Jugoszlávia

címke rss
A Balkán első igazi népautója - Zastava 750 (1967) veteránteszt

A Balkán első igazi népautója - Zastava 750 (1967) veteránteszt

Aki meghallja a nevét, annak rögtön a jól ismert 1100-as Zastava ugrik be. Aki felületesen személi karosszériáját, a kultikus Fiat 500-ast vélheti felfedezni benne. Pedig érdemes jobban megismerni ezt a kis farmotorost, hiszen Jugoszlávia és térsége mindenese volt, nálunk taxis nők is a kormánya mögé ültek, ráadásul elindította a licencgyártás lavináját a KGST-ben. Vezettünk egy restaurált példányt.

Hideg napok: nyolcvan éve kezdődött a délvidéki vérengzés

Tudomány2022.01.05, 21:59

Nyolcvan éve, 1942. január 4-én Zsablyán kezdődött el  a Magyar Királyi Honvédség délvidéki nagy partizánellenes „tisztogató akciója", amely - a hatvanas években készült magyar film (illetve az annak alapjául szolgáló regény) címe alapján - „hideg napok" néven vonult be a történelembe. A vérengzésbe torkollott razzia január 21–23-án Újvidéken járt a legtöbb halálos áldozattal. 

Kétszer játszott Michael Jordan ellen a Sopron kispadján ülő egykori kosárzseni

Sport2021.11.18, 09:12

Az 1980-as évek közepén a jugoszláv kosárlabda aranykora kezdődött el, ami a 2002-es férfi világbajnoki címben csúcsosodott ki. A Crvena zvezda és a Cibona Zagreb bajnoki vetélkedései közepette egy igazi szupersztár kosárlabdázó emelkedett ki: Drazsen Petrovics, aki később az NBA-ben is letette a névjegyét. Az Origo a Sopron Basket edző-mentorával, Stevan Karadzsiccsal beszélgetett a hihetetlen munkamorállal bíró, ám tragikusan fiatalon elhunyt Petrovicsról, a jugoszláv utódállamok kosárlabda-kultúrájáról, a vb-győzelemről és a magyar játékosok gyengeségeiről.

A leghihetetlenebb légikatasztrófa: tízezer méter zuhanást élt túl egy stewardess

Tudomány2021.04.30, 21:45

1972. január 25-én délután négy óra egy perckor már alkonyi sötétségbe burkolózott a német határ közelében fekvő apró cseh község, Srbská Kamenice. A téli csendbe borult falu lakói ekkor egy magasból érkező tompa dörrenés hangjára figyeltek fel. A házakból kiszaladó emberek szeme elé döbbenetes látvány tárult: mindenfelől roncsdarabok hullottak alá az égből a határ menti behavazott erdőségre. Kizártnak látszott, hogy bárki is túlélte volna a több mint tíz kilométeres magasságban bekövetkezett légi katasztrófát.

Negyven éve halt meg az örökös jugoszláv államelnök, Tito

Tudomány2020.05.04, 22:28

Negyven éve, 1980. május 4-én halt meg Josip Broz Tito, a második világháború utáni Jugoszlávia egykori örökös elnöke. Évtizedekig az ő személye tartotta össze a délszláv államalakulatot, a halála után kirobbant nemzetiségi ellentétek egy évtizeddel később véres polgárháborúhoz, Jugoszlávia széteséséhez vezettek.

Hamis történelmi távlatok kísérték a 20. század globalizációját

Tudomány2019.10.07, 22:32

Az ideológiák a modern politikában a kovász, az éles kés szerepét töltik be: néha összeforrasztják, néha szétvágják a nemzetközi politika legfontosabb aktorainak tekinthető államokat. A 20. század bővelkedik az ilyen ideológiavezérelt eseményekben, döntésekben. Dr. Bertalan Péter, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa és a Károli Gáspár Református Egyetem docensének írása Kelet-Közép-Európa transznacionális eseményeiről, történéseiről és összefüggéseiről.

A háború verte szét minden idők legjobb európai kosárcsapatát

Sport2019.04.30, 05:59

Az 1980-as évek végén a felbomlani készülő Jugoszláviában felnőtt egy olyan kosárlabdázó generáció, amely képes volt legyőzni a verhetetlennek hitt amerikai csapatot. Volt közöttük horvát, szerb és szlovén nemzetiségű is, de őket ez nem érdekelte, csak kosárlabdázni akartak. 1990-ben világbajnoki címet szereztek, de az ország felbomlása a csapatot is magával rántotta. 

Meghalt Mira Markovic, Slobodan Milosevic özvegye

Nagyvilág2019.04.14, 20:17

Mira Markovic, Slobodan Milosevic egykori jugoszláv elnök özvegye, 76 éves korában halt meg Oroszországban. Halálát egy közeli barátja, Milutin Mrkonjic megerősítette a BBC-nek.

A Jugoszláviában meggyilkolt és elüldözött olaszokról emlékeztek meg Olaszországban

Nagyvilág2019.02.10, 20:28

Elutasította a második világháború éveiben elkövetett etnikai alapú gyilkosságok és üldözés tagadását az olasz jobbközép nevében Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke vasárnap, a volt Jugoszláviában meggyilkolt és elüldözött olaszok emléknapján.

Jugoszláv fényűzésből horvát szellemhotel

Fotó2018.10.10, 15:27

Sokak által kedvelt úticél manapság a horvátországi Krk szigete. Csodás tengerpartok, üdülővárosok, kedves emberek. Ám kevesen tudják, hogy a sziget északi részén fekvő Malinska városa egy olyan hotelnek ad otthont, mely a a 70-es években a luxus és a szerencsejáték szimbóluma volt. A világ minden pontjáról vonzotta a tehetősebb embereket. Mára a katasztrófaturisták egyik kedvelt helyszíne lett.

Luka Modric horvát csapatkapitány gyermekként kecskepásztor volt

Archívum2018.07.16, 16:31

Egy dokumentumfilmet forgatott az egykori Jugoszláviában Pavle Balenovic, aki csak sok évvel később eszmélt rá: a filmben szereplő kisfiú, Luka Modric, a horvát válogatott focicsapat csapatkapitánya. 

A piperkőc marsall - Joszip Broz Tito életének rejtett pillanatai

Tudomány2018.07.13, 20:29

Politikai tehetsége egyértelmű: Joszip Broz Tito feltűnően jó helyzetfelismerő képességgel és gyors észjárással rendelkezett. Kemény logikája és következetes tisztánlátása a jugoszláv partizánok egyik vezetőjévé, vagy éppen tiszteletbeli marsallá és népfelszabadítóvá, majd később jugoszláv államfővé tette. Milovan Gyilasz ritkán idézett, 1980-ban megjelent kritikai életrajza alapján olyan érdekességeket gyűjtöttünk össze, amelyeket talán még sohasem hallhattunk Tito életútjának részleteiről, és megosztó személyiségéről.

A hágai főügyész több ítéletet várt Nemzetközi Törvényszéktől

Nagyvilág2017.12.27, 14:16

Alapvetően elégedett a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) munkájával Serge Brammerz, a testület főügyésze, mindazonáltal a Vecernje Novosti című belgrádi napilapnak kijelentette: sajnálja, hogy az NT felmentett egyes horvát, koszovói és jugoszláv vádlottakat.

Befejezte működését a hágai Nemzetközi Törvényszék

Nagyvilág2017.12.21, 23:00

Megtartotta záróünnepségét, ezzel befejezte működését csütörtökön a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT), amely az egykori Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek megbüntetésére jött létre.

Viharos horvát forgószél csapott le Krajinára

Tudomány2017.08.04, 20:45

1995. augusztus 4-én hajnalban a Horvát Köztársaság hadserege és speciális rendőri erői 700 páncélos és 1700 löveg támogatásával kiterjedt offenzívát indított a Jugoszláv Néphadsereg által 1991-ben elfoglalt horvát területek visszaszerzésére. A horvát haderő Ante Gotovina tábornok parancsnoksága alatt az alig háromnapos villámháborúban teljes győzelmet aratott, és a szakadár Krajinai Szerb Köztársaságba integrált horvát területek legnagyobb részét visszafoglalta.

Hideg napok kezdődtek 75 éve Délvidéken

Tudomány2017.01.03, 21:41

Hetvenöt éve, 1942. január 4-én Zsablyán kezdődött el a Magyar Királyi Honvédség délvidéki nagy „tisztogató akciója”, amely „hideg napok” néven vonult be a történelembe. A vérengzésbe torkollott razzia január 21–23-án Újvidéken járt a legtöbb halálos áldozattal. 

Ellenségnek adott szó nem kötelez – Hatvan éve rabolták el Nagy Imrét

Tudomány2016.11.22, 18:12

1956. november 22-én Nagy Imre és közvetlen munkatársai – a Kádár-kormány írásos garanciájában bízva – elhagyták a jugoszláv nagykövetség épületét, ahol a forradalom felszámolására indított szovjet katonai intervenció napjától, november 4-től a jugoszláv kormány által biztosított menedékjogot élvezve tartózkodtak. A mit sem sejtő Nagy Imrére és munkatársaira azonban a Hősök tere sarkán parkoló buszban elrejtőzött szovjet géppisztolyos katonák vártak, és Jugoszlávia helyett a mátyásföldi szovjet katonai bázisra hurcolták őket. 

A leszbikusok nem szeretik a könyveimet

Kultúra2015.11.25, 14:18

A felnövés azt is jelenti, hogy megtanulunk traumák között élni – mondja Suzana Tratnik szlovén író és leszbikus aktivista, akivel arról beszélgettünk, miért volt nehezebb Jugoszláviában a punkoknak, mint a leszbikusoknak, mitől szeretné megvédeni az egyház a szlovén gyerekeket, és hogyan válhat az iskolákban ajánlott olvasmánnyá egy transzszexuálisokról szóló regény.

Magyarországon készítették elő Milosevic bukását

Nagyvilág2015.10.05, 11:30

Az utolsó európai diktátornak tartott Slobodan Milosevicet 15 éve sodorta el a népharag. Az október 5-i diadalig hosszú és keserves út vezetett: az ellenzéki pártokat külföldi tanácsadók segítették, és főként az USA pénzelte a kampányukat. A felkészülési folyamat egyik fontos helyszíne pedig Magyarország volt.

Nem könnyű a magyar vidékbe életet lehelni

[origo] utazás2015.08.06, 08:55

Mesés Hetés. A világhálón többet barangolók és az utazást kedvelők mostanában gyakrabban találkozhattak ezzel a két szóval. Bevallom, korábban magam sem tudtam semmit erről a kicsi, részben magyar, részben szlovén tájegységről, de pontosan a hetési példa az, amely bebizonyíthatja, hogy okosan tervezett marketinggel meg lehet(ne) szólítani mindazokat, akik az elfelejtett és magukra hagyott hazai tájakat, falvakat akarják felfedezni.

Háborús bűnökkel vádolt szerb tábornokot fogtak el

Nagyvilág2015.07.19, 21:56

Őrizetbe vették vasárnap Montenegróban a Jugoszláv Néphadsereg egykori tábornokát, a 66 éves Borislav Djukicot, aki ellen háborús bűnök gyanúja miatt a horvát hatóságok adtak ki körözést.

Srebrenica: amikor a világ képtelen volt cselekedni

Nagyvilág2016.07.11, 22:08

A nagyhatalmak közül legalább kettő tudott arról, mi készül Srebrenicában. Ez derült ki egy nemrég megjelent könyvből, amely az immár szabadon kutatható dokumentumokból rakta össze a népirtás előtt történteket. Nehéz megállapítani, ki volt a legnagyobb hunyó, de az biztos, hogy erős a mezőny. Ha kíváncsi arra, milyen, amikor bebizonyosodik, hogy a nagyhatalmi érdekek tort ülnek alapvetőnek hitt emberi ösztönökön, akkor lesz türelme végigolvasni a cikket.

Eladó az egykori jugoszláv börtönsziget

[origo] utazás2014.08.11, 19:11

Mintegy száz ingatlant értékesítene vagy adna bérbe a horvát állam a közeljövőben, közöttük az egykori jugoszláv börtönszigetet, Goli otokot is. Eddig körülbelül tíz ajánlat érkezett, a potenciális vásárlók többsége Szerbiából és Montenegróból jelentkezett, de a Grazi Egyetem is érdekelt az ügyben.

Szőrös lábbal a lemezborítón? Igen!

Archívum2013.11.15, 20:33

Minden idők 21 legnevetségesebb jugoszláv lemezborítóját gyűjtötte össze egy portál. A fotók láttán nem tudtuk eldönteni, sírjunk-e vagy nevessünk.

Az özvegy, akit kiretusáltak a történelemből

Nagyvilág2013.10.21, 11:54

Hogyan lett egy fiatal partizánlányból Jugoszlávia nagyasszonya, majd Tito elfelejtett özvegye? Miért és hogyan élt évtizedekig házi őrizetben? Mekkora vagyonért küzdött Jovanka Broz, aki a hétvégén halt meg?

Elhunyt Jovanka Broz

Nagyvilág2013.10.20, 14:28

89 évesen elhunyt Josip Broz Tito özvegye, Jovanka Broz.

A CIA megjósolta Jugoszlávia szétesését és a véres összecsapásokat

Nagyvilág2013.09.22, 12:29

A CIA jóslata szerint Juguszlávia azért fog szétesni, mert megszűnt az összetartást szorgalmazó politikai akarat, illetve a Milosevics-féle nacionalizmus sem segít a helyzeten. 

A poptól a turbo-folkig

Kultúra2013.07.01, 20:00

A néhai Jugoszláviában élénk zenei élet volt. Cikkünkben a horvátországi pop- és rockzenét tekintjük át, szükségszerűen vázlatszerűen, a kezdetektől a napjainkig. Néhány kiragadott példával illusztráljuk, hogy milyen zenét hallgattak Horvátországban egykor és ma.

Újból megnyitották Tito föld alatti erődjét

Tudomány2013.04.29, 09:31

A valaha titkos, a volt jugoszláv kommunista vezetők óvóhelyéül szolgáló dél-boszniai atombunker ad otthont egy időszakos kiállításnak, amely bemutatja, hogy mi történt volna a világgal, ha több atomtámadás sújtotta volna.

Állami tisztviselők is bújtatták Mladicot

Nagyvilág2012.06.22, 14:23

A belgrádi ügyészség tíz embert, köztük két egykori magas rangú állami tisztviselőt gyanúsít azzal, hogy éveken át bújtatták Ratko Mladic szerb háborús bűnöst.

Nem ússza meg a bíróságot Mladic

Nagyvilág2012.05.16, 14:06

Szerdán megkezdődik Ratko Mladic volt boszniai szerb katonai főparancsnok pere a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken.

Kinek kell a NATO?

Vélemény2011.06.18, 11:16

Az Egyesült Államok és az európai tagállamok viszonya sosem volt egyértelmű a NATO-n belül, ám első negyven évében, egészen a hidegháború megnyeréséig a szervezet céljai világosak voltak. De mi a célja a 21. században? Mi igazolta a NATO szerepét a volt Jugoszláviában, Grúziában, Afganisztánban, legutóbb pedig Líbiában? 

Egy halk szavú mészáros titkai

Vélemény2011.05.30, 13:06

Magányos, megtört öregemberként bukkant fel másfél évtizedes bujkálás után a srebrenicai mészáros, aki Szerbiában még ma is sokak szemében nemzeti hős, rettenthetetlen katona. Mit mutat Ratko Mladics pályája a szerb nemzeti önértelmezésről?

Hogyan tudott eddig elbújni Mladic?

Nagyvilág2011.05.26, 19:24

Tizenhat év körözés után fogták el a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladic egykori szerb tábornokot. Körözésének első évei alatt nyíltan védték a szerb hatóságok, és ugyan később gyakran röppentek fel hírek a hollétéről, ezek megalapozatlannak bizonyultak.

A Nemzetközi Törvényszék elutasította Seselj felmentési kérelmét

Nagyvilág2011.05.04, 14:55

A volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék elé kell állnia Vojiszlav Seseljnek, a szélsőséges nézeteiről ismert politikusnak, miután a bíróság elutasította a felmentési kérelmét.

Eltűnik az internetről Jugoszlávia

Archívum2010.03.30, 12:42

Kedd éjfélkor a világhálón is megszűnik Jugoszlávia, az internetről ugyanis eltűnnek a .yu végződésű internetcímek.

Védi a szerb háborús szerepet Karadzic a bíróságon

Nagyvilág2010.03.01, 11:02

Hétfőn megkezdte védőbeszédét a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic egykori boszniai szerb vezető a hágai nemzetközi bíróságon. A 64 éves Karadzic két napot beszélhet saját védelmében és hétfőn azt mondta, hogy szentnek és igazságosnak tartja a szerbek indokait a háborúra.

900 ezer oldal szól Karadzic ellen

Nagyvilág2009.10.17, 14:01

Próbálja húzni az időt a boszniai szerbek egykori vezetője, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai bíróságon perének megkezdésére váró Radovan Karadzic. A vádirat szerint több ezer ember haláláért, sokak megkínzásáért és deportálásáért felelős. Karadzic azt állítja, hogy ártatlan, és politikai okból állították bíróság elé, pedig az USA befolyásos diplomatája megígérte neki, hogy megússza. A per október 26-án kezdődik.

Megszűnnek a jugoszláv netcímek

Archívum2009.09.29, 13:16

Az 1989 óta elérhető .yu domainvégződést a szerb .rs, illetve a montenegrói .me legfelsőbb szintű netcímek váltják ki szeptember végétől, mintegy négyezer webszájtot azonban még mindig nem költöztettek át ezekre.

A vécépapír is érintetlen Tito atombunkerében

[origo] utazás2009.07.21, 14:00

Turistalátványosság lesz Joszip Broz Tito néhai jugoszláv vezető atombunkere - döntötte el belgrádi sajtójelentések szerint a Boszniai és Hercegovina-i Bosnyák-Horvát Föderáció kormánya.

Mladicsnál kisebb halat fogtak Kenyában

Nagyvilág2009.03.27, 19:19

Elfogott csütörtökön a kenyai rendőrség egy férfit, akit a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnökkel gyanúsítanak az AP szerint. A B92 belgrádi rádió szerint nem Ratko Mladicsot fogták el.

Bosznia várja a magyar síelőket

[origo] utazás2009.01.01, 11:53

Huszonöt évvel ezelőtt zajlott Jugoszlávia sporttörténelmének talán legnagyobb eseménye, a szarajevói téli olimpia volt. A sí-számoknak otthont adó két pályarendszer, a szarajevói Bjelasnica-hegy és Jahorina. Manapság a két síterep ismét egyre népszerűbb, s olcsósága mellett kifejezetten egzotikus sí-úticélnak számít.

Lecserélik Karadzic bíráit

Nagyvilág2008.08.21, 19:12

Másik bírói csoportra bízták Radovan Karadzic egykori boszniai szerb vezető ügyét a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken, mert az ügyészség megváltoztatta azt az álláspontját, hogy az ügyet más vádlottakéval közösen kezeli.

Brioni: az Isztria titkos szigete

[origo] utazás2008.07.03, 16:05

Az Isztriai-félsziget egyik különleges szigetcsoportja évmilliók óta lakott területnek számít, ahol a megőrzött történelmi emlékeknek köszönhetően ma is megtalálhatók a dinoszauruszok lábnyomai, a római luxusvillák maradványai és Josip Broz Titónak, az egykori Jugoszlávia államfőjének kedvelt vadasparkja.

Elhunyt Janez Drnovsek volt szlovén államfő

Nagyvilág2008.02.23, 15:38

Szombatra virradóan elhunyt Janez Drnovsek egykori szlovén államfő.  Az ország egyik legnépszerűbb politikusa volt, szerepe volt abban, hogy Szlovénia elnyerje függetlenségét, majd a NATO és az Európai Unió tagjává váljon.

1960 - Szovjetunió

Sport2008.02.11, 11:24

Az akkor még Nemzetek Európa Kupájának hívott sorozat végén a szovjetek ünnepelhettek, Metreveli és társai Jugoszláviát verték a döntőben.

1992 - Dánia

Sport2008.02.11, 11:40

A délszláv háború miatt Jugoszláviát kizárták, Dánia beugrott, s ha már elutaztak Laudrupék Svédországba, nyerték is az Eb-t.

Előző
Következő