jövedelem

címke rss

A vártnál nagyobb a folyómérleg-hiány

Gazdaság2003.09.12, 10:13

2003. júliusban 408 millió euró hiánnyal zárt a folyó fizetési mérleg. A szezonális hatások kiszűrésével számított hiány 19 millió euróval kisebb az előző havinál. Az egyenleg kismértékű javulása a jövedelem és transzfermérleg egyenlegének alakulásával magyarázható - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján megjelent közleményből.  

17 százalékkal nőtt a cégek nyeresége tavaly

Gazdaság2003.09.04, 12:49

A társasági adóbevallások alapján 2002-ben a magyarországi gazdasági társaságok adózás előtti eredménye 1821,1 milliárd forint volt, ami 17,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, derül ki az APEH által eddig feldolgozott adatokból. Tavaly a legmagasabb bevallott jövedelem 1,8 milliárd forint volt.

Egyre kevesebb pénzt tudunk félretenni

Gazdaság2003.08.21, 10:05

Tavaly száz forint jövedelemből csak három forint körüli összeget tettek félre a magyar háztartások, de nem alakul jobban az idei év sem: a pénzügyi megtakarítások első negyedéves mérlege - példátlan módon - negatív lett, s a hét elején közzétett inflációs jelentésben az a rossz hír áll, hogy a második negyedévben sem emelkedett jelentősen - írja a Magyar Hírlap.

Adócsökkentés esetén is kevesebbet keresünk

Gazdaság2003.08.06, 15:28

Adóügyi szakemberek kiszámították, hogy a tervezett adócsökkentés megvalósulása esetén sem lenne jövőre magasabb a jövedelmünk. Amit a jövedelemadón megspórolnánk, azt elviszik az új járulékok és megvont kedvezmények - írja a Menedzsmentfórum.

Gazdasági összeomláshoz vezethet az AIDS

Gazdaság2003.07.24, 11:11

Az AIDS-el súlyosan fertőzött afrikai országokban akár felére is csökkenhetnek a jövedelmek, és hosszú távon csak gyermekmunkával lehet majd pótolni a betegség miatt kieső munkaerőt. Minden eddiginél pesszimistább tanulmány készült a Világbank megbízásából a heidelbergi egyetemen.

Egyre gazdagabbak az amerikai gazdagok

Gazdaság2003.06.26, 18:15

Az amerikai gazdagok egyre gyorsabban gazdagodnak, nagyobbrészt a tőkenyereségeknek köszönhetően. Az Egyesült Államok 400 legnagyobb adófizetőjének jövedelme az USA nemzeti jövedelmének 1,1 százalékával ért fel 2000-ben - derül ki az Internal Revenue Service, azaz az "amerikai APEH" jelentéséből.

34 év alatt érhetjük el az uniós átlagjövedelmet

Gazdaság2003.06.18, 13:27

A jelenlegi átlagos növekedési előrejelzés szerint egy évszázadig is eltarthat, mire a tíz kelet-európai csatlakozó és későbbi tagjelölt országokban az egy főre jutó nemzeti jövedelem eléri a jelenlegi tagállamok átlagát - áll az egyik vezető londoni gazdaságkutató intézet legfrissebb jelentésében. Magyarország a térségi átlag harmada alatt beérheti az uniós átlagot.

775 millió volt a legnagyobb bevallott jövedelem

Gazdaság2003.05.29, 14:07

Tavaly az átlagos összevont jövedelem 14 százalékkal 1,114 millió forintra emelkedett az önbevallást benyújtók adatai alapján, míg az átlagos adóteher ennél kisebb mértékben, 11 százalékkal 667 milliárd forintra nőtt. Az adóbevallások alapján a legnagyobb jövedelem 775 millió forint volt.

Egyre kevesebb újságot olvasnak a magyarok

Gazdaság2003.04.17, 11:22

Egy magyar felnőtt 2002 második félévében átlagosan 3,4 újságot olvasott, ami az előző évhez képest további csökkenést jelent - derül ki a GfK Piackutató Intézet és a Szonda Ipsos közös kutatásából. A legmagasabb jövedelemmel rendelkezők átlagosan 6 újságot olvasnak.

Kiss Elemér: hamarosan lesz EU-tárca

Vendégszoba2003.04.16, 19:26

Kiss Elemér kancelláriaminiszter volt a Társalgó vendége, akitől a kérdezők a foci Eb magyarországi esélyeiről, az In-forrás Kht.-ről, a jövőbeli EU-s minisztériumról, a romániai magyarokról, és többek között miniszteri jövedeleméről érdeklődtek. Volt kérdés Baja Ferenc, Nagy Sándor és Szekeres Imre tevékenységével kapcsolatban, akik a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárai.