Juhász Péter

címke rss

Droggal lebuktak, de Juhász Péter mentegeti õket

Itthon2017.06.12, 17:49

Ha a Teve utcai kapitányságon végeznének drogtesztet, kiderülne, hogy a rendõrök is füveznek – védte az Aurórában lebukott fiatalokat Juhász Péter. Az Együtt elnöke külön kifogásolta, hogy a rendõrségi razzia éppen azon a napon volt, amikor az Aurórában a kender újrafelfedezését népszerûsítették, Juhász szerint mûvészeti, ipari és orvosi szempontból.

Juhász Pétertõl vár gyereket Hámori Gabriella

Life.hu2017.05.23, 10:44

Lapinformációk szerint a színésznõ és az Együtt elnökének kapcsolata három hónapja tart, de a gyermekáldás nem a véletlennek köszönhetõ: tervezték a közös babát. 

Rogán Antal fórumán cirkuszolt a bûnözõ Portik embere, Juhász Péter

Itthon2017.05.16, 20:09

Éppen ma írt az Origo arról, hogy jogerõsen pert vesztett Juhász, nyugodtan lehet róla állítani, amit eddig is mindenki tudott: õ, az Együtt elnöke a jogerõsen elítélt bûnözõnek, Portik Tamásnak dolgozott. Este pedig Juhász akcióba lépett, és elment Rogán Antal pesti fórumára, ahol végig azt ígérgette nézõinek, hogy botrányra készül, de aztán valahogy mégsem mert lényegében semmit csinálni.

Korán örült Juhász, mégis dolgozott a bûnözõ Portiknak

Itthon2017.05.16, 16:28

Idõ elõtt örült Juhász Péter, amikor azzal hencegett, hogy tucatnyi pert nyert meg a Tv2-vel szemben. Egy múlt heti ítélet ugyanis jogerõsen kimondta, hogy a csatorna jogosan állította, hogy az Együtt elnöke Portik Tamásnak dolgozik, az õ embere és hogy rendszeresen összejátszott az elítélt bûnözõvel.

Át akarják vágni a déli határzárat Gulyás Mártonék

Itthon2017.04.24, 20:18

A Ripost információi szerint a déli határzár átvágására készül Gulyás Márton aktivista és Juhász Péter, az Együtt elnöke. Azt írják, hogy az akció végrehajtására egy radikális, szélsõbaloldali csoportot is beszerveztek.

Lendvai Ildikó: Az ellenzék Soros oldalán áll

Itthon2017.04.10, 17:01

Az ellenzéki pártok természetesen Soros György oldalán vannak – mondta a Mandiner kérdésére Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke.

Büntetõeljárás indult a hazudozó Juhász Péter ellen

Itthon2017.03.29, 19:21

Az Origo információi szerint a hét elején feljelentették Juhász Pétert, mert az Együtt elnöke nyilvánosan hazudott egy bírósági tárgyalásról. Nemcsak az ott készült jegyzõkönyv tartalmát másította meg, hanem az egyik tanú szájába is olyan mondatokat adott, amelyek nem hangzottak el. A büntetõeljárás rágalmazás és becsületsértés gyanújával indult meg a politikus ellen, ennek a büntetési tétele két évig terjedõ szabadságvesztés is lehet. 

Hiába ajánlgatta magát, elzavarták Juhász Pétert

Itthon2017.03.28, 21:49

Komoly politikai pofonba szaladt bele ma az Együtt, pontosabban Juhász Péter pártelnök. Egy interjúban három pártnak is felajánlotta, hogy szövetségre lépne velük, mire ketten közülük kapásból visszautasították a fütyüléseirõl és a bûnözõ Portiknak végzett sajtófigyelésérõl ismert Juhászt. A Párbeszéd viszont áprilisban döntene a kérdésrõl. Újra, mert hogy néhány éve a két párt már szakított egymással.

Prostituáltnak neveztek Juhász emberei egy újságírót

Itthon2017.03.16, 10:30

Prostituáltnak nevezték Juhász Péter hívei a Pesti Srácok újságíróját a március 15-i nemzeti ünnepen.

Fidesz: az Együtt tönkre akarta tenni a nemzeti ünnepet

Itthon2017.03.15, 15:17

"Juhász és bérfütyülõi a mai napon ismételten bizonyították az egész ellenzék alkalmatlanságát" - mondta Hídvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerda délután Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Soros fizet - Juhász fütyül: így tiltakoztak az Együtt elnöke ellen

Itthon2017.03.15, 13:52

Táblákkal tiltakoztak a Fidelitas tagjai Juhász Péter ellen, aki a nemzeti ünnepet fütyülte ki.

Juhász Péter kifütyülte a nemzeti ünnepet

Itthon2017.03.15, 14:18

Az Origo információi szerint Juhász Pétert hiába várták reggel a Teve utcában a rendõrök, nem ment el az egyeztetésre. Azért keresték meg, mert a politikus sípokkal akarta megzavarni a nemzeti ünnepet a Múzeum körúton. Ez így is történt, Juhász tulajdonképpen a nemzeti ünnepet fütyülte ki. Így a nap mérlege 20 ezer békés ünneplõ és 50 fütyülõ ember lett.

Fidesz: Juhász Péterék tönkre akarják tenni a békés ünneplést

Itthon2017.03.14, 17:50

Rendzavarónak nevezte a Fidesz-frakció szóvivõje Juhász Pétert, az Együtt elnökét, aki sípolásra buzdít a szerdai nemzeti ünnepen. Halász János azt mondta, Juhászék visszaélnek a gyülekezési joggal. 

A bíróság szerint Juhász Péter a bûnözõ Portik Tamásnak dolgozott

Itthon2017.03.08, 08:47

A bírósági ítélet szerint Juhász Péterrõl állítható, hogy az elítélt bûnözõnek, Portik Tamásnak dolgozott, illetve régóta szívességeket tett neki. Ezt önmagában bizonyítja az Együtt politikusának a Facebookon közzétett videója is.

Az MSZP kifütyülte Juhász Péteréket

Itthon2017.02.28, 16:21

Juhász Péter és az Együtt elõszeretettel fütyül, de ezúttal õket fütyülte ki a helyi MSZP a párt fórumán, Dunakeszin. Juhász Péter ezért levélben panaszkodott Molnár Gyulánál és Botka Lászlónál. 

A bûnözõ Portiknak dolgozott Juhász Péter, pert vesztett a Ripost ellen

Itthon2017.01.17, 14:36

Újabb pert vesztett a bíróságon Juhász Péter, most a Ripost ellen nem sikerült elfogadtatnia a keresetét. A bíróság ítélete szerint Juhász Péter és Portik Tamás kapcsolata bizonyított, mivel a 15 évre jogerõsen elítélt bûnözõnek végzett sajtófigyelést. Az Együtt alelnökét Portik keresztlánya buktatta le. Nem ez az elsõ eset, hogy Juhász pert veszít, legutóbb világosan kiderült, hogy nem mond igazat Rogán Antal állítólagos utazásával kapcsolatban.

Magával ránthatja baloldali barátait a bûnözõ Portik Tamás

Itthon2017.01.17, 07:52

Portik Tamás bármikor magával ránthatja baloldali kapcsolatait – ezt mondta a Pesti Srácoknak Lakatos András, a 90-es évek alvilágának egyik vezetõje, akit sokan Kisbandinak neveznek.

Botrányai után pártelnök lehet Juhász Péterbõl

Itthon2017.01.09, 17:12

A Kendermag Egyesület, majd az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért vezetése után az Együtt élén folytathatja politikai pályafutását Juhász Péter. Több zavaros ügy is kapcsolódik hozzá, amelyekbõl kiemelkedik a jogerõsen elítélt bûnözõhöz, Portik Tamáshoz fûzõdõ viszonya. De a bíróság szerint Juhász hazudott is.

Lokál: Portik Tamás is finanszírozhatja Juhász Pétert

Itthon2017.01.03, 13:38

Portik Tamás finanszírozhatja Juhász Pétert, akinek akár több tízmillió forint elköltése, vagy legalábbis annak beígérése sem okoz különösebb gondot - ezt írja a Lokál egy, a '90-es évek éjszakai életét jól ismerõ forrására hivatkozva. A lap szerint az Együtt alelnöke azt mondta, hogy nem fél, mert mögötte áll a 13 évre jogerõsen elítélt bûnözõ.

Óriási dilemma: kormányváltás-kísérlet vagy megmaradás

Itthon2016.12.30, 11:43

Befagyott a támogatottsága az LMP-nek és a parlamenti képviselõvel igen, de frakcióval nem rendelkezõ kis pártoknak 2016-ban. Ezek az alakulatok komoly dilemmában vannak, mivel ha összefognak a nagyobb baloldali erõkkel, akkor feloldódhatnak, ha pedig önállóan indulnak, akkor pedig a 2018-as kormányváltás esélyét csökkentik.

Hiába tagadta Juhász Péter, kiderült: mégis hazudott

Itthon2016.12.26, 15:01

Megjelent a helyreigazítás a 444-en, amely szerint - Juhász Péter állításaira támaszkodva - valótlanul híresztelték, hogy Rogán Antal Dubajban járt. Juhász Péter néhány napja a Hír TV-ben azt állította, hogy nem igaz, hogy a bíróság helyreigazításra kötelezte a 444.hu-t, az Indexet és a Népszavát. Az Együtt alelnöke többek között azt állította Facebook-oldalán, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetõje november 3-án Dubajban járt, és például egy halloweenpartin vett részt. Mindezekrõl kiderült, hogy egy szó sem igaz belõlük.

Döntött a bíróság: nem mondott igazat Juhász Péter

Itthon2016.12.14, 15:00

Juhász Péter interneten közzétett nyilatkozatában valótlanul állította, hogy Rogán Antal Dubajban járt – derült ki a Fõvárosi Törvényszék hétfõi ítéletébõl, így a 444.hu-nak, a Népszavának és az Indexnek helyreigazítást kell közzétennie. Eddig Juhász Péterrel összefüggésben Rogán Antal és Belváros- Lipótváros Önkormányzata összesen 20 darab sajtó- és 2 darab személyiségi jogi pert nyert meg.

Furcsa koalíció alakulhat a parlamentbe jutásért

Itthon2016.12.02, 14:07

Nem kizárt egy pusztán technikai koalíció az öt százalékot el nem érõ törpepártok között annak érdekében, hogy egyáltalán bejussanak a 2018-as választásokon a parlamentbe. Ennek oka, hogy az MSZP és a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció, úgy tûnik, elõre megállapodott a következõ választáson való közös indulásról. Összeborulhatnak még a Liberálisok Bokros Lajossal és egy ex-DK-ssal vagy egy regnáló, de országosan népszerû polgármester is ringbe szállhat az országgyûlési mandátumért, sõt feltûnhet még Kónya Péter és Juhász Péter is.

Kifütyülték Juhász Pétert a tüntetésén

Itthon2016.11.20, 18:33

Tüntetést szervezett Juhász Péter, az Együtt alelnöke vasárnap délután a belvárosba. Ahogy fogalmaztak, a kormány korrupciója ellen. A tüntetésnek a „Repüljenek" címet adták. A Parlamenthez közeli Aulich utcában néhány száz tüntetõ gyûlt össze. Amikor Juhász a színpadra lépett, többen sípolni kezdtek. Ezután a Juhász-tüntetés rendezõi rendõrt akartak hívni a sípolókhoz. Azt mondták késõbb a rendõrök nekik, hogy csak akkor jöhetnek közelebb a színpadhoz, ha elteszik a sípokat.

Semmilyen bizonyítéka nincs Juhász Péternek

Itthon2016.11.05, 17:14

Kínos helyzetbe került Juhász Péter az Együtt alelnöke, aki mai sajtótájékoztatóján az újságírók többszöri kérésére sem tudott bizonyítékot bemutatni arra a vádra, hogy Rogán Antal a Miniszterelnöki Kabinet vezetõje milliós költségen Dubajba utazott volna az elmúlt napokban. Pedig reggel még azt írta a Facebook oldalára, hogy "veszek egy Vasárnapi Híreket és lemondatom Rogánt". Arra reagált, hogy az újság azt írta, elfogtak a napokban egy budapesti ügyvédet, aki Rogánnal is kapcsolatban állt. Csakhogy ezt idõközben a rendõrség, a fõügyészség és maga az ügyvéd is cáfolta. A sajtótájékoztatón pedig Juhász már finomabban fogalmazott azz ...

Miniszterelnöki Kabinetiroda: Juhász Péter hazugsággyárat mûködtet

Itthon2016.11.05, 11:18

A Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint Juhász Péternek, az Együtt alelnökének "hazugsággyárához" az elmúlt napokban több magyar sajtóorgánum is asszisztált. A hazugságok terjesztõivel szemben Rogán Antal miniszter büntetõfeljelentést tesz.

Hollik István: Juhász Péter kiírta magát a politikai életbõl

Itthon2016.10.28, 15:58

A Fidesz és a KDNP szerint Juhász Péter, az Együtt alelnöke nem politikus, hanem Portik Tamás „samesza”, és hazugságaival végleg kiírta magát a politikai életbõl.

A.E. Erika a Tényeknek: Portik választotta Juhászt

Itthon2016.10.28, 14:11

Váratlanul megjelent a Rogán Antal által Juhász Péter ellen indított peren A. E. Erika, Portik Tamás kapcsolattartója. A nõ - aki Portik rokona - a Tényeknek, a TV2 hírmûsorának nyilatkozva azt mondta, Portik kifejezetten azt kérte, hogy Juhászt keressék meg, végezzen sajtófigyelést Portiknak.

Rogán pere Juhász ellen: milyen kapcsolat volt Juhász és Portik között?

Itthon2016.10.27, 19:04

Folytatódott a Fõvárosi Bíróságon Rogán Antal pere Juhász Péter ellen, amelyet személyiségi jogainak megsértése miatt indított a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezetõ miniszter. Rogán Antal nem ment el a tárgyalásra, azt mondta azért, mert az Együtt-alelnök Juhász Péter az elítélt bûnözõ, Portik Tamás samesza. A tárgyaláson vallomást akart tenni Portik egykori rabtársa, de Juhász Péter ügyvédje ezt nem engedte.

Rogán-Juhász per: egy új tanú Juhász ellen

Nagyvilág2016.10.27, 17:58

A Fõvárosi Törvényszéken folytatódott az a per, amelyet Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetet vezetõ miniszter indított Juhász Péter, az Együtt alelnöke ellen személyiségi jogainak megsértése miatt, mert az ellenzéki politikus bûnözõnek nevezte a Facebookon és országos tévécsatornákon. A tárgyalásról rövidesen hosszabban is beszámolunk.

Deutsch Tamás pert nyert Juhász Péter ellen

Itthon2016.10.27, 14:43

Jogerõsen pert nyert Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselõje Juhász Péterrel, az Együtt politikusával szemben, akinek félmillió forintos sérelemdíjat is kell fizetnie azért, mert azt állította, hogy a fideszes politikus kábítószerezik.

Rogán : Juhász Péter az elítélt bûnözõ, Portik samesza

Nagyvilág2016.10.27, 13:59

Nyilvánvaló, hogy Juhász Péter, az Együtt alelnöke "Portik Tamás elítélt bûnözõ samesza", rendszeres kapcsolatot tartanak és összejátszanak azért, hogy lejárassák. Ezt mai sajtótájékoztatóján mondta Rogán Antal, ahol bejelentette, hogy emiatt nem megy el a Juhász Péter ellen indított személyiségi jogi pere délutáni tárgyalására, de keresetét fenntartja.

Ripost: Juhász Péter rendszeresen dolgozik Portiknak

Itthon2016.10.26, 16:17

Juhász Péter rend­sze­re­sen dolgozik Por­tik­ Tamásnak – derült ki abból az indexes fórumból, ahol a 13 évre elítélt bûnözõ keresztlánya vallotta be, hogy nagyon szoros kapcsolatban van az Együtt alelnöke és Portik - írja a Ripost.

Zûrös csapattal tüntet együtt Juhász Péter

Itthon2016.10.21, 16:09

Zûrös múltú, a sajtóban bûnügyekkel és az alvilággal is kapcsolatba hozott tüntetõvel és csapatával fogott össze Juhász Péter. Az Együtt politikusa vasárnap a Kossuth térre szervezett tüntetést Szabó Gábor "Tuareg"-gel. Azt tervezik, hogy sípokat osztanak szét és közösen kifütyülik a Kossuth téri ünnepségen résztvevõ állami vezetõket, köztük a miniszterelnököt. Szabót korábban a börtönbüntetését töltõ Portik Tamással is kapcsolatba hozták. Aki megzavarja az állami ünnepséget, rendzavarást követ el, ami garázdaság - erre figyelmeztetett Hollik István kereszténydemokrata képviselõ és Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója. 

A DK szóvivõje szerint Orbán mozgatja Juhász Pétert

Itthon2016.10.18, 14:57

Vita kerekedett abból, hol, és milyen módon tüntessen az ellenzék október 23-án. Juhász Péter, az Együtt alelnöke a Parlamenthez szervez tüntetést, ahol Orbán Viktort akarják kifütyülni, míg az ellenzék másik része ugyanabban az idõben a Blaha Lujza téren tüntet. Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivõje szerint nem véletlen, hogy Juhász rászervez az ellenzéki tüntetésre, szerinte ez olyan, "mintha Orbán rendelte volna".

A rendõrségnél hamarabb tudta a Hvg.hu, hogy megverték G. Fodor Gábort

Itthon2016.09.20, 16:10

A verõember az egyik óbudai bevásárlóközpontban támadt rá a Századvég elnökhelyettesére, aztán a Facebookon ünnepelt.

Tények: Nem tudni, adózik-e Juhász Péter az adományok után

Itthon2016.09.16, 13:06

Az Együtt alelnöke állítása szerint rendszeresen kap adományokat. A TV2 Tények címû hírmûsorában arról volt szó, hogy 150 ezer forint feletti értékû ajándék után 18 százalékos illetéket kell fizetni.

Tények: Nincs pénze Juhásznak, de végigüdülte a nyarat

Itthon2016.09.15, 10:43

A nizzai üdülése után Juhász Péter újabb nyaralásáról adtak hírt, a Tények szerint a horvátországi Pag szigetén és a Balatonnál is járt, pedig saját bevallása szerint nincs pénze.

Majtényi: nincs közöm Juhász Péter alapítványához

Itthon2016.09.14, 00:12

Nincs köze Juhász Péter Igazmondó Alapítványához - mondta a TV2 Tények címû hírmûsorának Majtényi László egyetemi tanár, egykori adatvédelmi ombudsman. Majtényit azután keresték meg, hogy Juhász Péter Facebook-videójában megemlítette Majtényit, mint az alapítvány létrehozóját. A volt ombudsman azt mondta, õ csak az alapítvány létrehozásában vett részt 2015-ben, a kapcsolata ezután megszûnt az alapítvánnyal.

Ezt gondolják politikusok a Juhász Péter-ügyrõl

Itthon2016.09.12, 18:48

„Gazemberekkel kapcsolatot nem tartunk!" – ezt mondta Hiller István arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a Juhász Péter-ügyrõl. Mint megírtuk, kiderült, hogy az Együtt alelnöke leaglábbis közvetve kapcsolatban áll a 15 évre elítélt Portik Tamással. Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselõje azt szeretné, ha a lehetõ legalaposabban kivizsgálnák ezt, és az ehhez hasonló ügyeket. Varju László, a DK alelnöke bízik abban, hogy Juhásznak nem volt kapcsolata Portikkal. Bánki Erik, fideszes országgyûlési képviselõ pedig azt mondta: ha bebizonyosodik, hogy Juhász kapcsolatban volt Portikkal, akkor kiírta magát a politikából.

Elismerte Juhász Péter, hogy Nizzában nyaralt

Itthon2016.09.12, 16:47

Niz­zá­ban nya­ralt idén Juhász Péter, az Együtt alelnöke mi­köz­ben korábban azt állította, annyira kevés a pénze, hogy ­ado­má­nyok­ból tartja fent magát. A Ripost.hu azt írja, Juhász az élet­tár­sát is ma­gá­val vitte a fran­cia Ri­vi­éra mé­reg­drága luxus nya­ra­ló­he­lyére. A nyaralásról a politikus nyilatkozott az Origónak. Azt mondta: "Többen tudják tanúsítani, hogy egy barátom meghívására voltam Nizzában, minden saját költség nélkül."

Portik-ügy: újabb kérdésekre kell válaszolnia Juhásznak

Itthon2016.09.11, 12:13

A napokban megjelent információk fényében, miszerint Juhász Péter milliókat kaphatott a jogerõsen 15 évre elítélt Portik Tamástól, a vagyonnyilatkozatot vizsgáló albizottság újabb információkat kérhet a képviselõtõl – mondta az Origónak Böröcz László. Az V. kerület alpolgármestere szerint már most is zajlik egy vizsgálat az Együtt alelnökével szemben, de eddig nem adott megnyugtató válaszokat a testületnek. Juhász Péter tagadja a vádakat, azt állítja, Portikkal soha nem találkozott, nem kapott tõle pénzt.

Így reagáltak a pártok Juhász és Portik kapcsolatára

Itthon2016.09.09, 21:04

A kormánypártok szerint a baloldal és a szervezett alvilág összeér, a DK bízik benne, hogy Juhász nem került kapcsolatba bûnözõkkel, a PM szerint a Fidesz el akarja terelni a figyelmet a korrupciós ügyekrõl. Az Együtt elnöke pedig azt mondta, bár nem tudott arról, hogy Juhász Péter találkozott Portik munkatársával, a bizalma töretlen. Így reagáltak a pártok arra, hogy Juhász Péter sajtófigyelést készített Portik Tamásnak.

Kiderült: Portiktól kapott segítséget Juhász Péter

Itthon2016.09.10, 00:20

Míg csütörtökön Juhász Péter, az Együtt alelnöke azt állította, hogy egy összeállítást készítettek Portik Tamásnak, addig pénteken már csak arról beszélt, hogy Juhász Facebook-posztjait nyomtatták ki az internetet használni nem tudó F. Erikának, aki Portik Tamás munkatársa. Juhász tagadta, hogy ismerné a jogerõsen 15 évre elítélt bûnözõt, de azt elismerte, hogy – F. Erikán keresztül – Portiktól kapta azt a képet, amivel azt akarta bizonyítani, hogy Portik és Rogán Antal ismeri egymást.

Tények-interjú után fordulat: Portik titkárnõje mégis ért az internethez

Itthon2016.09.10, 00:21

Nem ért az internethez Portik titkárnõje, ezzel magyarázta csütörtöki Facebook-videójában Juhász Péter, hogy egy kollégájával összeállítottak neki „egy paksamétát, amibõl õ tudott dolgozni, és be tudott számolni a beszélõkön Portik Tamásnak”. Azóta kiderült, hogy F. Erika, aki Juhász szerint azt kérte tõle, hogy „nyomtassa ki neki az internetet”, a Facebook-oldalán napi két-három posztot – képeket, videókat, mémeket – oszt meg.

Elismerte Juhász Péter, hogy Portiknak dolgozott

Itthon2016.09.09, 09:52

Portik Tamás azzal dicsekedett a cellájában, hogy bábként mozgatja Juhász Pétert, az Együtt alelnökét – ezt nyilatkozta a Tényeknek Portik egykori rabtársa. Juhász Péter saját Facebook-oldalán azt állította, csak a bíróságon találkozott Portikkal, azt azonban elismerte, hogy sajtófigyelést készíttetett Portiknak, amit a titkárnõjén, F. Erikán keresztül juttatott el neki. 

Ripost: Juhász Péter politikai tõkét akart kovácsolni a szakításából

Itthon2016.09.05, 17:19

Nem megy tovább az együtt élés, ezért szakítottak párjával - írta Juhász Péter, az Együtt politikusa arról, hogy elhagya õt a felesége. A Ripost úgy tudja, a szakítás mögött ennél jóval több áll: a család máról-holnapra élõ, folytonos anyagi bizonytalansággal járó életébõl lett feltehetõleg végképp elege Juhász feleségének, és lényegében elmenekült a három gyerekkel, máshol keresett biztosabb érzelmi és anyagi támaszt magának.