József

címke rss

Nem engedték be a tüntetőket a Kossuth térre

Itthon2006.12.20, 20:19

Rendőrsorfal és rendőrautók zárták le az utat, hogy a Batthyány-örökmécseshez érkezett tüntetők átvonuljanak a Kossuth térre demonstrálni szerda este.

Megszavazták a kórházreformot

Itthon2006.12.18, 23:30

Elfogadta az ellenzék tiltakozása ellenére a parlament a kórházreformról szóló törvényt a kormánypárti képviselők szavazataival. E szerint harminckilenc súlyponti kórház lesz az országban, és csak ezek sorsa tekinthető biztosnak. A többi 120-130 intézmény jövőjéről később döntenek.

Még mindig kapható a lejárt müzli

Itthon2006.12.08, 12:47

Akár a hét végéig is a polcokon maradhatnak olyan élelmiszerek, amelyek szavatossági idejét a héten lebuktatott forgalmazó cégek dátumozták át, hogy tovább árulhassák őket. Az élelmiszer-ellenőrök eddig a bizonyítékokra vártak, most viszont már a címkehamisító cégek nevét is nyilvánosságra hozták. A lefoglalt dokumentumok szerint országszerte több mint 1200 üzletbe kerültek átdátumozott élelmiszerek.

Félmilliót ígérnek a rab nyomára vezetőnek

Itthon2006.12.02, 15:29

Komoly dugókat okozott pénteken Budapesten egy fegyverrel menekülő szökött rab keresése. A főváros több pontján rendőrök vizsgálták át az autókat és a tömegközlekedési járműveket a fogoly után kutatva. A rendőrség közleménye szerint a szökött rab erős testalkatú, halkan beszél és rabruhát visel. Mindenkit arra kérnek, hogy a szökésben lévő rabot ne próbálja feltartóztatni, mert támadástól lehet tartani. Szombat reggel a rendőrség félmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.

Kórházi kezelés lett a brutális gólyaavatóból

Itthon2006.11.28, 13:44

Brutális gólyaavatást tartottak az egyik hevesi középiskolában: különféle kotyvalékokkal itatták és etették az elsősöket a felsőbb évesek, emiatt többen rosszul lettek. Az egyik diáklány kórházba is került, az ő szülei feljelentést tettek.

Nincs közeledés a tubesi lokátorvitában

Itthon2006.11.20, 22:22

Nem közeledtek az álláspontok a Honvédelmi Minisztérium szakemberei és a civilek képviselői között a Tubesre tervezett NATO-radarral kapcsolatos hétfői, pécsi lakossági fórumon, ahol elhangzott az is, hogy jobb lett volna, ha a lokátor a Zengőn épül meg.

Hatvanan voltak a Batthyány-örökmécsesnél

Itthon2006.11.09, 21:08

Az előző napokhoz képest lényegesen kevesebben, mintegy hatvanan tüntettek a Batthyány-örökmécsesnél csütörtökön. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője, Gonda László szerint a résztvevők alacsony számát a rossz idővel lehet magyarázni.

Elhunyt Litván György történész

Itthon2006.11.08, 21:57

Elhunyt Litván György történész; az MTA Történettudományi Intézetének Széchenyi-díjas kutatóját, egyetemi tanárt szerdán, 77 éves korában érte a halál - közölte Pók Attila, az intézet igazgatóhelyettese.

Megszűnik az egri laktanya

Itthon2006.11.08, 20:46

Az új kormányprogramnak megfelelően jövő év augusztus 31-ig felszámolja a Magyar Honvédség a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljnak otthont adó egri helyőrséget - jelentette be szerdán Egerben a Honvéd Vezérkar főnöke.

Segítőkész britek szálltak be a Seuso-ügybe

Itthon2006.11.03, 19:03

Élénk vita folyik Nagy-Britanniában a Seuso-kincsről, amelyet közel harminc éve feltehetően Magyarországon találtak meg, de aztán rejtélyes módon egy brit lordnál kötött ki. Magyarország korábban sikertelenül próbálkozott a visszaszerzésével, de az egyik tekintélyes brit régészprofesszor az [origo]-nak kijelentette, ha a magyar kormány aktivizálná magát, lenne esélye arra, hogy megkapja a római kori ezüstöket.

Feloldották a titkosított dokumentumok egy részét

Itthon2006.11.03, 08:10

Feloldották csütörtökön délután az október 23-án történtekkel kapcsolatos, 80 évre titkosított dokumentumok egyes részleteit, s ezek az esti órákban már elérhetők a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) internetes honlapján.

Feladta magát a körözött kazettatolvaj

Itthon2006.10.27, 20:37

Feladta magát a rendőrségen az ellopott Robin Hood-kazetták másik, még körözött tolvaja: a férfi a körözés kiadása után röviddel ügyvédje kíséretében jelentkezett a rendőrségen.

Tüntetőket igazoltattak a Kossuth téren

Itthon2006.10.25, 10:27

A Kossuth teret változatlanul műveleti területként tartja nyilván a rendőrség, de hogy milyen indokkal és meddig, azt a BRFK szóvivője nem árulta el. Kedd este a téren kormányellenes demonstrálókat igazoltattak. Este tizenegy óráig érdemben nem történt semmi, ekkor a rendőrök visszavonták a vízágyút a Szalay utcából.

Készültek a kiskörúti tanklopásra a tüntetők

Itthon2006.10.24, 10:38

Csak kevés gázolaj volt az üzemanyagtartályában, ezért állt meg 100 méter után a tüntetők által hétfő délután elindított T-34-es. A tiltakozók amúgy a Hadtörténeti Múzeum főigazgatója szerint tudatosan készültek a tank elindítására, két autóakkumulátort vittek ugyanis magukkal, és szakszerűen pótolták az előzőleg biztonsági okokból kiszerelt elektromos vezetékeket is a motortérben. Előzőleg lefűrészelték a lakatot a harcjárműről.

A hírnév a paksi marokkó játék tétje

Itthon2006.10.19, 17:15

A biztonsági kockázat a szakértők szerint minimális, a Paksi Atomerőmű számára azonban presztízskérdés, hogy januárra minden fennakadás nélkül eltávolítsák azt a 4000 fűtőrúdat, amelyek a 2003-es üzemzavar során rongálódtak meg. A sérült részeket a marokkó játékhoz hasonlóan kell eltávolítani. Közben a parlament energetikai bizottságában már az erőmű bővítéséről volt szó.

Szombaton döntenek a leárulózott MSZP-sről

Itthon2006.10.10, 13:35

A figyelmeztetéstől a kizárásig terjedhet Sipos József büntetése, ha a párt etikai bizottsága hétvégi ülésén elmarasztalja, amiért beengedte a Magyar Rádió riporterét az MSZP választmányának zárt ülésére. A pártvezetés szerint "szigorú döntésre van igény".

Három tűzszerész halt meg egy robbantásban

Itthon2006.10.06, 21:52

Meghalt három tűzszerész pénteken, amikor egy megsemmisítésre váró bomba idő előtt felrobbant a Fejér megyei Zámolyon. A balesetnek egy súlyos sérültje is van, akit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.

Újabb fővárosi rendbontót ítéltek börtönre

Itthon2006.10.04, 18:46

Újabb fővárosi rendbontót ítéltek börtönbüntetésre; a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa szerdai ítéletében kimondta, hogy a szerződéses katona bűnös, bűnsegédként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében.

Tüntetőket szorítottak ki a bíróság utcájából

Itthon2006.09.29, 08:45

Tucatnyian demonstráltak a fogva tartott rendzavarókért csütörtök este a Markó utcai Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt. Később 150-200 ember érkezett a helyszínre, akiket a rendőrök kiszorítottak a területről.

Hibák sora vezetett a tűzoltók halálához

Itthon2006.09.13, 10:07

Szakmai hibákat állapított meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője által a műegyetemi tűzzel kapcsolatban indított szakmai vizsgálat; a három tűzoltó halálát a hiányosságok láncolata okozta - jelentette be a katasztrófavédelem szóvivője kedden.

Tehenekért is kaptak közpénzt képviselők

Itthon2006.09.01, 10:09

Augusztusban nyilatkozniuk kellett a képviselőknek vagyoni helyzetük mellett arról is, hogy kaptak-e állami vagy európai uniós támogatást. A nyilatkozatokból kiderült, hogy a legnagyobb összeget a gazdálkodó politikusok kapták, például anyatehén tartására vagy gabonatároló építésére. Az MSZP-s Ecsődi László 58 millió forintnyi támogatásról számolt be. Demszky Gábor az állami kamattámogatású lakáshitelét írta be, amelynek összegét még a bank sem tudja.

Megint leállt a nagykörúti villamos

Itthon2006.07.13, 17:09

Ismét megrongálódott a 4-6-os villamosok felsővezetéke. Júniusban sorozatosan hibásodtak meg a nagykörúti villamosvezetékek. A BKV szerint az új Combino villamosok forgalomba állításával megszűnnek a problémák.

Elhunyt Sarlós István, az Országgyűlés egykori elnöke

Itthon2006.07.06, 19:55

Elhunyt Sarlós István, az Országgyűlés egykori elnöke - közölte a család csütörtökön. A politikus június 19-én, hosszan tartó betegség után hunyt el.

A légiirányítók sztrájkja 40 ezer utast érinthet naponta

Itthon2006.07.06, 20:56

A légiirányítók vasárnap 14 órától tervezett sztrájkja miatt naponta több mint 400 járat törlése válhat szükségessé, 40 ezer utast érinthet a munkabeszüntetés, és kétezer átrepülő gépnek kell más útvonalat választania - ismertette Mudra István, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.

Nem találják a miskolci vízmintákban a megbetegedések okát

Itthon2006.06.28, 23:44

Hivatalosan a mai napig nem bizonyosodott be a miskolci víz fertőzöttsége, a vízmintákból ugyanis eddig nem sikerült kimutatni azokat a kórokozókat, amelyeket a betegek székletmintáiból diagnosztizálták a szakemberek - közölte Vojtilla László, a Miskolci Vízművek Kft. igazgatója.

A Szabadság téri szovjet emlékmű lebontásáért demonstráltak

Itthon2006.06.18, 23:43

A fővárosi Szabadság téren lévő szovjet emlékmű eltávolításáért tüntetett "a szovjet-orosz megszállás megszűnésének 15. évfordulóján" a Nemzeti Jogvédő Alapítvány vasárnap. Az emlékmű előtt, mintegy 200 fővel tartott demonstráción a felszólalók egy új, a magyar szabadságot és függetlenséget jelképező emlékmű felállítását szorgalmazták.

Három kislány tűnt el egy iskolakiránduláson

Itthon2006.06.13, 06:31

Egy budapesti iskola három tanulója hétfőn, déli 12 óra körül eltűnt egy tájékozódási versenyen Pilisszentlélek térségében, és azóta nem adtak életjelet magukról. Az eltűnteket 350-en keresik.

A fővárosi Fidesz Tarlóst indítja Demszky ellen

Itthon2006.06.08, 20:17

Tarlós Istvánt, Óbuda jelenlegi polgármesterét nevezte meg főpolgármester-jelöltnek a Fidesz budapesti választmánya csütörtökön; személyéről a jövő héten előbb az országos elnökség, majd a párt országos választmánya dönt.

Csoportosan iratkoztak át jobb iskolába Miskolcon a romák

Itthon2006.04.28, 09:05

Tizenöt roma elsős iratkozott be egy átiratkozási akció keretében egy jobban ellátott miskolci iskolába. Az intézményben eddig azzal utasították el a roma tanulókat, hogy nem abba a körzetbe tartoznak. A hivatalosan számukra kijelölt iskola ugyanakkor elhanyagolt, rosszul felszerelt - állítja az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány, amely korábban pert is indított az ügyben és a mostani az akciót is szervezte.

Győr-Moson-Sopron megye - második forduló

Itthon2006.04.24, 00:22

Az alábbi összeállításból megismerheti a Győr-Moson-Sopron megyei választási eredményeket. Cikkünk első oldalán találja a második forduló eredményeit. A második oldalon összegyűjtöttük a megye azon körzeteinek az adatait, ahol már az első fordulóban eldőlt a verseny.

Györ-Moson-Sopron megye

Itthon2006.04.10, 04:11

Az alábbi összeállításból megismerheti Győr-Moson-Sopron megye választási eredményeit, legyen szó a területi listákról és az egyéni körzetekről.

Baranya megye

Itthon2006.04.10, 03:34

Az alábbi összeállításból megismerheti Baranya megye választási eredményeit, legyen szó a területi listákról és az egyéni körzetekről.

Két BKV-busz ütközött a Margit körúton

Itthon2006.04.05, 21:57

Összeütközött két BKV-busz Budán a Margit körúton, személyi sérülés nem történt - közölte a BKV fődiszpécsere.

Rendben folyik a szavazás Észak-Amerikában

Itthon2006.04.01, 22:36

Helyi idő szerint a kora délutáni órákig fennakadás nélkül, rendben zajlott a szavazás az egyesült államokbeli és kanadai magyar külképviseleteken, ahol szombaton reggel hat órakor megkezdődtek az országgyűlési választások.

Kövérnek kérdései vannak a fenyegetésekről

Itthon2006.04.01, 12:22

Zárt ülést tartott pénteken a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, ahol arról az értesülésről tárgyaltak, miszerint robbantások várhatók a hétvégi nagygyűléseken. A bizottság ellenzéki tartózkodás mellett elfogadta a rendvédelmi szervek tájékoztatását. A testület fideszes elnökének, Kövér Lászlónak kétségei vannak az állítólagos fenyegetésekről.

Bérmegállapodás született Pakson

Itthon2006.03.30, 20:10

A paksi atomerőműben többórás tárgyalás eredményeként délután a munkáltató és a szakszervezetek között létrejött a 2006. évre szóló bérmegállapodás.

A GKM vizsgálja a Széchenyi-terv 2002 április-májusi kifizetéseit

Itthon2006.03.19, 17:41

Kóka János vizsgálatot rendelt el a Széchenyi-terv programjából 2002 április-májusában, az Orbán-kormány idején, de már az elvesztett parlamenti választások ismeretében "last minute" odaítélt 27,7 milliárd forinttal kapcsolatban.

Átadták a magyar Pulitzer-díjakat

Itthon2006.03.12, 14:13

Öt alkotónak és egy alkotóközösségnek adták át vasárnap a magyar Pulitzer-díjakat. A magyar Pulitzer-díj és a Joseph Pulitzer Emlékdíj működését tekintve független a New Yorkban évente átadott elismerésektől.

Idegesíti valami a kampányban?

Itthon2006.03.02, 13:31

Mindennap felhívja telefonon valamelyik pártvezér? Ötödször kérnék el a kopogtatócéduláját? Már nem mer piros vagy narancssárga ruhát felvenni? Tele a postaládája a pártok szórólapjaival? Elege van az ígéretekből? Mindennap beszól a radikális szomszéd? Írja meg az [origo]-nak!

Kilencven embert telepítettek ki a belvíz miatt

Itthon2006.02.23, 18:34

Jelenleg 90-en vannak kitelepítve a belvíz miatt az ország öt megyéjében - nyilatkozta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtökön délután.

Vizsgálják a hernádcécei döghús-kereskedelmet

Itthon2006.02.07, 20:07

A rendőrségi nyomozás mellett belső vizsgálatot rendeltek el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádcécén található sertéstelepen, ahol az elmúlt időszakban betegségben elhullott sertéseket ettek, illetve értékesítettek a gyanú szerint; az ÁNTSZ nem tud emberi megbetegedésekről.

Ügynöközés nélkül kezdődött a filmszemle

Itthon2006.01.31, 21:59

Bár Koltai Lajos operatőr megjegyezte, hogy az alkotókat jelenük alapján kell megítélni, ezen kívül a Filmszemle hivatalos megnyitóján nem esett szó arról, hogy múlt héten nyilvánosságra került Szabó István filmrendező ügynökmúltja.

Magyar rendőrök a horvát tengerparton

Itthon2006.01.26, 18:58

Magyar rendőrök segítik horvát kollégáik munkáját a horvátországi tengerparton június 15-től - közölte a Belügyminisztérium sajtó- és kommunikációs főigazgatója csütörtökön a magyar és a horvát belügyminiszter megállapodását ismertetve.

Ombudsmani felszólításra sem fizet a főiskola

Itthon2006.01.10, 17:47

Ragaszkodik a az oktatási ombudsman által kifogásolt térítési díjhoz a Budapesti Gazdasági Főiskola, és nem hajlandó visszafizetni a beszedett pénzt a diákoknak. Aáry-Tamás Lajos még decemberben indított vizsgálatot, mert a főiskola szerinte jogellenesen szedett pénzt a hallgatóktól. Az ombudsman hiába tájékoztatta véleményéről a főiskola rektorát, Roóz József válaszából az derült ki, nem törlik el a kifogásolt díjat.

125. születésnapját tartja az MTI

Itthon2006.01.06, 15:28

Alapításának 125. évfordulóját ünnepli pénteken a Magyar Távirati Iroda. A nemzeti hírügynökség létrehozását két parlamenti gyorsíró kezdeményezte, még 1880-ban.

Felgyújtottak egy komlói éttermet

Itthon2006.01.02, 14:41

Felgyújtottak egy éttermet Komlón hétfőn hajnalban, személyi sérülés nem történt. Az ügyben rendőrségi vizsgálat indult.

Magyar Rádió: visszavonták a nyugdíjazásról szóló döntést

Itthon2005.12.12, 20:37

Hollós János és Gőblyös István, a Magyar Rádió két alelnöke hétfőn visszavonta a rádió munkatársainak nyugdíjazásáról szóló döntést. "A nagykuratórium döntésének megfelelően visszavontuk mindazon intézkedéseket, amelyeket a múlt heti elnökségi döntés után tettünk" - jelentette be Hollós János alelnök.

Az összes vád alól felmentették a "Papát"

Itthon2005.12.06, 21:27

Felülvizsgálati kérelmének helyt adva, bűncselekmény hiányában, az ellene emelt összes vád alól felmentette Sándor Istvánt, a "Papa" néven ismert nyugállományú rendőrtisztet a Legfelsőbb Bíróság kedden - hozta nyilvánosságra ügyvédje, Hegedűs László.

Orbán november 16-án áll a vizsgálóbizottság elé

Itthon2005.11.08, 07:30

Orbán Viktor november 16-án jelenik meg a családja vagyonosodását vizsgáló bizottság előtt - szivárogtatta ki egy Fidesz-közeli forrás. A volt miniszterelnök nem tervezte újabb megjelenését a bizottság előtt, mivel július 6-i meghallgatásán kijelentette, hogy nem használta meggazdagodásra pozícióját.

Az ökopárt kitiltaná a terepjárókat a belvárosból

Itthon2005.10.31, 11:06

Kitiltaná a terepjárókat a belvárosból az Élőlánc Magyarországért. Az új ökopárt emellett luxusadóval sújtaná az összes 2000 köbcenti feletti benzines és 2500 köbcenti feletti dízel autót, szerintük ezek a járművek nem képeznek elemi létszükségletet. Idővel akár jól előkészített demonstrációkat is elképzelhetőnek tartanak a cél érdekében.

A kényszermunkatáborra emlékeztek Recsken

Itthon2005.09.24, 19:46

A recski kényszermunkatábor felszámolásának 52. évfordulója alkalmából megemlékezést tartott szombaton a volt rabokat tömörítő Recski Szövetség az egykori láger helyén kialakított Nemzeti Emlékparkban.

Kisrepülő merült el a Dunában Nagymarosnál

Itthon2005.09.24, 20:02

Kisrepülő merült el a Dunában Nagymarosnál szombaton. A gép pilótája sértetlenül partra úszott - közölte a rendőrség. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a baleset miatt jelenleg áll a vasúti közlekedés Szob és Nagymaros között. A helyszínen lévő szakemberek szerint minél előbb ki kell emelni a roncsot, mert veszélyeztetheti a hajóforgalmat.

Géppisztollyal lövöldözött az ámokfutó rendőr

Itthon2005.09.16, 17:04

Nyomozást rendeltek el az öngyilkos karcagi ámokfutó rendőr ügyében. Annak ellenére, hogy már nem él a férfi, elöljáró megölésének kísérlete miatt indított ellene vizsgálatot a katonai ügyészség. A rendőr egyenruhában, az ügyeletes kollégájától elvett géppisztollyal lövöldözött a város központjában, rálőtt a város rendőrkapitányára is.

Nem vállal felelősséget az állam a kötelező oltásokért

Itthon2005.09.09, 14:01

Mostantól az állam nem vállal felelősséget és nem fizet kártérítést, ha egy gyerek megbetegszik egy kötelező oltás miatt. Ha azonban a mellékhatásoktól félve egy szülő nem oltatja be a gyerekét, továbbra is megbüntethetik, akár börtönbüntetésre is ítélhetik. A minisztériumban úgy vélik, hogy az a logikus, ha az oltásokért a gyártó felel. Az [origo] által megkérdezett ügyvéd szerint azonban, ha az állam valamire kötelez, akkor vállalnia kellene a felelősséget a következményekért is.

Ammónia szivárgott egy debreceni üzemben

Itthon2005.07.05, 21:48

Ammónia szivárgott egy debreceni üzem hűtőrendszeréből kedden délután - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.

Nem volt kés a karddal átszúrt fiúnál

Itthon2005.06.20, 08:22

A rendőrség eddig nem talált bizonyítékot arra, hogy késsel fenyegette volna támadóját a 21-es buszon májusban karddal átszúrt fiú. Abban már biztosak a rendőrök, hogy nem véletlen balesetről volt szó. Korábban néhányan azt vallották, a busz hirtelen elindult, ekkor véletlenül szúrta át a gyanúsított a 15 éves áldozatot. A nyomozásban már igazságügyi orvos szakértők is részt vesznek.

Eloltották a szekszárdi hűtőháztüzet

Itthon2005.06.16, 21:14

Csütörtök este hét óra után eloltották a lángokat a szekszárdi volt húsipari kombinát hűtőházában, s a kiemelt, négyes fokozatú tűzesetet kiemelt kettes fokozatúra minősítették vissza - közölte Szilasi Lajos alezredes.

Lepravizsgálat a határontúliaknak

Itthon2005.06.10, 09:55

Lepravizsgálat és HIV-szűrés is kötelező a már évek óta Magyarországon élő, letelepedési engedélyt kérő határontúliaknak. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet szerint következetlenek az idegenrendészeti  jogszabályok, indokolatlan az évek óta itt élőket sokszor megalázó procedúrának kitenni, a fertőző betegségek terjedését nem lehet megakadályozni az előírt vizsgálatokkal.

Eloltották az égő szeméttelepeket

Itthon2005.05.29, 21:44

Eloltották Erdőkertes térségében vasárnap estére a szeméttelepet, amely nap közben nagy területen izzott, lángolt, ugyancsak eloltották a csömöri szemétlerakóban 1000 négyzetméteren izzó, lángoló hulladékot vasárnap estére - közölte a katasztrófavédelem szóvivője.

A rasszizmus ellen tiltakoztak a Moszkva téren

Itthon2005.05.15, 19:39

Mintegy félezren vettek részt a rasszizmus ellen tartott tiltakozó gyűlésen vasárnap, a fővárosi Moszkva téren, ahol egy héttel ezelőtt egy ismeretlen támadó karddal átszúrt egy 15 éves roma fiút.

Körlevél és Mindentudás a magyar érettségin

Itthon2005.05.09, 16:19

Hétfő reggel közel százezer diák állt neki a magyar érettséginek. Az idén háromféle rendszerben vizsgázhattak a diákok: először lehetett emelt szintű és középszintű vizsgát tenni, míg az öt évfolyamos gimnáziumba járók még a régi rendszer szerint írhattak elemzést. A feladatok változatosabbak voltak, mint eddig, külön készült szövegértési teszt is.

A miniszter fejébe kerülhet az érettségi botrány

Itthon2005.05.09, 23:29

Az oktatási miniszter a közszolgálati televízió esti hírműsorában kérdésre válaszolva elképzelhetőnek tartotta, hogy a hétfői magyar érettségi tételek körül kialakult helyzet "a fejébe kerül". Magyar Bálint a Magyar Televízió Este című műsorában arra kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a hétfői érettségi körül kialakult helyzet "a fejébe kerül", igennel válaszolt.

A Fidesz máris visszacsinálná a felsőoktatási törvényt

Itthon2005.05.06, 12:56

548 módosító indítványt és 127 kapcsolódó módosító indítványt nyújtottak be a felsőoktatási  törvény tervezetéhez a képviselők. A Fidesz már most azon gondolkodik, hogyan  fogják 2006-ban "visszamódosítani" a törvényt, holott azt még el sem fogadták. Ahhoz, hogy a teljesen új rendszer működni tudjon, még legalább húsz kormányrendeletre van szükség.  A rekordhosszúságú, csaknem 230 oldalas törvénytervezet kétéves előkészítő munka és kiélezett viták után a tervek szerint 2005 szeptemberében lép életbe.

Emberéletet követelt az árvíz Mádon

Itthon2005.05.05, 08:13

Egy férfi meghalt Mádon, amikor a hirtelen lezúdult víz magával sodorta, közeli rokona pedig rosszul lett, őt emiatt kórházba szállították - közölte a Borsod megyei katasztrófavédelem vezetője.

Vitte a víz az autókat

Itthon2005.04.21, 10:43

Mátrakeresztest néhány óra alatt tönkretette a Kövecses-patak. A házakba sziklákat és iszapot hordott, autókat ragadott magával, és volt, akinek a fél házát szó szerint elvitte. Nincs víz, és akadozik az áramellátás. A falu tele van munkagépekkel, és az emberek pucolják a rájuk omlott Mátrát az otthonaikból. A fakanálkészítésre specializálódott helyiek műhelyeit is elvitte a víz.

Törvénymódosítások a gyerekgyilkosság miatt

Itthon2005.04.12, 16:10

A miniszterelnök a szécsényi gyerekgyilkosság kapcsán megbízta az Igazságügyi Miniszériumot, hogy vizsgáljanak felül néhány jogszabályt, hogy az ilyen esetek a jövőben ne fordulhassanak elő. A bűncselekménnyel gyanúsított férfit ugyanis korábban tárgyalás nélkül ítélték el. Többek között éppen a tárgyalásról való lemondás, és a feltételes szabadlábra helyezés szabályozásán változtatnának.

A honvédség készen áll az árvíz elleni védekezésre

Itthon2005.03.23, 19:28

A honvédség készen áll arra, hogy megfelelő erővel, technikával és felszereléssel egy esetleges árvíz esetén az ország védelme érdekében rendelkezésre álljon - közölte a kormány szerdai ülését követő sajtótájékoztatón Isaszegi János dandártábornok, a honvédség katasztrófavédelmi operatív bizottságának vezetője.

Elszökött az egyik aszódi rabló

Itthon2005.03.10, 06:45

A Pest megyei Rendőr-főkapitányság körözi Kardos Zoltánt, aki 2003-ban több társával együtt Aszódon rabolt ki egy pénzszállító autót - közölte szerdán a rendőrség.

Csütörtökön megállapodnának a gazdák

Itthon2005.03.10, 06:43

A demonstráló gazdák megbízottai csütörtökön 13 óráig meg kívánnak állapodni az agrártárca képviselőivel - közölte Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a szerdai tárgyalások befejezését követően.

Gyurcsány: A kormány nem enged a gazdáknak

Itthon2005.03.05, 19:09

A tüntető gazdáknak világosan meg kell mondani, hogy egy tapodtat sem fog a magyar kormány engedni, "mert nem tehetem meg" - mondta Gyurcsány Ferenc szombaton egy törökbálinti lakossági fórumon. A gazdák által követelt 200 milliárd forint kifizetéséhez a minimálbér adómentességének megszűntetése és a társasági adó felemelése lenne szükséges.

Hamis bombariadó a Nyugati pályaudvaron

Itthon2005.03.03, 18:59

Egy óra forgalomkiesést okozott kedd éjjel egy hamis bombariadó a budapesti Nyugati pályaudvaron. Ismeretlen telefonáló közelgő bombarobbanást jelentett be, miután lezárták a pályaudvart. A Bejelentés vaklármának bizonyult.

Még keresik a megoldást agrárügyben

Itthon2005.03.01, 20:38

Nehéz megállapodás elé nézünk, bár a szándék mindkét fél részéről adott a megegyezésre - hangoztatta Benedek Fülöp, az agrártárca közigazgatási államtitkára a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón kedden.

A régi személyivel is utazhatunk Horvátországba

Itthon2005.02.25, 18:57

Péntek délutántól régi típusú személyi igazolvánnyal is beléphetnek a magyar állampolgárok Horvátországba - az új egyezmény életbe lépéséről Majercsik János, a BM EU Integrációs Irodájának vezetője számolt be.

Csütörtök reggelre javasol tárgyalást az FVM

Itthon2005.02.23, 21:18

Az agrártárca politikai államtitkára azt javasolta, hogy a demonstráló gazdák megbízottai és a minisztérium képviselői csütörtökön reggel fél kilenckor kezdjék meg az érdemi megbeszéléseket az agrártárca épületében.

Árvízvédelmi készültség a Fekete-Körösön

Itthon2005.02.17, 21:49

A csapadékos időjárás hatására áradás indult meg a Fekete-Körösön, mely várhatóan 550 centiméteren tetőz Antnál, ezért I.fokú készültséget rendeltek el - közölte az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság csütörtökön.

Fantomtagokra vadásznak a kiskunhalasi MSZP-ben

Itthon2005.01.29, 08:40

Tagrevízióba kezdenek a kiskunhalasi MSZP-nél. Az idősebb helyi tagok ugyanis úgy vélik, nagyon megnőtt a párt kiskunhalasi szervezetének taglétszáma az utóbbi években, de sok tag csak akkor jelenik meg a párt ülésein, ha személyi kérdésekről kell szavazni. A vizsgálatot kezdeményezők az akcióval Zuschlag János csoportját támadják. Az idősebb és a fiatalabb szocialisták közötti ellentét áll az ügy hátterében.

Hiába ajánlja fel szerveit a többség

Itthon2005.01.18, 10:47

Az emberek több mint 90 százaléka egyetért a szervátültetésekkel, 74 százalékuk halála után saját szerveit föl is ajánlaná - derül ki egy közvélemény-kutatásból. A pozitív hozzáálláshoz képest azonban mégis viszonylag kevés a szervátültetések száma. A hozzátartozók sokszor gátolják az átültetéseket, a család véleményét ugyanis mindig kikérik az orvosok, annak ellenére, hogy erre jogszabályi kötelezettségük nincs.

Hiába akar szolgálati kocsit és titkárnőt Wekler

Itthon2005.01.18, 13:50

Az atomhulladékok elhelyezésével kapcsolatos feladatok összehangolására kinevezett Wekler Ferenc annak ellenére próbált különböző hivataloktól titkárnőt és szolgálati kocsit szerezni, hogy ezek nem járnak neki. A kormányszóvivő szerint ha jogos lenne az új kormánybiztos igénye, a Miniszterelnöki Hivatal biztosítaná számára mindezt, de ez fel sem merült megbízásakor.

Hárman is a kisgazdapárt elnökének tartják magukat

Itthon2005.01.18, 20:29

A Fővárosi Ítélőtábla kedden Réti Miklósnak adott igazat Deák Józseffel szemben az FKGP elnökségéért vívott harcban. A bírósági döntés ellenére folytatódik a kisgazda-belviszály: elnöknek tartja magát Kovács István József és Hegedűs Péter is.

Azonnali állampolgárságot követelnek a határon túliak

Itthon2005.01.07, 17:30

Azt követelik a határon túli magyar pártok, hogy a magyar Országgyűlés haladéktalanul alkosson törvényt a kettős állampolgárságról. A kis MÁÉRT-nak nevezett szabadkai tanácskozáson több pénzt, és az autonómia-törekvések erőteljesebb támogatását is kérték a kormánytól. Nyilatkozatukban elítélik a magyar kormánypártokat, mert ellenezték a kettős állampolgárságot az erről szóló népszavazáskor.

Elítélték az ipari alpinisták köteleit elvágó férfit

Itthon2004.11.22, 12:44

Két év próbaidőre és 10 hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság első fokon azt a férfit, aki 2001 novemberében elvágta három alpinista építőmunkás biztosítóköteleit. Az ítélet ellen mind az ügyészség, mind a védelem fellebbezett.

Csoportot alakítanak a kizárt MDF-esek

Itthon2004.11.15, 14:31

Az elmúlt hónapokban az MDF-ből kizárt, illetve kivált tizennégy országgyűlési képviselő abban állapodott meg, hogy mint parlamenti csoport kíván tovább működni. 2005. május 9-e után pedig frakciót alapítanak.

Blair volt a sztár a balos csúcson

Itthon2004.10.14, 23:28

Tony Blair brit miniszterelnök beszédével végződött a baloldali ideológusok budapesti tanácskozása. Blair azt mondta, hogy ha a baloldal nyerni akar, akkor meg kell újulnia. Napközben bizalmi embere rendezett tanácskozásokat. Délután az őszödi konferenciára menet öt további ország vezetője is felszólalt, az ENSZ-t elavultnak, az EU-t követendő mintának nevezve.

Karcagon normális a WC-n szülni

Itthon2004.10.11, 17:04

A karcagi kórház igazgatója szerint nem történt szabálytalanság annak a roma nőnek a szülésekor, akit panasza szerint nem láttak el megfelelően, és emiatt a kórház egyik vécéjében kellett megszülnie gyerekét. A kórház vezetője szerint a mellékhelyiség, ahol a nő szült, a vajúdószoba része.

Kigyulladt egy metrókocsi

Itthon2004.09.23, 22:19

Rövid időre oltás miatt le kellett zárni az Arany János utcai metróállomást egy füstölgő metrókocsi miatt.

Élő donorok segíthetnek a szervhiányon

Itthon2004.09.21, 08:12

Súlyos betegeken segítetne, ha időben értesülnének róla, hogy nem kizárólag halott embertől, hanem élő donortól származó szerv átültetésére is van lehetőség. A szakemberek első sorban a tájékoztatás hiányával hozzák összefüggésbe, hogy idén összesen hat beteg kapott vesét élő donortól. A sok transzplantációra váró beteg és kevés átültethető szerv ellenére sem támogatják ugyanakkor a hazai szakemberek, hogy lehetőség nyíljon a szervek pénzért történő felajánlására.

Még nincs döntés Bácsfi Diána ügyében

Itthon2004.09.15, 02:33

Közösség elleni izgatás és tiltott önkényuralmi jelkép használatának megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal küldte kedden meg a rendőrség az ügyészségnek a magát hungaristának valló Bácsfi Diána ügyét - jelentette be a rendőrség. Az ügyészség csak szerdán alakítja ki álláspontját az ügyről - közölte a szervezet szóvivője. Az őrizetbe vétel 72 órás határideje azonban már szerdán éjjel egy órakor lejár.

Újra dolgozhat a kecskeméti fiú halálakor intézkedő rendőr

Itthon2004.07.29, 17:15

Ismét szolgálatba helyezték Kecskeméten azt a rendőrt, akinek az intézkedése közben meghalt egy 19 éves körözött fiatalember. A család ügyvédje a Bács megyei helyett másik nyomozó hivatal kijelölését kérte a legfőbb ügyésztől a nyomozás lefolytatására. Az ombudsman szerint a nagy nyilvánosság veszélyezteti a pártatlan vizsgálatot.

Képviselőket akartak állítólag megveretni

Itthon2004.07.23, 15:24

Egy polgári vállalkozó azzal bízott meg egy volt biztonsági őrt, hogy pénzért verje meg három baloldali önkormányzati képviselőt. Közülük az egyiket úgy helyben kellett volna hagynia, hogy a férfi tolószékbe kerüljön. A biztonsági őr azonban nem teljesítette a megbízást, hanem feljelentést tett a rendőrségen.

Nem bírják a villamossínek a hőséget

Itthon2004.07.22, 14:45

Kedd óta minden nap előfordult, hogy fél-másfél órára leállt egy-egy vonalon a villamosközlekedés, mert felpúposodott a sín a nagy melegben. Csütörtök délelőtt például a 17-es villamos vonalán függesztették fel rövid időre a közlekedést. A BKV és a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. folyamatosan locsolja a síneket, amíg 30 fok alá nem csökken a hőmérséklet.

Vádemelési javaslat a volt informatikai kormánybiztos ellen

Itthon2004.07.21, 21:07

Vádemelést javasol az Orbán-kormány volt informatikai kormánybiztosa, Sík Zoltán ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda - hangzott el az egyik kereskedelmi televízióban szerdán este. A leendő vádlottnak okirat-hamisításért kellene bíróság előtt felenie.

Milliós jutalmakat kapnak a közgyűlési elnökök

Itthon2004.07.06, 14:01

Bevett gyakorlat több megyei önkormányzatnál, hogy a több százezres fizetés mellé rendszeresen jutalmat is adnak a közgyűlési elnöknek. Az idei rekordot a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke tartja hatmilliós jutalommal, míg a többi jutalmazott eddig átlagosan bruttó másfél milliót kapott. Az [origo] körkérdésére adott válaszokból kiderül az is, hogy a jutalomért nem kell rendkívüli teljesítményt felmutatni, már elég az is, ha az önkormányzatnak sikerül tartania magát a saját költségvetéséhez.

53 forintos segély a kirúgott köztisztviselőknek

Itthon2004.06.24, 11:50

A több mint százezer köztisztviselő közül csak nagyjából ezren küldtek sms-t arra a segélyvonalra, amelyen keresztül elbocsátott társaiknak kíván segíteni a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete. Pontos összeget nem tudtak mondani a telefonon érkezett adományról, de a hívások száma alapján számolva, ha minden érintettnek segélyre lenne szüksége, akkor 53 forintot kapnának.

Fogynak a palesztin fogorvos elleni bizonyítékok

Itthon2004.06.23, 12:35

Fogynak a terhelő bizonyítékok az áprilisban terrorfenyegetés előkészülete miatt letartóztatott palesztin származású fogorvos ellen - mondta ügyvédje, Snóbli József az [origo]-nak, aki szerint csupán egyetlen terhelő bizonyítékuk van a nyomozóknak, az egyik póruljárt páciensének vallomása. A védő indítványára a fogorvost az ügyészség kedden szabadlábra helyezte, azonban a büntetőeljárás továbbra is folyik.

Olasz tiszteletbeli konzulátus nyílt Szegeden

Itthon2004.05.20, 21:20

Olasz tiszteletbeli konzulátust avattak az éppen három éve megnyílt Olasz Kulturális Központ épületében csütörtökön, Szegeden. Az olasz konzulátus már a negyedik külképviseleti intézmény a Tisza-parti városban.

Mindent tagad a palesztin fogorvos

Itthon2004.05.06, 15:38

A terrorfenyegetés előkészítésével gyanúsított palesztin származású fogorvos első vallomásában tagadta, hogy bárkit is megbízott volna robbanóanyagok beszerzésével vagy merénylet végrehajtásával. 

Mádl előzetes normakontrollt kér egy agrártörvényről

Itthon2004.04.13, 20:38

Mádl Ferenc előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól a mezőgazdasági termékek kereskedelmi többletkészletezésével kapcsolatos törvénnyel összefüggésben - jelentette be közleményben az államfő sajtóirodája.

Nyilvános az előző- és a jelenlegi kormány tanácsadói listája

Itthon2004.04.11, 23:12

Az Orbán-kormánynak 109, a Medgyessy-kormánynak 85 politikai tanácsadója illetve főtanácsadója szerepel névvel, beosztással és szakterülettel, tevékenységi körrel azon a listán, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) tett közzé honlapján vasárnap este.

Szétszakadnak a házak egy békési faluban

Itthon2004.04.08, 15:04

Egy Békés megyei település 630 háza közül több mint 200-nak repedtek meg a falai tavaly szeptember óta. Vannak épületek, amelyeken akkora repedések vannak, hogy átfúj rajtuk a szél. Egyre rosszabb az iskolaépület állapota, és teljes vastagságában meghasadt a templom egyméteres fala is. A falu vezetői a föld mélyében keresik az okokat, és a hatóságokat hibáztatják, az építésügyi hivatal szerint azonban a helyiek is sokat tehettek volna a házszakadások megelőzéséért.

Balatonbogláron állítják fel Teleki Pál szobrát

Itthon2004.03.16, 20:56

A Teleki Pál Emlékbizottság kedd este úgy döntött, Balatonbogláron állítják fel a néhai miniszterelnök szobrát a politikus halálának 63. évfordulóján, április 3-án - közölte Csicsery-Rónay István, a testület elnöke, aki szerint az ügy ezzel nyugvópontra juthat.

Előző
Következő