Juhász Péter

címke rss

Hallgatnak a balliberális nőszervezetek Juhász Péter asszonyveréséről

Itthon2018.02.12, 17:59

Mélyen hallgatnak Juhász Péter, az Együtt elnökének bántalmazási ügyéről a máskor mindig oly hangos balliberális nőszervezetek. Juhászról a hétvégén derült ki, hogy terrorizálta, fizikailag és verbálisan is bántalmazta volt élettársát. A Tények vasárnapi adásában bemutatott gyámhatósági dokumentumok szerint Juhász Péter brutálisan megütötte gyermekei édesanyját. Kegyetlenül bántotta, amikor a nő menstruált, akkor sem hagyta békén, amikor az asszony tiszta vér volt. Juhász Péter először - szokásához híven - hazudozni kezdett, mindent tagadott, fenyegette, rágalmazta három gyerekének az édesanyját, majd az Indexnek elismerte, hogy meggverte ...

Gyerekei anyját szidja és fenyegeti a nőverő Juhász Péter a Facebookon

Itthon2018.02.10, 10:45

Miután bírósági ügy van Juhász Péter ellen, aki a Bors információi szerint verte, bezárta, benyugtatózta a neki nem tetszően viselkedő volt párját, három gyereke anyját, az Együtt politikusa a Facebookon kezdett ámokfutásba.

Teljes káosz és összeomlás előtt az ellenzék

Itthon2018.01.09, 09:26

A korábbiakhoz képest is nagyobb a káosz az ellenzék oldalán, aminek a kicsúcsosodása, hogy a csepeli-soroksári választókerületről nem tudnak megállapodni egymás között a baloldali pártok, vagy inkább pártocskák, pedig ebben a körzetben 2014-ben nyerni tudtak. Pár hónappal a választások előtt azt sem lehet tudni, hogy ki, milyen listákkal akar indulni. A helyzetet nem könnyíti meg Karácsony Gergely sem, aki naponta egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz, józan ésszel nehéz is kiigazodni rajta. Baloldali körkép 2018. január elején.

Megszületett Hámori Gabriella és Juhász Péter kislánya

Archívum2017.12.16, 06:56

Kislánya született Hámori Gabriellának és Juhász Péternek.

Juhász Pétert cserbenhagyták, ráadásul a sajátjai

Itthon2017.12.13, 18:52

Kormánybíráló sajtótájékoztatót készült tartani Juhász Péter az Együtt elnöke. Meg is jegyezte, hogy milyen sokan gyűltek össze, de azt nyilván ő is pontosan tudta, hogy a felfokozott érdeklődés annak szól, hogy úgy tűnik, a baloldali összefogást ezúttal annak az Együttnek sikerült jégre tennie, amelyet gyakorlatilag senki nem ismer.   

Nem mondja el Juhász Péter, hogy miről beszélt Berkecz Balázzsal

Itthon2017.12.13, 14:59

Ma délután ül össze az Együtt elnöksége, hogy kiértékeljék azt a vizsgálatot, amely a Karácsony Gergelyről titokban készült hangfelvétel kiszivárogtatásának hátterét tárná fel. Sokáig kérdeztük Juhász Pétert az Együtt elnökét a leginkább kabaréba illő esetről, de alig árult el valamit. Az legalább kiderült, hogy beszélt Berkecz Balázzsal, aki történetesen az Együtt alelnöke, és jó eséllyel nyakig benne van a ballib tömb legújabb botrányában. De hogy miről, azt nem volt hajlandó közölni.     

Juhász Péter lyukra futott, nem először

Itthon2017.11.09, 07:18

Azért lenne jó, ha lenne egy normális ballib politikai tömb Magyarországon, mert akkor Juhász Péter biztosan nem lenne benne. Az Együtt nevű, egyszemélyes politikai bizniszpárt viccelnöke ugyanis olyan szinten műveli a politikát, amelyen ugyan egyszerre lehet sírni, meg röhögni, csak közben tényleg kár, hogy Juhász egyéni érdekein kívül semmi mást nem szolgál. Legújabban azt vette a fejébe, hogy az 1. számú budapesti egyéni választókerület tulajdonképpen egy rezervátum, ő pedig benne a legnagyobb vadállat. Ennek megfelelően úgy is viselkedik: aki az általa körbepisilt területére merészkedik, annak egyből nekirontana (bármennyire is ...

Gémesi: Vége az MSZP-nek, a Jobbik nem elfogadható

Itthon2017.11.02, 17:21

A HVG-nek adott interjújában a gödöllői polgármester, az Új Kezdet párt vezetője az MSZP megszűnéséről beszél, de Gyurcsány Ferencről és Juhász Péterről is véleményt mond.

Újra káosz van az ellenzéknél: Juhász Pétert küldték melegebb éghajlatra rajongói

Itthon2017.10.14, 21:05

Alaposan befürdött Gulyás Márton főállású Soros-aktivista, hiszen nagy dirrel-dúrral jelentette be korábban, hogy az általa összegrundolt október 23-ai tüntetésre az ellenzéki pártok közül egyedül csak az LMP nem mondott még igent. Szép lassan kihátráltak ugyanis a balliberális törpepártok is a közös erődemonstrációból: előbb Szél Bernadett alakulata és a Momentum, később az Együtt és a Párbeszéd mondott nemet a részvételre. Juhász Pétert valósággal szétszedték rajongói ezért a lépéséért közösségi oldalán, Karácsony Gergely pedig nehezen értelmezhető indoklással állt elő a történtekre. Botka László bukását követően nem kellett sok iidőnek ...

Felvállalta szerelmét Hámori Gabriella színésznő és Juhász Péter politikus

Archívum2017.10.12, 14:39

Májusban derült ki, hogy Hámori Gabriella színésznő és Juhász Péter, az Együtt elnöke első közös gyermeküket várják, kapcsolatukat azonban eddig még nem vállalták fel nyilvánosan.

Újabb szabálytalanságok az Auróránál

Itthon2017.09.26, 16:00

Még június 10-én a VIII. kerületi Auróra Kioszk-nál a rendőrség razziát tartott, ahol a rendőrök tizenöt vendéget állítottak elő kábítószer-birtoklás miatt és nagyjából száz vendéget ellenőriztek. Ennek ellenére augusztusban úgy tűnt, hogy újra kinyithat a „kiváló” szórakozóhely, azonban a VIII. kerületi önkormányzat újabb szabálytalanságokat tárt fel a lokál működésével kapcsolatban.

A bukás árnyékában már mindenkivel összefekszik Vona Gábor

Itthon2017.09.13, 09:37

Ha az ember a XIII. kerületi Jobbik Facebook-oldalára téved, furcsa, korábban itt elképzelhetetlennek tűnő személyeket, illetve azoktól származó idézeteket fedezhet fel. Ki gondolta volna pár évvel ezelőtt, hogy az a Jobbik, amely célzottan a „nemzeti-radikális” jelzőt aggatta magára ars poetica-ként, és például sokszor - finoman fogalmazva - átlépte az egészséges nemzettudat határát, 2017-re látszólag teljesen szembefordul korábbi önmagával. Természetesen csak látszólag, hiszen valójában ugyanaz az antiszemita, gyűlölködő párt maradt. 

Az ellenzéket is bírálták az ellenzéki törpepártok minitüntetésén

Itthon2017.08.20, 20:37

Kellemetlenül kevesen voltak Juhász Péterék rendezvényén, holott a korábban Portiknak dolgozó politikus „óriási" tüntetést ígért.

Botrány az Együttben: Szelényi Zsuzsa távozik

Itthon2017.06.24, 07:31

Váratlanul bejelentette lemondását az Együttben betöltött minden tisztségéről Szelényi Zsuzsanna, egyúttal azt is közölte, hogy kilép a pártból. Ugyanakkor azt is egyértelművé tette, hogy országgyűlési mandátumát megtartja. A döntését azzal indokolta, hogy idegen tőle a Juhász Péter által vitt botránypolitizálás, és hogy kényszeríteni akarták a plakáttörvény ügyében.

Droggal lebuktak, de Juhász Péter mentegeti őket

Itthon2017.06.12, 17:49

Ha a Teve utcai kapitányságon végeznének drogtesztet, kiderülne, hogy a rendőrök is füveznek – védte az Aurórában lebukott fiatalokat Juhász Péter. Az Együtt elnöke külön kifogásolta, hogy a rendőrségi razzia éppen azon a napon volt, amikor az Aurórában a kender újrafelfedezését népszerűsítették, Juhász szerint művészeti, ipari és orvosi szempontból.

Juhász Pétertől vár gyereket Hámori Gabriella

Life.hu2017.05.23, 10:44

Lapinformációk szerint a színésznő és az Együtt elnökének kapcsolata három hónapja tart, de a gyermekáldás nem a véletlennek köszönhető: tervezték a közös babát. 

Rogán Antal fórumán cirkuszolt a bűnöző Portik embere, Juhász Péter

Itthon2017.05.16, 20:09

Éppen ma írt az Origo arról, hogy jogerősen pert vesztett Juhász, nyugodtan lehet róla állítani, amit eddig is mindenki tudott: ő, az Együtt elnöke a jogerősen elítélt bűnözőnek, Portik Tamásnak dolgozott. Este pedig Juhász akcióba lépett, és elment Rogán Antal pesti fórumára, ahol végig azt ígérgette nézőinek, hogy botrányra készül, de aztán valahogy mégsem mert lényegében semmit csinálni.

Korán örült Juhász, mégis dolgozott a bűnöző Portiknak

Itthon2017.05.16, 16:28

Idő előtt örült Juhász Péter, amikor azzal hencegett, hogy tucatnyi pert nyert meg a Tv2-vel szemben. Egy múlt heti ítélet ugyanis jogerősen kimondta, hogy a csatorna jogosan állította, hogy az Együtt elnöke Portik Tamásnak dolgozik, az ő embere és hogy rendszeresen összejátszott az elítélt bűnözővel.

Át akarják vágni a déli határzárat Gulyás Mártonék

Itthon2017.04.24, 20:18

A Ripost információi szerint a déli határzár átvágására készül Gulyás Márton aktivista és Juhász Péter, az Együtt elnöke. Azt írják, hogy az akció végrehajtására egy radikális, szélsőbaloldali csoportot is beszerveztek.

Lendvai Ildikó: Az ellenzék Soros oldalán áll

Itthon2017.04.10, 17:01

Az ellenzéki pártok természetesen Soros György oldalán vannak – mondta a Mandiner kérdésére Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke.

Büntetőeljárás indult a hazudozó Juhász Péter ellen

Itthon2017.03.29, 19:21

Az Origo információi szerint a hét elején feljelentették Juhász Pétert, mert az Együtt elnöke nyilvánosan hazudott egy bírósági tárgyalásról. Nemcsak az ott készült jegyzőkönyv tartalmát másította meg, hanem az egyik tanú szájába is olyan mondatokat adott, amelyek nem hangzottak el. A büntetőeljárás rágalmazás és becsületsértés gyanújával indult meg a politikus ellen, ennek a büntetési tétele két évig terjedő szabadságvesztés is lehet. 

Hiába ajánlgatta magát, elzavarták Juhász Pétert

Itthon2017.03.28, 21:49

Komoly politikai pofonba szaladt bele ma az Együtt, pontosabban Juhász Péter pártelnök. Egy interjúban három pártnak is felajánlotta, hogy szövetségre lépne velük, mire ketten közülük kapásból visszautasították a fütyüléseiről és a bűnöző Portiknak végzett sajtófigyeléséről ismert Juhászt. A Párbeszéd viszont áprilisban döntene a kérdésről. Újra, mert hogy néhány éve a két párt már szakított egymással.

Prostituáltnak neveztek Juhász emberei egy újságírót

Itthon2017.03.16, 10:30

Prostituáltnak nevezték Juhász Péter hívei a Pesti Srácok újságíróját a március 15-i nemzeti ünnepen.

Fidesz: az Együtt tönkre akarta tenni a nemzeti ünnepet

Itthon2017.03.15, 15:17

"Juhász és bérfütyülői a mai napon ismételten bizonyították az egész ellenzék alkalmatlanságát" - mondta Hídvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerda délután Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Soros fizet - Juhász fütyül: így tiltakoztak az Együtt elnöke ellen

Itthon2017.03.15, 13:52

Táblákkal tiltakoztak a Fidelitas tagjai Juhász Péter ellen, aki a nemzeti ünnepet fütyülte ki.

Juhász Péter kifütyülte a nemzeti ünnepet

Itthon2017.03.15, 14:18

Az Origo információi szerint Juhász Pétert hiába várták reggel a Teve utcában a rendőrök, nem ment el az egyeztetésre. Azért keresték meg, mert a politikus sípokkal akarta megzavarni a nemzeti ünnepet a Múzeum körúton. Ez így is történt, Juhász tulajdonképpen a nemzeti ünnepet fütyülte ki. Így a nap mérlege 20 ezer békés ünneplő és 50 fütyülő ember lett.

Fidesz: Juhász Péterék tönkre akarják tenni a békés ünneplést

Itthon2017.03.14, 17:50

Rendzavarónak nevezte a Fidesz-frakció szóvivője Juhász Pétert, az Együtt elnökét, aki sípolásra buzdít a szerdai nemzeti ünnepen. Halász János azt mondta, Juhászék visszaélnek a gyülekezési joggal. 

A bíróság szerint Juhász Péter a bűnöző Portik Tamásnak dolgozott

Itthon2017.03.08, 08:47

A bírósági ítélet szerint Juhász Péterről állítható, hogy az elítélt bűnözőnek, Portik Tamásnak dolgozott, illetve régóta szívességeket tett neki. Ezt önmagában bizonyítja az Együtt politikusának a Facebookon közzétett videója is.

Az MSZP kifütyülte Juhász Péteréket

Itthon2017.02.28, 16:21

Juhász Péter és az Együtt előszeretettel fütyül, de ezúttal őket fütyülte ki a helyi MSZP a párt fórumán, Dunakeszin. Juhász Péter ezért levélben panaszkodott Molnár Gyulánál és Botka Lászlónál. 

A bűnöző Portiknak dolgozott Juhász Péter, pert vesztett a Ripost ellen

Itthon2017.01.17, 14:36

Újabb pert vesztett a bíróságon Juhász Péter, most a Ripost ellen nem sikerült elfogadtatnia a keresetét. A bíróság ítélete szerint Juhász Péter és Portik Tamás kapcsolata bizonyított, mivel a 15 évre jogerősen elítélt bűnözőnek végzett sajtófigyelést. Az Együtt alelnökét Portik keresztlánya buktatta le. Nem ez az első eset, hogy Juhász pert veszít, legutóbb világosan kiderült, hogy nem mond igazat Rogán Antal állítólagos utazásával kapcsolatban.

Magával ránthatja baloldali barátait a bűnöző Portik Tamás

Itthon2017.01.17, 07:52

Portik Tamás bármikor magával ránthatja baloldali kapcsolatait – ezt mondta a Pesti Srácoknak Lakatos András, a 90-es évek alvilágának egyik vezetője, akit sokan Kisbandinak neveznek.

Botrányai után pártelnök lehet Juhász Péterből

Itthon2017.01.09, 17:12

A Kendermag Egyesület, majd az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért vezetése után az Együtt élén folytathatja politikai pályafutását Juhász Péter. Több zavaros ügy is kapcsolódik hozzá, amelyekből kiemelkedik a jogerősen elítélt bűnözőhöz, Portik Tamáshoz fűződő viszonya. De a bíróság szerint Juhász hazudott is.

Lokál: Portik Tamás is finanszírozhatja Juhász Pétert

Itthon2017.01.03, 13:38

Portik Tamás finanszírozhatja Juhász Pétert, akinek akár több tízmillió forint elköltése, vagy legalábbis annak beígérése sem okoz különösebb gondot - ezt írja a Lokál egy, a '90-es évek éjszakai életét jól ismerő forrására hivatkozva. A lap szerint az Együtt alelnöke azt mondta, hogy nem fél, mert mögötte áll a 13 évre jogerősen elítélt bűnöző.

Óriási dilemma: kormányváltás-kísérlet vagy megmaradás

Itthon2016.12.30, 11:43

Befagyott a támogatottsága az LMP-nek és a parlamenti képviselővel igen, de frakcióval nem rendelkező kis pártoknak 2016-ban. Ezek az alakulatok komoly dilemmában vannak, mivel ha összefognak a nagyobb baloldali erőkkel, akkor feloldódhatnak, ha pedig önállóan indulnak, akkor pedig a 2018-as kormányváltás esélyét csökkentik.

Hiába tagadta Juhász Péter, kiderült: mégis hazudott

Itthon2016.12.26, 15:01

Megjelent a helyreigazítás a 444-en, amely szerint - Juhász Péter állításaira támaszkodva - valótlanul híresztelték, hogy Rogán Antal Dubajban járt. Juhász Péter néhány napja a Hír TV-ben azt állította, hogy nem igaz, hogy a bíróság helyreigazításra kötelezte a 444.hu-t, az Indexet és a Népszavát. Az Együtt alelnöke többek között azt állította Facebook-oldalán, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője november 3-án Dubajban járt, és például egy halloweenpartin vett részt. Mindezekről kiderült, hogy egy szó sem igaz belőlük.

Döntött a bíróság: nem mondott igazat Juhász Péter

Itthon2016.12.14, 15:00

Juhász Péter interneten közzétett nyilatkozatában valótlanul állította, hogy Rogán Antal Dubajban járt – derült ki a Fővárosi Törvényszék hétfői ítéletéből, így a 444.hu-nak, a Népszavának és az Indexnek helyreigazítást kell közzétennie. Eddig Juhász Péterrel összefüggésben Rogán Antal és Belváros- Lipótváros Önkormányzata összesen 20 darab sajtó- és 2 darab személyiségi jogi pert nyert meg.

Furcsa koalíció alakulhat a parlamentbe jutásért

Itthon2016.12.02, 14:07

Nem kizárt egy pusztán technikai koalíció az öt százalékot el nem érő törpepártok között annak érdekében, hogy egyáltalán bejussanak a 2018-as választásokon a parlamentbe. Ennek oka, hogy az MSZP és a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció, úgy tűnik, előre megállapodott a következő választáson való közös indulásról. Összeborulhatnak még a Liberálisok Bokros Lajossal és egy ex-DK-ssal vagy egy regnáló, de országosan népszerű polgármester is ringbe szállhat az országgyűlési mandátumért, sőt feltűnhet még Kónya Péter és Juhász Péter is.

Kifütyülték Juhász Pétert a tüntetésén

Itthon2016.11.20, 18:33

Tüntetést szervezett Juhász Péter, az Együtt alelnöke vasárnap délután a belvárosba. Ahogy fogalmaztak, a kormány korrupciója ellen. A tüntetésnek a „Repüljenek" címet adták. A Parlamenthez közeli Aulich utcában néhány száz tüntető gyűlt össze. Amikor Juhász a színpadra lépett, többen sípolni kezdtek. Ezután a Juhász-tüntetés rendezői rendőrt akartak hívni a sípolókhoz. Azt mondták később a rendőrök nekik, hogy csak akkor jöhetnek közelebb a színpadhoz, ha elteszik a sípokat.

Semmilyen bizonyítéka nincs Juhász Péternek

Itthon2016.11.05, 17:14

Kínos helyzetbe került Juhász Péter az Együtt alelnöke, aki mai sajtótájékoztatóján az újságírók többszöri kérésére sem tudott bizonyítékot bemutatni arra a vádra, hogy Rogán Antal a Miniszterelnöki Kabinet vezetője milliós költségen Dubajba utazott volna az elmúlt napokban. Pedig reggel még azt írta a Facebook oldalára, hogy "veszek egy Vasárnapi Híreket és lemondatom Rogánt". Arra reagált, hogy az újság azt írta, elfogtak a napokban egy budapesti ügyvédet, aki Rogánnal is kapcsolatban állt. Csakhogy ezt időközben a rendőrség, a főügyészség és maga az ügyvéd is cáfolta. A sajtótájékoztatón pedig Juhász már finomabban fogalmazott azz ...

Miniszterelnöki Kabinetiroda: Juhász Péter hazugsággyárat működtet

Itthon2016.11.05, 11:18

A Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint Juhász Péternek, az Együtt alelnökének "hazugsággyárához" az elmúlt napokban több magyar sajtóorgánum is asszisztált. A hazugságok terjesztőivel szemben Rogán Antal miniszter büntetőfeljelentést tesz.

Hollik István: Juhász Péter kiírta magát a politikai életből

Itthon2016.10.28, 15:58

A Fidesz és a KDNP szerint Juhász Péter, az Együtt alelnöke nem politikus, hanem Portik Tamás „samesza”, és hazugságaival végleg kiírta magát a politikai életből.

A.E. Erika a Tényeknek: Portik választotta Juhászt

Itthon2016.10.28, 14:11

Váratlanul megjelent a Rogán Antal által Juhász Péter ellen indított peren A. E. Erika, Portik Tamás kapcsolattartója. A nő - aki Portik rokona - a Tényeknek, a TV2 hírműsorának nyilatkozva azt mondta, Portik kifejezetten azt kérte, hogy Juhászt keressék meg, végezzen sajtófigyelést Portiknak.

Rogán pere Juhász ellen: milyen kapcsolat volt Juhász és Portik között?

Itthon2016.10.27, 19:04

Folytatódott a Fővárosi Bíróságon Rogán Antal pere Juhász Péter ellen, amelyet személyiségi jogainak megsértése miatt indított a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Rogán Antal nem ment el a tárgyalásra, azt mondta azért, mert az Együtt-alelnök Juhász Péter az elítélt bűnöző, Portik Tamás samesza. A tárgyaláson vallomást akart tenni Portik egykori rabtársa, de Juhász Péter ügyvédje ezt nem engedte.