José Antonio Reyes
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Premier League
- Arsenal FC
- Primera División
- London
- legfrissebb
- legrégebbi
Fehér Csaba az Arsenal ellen debütálhat a BL-ben
Valószínűleg minden idők legerősebb mezőnyű Bajnokok Ligája veszi kezdetét kedden, és az első játéknapon rögtön pályára lép a címvédő és az előző kiírásban UEFA-kupát nyert csapat is - ám idén egyik sem számít igazán nagy favoritnak. A legesélyesebb csapatnak inkább az Arsenalt, a Chelsea-t, a Barcelonát vagy a Milant tartják, legalábbis a kedden bemutatkozó együttesek közül. Lisztes Krisztián sérülése miatt még nem állhat a Werder Bremen rendelkezésére az Inter ellen, Fehér Csaba azonban minden bizonnyal lehetőséget kap élete első BL-meccsén: a PSV az Arsenal otthonába látogat.
BL: angol sikernyitány, csúszás Glasgowban
Kedden nyolc mérkőzéssel megkezdődött a labdarúgó Bajnokok Ligája 2004-2005-ös sorozata, s mindjárt az első napon két magyar érdekeltségű összecsapásra is sor került. A sérült Lisztes Krisztiánt nélkülöző Werder Bremen - 85 percet emberhátrányban játszva - 2-0-s vereséget szenvedett az Inter otthonában, míg a PSV Eindhoven (Fehér Csaba nélkül) az Arsenal pályáján kapott ki 1-0-ra. A Chelsea Párizsban oktatta a PSG-t, a címvédő Porto nem boldogult az orosz CSZKA Moszkvával. A Celtic-Barcelona meccs az egyik beléptető kapu meghibásodása miatt fél órával később kezdődött.
Kirúgták Gera edzőjét, eltiltják a MU-sztárt
Sokat változott a helyzet kedden a West Bromwich Albion és a Manchester United háza táján. Gera Zoltán csapatának vezetőedzőjét, Gary Megsont menesztette a WBA, miután a tréner kijelentette, jövőre nem marad a csapat élén. A MU-csatára, Ruud van Nistelrooy elfogadta az ellene felhozott vádat, így a holland csatárt három mérkőzésre is eltilthatja az FA.
Matthäus a csúsztatott tv-közvetítést bírálja
A magyar labdarúgó-válogatott hétfő este a Ta'Qali Nemzeti Stadion egyik edzőpályáján megtartotta első máltai tréningjét. Lothar Matthäus a csapat szerdai meccsét illetően optimista, ám elégedetlenségének adott hangot annak kapcsán, hogy az RTL Klub "csúsztatva" közvetíti a vb-selejtezőt az egyik tv-sorozat miatt, a német DSF csatorna ugyanakkor élőben adja a Málta-Magyarország vb-selejtezőt.
Ketten az ötvenből - Rosicky, Reyes
A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnekt art a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.
Ön szerint ki lesz az aranylabdás?
Vegyen részt Ön is az [origo] nyereményjátékán, és tippelje meg, hogy az ötven jelölt közül ki kapja az idén a France Football Aranylabdáját! A helyesen tippelők között egy négynapos, kétszemélyes londoni utazást sorsolunk ki, amelynek egyik csúcspontja egy Király Gáborral és Torghelle Sándorral elköltött vacsora egy hamisítatlan pubban, a másik pedig a február 1-én sorra kerülő Arsenal-Manchester United Premier League-csúcsrangadó.
- címkék:
- José Antonio Reyes
- Tomáš Rosický
- Aílton
- Cristiano Ronaldo
- Milan Baroš
- Didier Drogba
- Johan Micoud
- Ronaldinho
- Mista
- Wayne Rooney
- Emerson
- Gianluigi Buffon
- Mihalisz Kapszisz
- Frank Lampard
- Thierry Henry
- Francesco Totti
- Paolo Maldini
- Juninho
- Patrick Vieira
- Ricardo Carvalho
- Andrea Pirlo
- Alessandro Nesta
- Vicente del Bosque
- Adriano Galliani
- Pavel Nedvěd
- Fabien Barthez
- Andrij Mikolajovics Sevcsenko
- Ludovic Giuly
- Maniche
- foci
- magyar foci
- Primera División
- Olympique Lyonnais
- Ligue 1
- Luís Figo
- Zlatan Ibrahimović
- FC Girondins de Bordeaux
- támadó
- portugál
- Címkefelhő »
Reyest három meccsre eltiltotta az FA
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) fegyelmi bizottság három mérkőzésre eltiltotta José Antonio Reyest, az Arsenal spanyol támadóját.
Áruló ellen szervezkednek a Celtic-szurkolók
A Celtic Glasgow szurkolói felháborodással fogadták, hogy egy jótékonysági mérkőzésen pályára lépne a skót futballcsapat színeiben az 1989-ben árulónak bélyegzett Maurice Johnston.
Harry Redknapp megmentheti a Szenteket
Magyarországról nézve kicsit talán furcsának tűnik, de az elmúlt évek legnagyobb vihart kiváltó edzőváltását Angliában a Southampton FC hajtotta végre decemberben, amikor a kispadra Harry Redknappet nyerte meg. A szerződés azért számított szenzációnak, mert a menedzser két héttel korábban hagyta ott a Szentek legnagyobb riválisának számító Portsmouth FC-t, és akkor kijelentette, hogy egy időre visszavonul a labdarúgástól.
Ismét legyőzte Geráékat a Chelsea
Az őszi, idegenbeli 4-1-es siker után hazai pályán is legyőzte a Chelsea labdarúgócsapata a West Bromwich Albiont. A Premier League 28. fordulójából elhalasztott összecsapáson Drogba gólja jelentette a hazaiak 1-0-s sikerét, ezzel a Chelsea már 11 pontra növelte előnyét a Manchester Uniteddel szemben.