Jókai Mór

címke rss

Most kiderül, mennyit tud a Balatonról

[origo] utazás2015.06.02, 13:30

Mindenkinek megvan az az érzés, amikor Aligánál először bukkan ki a tó a fák mögül a vonatablakból, megvan a sült hal, palacsinta, lángos szaga a strandok bódéi körül, az iszap süppedése a talpunk alatt, a vízpartról egész nap felhallatszó zsibongás, a naphíd csillogása a vízen estefelé, a hullámok csapódása a vörös köveken, és még folytathatnám a végtelenségig. A Balatont lehet szidni és imádni, de nem lehet közönyösnek maradni iránta. Annak örömére, hogy végre elkezdődött a nyár, összeállítottunk egy kvízt, hogy felfrissítsük tudásunkat a magyar tengerről. Jó játékot!

Budapest határain belül is remekül lehet túrázni

[origo] utazás2016.05.26, 11:38

Sokszor nehéz dolgunk van, ha szeretnénk valamilyen újdonsággal megörvendeztetni az olvasókat, és persze saját magunkat. A budai zöld viszont remek ötletnek tűnt. Nem annyira ismert, és még közel is van. Kellemes nézelődős-fotózgatós tempóra készültünk, így három szakaszra osztottuk a távot. Az első nap végére a Normafát tűztük ki célul, ami nagyjából tizenegy kilométert jelentett.

Ősmagyar zsibvásár 1800 négyzetméteren

Unikornis2016.11.03, 15:49

A Feszty-körkép Alapítvány „a 2016. esztendőt Feszty Árpád születésének 160 éves és a Feszty körkép 120 éves fennállása emlékének szenteli”. Ha másra nem, arra bizonyosan jó ürügy, hogy most áttekintsük a Feszty-körkép kalandos történetét. Éppoly kollektív magyar mese és kicsit rémálom, mint maga A magyarok bejövetele című panoráma. Önismereti lecke, úgyszólván.

A verse is jó, hogy a fene enné meg

Unikornis2016.11.20, 17:39

Szilasi László szép kísérletet tesz új regényében: három magyar író nézőpontjába, életébe helyezkedett bele. Az Amíg másokkal voltunk nemcsak a művészi szorongásról, hanem egy kicsit a mai Magyarországról is szól.

Advent - Minden napra egy mese: Melyiket a kilenc közül?

Archívum2016.12.06, 19:24

Ezen a napon egy igazi klasszikust hoztunk el nektek, amivel még szebbé tehetitek az adventi készülődést: Jókai Mór Melyiket a kilenc közül című meséjét...

Advent - Minden napra egy mese: A koldus gyermek

Life.hu2016.12.18, 10:47

Már nem egészen egy hét van hátra karácsonyig. A karácsonyi készülődés lázában szakítsatok időt egymásra. Ezúttal Jókai Mór meséjével hajtsátok álomra a fejeteket. Összebújás, forró habos kakaó, és kezdődhet a mese.

Advent - Minden napra egy mese: A kis király beszélő babája

Life.hu2016.12.22, 12:50

Visszaszámlálás: két nap karácsonyig. Ezúttal Jókai Mór történetét fogadjátok szeretettel, A kis király beszélő babája című mesét. 

Ez a balatoni város télen még szebb, mint nyáron

[origo] utazás2017.01.15, 10:57

Nyáron ritkán megyek Balatonfüredre, olyankor túl nagy a tömeg. A téli nyugalomban viszont minden megvan a városban, amitől számomra kedves lesz egy hely. Meseszép természeti környezet, hangulatos utcák és terek, gyönyörű régi épületek, amelyek tele vannak érdekes történetekkel.

Ilyen volt Budapest a fényszennyezés előtt

Archívum2017.01.20, 20:03

Az év egyik leghidegebb estéjén jártuk be a pesti belváros utcáit, hogy egy tematikus városnéző sétán újabb érdekességeket tudjunk meg a főváros történetéről. Kiderült, hogy Budán előbb voltak olajlámpák, mint Pesten, megtudtuk, hol volt a főváros első gázlámpája, és arra is fény derült, hogy a lámpagyújtogatók munkája nem is volt teljesen veszélytelen.

Tesztelje le, mennyire ismeri a márciusi ifjakat!

Kultúra2017.03.15, 16:34

Az 1848-as forradalomban és az azt követő szabadságharcban a művészek, elsősorban a költők és írók kivételesen fontos szerepet játszottak. Minden iskolai ünnepségen elhangzik, hogyan gyülekeztek a márciusi ifjak 15-én a Pilvax kávéházban. De azt tudja, hogy milyen rangban szolgált Petőfi a szabadságharc alatt, vagy hogy miért nem lett országgyűlési képviselő? Hogy ki készítette azokat a portrékat, amelyeken a nép és az utókor megismerte forradalom kulcsfiguráit? Kvízünkben a művészekkel kapcsolatos, kevésbé ismert 1848-49-es eseményekre kérdezünk rá.