogy az együttesnek esélye legyen kijutni a 2014-es brazíliai világbajnokságra, pontot kell szereznie egy olyan csapat ellen, mint amilyen a keddi ellenfél holland gárda.

Lendületet vett a fociválogatott

Archívum2012.09.08, 16:10

Akadozó játékkal is 2-0-ra elhúzott a magyar fociválogatott Andorrától, majd a második félidőben jobb teljesítményt nyújtva magabiztos, 5-0-s győzelmet aratott a 2014-es vb első selejtezőkörében. Kedden Hollandiát fogadja Egervári Sándor csapata.

Juhászék BL-t érően hajráztak, Lencse csodálatos gólja viszont kevés volt

Archívum2012.08.29, 01:14

A két magyar érdekeltségű csapat közül csak az egyiknek sikerült ledolgoznia az első meccsen összeszedett hátrányt a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében. Juhász Roland a 80. percben állt be az Anderlechtbe, amely az utolsó tíz percben két gólt szerezve harcolta ki a csoportkörbe jutást a ciprusi AEL Limasszol ellen. Lencse László kezdő volt az izraeli Kirjat Smonában, sőt, gyönyörű szabadrúgásgólt szerzett, de csapata így sem tudta legyűrni a korábban a Debrecent búcsúztató fehérorosz BATE Boriszovot.

Juhász és Lencse csapatának is meg kell szakadnia a BL-csoportkörért

Archívum2012.08.22, 23:15

Mindkét magyar érdekeltségű csapat vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó körében: a Lencse Lászlót 74 percig a soraiban tudó izraeli Hapoel Kiryat Shmona 2-0-ra kikapott az előző fordulóban a Debrecent kiejtő fehérorosz BATE Boriszovtól, míg Juhász Roland a kispadon követte végig az Anderlecht AEL Limasszol elleni meccset, amelyet a ciprusiak nyertek 2-1-re. Javításra még van lehetőség, a visszavágókra egy hét múlva kerül sor, a párharcok győztesei a BL csoportkörébe jutnak.

Juhász nélkül gázolt az Anderlecht

Archívum2012.08.08, 23:11

A sérült Juhász Rolandot nélkülöző Anderlecht kiütéses, hatgólos győzelmet aratott a litván Ekranas vendégeként a csütörtöki visszavágón, így 11-0-ás összesítéssel jutott tovább a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójából.