jüan

címke rss
A kínai jüan hároméves csúcson az amerikai dollárral szemben

A kínai jüan hároméves csúcson az amerikai dollárral szemben

Kína valutája, a jüan majdnem hároméves csúcsot ért el az amerikai dollárral szemben. A bravúros teljesítmény annak köszönhető, hogy az Egyesült Államok gyenge munkahelyi eredményei visszavetették a dollárt, miközben Kína folytatja erőteljes gazdasági fellendülését a koronavírus-járvány enyhülése óta. A részletekről a Bloomberg adatai alapján a Russia Today írt.

Ezért készülnek a Wall Street-en is a digitális valutákra

Gazdaság2021.04.23, 22:29

A közelmúltban egyre nagyobb visszhangot kaptak a jegybankok saját fejlesztésű digitális fizetőeszközei. Miközben Kína élen jár a saját projektjében, a világ központi bankjai közül többen is elkezdték vizsgálni a digitális valuta bevezetésének lehetőségét. Most pedig már a Wall Street elemzői és befektetői is úgy számolnak, hamarosan széles körben elterjedhetnek a nemzetgazdaságok digitális fizetőeszközei.

Kínában lottón osztanak ki 3 millió dollárnyi digitális jüant

Gazdaság2020.12.08, 09:59

Újabb mérföldkőhöz érkezett a kínai digitális jüan. A JD.com ugyanis bejelentette, a cég az első olyan platform, amely elfogadja az új fizetőeszközt. Ezzel párhuzamosan a kínai állam ki is oszt 3 millió dollár értékű digitális pénzt.

Valóban globális fizetőeszközzé válhat a kínai jüan?

Gazdaság2020.11.18, 13:51

Kína gőzerővel dolgozik azon, hogy nemzetközileg meghatározó devizává tegye a jüant, és ennek két alapvető motorja van – mondják a BNP Paribas China elemzői.

Lépett a kínai jegybank a jüan árfolyama miatt

Gazdaság2020.10.15, 15:49

Tovább erősödik a kínai jüan a dollárral szemben, hiába avatkozik be a jegybank. Az év eleje óta 3,9 százalékos az erősödés mértéke. Az onshore jüan árfolyama 6,72 az offshore jüan 6,71-es szinten áll jelenleg.

A készpénzmentes világ felé tart Kína, tovább tesztelik a digitális jüant

Gazdaság2020.10.12, 14:04

Kína 1,5 millió dolláros össznyereményű lottósorsolást tartott Sencsenben, hogy ezzel promotálja a digitális jüant. A 10 millió jüan összesen 50 ezer nyertes között oszlik meg, akik egy applikáció segítségével tölthetik le nyereményüket, majd költhetik el közel 3 ezer kereskedőnél.

Tartós lehet a kínai jüan szárnyalása

Gazdaság2020.10.09, 11:25

Nagy napja volt kedden a kínai jüannak, amikor 17 hónapos csúcsra emelkedett az amerikai dollárral szemben. Ezzel a jüan az idei év egyik legjobban teljesítő fizetőeszköze a devizapiacon, ráadásul az elemzők szerint 2021-ben is folytatódhat a szárnyalás.

Kína kiterjeszti a digitális jüan tesztelését

Gazdaság2020.08.17, 15:20

Kína újabb jelentős lépést tett a saját digitális fizetőeszközének széleskörű bevezetése felé. A Kereskedelmi Minisztérium ugyanis bejelentette, országosan kiterjesztik a digitális jüan tesztelését több nagyvárosra.

A kínai jüan még mindig nem alternatíva a dollárral szemben

Gazdaság2020.07.09, 15:48

Egyelőre nem várható, hogy a kínai jüan stabil alternatíva legyen az amerikai dollárral szemben a biztonságos befektetési eszközök piacán – vélik a Citi elemzői. A szakértők szerint ugyanis a kínai devizából számos olyan tulajdonság hiányzik, amely valódi biztonságos menedékként pozícionálná a fizetőeszközt.

A kínaiak megkezdték a bankjegyek fertőtlenítését is

Gazdaság2020.02.17, 13:42

A kínai hatóságok megkezdték a jüan bankjegyeinek fertőtlenítését és elkülönítését, hogy ezzel is elejét vegyék a koronavírus terjedésének - írja a Daily Telegraph.

Beszakadt a kínai tőzsde, ahogy az ünnep után kinyitottak a piacok

Gazdaság2020.02.03, 12:35

Több mint 7 százalékot zuhant a kínai tőzsde hétfőn, miután az ünnepi szezon után először nyitottak ki a piacok. Az esések szerte Ázsiában érezhetők voltak, noha a kínai jegybank még vasárnap bejelentette, 1200 milliárd jüannyi tőkét pumpál a gazdaságba, hogy támogassa a likviditást. Ezzel párhuzamosan kiderült, négy éve először csökkent Kína ipari szektorának nyeresége 2019-ben.

A kínai vöröskereszt már több száz millió jüan adományt kapott a járvány elleni védekezésre

Nagyvilág2020.01.26, 19:36

A kínai Vöröskereszt Társasághoz szombatig már több mint 340 millió jüan (15 milliárd forint) adomány érkezett a koronavírus okozta tüdőgyulladás-járvány elleni küzdelemre - jelentette be vasárnap a szervezet.

Devizapiaci válságot is okozhat a kínai koronavírus

Gazdaság2020.01.22, 15:49

A devizapiacokat is elérte a rejtélyes koronavírussal kapcsolatos pánik Ázsiában. A kínai jüant már elkezdték ütni a befektetők, de egyes elemzők szerint más országokra is átterjedhet a rossz hangulat.

Egyre több nagyhatalom távolodik el a dollártól

Gazdaság2019.11.04, 11:20

Miközben az amerikai dollár évtizedek óta a világ legerősebb és legfontosabb devizája, ez a pozíció egyre inkább megremeg, ahogy folyamatosan nő azon országok száma, amelyek igyekeznek leépíteni a függést az amerikai fizetőeszköztől.

Visszatáncol-e a szakadék széléről a világgazdaság?

Gazdaság2019.09.02, 16:16

A múlt héten valamelyest stabilizálódtak a részvénypiacok az előző heti jókora szakadást követően. Tovább folytatódott a kötélhúzás az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban, a forint pedig gyenge hetet zárt. A nemzetközi börzék hangulatát továbbra is a recessziós félelmek határozzák meg.

Így tartja féken Kína a nemzeti valutáját

Gazdaság2019.08.28, 14:07

A kínai jüan teljesítményét egyre szorosabban követi a nemzetközi piac, ahogy a világ második legnagyobb gazdaságának növekedése lassul, Pekingre pedig továbbra is komoly nyomást helyez az USA-val folytatott kereskedelmi háború. A kínai deviza azonban különleges helyzetben van, mert a vezetés speciális eszközökkel tudja befolyásolni a fizetőeszköz mozgását.

Több mint 11 éves mélyponton a kínai jüan

Gazdaság2019.08.21, 11:56

A kínai jegybank kedden 11 és fél éve nem látott szintre gyengítette a jüant a dollárral szemben.

Az orosz jegybank változtatott a devizatartalékán

Gazdaság2019.01.18, 19:48

Az orosz központi bank devizatartalékában megháromszorozta a kínai jüan arányát és növelte az euróét, miközben csökkentette a dollárét a tavalyi második negyedévben.

Keljfeljancsi lesz a jüanból

Gazdaság2019.01.17, 14:03

Kína növelni fogja a jüan árfolyamának rugalmasságát - ezt ígérte a kínai állami devizahivatal (SAFE) vezetője.

Közhasznú szervezetnek álcázott, giga-piramisjátékot lepleztek le

Gazdaság2018.12.17, 12:21

17 év börtönt kapott az a csaló, aki közhasznú szervezetnek álcázott piramisjátékot működtetett, és ezzel rengeteg embert károsított meg - írja a Reuters.

A jüan lehet a devizapiac nehézsúlyú bajnoka

Archívum2018.12.03, 13:39

Akár fokozódik a kereskedelmi háború, akár nem, számos szakértő szerint egy dolog biztosnak tűnik: a kínai jüan egyre fontosabb szereplő lesz a globális devizapiacon. Peking ugyanis folyamatosan nyitja meg az ország kapuit a nemzetközi szereplők előtt, ez a trend pedig fokozatosan felértékeli a kínai deviza világpiaci fontosságát.

Kipukkadhat a világ legnagyobb ingatlanbuborékja

Archívum2018.11.16, 12:55

Akár 25 százalékot is zuhanhatnak a hongkongi ingatlanárak jövőre, ha az USA és Kína közti kereskedelmi háború még tovább súlyosbodik – figyelmeztet az ingatlanbefektetéseket kezelő JLL. Ezzel pedig hatalmas pofont kapna a világ legforróbb ingatlanpiaca.

Devizapiaci rekordot hozott a vámháború

Archívum2018.11.14, 13:54

Ahogy megnőtt a piaci bizonytalanság az USA és Kína kereskedelmi összecsapása miatt, a devizapiaci kereskedés is elkezdett csúcsra futni. Ennek eredményeként a dollár-jüan kereskedés volumene rekord szintre erősödött az elmúlt időszakban.

A kereskedelmi háború legújabb áldozata az olasz luxusöltöny

Archívum2018.10.15, 15:13

Mióta kitört a kereskedelmi konfliktus az USA és Kína között, viszonylag kevés szó esik arról, hogy a vámpolitikának milyen közvetett pszichológiai hatásai vannak a fogyasztókra. Ha azonban ezt a tényezőt is számításba vesszük, akkor új áldozatokat is találunk a csatatéren. Például az olasz luxusöltönyöket.

Kína megborította az ázsiai tőzsdéket

Archívum2018.10.09, 11:31

Mintegy 17 hónapos mélypontra süllyedtek az ázsiai részvények kedden, ahogy Kína egy lélektanilag fontos szint fölé engedte gyengülni a jüant. Ezzel Peking csak fokozta az ázsiai piacok hétfői eséseit, melyek szintén egy kínai döntés miatt következtek be.

Visszavonulót fújt a kínai tőke

Archívum2018.10.01, 15:08

Először fordult elő a mérések kezdete óta, hogy csökkentek Kína közvetlen külföldi tőkeberuházásai 2017-ben – derül ki a pekingi kormány adataiból. A zsugorodás elsősorban annak tudható be, hogy egyre élesedik az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi és gazdasági konfliktusa.

Már formálódik a nagy dollárellenes koalíció

Archívum2018.08.28, 18:28

Az Egyesült Államok jelenleg gazdasági harcot vív a világ országainak nagyjából tizedével, melyek összlakossága együtt megközelíti a 2 milliárd főt, a kombinált gazdasági erejük pedig meghaladja a 15 ezer milliárd dollárt. Az ellenfelek ráadásul elkezdtek egy dollárellenes koalícióba tömörülni, ami végül akár az egész világot átalakíthatja.

Bezuhanhat a világ egyik legforróbb ingatlanpiaca

Archívum2018.08.24, 15:19

Súlyos nehézségekkel néz szembe Hongkong régóta szárnyaló ingatlanpiaca. A hazai és a nemzetközi hatások eredményeként kétszámjegyű zuhanásokat mutathatnak az árak a következő 12 hónap során.

Már Afrika nyugati felén is hódít a jüan

Gazdaság2018.08.12, 08:45

Két hónappal a hároméves, 2,5 milliárd dolláros devizaswap ügylet után, a devizatartalékok növelése és a két ország közötti kereskedelem segítése érdekében, Nigéria elkezdte értékesíteni a kínai jüant a helyi kereskedőknek és a vállalkozásoknak, írja a Quartz.

A kereskedelmi konfliktus pofozza a kínai jüant

Archívum2018.07.03, 14:29

Folyamatos esésben van a kínai jüan, ahogy egyre fokozódnak az USA és Kína közti kereskedelmi feszültségek. A júniusi szakadás pedig sok hasonlóságot mutat a 2015 augusztusában tapasztaltakkal, amikor a kínai jegybank váratlanul elengedte a fizetőeszközt a dollárral szemben.

Kína felforgatná az olajpiacot

Archívum2018.03.26, 14:27

Hosszú tervezés után Kínában végre elindult az első jüanban elszámolt határidős olajkereskedés. A világ legnagyobb olajfelvásárlója ezzel nagyobb befolyást kíván gyakorolni az árazásokra a nemzetközi piacon.

A dollár még mindig uralja a világot

Archívum2018.02.02, 12:29

Noha Kína egyre jobban igyekszik feltornászni fizetőeszközének globális használatát, az adatok alapján jól látszik, hogy még bőven le van maradva az amerikai dollár mögött. A zöldhasú egyelőre egyeduralkodó a világ devizáinak körében.

Már a németek is tartalékolnak jüanban

Gazdaság2018.01.16, 11:11

Óriási előrelépés a kínai jüan számára, hogy egyre több központi bank veszi fel a tartalékvalutái közé, legutóbb a német Bundesbank döntött erről. A jüant még 2016-ban sorolta a hivatalos tartalékvaluták közé a Nemzetközi Valutaalap, mert a globális kereskedelemben sokat nőtt a szerepe.

Ezek fenyegetik a világ második legnagyobb gazdaságát

Gazdaság2018.01.04, 18:44

Tavaly csak hatalmas mértékű eladósodás árán bővülhetett 1990 óta a legnagyobb mértékben a kínai gazdaság. A legfőbb kockázatot jelenleg a pénzügyi szektor, az ingatlanárak és az építőipar jelenti: több nagyvárosban csak az építőipari vállalatokhoz fűződő adósság meghaladja a város teljes GDP-jét. A három legnagyobb fenyegetettségnek az adósságot, a szegénységet és a környezetszennyezést tekinti a kínai vezetés, amely inkább visszavenne a gazdasági növekedés üteméből az egyensúly javára.

Kína letaszítaná a trónról a dollárt

Gazdaság2017.10.25, 16:39

Nem titkolt célja az ázsiai országnak, hogy egyeduralkodó gazdasági hatalom legyen. Az utóbbi évek intézkedései mind erre irányulnak. Nemrég írtunk róla, hogy az elektromos autók területén is hatalmas előnyt szerezhet Kína, ha tovább járja a már kitaposott utat. Az ázsiai ország, mint a világ legnagyobb olajimportőre viszont éppen az olaj által szeretné elérni, hogy a jüan rövid időn belül lenyomja a dollárt, és legyen a világ első számú fizetőeszköze.

Peking világvalutává teszi a jüant

Gazdaság2017.09.19, 17:42

Idén nagyon belehúzott a kínai fizetőeszköz, ezzel le is dolgozta tavalyi esését, így a kínai hatóságok megszüntettek néhány intézkedést, amelyet korábban a jüan esése miatt vezettek be. Peking ezzel a lépéssel is – akárcsak az új Selyemút beruházásaira adott jüan-hitelekkel - afelé halad, hogy a kínai fizetőeszközt világvalutává tegye. Egy évvel ezelőtt az IMF már tartalékvalutává nyilvánította a jüant, és bevette a dollár, az euró, a jen, és az angol font mellé.

Kínai gazdagok indítottak rohamot az amerikai vízumért

Gazdaság2017.03.27, 14:11

Megindult a versenyfutás a kínai gazdagok között az amerikai befektetői vízumért. Ezért április 28-án a Kongresszusban arról fognak vitázni, hogy az igényléshez szükséges értékhatárt jelentősen megemeljék.

A kínai tőke már nekiállt csomagolni

Archívum2017.03.06, 16:11

Zsugorodásnak indult a kínai ingatlanbefektetők érdeklődése az amerikai eszközök iránt, ahogy enyhülni kezdett a jüan leértékelődése.

A nagyok uralják a feltörekvő devizapiacot

Gazdaság2017.01.06, 16:25

Miután a Goldman Sachs volt az első, ahol elkezdték használni egykor a BRIC rövidítést, a banknál most úgy látják a feltörekvő devizapiacokon a befektetőknek érdemes a legnagyobbaknál maradniuk. Némi módosítással azonban, ugyanis a „C" most kikerült a javaslatok közül.

Valamicskét visszakapaszkodott a dollár

Gazdaság2016.12.16, 13:36

Közel volt a dollár euró paritás, de végül nem történt meg. Nem is valószínű, hogy fog. 

Zsugorodik a globális devizapiac

Gazdaság2016.09.05, 12:46

Az elmúlt három évben csökkent a globális devizapiac – derül ki a Nemzetközi Fizetések Bankjának jelentéséből. A dokumentum arra is felhívja a figyelmet, hogy az aktivitás egyre inkább keletre tolódik.

A dollár egyszerre pusztít és felemel

Gazdaság2016.06.08, 06:11

Miközben a részvénypiaci befektetők elsősorban az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jövőbeni lépéseit számolgatják, a Goldman Sachs szerint jobban tennék, ha inkább a devizapiacra figyelnének. A dollár ereje a kínai jüannal szemben ugyanis sokkal érdekesebb tényező a bank szerint.

Menekülnek a devizapiaci befektetők

Gazdaság2016.05.31, 08:06

Egyre inkább veszít időszakos varázsából a kínai jüan, ahogy fokozódik a tőke kiáramlása a piacról. A dollárral szembeni erő és a más devizákkal szembeni gyengeség átmeneti aranykora ezzel folyamatosan halványulni látszik.

Itt az újabb figyelmeztetés Kína miatt

Archívum2016.01.23, 13:01

Kína hatalmas és összetett gazdasági átalakulása a következő 5 évben súlyos nyomás alá helyezi majd a feltörekvő piacokat – figyelmeztet a Goldman Sachs. A bank ezzel együtt arra hívja fel a befektetői figyelmét, hogy gondolják át a feltörekvő piaci kitettségeiket.

Erre a hírre vártak a befektetők

Gazdaság2016.01.15, 11:25

A Magyar Nemzeti Bank támogatja a jüankötvények kibocsátását a magyar-kínai pénzügyi kapcsolatok fejlesztése miatt, figyelembe véve Kína növekvő világgazdasági súlyát és egyre hangsúlyosabb szerepét - közölte a jegybank.

Mégsem jön a jüankötvény

Gazdaság2016.01.14, 10:30

Magyarország elhalasztja jüankötvény-kibocsátását a piaci bizonytalanságok miatt - közölte egy, az üzlethez közel álló forrás csütörtökön, akit a Dow Jones idézett.

Az IMF-vezér is ítéletet mondott Kínáról

Archívum2016.01.13, 12:18

Miközben a Nemzetközi Valutaalap vezetője szerint a lassabb, de fenntartható kínai növekedés az egész világra jó hatással lehet, a világ második legnagyobb gazdasága rendszerszintű problémákkal küszködik. A részvénypiaci turbulenciák idején ugyanis nehezebben tűnik föl, hogy a háttérben a bankrendszer is jelentős kockázatokat rejt.

Újra vihar söpört végig Kínában

Archívum2016.01.11, 09:47

Ismét szakadtak hétfőn a kínai indexek, miután továbbra is élnek az aggodalmak a kínai gazdaság jövőbeni teljesítményével kapcsolatban. A világ második legnagyobb gazdaságának részvénypiaci esése egész Ázsiára kihatott. A helyzetet a kínai jegybank által megállapított erősebb jüan-középárfolyam sem tudta megmenteni.

Kína harca a nagy medvével

Archívum2016.01.05, 10:44

A kínai állam kedden jelentős likviditást pumpált a piacra, miután hétfőn hatalmasat szakadt a kínai részvénypiac. Noha ez időlegesen megnyugtatta a befektetőket, egyes vélemények szerint éppen a túl nagy kínai beavatkozás az, ami előrevetíthet még nagyobb eséseket a világ második legnagyobb gazdaságának részvénypiacán.

Ügyes csellel nyugtathatja a piacokat Kína

Gazdaság2015.12.14, 14:56

Úgy tűnik, Kína erőteljesen szeretné tudatosítani a befektetőkben, hogy a dollárral szemben amúgy is több éves mélyponton álló jüan még tovább eshet. Az elsődleges cél az lehet, hogy enyhüljenek a dollárral szembeni árfolyammal kapcsolatos piaci aggodalmak.

Hét órán át számolták a pénzét a bankban

Gazdaság2015.12.08, 09:49

Nem tudni, ki ez a milliomos, nem tudni, honnan van a pénze, nem tudni, hol tartotta idáig. Egy biztos: ötmillió jüannal állított be a kínai Szecsuan tartomány kisvárosának bankjába egy férfi, hogy számlát nyisson.

Minden, amit tudni kell Kína nagy napjáról

Gazdaság2015.11.30, 11:27

Hétfőn dönt a Nemzetközi Valutaalap arról, hogy beveszi-e a kínai jüant a különleges lehívási jogok (SDR) valutakosarába. Noha az elmúlt időszakban a piac lényegében biztosra vette a pozitív döntést, még így is számos kérdés merül fel a jüannal és az esetleges bekerülés jelentőségével és következményeivel kapcsolatban.

Újabb nagy kínai valutaleértékelés jöhet

Archívum2015.11.23, 16:48

Jövőre akár 10 százalékkal is leértékelheti Kína a jüan árfolyamát a dollárhoz képest – hangsúlyozzák a Bank of America Merrill Lynch elemzői. Véleményük szerint a kínai jegybank augusztusi leértékelése csak egy kisebb lépés volt ennek irányába.

Küszöbön az óriási előrelépés Kína számára

Archívum2015.11.16, 16:50

Úgy tűnik, a befektetőket egyelőre nem győzte meg, hogy a Nemzetközi Valutaalap vezetése beállt a kínai fizetőeszköz mögé. Noha ezzel hatalmasat nőtt az esélye, hogy a jüan bekerül az IMF valutakosarába, a piac láthatóan egyelőre kivár, mielőtt elengedné a jüant az emelkedés felé.

Szükséges volna átrendezni a hatalmi viszonyokat

Gazdaság2015.11.15, 16:41

A fejlődő világ öt vezető országát összefogó BRICS-csoport (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-Afrikai Köztársaság) vezetői a G20-ak vasárnap kezdődött plenáris ülését megelőzően külön tanácskoztak, a megbeszélésükről kiadott közlemény szerint a globális gazdaságot továbbra is számos kockázati tényező veszélyezteti, az erőfeszítések ellenére nem sikerült elérni tartós növekedést. 

Világvalutává léphet elő a kínai fizetőeszköz

Gazdaság2015.10.26, 10:19

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hamarosan beveheti a kínai jüant a benchmark valutakosarába – mondták a CNBC-nek belső források vasárnap. Amellett, hogy Kínának is stratégiai célja, hogy megerősítse a jüan nemzetközi pozícióját, úgy tűnik, politikai akadályok sem gördülnek a nagy esély elé.

Menekül a tőke Kínából

Gazdaság2015.10.20, 17:58

A Kínából kiáramló tőke mértéke az idei év első nyolc hónapjában elérte az 500 milliárd dollárt – derül ki az amerikai Pénzügyminisztérium adataiból. A jelenlegi trend egyrészt összefügg az amerikaiak véleményével a jüan értékeléséről, másrészt nagyban meghatározhatja Kína árfolyampolitikáját.

Védekezésre kényszerült Kína

Gazdaság2015.09.07, 16:44

Rekordösszeggel, 93,9 milliárd dollárral csökkent Kína devizatartaléka augusztusban az egy hónappal korábbihoz képest a kínai jegybank közlése szerint. A jelentős apadás arra vezethető vissza, hogy a kínai központi bank intervenciókkal igyekezett tompítani a tőkekiáramlás okozta hullámokat. 

A Fed alelnökétől várja a mannát a pénzvilág

Gazdaság2015.08.27, 09:10

Ritkán látott várakozás és sok találgatás előzte meg a csütörtök este kezdődő, a világ jegybankelnökeit felsorakoztató Jackson Hole-i konferenciát. Bőven van most téma terítéken: infláció, Fed kamatemelés, devizaháború, vagy mindezek kombója. 

Nem a jüan leértékelése volt a kínai jegybank célja

Gazdaság2015.08.16, 15:35

Az alapkamat és a devizaárfolyam meghatározásában a piacnak kívánt nagyobb befolyást adni a kínai vezetés azzal, hogy a kínai jegybank módosította a jüanparitás rögzítési rendszerét - magyarázta a jüan leértékelődéséhez vezető lépést egy gazdasági professzor.

Még fújják a lufit

Gazdaság2015.08.16, 15:32

Egy kis szünet után sorra dőlnek majd az árfolyamcsúcsok Sanghajban, Hongkongban és megkezdődik a kínai fizetőeszköz folyamatos leértékelése – jósolja a shortolás királyaként is aposztrofált amerikai befektető.

Így rázza meg a világot a jüan leértékelése

Archívum2015.08.13, 13:00

Afrikában a bányavállalatok érzik meg elsőként a kevésbé értékes jüan káros hatásait, Brazíliában az acéliparnak okoz nehéz pillanatokat a leértékelésVan, ahol az ország devizatartalékait váltották át jüanra nemrég. Hiba volt.

Messziről rángatják a piacokat

Archívum2015.08.13, 09:14

Ma is volatilis kereskedésre számíthatunk, miután a kínai jegybank sorozatban immár harmadszorra is leértékelte a jüant.

Szabadulnak a papírjaiktól a kínai döntés miatt

Gazdaság2015.08.12, 14:27

A kínai jegybank ígéretei ellenére másodjára értékelte le a jüant. A lépés a kínai exportnak kimondottan jó, a kárvallotjai az európai-, amerikai cégek lehetnek.

Jöhet az új devizaháború

Gazdaság2015.08.11, 12:09

Nagyot csapott az asztalra kínai jegybank: 1,9 százalékkal leszállította a jüan árfolyamát a dollárral szemben. Ha ez nem egyszeri lépés volt, leértékelési hullám kezdődhet Kína és riválisai között.

Mélyütés a kínai jüannak

Gazdaság2015.08.11, 08:49

Egyszeri beavatkozással jelentősen leértékelte a jüant kedden a kínai központi bank, 1,9 százalékkal leszállította a kínai devizának az amerikai dollárral szembeni középárfolyamát.

Százmilliós tételben ment a kínai hamisítás

Gazdaság2015.08.10, 18:41

Új százjüanost hoznak forgalomba novemberben Kínában, a legnagyobb címletű bankjegyet ellátják a hamisítást megnehezítő újabb elemekkel, de a dizájn lényegében marad Mao Ce-tung néhai államelnök portréjával együtt - jelentette be a kínai jegybank hétfőn.

A görögnél is nagyobb válság zajlik a világban

Gazdaság2015.07.08, 15:50

Miközben Európa a görög válságtól hangos, a Távol-Keleten is egyre nőnek a kínai tőzsdepánik hullámai. Az indexek újabb és újabb mélységeket járnak meg, egyre kevesebb részvénnyel lehet kereskedni, a cégek ugyanis inkább felfüggesztik a saját papírjaikkal való kereskedést. Úgy tűnik, egyelőre csak balul tud elsülni a kínai hatóságok pánikkezelése, pedig mindent bevetnek.

Kiütheti a dollárt az orosz-kínai barátság

Gazdaság2015.06.19, 17:09

Oroszország egyre komolyabban tekintget keletre, Kínával ápolt kapcsolata folyamatosan mélyül, köszönhetően a Nyugat által bevezett szankcióknak is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy egyre nagyobb értékű szerződéseket kötnek, megerősítve szövetségesi viszonyukat. Ráadásul hamarosan dollárra sem lesz szükségük. 

Soros: könnyedén kitörhet a harmadik világháború

Gazdaság2015.05.20, 13:41

Soros György szerint könnyedén kirobbanhat a harmadik világháború, hacsak nem változik az Egyesült Államok és Kína közötti világgazdasági viszonyrendszer. 

Nagyon rossz hír jött Kínából

Gazdaság2015.05.04, 09:09

Egyéves mélypontra süllyedt a kínai feldolgozóipari teljesítménye áprilisban az HSBC Bank felmérése szerint. Ez további aggodalmakat kelt a világ második legnagyobb gazdaságának növekedését illetően, és újabb érveket szolgáltat a növekedést támogató intézkedéseket szorgalmazóknak.

A jüan összecsap a dollárral

Gazdaság2015.04.15, 15:57

Peking azt szeretné, hogy a jüan is bekerüljön a kínai kezdeményezésre létrejövő és általuk dominált Ázsiai Infrastruktúra-fejlesztési Bank valutakosarába.

Már a jegybank is Kína felé nyit

Gazdaság2015.04.07, 17:37

A Magyar Nemzeti Bank a renminbi növekvő nemzetközi szerepét mérlegelve, más jegybankokhoz hasonlóan egy kínai kötvényportfólió fokozatos, több lépésben történő kiépítéséről döntött. A döntés hátterében gazdaságpolitikai, illetve devizaeszköz-diverzifikációs célok állnak. Az új irány a devizatartalék-megfelelést érdemben nem befolyásolja, a teljes devizatartalék mértékéhez képest kis méretű lesz az RMB kötvényportfolió.

Matolcsyék kínai kötvényportfóliót építenek

Gazdaság2015.04.07, 17:02

Kína növekvő gazdasági súlya miatt kínai kötvényportfoliót épít a jegybank. A teljes devizatartalékhoz képest kicsi lesz. A megvalósuló befektetésekről tájékoztatni fogják a közvéleményt, ígérik.

Előretörhetnek a kínaiak

Gazdaság2014.07.16, 11:38

A jövőben egyre nagyobb szerep hárulhat a világgazdaságban a kínai fizetöeszközére, a jüanra a HSBC legfrissebb felmérése szerint. Kína szerepe egyre fontosabb a világban, amit a cégek többsége is felismert, ezért egyre többen tervezik, hogy kínai vállalatokkal lépjenek kapcsolatba. A jelenleg jüant használó társaságok nagy része pedig arról tanúskodik, hogy számukra több előnyt is biztosított a jüan elszámolás.

Forrósodik a devizaháború: helyretette Japánt az USA

Archívum2013.04.14, 14:37

Az amerikai pénzügyminisztérium által félévente kiadott devizariportban az USA felhívta Japán figyelmét arra, hogy a versenyképesség növelése érdekében óvatosan bánjon a jen gyengítésével. A beszámoló kitér a kínai jüanra is, az USA szerint még mindig nagyon alulértékelt a kínai fizetőeszköz, de továbbra sem nevezte az USA Kínát deviza "manipulátornak".

Kína tea, aranyárban

Life.hu2012.05.02, 11:49

A tavaszi szezon közeledtével sosem látott magasságokba emelkedtek egyes teafajták árai Kínában - a legjobb minőségű, ritka teák ma luxusajándéknak, de akár kiváló befektetésnek is számítanak.  

Kína hódítani akar, ezért lazít a jüan szorításán

Gazdaság2012.04.16, 14:28

Az eddigi fél százalékról egy százalékra szélesítette a kínai jegybank hétfőtől a jüan dollárárfolyamának napi ingadozási sávját. Ez fontos lépés a kínai devizarendszer liberalizálásában, és számottevő hatással lehet a világkereskedelemre.

Már Kína is csak 7,5 százalékos növekedésre számít

Gazdaság2012.03.05, 11:43

Csökkenő gazdasági teljesítményre számít a kínai vezetés. Ven Csia-pao kormányfő ennek ellenére kilencmillió új munkahelyet és a lakosság életkörülményeinek javítását ígérte a parlament évenkénti ülésszakának nyitóülésén. Bejelentették azt is, hogy korlátozás nélkül használható a jüan a nemzetközi üzleteknél.

Kína újra lépett, nemzetközi pénzzé tenné a jüant

Archívum2011.08.24, 17:17

A jüan nemzetközivé tételét elősegítendő, keddtől egész Kínában szabaddá vált a külföldi üzletek jüanban bonyolítása. A következő lépés az országba irányuló külföldi működőtőke-befektetések kínai valutában történő kiegyenlítése lehet.

Csúcson a kínai devizatartalék, ami a magyarnak a hatvanszorosa

Gazdaság2011.07.12, 08:33

Elemzők szerint a kínai jegybank pénzkiáramlás és az infláció ellen tett intézkedései nem elég hatékonyak, júniusban hároméves csúcsra nőtt az infláció. 

Világcsúcsot döntött a kínai devizatartalék nagysága

Gazdaság2011.04.14, 12:58

Kína nemzetközi tartaléka - amely egyébként a világon a legnagyobb - elérte a 3 ezer milliárd dollárt. Az összeg nagyságát jelzi, hogy Obama szerdán egy  4 ezer milliárd dolláros hiánycsökkentő programot jelentett be.

Beszólt a dollárnak a kínai elnök

Gazdaság2011.01.17, 11:48

Egy nappal amerikai látogatása előtt szokatlanul nyersen nyilatkozott a kínai elnök a dollár szerepéről és az amerikai jegybanki politikáról. Hu Csin-tao megerősítette, hogy Kína nemzetközivé akarja tenni saját valutáját, de szerinte ez hosszú folyamat lesz.

Valutaháború: kiegyezett döntetlenben Peking és Washington

Archívum2010.11.12, 18:45

Kína és az Egyesült Államok erőpróbájává vált a szöuli G20-csúcstalálkozó, ami pénteken úgy ért véget, hogy egyetlen érdemi kérdésben sem sikerült elmozdulni a holtpontról. Peking továbbra is azt tesz a jüannal, amit szeretne, a fejlett országok pedig áldásukat adták arra, hogy Washington több százmilliárd dollár piacra öntésével gyengítse a dollárt. Az inflációs hatások akár Magyarországra is begyűrűzhetnek.

Újabb vitát gerjeszthet Kína kereskedelmi többlete, jelentős béremelést ad a Google

Archívum2010.11.10, 09:40

Kína a vártnál nagyobb kereskedelmi többletet jelentett októberről; tíz százalékos fizetésemelést ad összes munkavállalójának a Google; a Világbank elnöke szerint félreértették szavait az aranystandard rendszerről - külföldi gazdasági lapszemle.

A G20 megállítaná a leértékelési versenyt

Archívum2010.10.25, 08:45

Ha konkrét számokban nem is, de abban megállapodtak a G20-csoport hétvégi tanácskozásán, hogy "megakadályozzák a valuták leértékelési versenyét". A Nemzetközi Valutaalap eddig legnagyobb reformjának a feltörekvő piaci országok a nyertesei - külföldi gazdasági lapszemle.

Éles árverseny a Toyota és a Suzuki között, nem oldják fel a Vatikán számláit

Gazdaság2010.10.21, 08:47

Élethalálharcot vív a Toyota és a Suzuki Indiában az olcsó autót keresők kegyeiért, nem oldják fel a Vatikán bankjának befagyatott számláit; a vártnál nagyobb mértékben bővült a kínai gazdaság a harmadik negyedévben  - külföldi gazdasági lapszemle.

Oroszországba tart a Wal-Mart, a Google meglepte eredményével a piacot

Gazdaság2010.10.15, 09:10

Újabb mélyponton a dollár a valutacsatározás miatt; Oroszországban terjeszkedne a Wal-Mart; a hirdetések és az Android hajtották a Google profitját; megsínylik az érintett bankok a jelzálogbotrányt Amerikában  - külföldi gazdasági lapszemle.

Az IMF-találkozó sem tudta feloldani a valutaháborút

Archívum2010.10.11, 07:30

A Nemzetközi Valutalap éves közgyűlésén sem sikerült megoldást találni a nemzetközi piacokat is feszültségben tartó valutaháborúra, így a G20 novemberi tanácskozására halasztották a vita folytatását - írja a Wall Streeet Journal. Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója annyit mondott, hogy az IMF nagyobb szerepet fog magára vállalni az árfolyamproblémák kérdésében.

Isztambul versenybe szállna Dubajjal és Londonnal

Gazdaság2010.09.30, 09:06

Törökország kíván lenni a világ meghatározó pénzügyi központja a jövőben; az amerikai képviselőház elfogadta azt a törvényjavaslatot, mellyel Kínára gyakorolnának nagyobb nyomást az ázsiai ország valutapolitikája miatt; Oroszország vezető szerepre tör a világ nukleáris energia piacán is - gazdasági lapszemle.

A jüan erősítésére unszolná Kínát az EU

Archívum2010.08.28, 22:40

Egy, a G20-tárgyalásokra készüt dokumentumtervezet tanúsága szerint az EU arra készül, hogy határozott hangnemben sürgesse a kínai pénz árfolyamának erősítését. Az unió szerint ez a kínaiak érdekét is szolgálná.

"Kínában minden akció és úgy is marad" - a pesti kínaiak nem várnak drágulást a jüanreformtól

Archívum2010.06.24, 21:05

Zavartalanul zajlik az élet a neonszínű sztreccsnadrágok és pucsító próbababák között az újpalotai Ázsia Centerben, miközben Pekingben évek óta várt árfolyamreform indult a héten és a jüan évek óta nem látott szintre erősödött. A flitteres felsők és poliészter bugyik tövében azonban töretlen az optimizmus, a külpesti áruház butikosai nem tartanak attól, hogy nemsokára már nem lehet néhány százforintért megvenni egy kiló kínai pamutzoknit.

Több mint 20 éves rekordot döntött a jüan a dollárral szemben

Archívum2010.06.21, 11:07

A kínai központi bank szombaton közölte, hogy folytatja a nemzeti valuta árfolyamreformját, és növeli a jüan rugalmasságát. "A lépés hosszú távon elősegíti a szükséges strukturális irányváltást és biztosítja a fenntartható növekedést" - áll a jegybanki közleményben.  

Trichet: Az euró nem globális tartalékvaluta

Archívum2009.10.15, 18:52

Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint az euró nem globális tartalékvaluta, nem erre hozták létre. Jean-Claude Trichet szerint az EKB-nak nem is voltak olyan tervei, hogy az eurónak ilyen szerepet szánjanak.

Fogalmazz�k a doll�r elleni had�zenetet

Gazdaság2009.06.10, 16:28

A j�v� h�ten rendezik azt a cs�cstal�lkoz�t, amely arra hivatott, hogy a legnagyobb fejl�d� �llamok felv�zolj�k, mik�pp�lehetne megt�rni a doll�r vezet� szerep�t a vil�ggazdas�gban. Szak�rt�k szerint r�vid t�von nincs es�ly az amerikai p�nz lev�lt�s�ra, de hosszabb t�von elk�pzelhet� egyfajta �trendez�d�s, �gy a hossz� t�v� megtakar�t�sok eset�ben Magyarorsz�gon is �rdemes lehet figyelemmel kis�rni, hol is tart a "doll�r elleni h�bor�".

A j�an �tveszi a doll�r szerep�t

Gazdaság2009.04.17, 21:12

Sanghajban �s Kuangtung (Guangdong) tartom�ny n�gy v�ros�ban a k�nai korm�ny hat�rozata alapj�n bevezetik a j�anban t�rt�n� k�lkereskedelmi elsz�mol�st, ami �jabb l�p�s a k�nai fizet�eszk�z glob�lis haszn�lat�nak kiterjeszt�s�re.

Moszkva bevinn� a rubelt az SDR-kos�rba

Gazdaság2009.05.20, 17:51

Oroszorsz�g az IMF K�l�nleges Leh�v�si Jogok (SDR) kosar�ban (ez egyfajta virtu�lis p�nz, elsz�mol�si egys�g, amelyet a Valatuaalap haszn�l) a rubelt, a j�ant �s az aranyat is l�tni szeretn�. Ugyanakkor Arkagyij Dvorkovics eln�ki gazdas�gi tan�csad� szerint Moszkva nem l�t es�lyt arra, hogy a k�zelg� G20-cs�cstal�koz�n a kos�r tartalm�t b�v�ts�k.

2 millió dollár a topon kínai menedzserként

Állás 20112007.05.14, 08:24

A pénzügyi szolgáltatók és elektrotechnikai vállalatok a legbőkezűbb kínai munkaadók. A tőzsdén szereplő vállalatok felső vezetői 2,2 milliárd jüant - mintegy 280 millió dollárt kerestek tavaly - adja hírül a Privátbankár. 

Ismét erősödött a jüan

Gazdaság2005.07.25, 13:00

A kínai jüan hétfőn 8,1097/dolláron végzett a sanghaji bankközi piacon, miután napközben egészen 8,1089/dollárig erősödött. Kereskedők szerint az újabb erősödésben a kínai pénzügyi kormányzatnak nem volt szerepe.

Előző
  • 1
  • 2
Következő