Jolyon Palmer

címke rss
A halálból visszatérve került a Forma-1-be a brit versenyző

A halálból visszatérve került a Forma-1-be a brit versenyző

A lélegeztetőgépre került Alex Albon betegsége kapcsán felfedte megrázó múltját a korábbi Renault-pilóta, Jolyon Palmer. Az azóta szakértőként dolgozó exversenyző elárulta, hogy tinédzserkorában egy baleset után elveszítette az egyik veséjét, és az orvosok nem voltak biztosak abban, hogy kikerül a kórházból.

Verstappen a szabályosság határát súrolva próbált előnyt szerezni?

Archívum2022.03.31, 11:09

A korábban az F1-ben versenyző, jelenleg szakértőként dolgozó Jolyon Palmer érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet. Max Verstappen a legutóbbi három futam biztonsági autós újraindításainál rendre próbálta akadályozni az előtte haladót az ideális kigyorsításban. A brit expilóta szerint a címvédő nem szabálytalan, de nem tartja kizártnak, hogy idővel szigorítanak az előírásokon.

Egykori ellenfele kifakadt a mindent megúszó Alonso panaszkodása miatt

Archívum2021.10.10, 11:31

A BBC szakértőjeként dolgozó egykori F1-es versenyző, Jolyon Palmer értetlenül állt azelőtt, hogy a Török Nagydíj előtt Fernando Alonso kettős mércét kiáltott a versenyzők megítélése miatt. A brit expilóta úgy véli, pont Alonso az, aki mindent meg tud úszni.

Brit veteránok ostorozzák Verstappent, miután összeütközött Hamiltonnal

Archívum2021.09.16, 22:20

Több brit expilóta is Max Verstappent tartja felelősnek azért, mert összeütközött Lewis Hamiltonnal a múlt vasárnapi Olasz Nagydíjon. A veteránok elkeseredettségről és éretlenségről beszéltek.

Egyesek a fejét követelik, mások megvédik a győzelmet eldobó Verstappent

Archívum2019.10.30, 11:15

Nem teljes az egyetértés abban, hogy Max Verstappen hány hibát követett el a Mexikói Nagydíj hétvégéjén. Több korábbi pilóta szerint a Red Bull holland pilótája ismét bizonyította, hogy semmiből sem tanul, mások szerint azonban korántsem jogos a rázúduló összes kritika.

Eldőlt, Sainz már az USA-ban átül a Renault-hoz

Archívum2017.10.07, 17:37

Jolyon Palmer beadta a derekát, vasárnap utoljára versenyez a Renault színeiben, majd átadja a helyét Carlos Sainznak, így Danyiil Kvjat is visszatérhet az F1-es mezőnybe.

A Renault kiszabadítja Sainzot és ad motort a McLarennek

Archívum2017.09.09, 19:39

Carlos Sainz átigazolásával kezdhetnek dőlni a dominók a McLaren-Honda-Toro Rosso-Renault társasjátékban.

Ezért nem büntették Alonsót leszorításért

Archívum2017.09.02, 14:46

A Belga Nagydíj után Jolyon Palmer nem értette, miben különbözött Fernando Alonso manővere attól, amit Kevin Magnussen tett Nico Hülkenberggel a Hungaroringen. Elmondták neki.

Kubica lebontotta a garázst, de bírta a gyűrődést

Archívum2017.08.02, 22:02

Csak egyetlen vicces hibát követett el, amikor szerdán először vezethetett idei F1-es autót a Hungaroringen. A tesztjét óriási érdeklődés övezte, és jól vizsgázott, de azt állítja, nem lesz csalódott, ha a nagy visszatérés mégsem jön össze.

Most végre kitűnik, kik a tényleg jó F1-es versenyzők

Archívum2017.06.02, 11:05

Ez a Renault csapatfőnökének véleménye, aki szerint az idei autókkal fel lehet fedezni a pilóták közötti különbségeket. Így burkoltan üzent a bukdácsoló Jolyon Palmernek is.

A Renault még mindig vadászik Pérezre

Archívum2017.05.31, 18:23

Tavaly nemet mondott nekik, de nem tettek le róla, hogy megszerezzék. Palmer jövője nincs biztonságban, akár a szezon közben is elküldhetik.

A lelátóra repítheti a hibázó pilótákat a monacói óriáshurka

Archívum2017.05.25, 12:57

A versenyzők többségének nem tetszik az Uszoda sikánjánál elhelyezett hatalmas sárga kerékvető, amellyel a kanyarlevágástól próbálja elrettenteni őket a versenyirányítás.

Durván beszóltak a küszködő F1-es újoncnak

Archívum2017.05.20, 17:49

A Williams továbbra is kiáll a nehézségekkel küzdő Lance Stroll mellett, de a brit GT-bajnokság egyik résztvevője szerint ez csak az anyagiak miatt van így. A Renault is segítene Jolyon Palmernek.

Megkönyörültek az agyatlan Grosjeanon a rajtbaleset után

Archívum2017.04.30, 20:38

Jolyon Palmer és Romain Grosjean egymásra mutogat, miután már a rajtnál kiütötték egymást az Orosz Nagydíjról. A sportfelügyelők viszont nem léptek közbe, és futni hagyták őket.

Az utolsó rajtsorba száműzték Grosjeant és Palmert

Archívum2017.04.08, 13:48

Nem lassítottak eléggé, amikor sárga zászlókat lengettek Giovinazzi balesete után, mindkettejüket 5 rajthelyes büntetéssel sújtották. Verstappen így két hellyel előrelép a rajtrácson.

Tudom, hogy azt várják, Hülkenberg az aszfaltba döngöl

Archívum2017.04.04, 19:01

Jolyon Palmer tudja, hogy a közvélemény többre tartja nála új csapattársát, de már hozzászokott, hogy csak legyintenek rá. Megoldották az idénynyitón tapasztalt problémáit, így bizakodva készül a Kínai Nagydíjra.

Az egész időmérő egy komplett katasztrófa!

Archívum2017.03.25, 10:58

Ez volt a legfinomabb összegzés Jolyon Palmertől, miután utolsó lett az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén. Kínjában nevetett azon, hogy sokkal jobb volt az autója, mielőtt összetörte.

Máris nagyjavítás kellett a Renault motorjához

Archívum2017.03.23, 13:30

Jolyon Palmer szerint a Renault megoldotta a hibát, ami visszavetette őket a teszteken. Carlos Sainz reméli, hogy eljut a célig az Ausztrál Nagydíjon.

Senki sem küzd úgy az új autókkal, mint Alonso

Archívum2017.03.04, 11:37

A McLaren és a Ferrari korábbi tesztpilótája, Pedro de la Rosa meglepődve látta, hogy az új McLaren küszködik a pályán, és nem csak a motorja miatt.

Renault: Ha kell csapatfőnök, majd szerzünk egyet!

Archívum2017.01.12, 17:03

Cyril Abiteboul nem sajnálja, hogy Kevin Magnussen után Frederic Vasseur is elhagyja a Renault F1-es csapatát, szerinte már elég emberük van a feladatok megoldásához.

Új F1: Ha nem edzel eleget, belebuksz

Archívum2017.01.05, 17:32

Vissza a jövőbe: az idei autókkal megint sokat fog számítani a pilóták fizikai állóképessége, legalábbis Jolyon Palmer szerint, aki maga is csak a prognózisokból tud kiindulni.

A Renault hosszabbított Jolyon Palmerrel

Archívum2016.11.09, 17:44

A várakozásokkal ellentétben megtartották a brit versenyzőt, így jövőre ő lesz Nico Hülkenberg csapattársa.

A Renault napokon belül dönt a második pilótájáról

Archívum2016.11.05, 17:18

Frederic Vasseur szerint nagyon nehéz eldönteni, ki legyen Nico Hülkenberg csapattársa, de a Brazil Nagydíj előtt szeretnék teljessé tenni a jövő évi felállásukat. Nem a pénz lesz a döntő tényező.

Nehéz lesz Hülkenberg-szintű pilótát találnia a Force Indiának

Archívum2016.10.28, 22:45

Sergio Pérez szerint nehéz lesz távozó csapattársának pótlása, akivel kőkemény küzdelmet vívott házon belül. Jolyon Palmer küzd, hogy meggyőzze a Renault-t, Esteban Gutiérrez pedig gyors döntést kér a jövőjéről a Haastól - ezt meg is fogja kapni.

Button büntetést követel a körét elrontó Palmernek

Archívum2016.10.22, 23:19

Nem először fordult elő, hogy egy Renault tartotta fel az időmérőn, de Palmer szerint nem ezen múlt a továbbjutása. Alonso elégedett a 12. hellyel.

Palmert nyomasztja, hogy minden másodpercben a karrierje a tét

Archívum2016.10.20, 12:35

A Renault-nál az állásáért küzd, szerinte felszabadultabban tudna versenyezni, ha nem járna folyton ez a fejében.

Palmer: Tisztességtelen volt, ahogy leszorítottak

Archívum2016.09.04, 20:35

Nasr nem ismeri el, hogy hibázott, pedig ő kapott büntetést a Palmerrel való ütközésért. A Renault pilótája szerint tisztességtelenül vezetett.

Magyar focistáért rajong a Forma-1-es pilóta

Archívum2016.07.22, 14:15

Jolyon Palmer a hétvégi Magyar Nagydíj előtt árulta el, hogy ki a kedvenc futballistája.

Három versenyzőt büntettek az időmérő után

Archívum2016.07.02, 20:54

Nasr, Haryanto és Palmer nem lassított eléggé, amikor Sainz műszaki hiba miatt leparkolta a Toro Rossót. Hülkenberg megúszta.

A bukdácsoló Hamilton útban volt a sereghajtóknak

Archívum2016.06.22, 17:50

Jolyon Palmer és Pascal Wehrlein is úgy véli, jobb eredményt érhettek volna el a bakui Q1-ben, ha a náluk sokkal gyorsabb versenyzők nem akadályozzák őket a hibáik miatt elővett sárga zászlókkal.

Renault: Magnussen alkalmas a csapat vezetésére

Archívum2016.03.13, 20:22

Cyril Abiteboul szerint a gyári istálló fiatal pilótapárosa ég a tettvágytól, és pont ez az, amire a Renault-nak szüksége van az F1-ben. A dán pilóta egyetért új főnökével.

Tavaly spóroltam, most bevállalósabb leszek

Archívum2016.02.05, 17:04

Az F1-be az idén gyári csapatként visszatérő Renault meglepően rutintalan pilótapárost szerződtetett, ami talán egyszerűen azt bizonyítja, hogy 2016-tól úgysem várnak sokat. Az újonc Jolyon Palmer azonban eltökélte magát, hogy nem rajta fog múlni. Guyancourt-ban készítettünk interjút vele.

A Renault vezére Alonsót akarja

Archívum2016.02.04, 13:38

Carlos Ghosn nem titkolja, hogy szívesen visszacsábítaná a gyári Renault csapat eddigi utolsó bajnokát, de a döntéseket a beosztottjaira bízza. Bár van két versenyzőjük, pilótafronton is hosszú távra terveznek.

A Renault győzni akar az F1-ben, de nem azonnal

Archívum2016.02.03, 16:07

A vállalat vezetése tisztában van azzal, hogy a tavaly majdnem csődbe ment Lotus romjain épülő istállónak időre lesz szüksége a felzárkózáshoz, de közölték, a győzelemért kívánnak harcba szállni. Magnussen úgy érzi, élcsapathoz szerződött.

Hivatalos: Magnussen és Palmer indul Renault színeiben

Archívum2016.02.03, 16:05

A 2016-ban újjáéledő Renault gyári csapat autója egyelőre fekete. Az istálló versenyigazgatója az alsóbb géposztályokban mindent megnyerő Frederic Vasseur lett, veterán szakember is visszatér.

A Renault megtartja Maldonadót és Palmert

Archívum2015.12.23, 13:44

Bár ez eddig bizonytalannak tűnt, Pastor Maldonado és Jolyon Palmer is megtarthatja az állását, miután a Renault átvette a Lotust. Már a vezetőség is kicserélődött, de a további részletekre még várni kell.

Briatore kizárja, hogy Alonso a Renault-hoz igazoljon

Archívum2015.12.08, 14:43

A hamarosan a Renault kezébe kerülő csapat ügyvezetője szerint a francia gyártó tiszteletben tartja majd a jogelődje által kötött szerződéseket.

Vettel nyert, 2015-ben ő lett a Bajnokok Bajnoka

Archívum2015.11.21, 23:14

Először jutott a Race of Champions egyéni dőntőjébe Sebastian Vettel, és Tom Kristensent legyőzve 2015-ben ő lett a Bajnokok Bajnoka. A Londonban rendezett versenyen ő volt az egyetlen aktív F1-es pilóta, aki a legjobb négy közé tudott kerülni.

Autós ünnep a stadionban: Vettel, López, Lorenzo a Bajnokok Tornáján

Archívum2015.11.19, 12:20

A hétvégén visszatér Európába a világ egyetlen olyan autóversenye, amelyen az F1, a ralikrossz-vb, a MotoGP, különböző sport- és túraautó bajnokságok, valamint az IndyCar ismert pilótái is megmérkőznek egymással.

Palmer: A Lotus nem csak a pénzemért szerződtetett

Archívum2015.10.24, 19:42

A brit sokáig aggódott a jövője miatt, hiszen nem tudhatta, hogy a Lotus egyáltalán ott lesz-e a 2016-os mezőnyben. Az istálló helyzete továbbra sem tisztázódott, de bizakodva várják a Renault segítségét.

Jövőre Palmer váltja Grosjeant a Lotusnál

Archívum2015.10.24, 00:00

A csapat Austinban erősítette meg, hogy az eddigi tartalékversenyző lesz Pastor Maldonado csapattársa.

Bizonytalan, és hónapokig is elhúzódhat a Lotus felvásárlása

Archívum2015.10.14, 15:22

Az anyagi gondokkal küzdő Lotus csapatfőnök-helyettese szerint lassan halad az istálló eladása a Renault-nak, és elismerte, sokkolta őket, hogy Grosjean távozik tőlük a szezon végén.

A szabadedzések kihagyásával csak Grosjean büszkesége sérül

Archívum2015.07.14, 15:14

A Lotus vezető versenymérnöke és a tesztpilótája, Jolyon Palmer is úgy véli, Romain Grosjean nem kerül hátrányba azáltal, hogy kénytelen kihagyni a futamok első szabadedzéseit. Palmer közben bevallotta, hogy versenyzőülésre hajt az enstone-i istállónál.

A Lotus megelőzte a Mercedest, a Sauber összetört

Archívum2015.05.13, 20:24

A Lotus tesztpilótája a nap végén szuperlágy gumikon bizonyult a leggyorsabbnak az utolsó barcelonai tesztnapon. Meglepően jól ment Jenson Button alatt a McLaren, a Ferrari üdvöskéje viszont már reggel összetörte a Saubert.

Wehrlein két tesztnapot kap a Force Indiától

Archívum2015.02.18, 15:02

Hülkenberg és Pérez a barcelonai teszten csak egy-egy napot tölthet az autóban, miután a Force India a Mercedes tesztpilótájának is lehetőséget ad. Mallya biztos benne, hogy Wehrlein az F1-ben is sikeres lehet.

Szabadedzéseken is vezetheti a Lotust a GP2-bajnok

Archívum2015.01.20, 16:00

A csapat a két másik, Romain Grosjean és Pastor Maldonado mellé felvett egy harmadikat is a tavaly megkoronázott Jolyon Palmer személyében.

Az F1-ben már nem sokáig hajthatnak a pénzre a tehetség helyett

Archívum2015.01.10, 10:40

Így érzi legalábbis a Mercedes korábbi tesztpilótája, Sam Bird. A GP2 idei bajnoka, Jolyon Palmer üdvözölte, hogy mostantól feltételekhez kötik az F1-es szuperlicenc megszerzését, mert szerinte eddig az indulás joga eddig lényegében megvásárolható volt. 

Palmer: Az F1 mellőzi a tehetségeket

Archívum2014.12.10, 17:53

Egy nagyobb csapat tagjaként könnyebben megy a munka, véli Max Verstappen, de szerinte a Forma-1-et a jelenlegi teljesítményszint mellett nem szabad alábecsülni. A GP2 idei bajnoka közben azon bosszankodik, hogy az általa legyőzött ellenfelei könnyebben be tudnak jutni az F1-be. 

Előző
  • 1
Következő