Johnny Depp
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Amber Heard
- Vanessa Paradis
- A Karib-tenger kalózai
- válás
- film
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ellopták Amy Adams paraszemeit
Az előzetes kifejezetten biztató és tényleg Burton-visszatérést sejtet. Jó ötlet volt végre kicsit lekattannia Johnny Deppről és inkább új közreműködőkkel, Christoph Waltzzal és Amy Adamsszel dolgozni. Az Oscar-esélyeket illetően Waltz jó kabala, hiszen kettőből kétszer nyert (bár mindkétszer Tarantino kamerája előtt és mellékszereplőként), de inkább Amy Adamsre szegeződik sok óriási szem, hogy az Akadémia vajon kilenc éven belül hatodszorra is jelöli, majd pofára ejti-e. A Big Eyes karácsonykor kerül az amerikai mozikba.
Nincs több bujkálás! Apjával egy filmben szerepel Johnny Depp lánya
Johnny Depp eddig rejtegette a nyilvánosság előtt lányát, Lily Rose-t. A 15 éves kamasz lány viszont egy pillanat alatt a lesifotósok kedvence lett egy filmforgatáson. Ráadásul a lány egy filmben szerepel majd híres édesapjával.
Ewan McGregor leidiótázta Johnny Deppet
David Koepp (Kísértetváros, Fék nélkül) filmjének a sztorija még nem derül ki ebből a klipből, de a lényeg, hogy Depp egy műkereskedő, aki egy olyan ellopott festmény nyomába ered, amely állítólag elvezeti birtokosát egy nagy adag nácik által elrabolt aranyhoz. A Mortdecai jövő februárban kerül az amerikai mozikba.
Újabb világsztár gyógyult a magyar csodamasszőr kezei alatt
Amikor Johnny Depp inkognitóban nálunk járt, ismét Hatos Istvánt hívták, hogy rendbe hozza a filmsztár fájós hátát. Természetesen összehaverkodtak.
Elképesztően elcsúfították Johnny Deppet új filmje miatt
A színész nagyon beleélte magát a karakterébe, amikor a minap kopaszodó hajjal, kis sörhassal kapták lencsevégre Bostonban. Javában forgatja ugyanis legújabb filmjét.
Valaki kapcsolja már ki Johnny Deppet!
A Transzcendens forgatókönyvét olyan igényességgel dobták össze, mintha egy megfáradt sci-fi-sorozat sokadik epizódja lenne, nem pedig egy százmillió dollárból készült film A-listás sztárokkal. Fogalmunk sincs, hova tűnt Johnny Depp mimikája, de már azelőtt robotnak néz ki, hogy átalakulna virtuális csodalénnyé.
Amber Heard terhes?
A színésznő exbarátja állítja, Johnny Depp menyasszonya máris a színész gyermekét hordja a szíve alatt.
Johnny Depp gyűrűje és Lady Gaga betörési kísérlete
Sztárjaink hol elfeketedtek, hol kifehéredtek, a leghangosabbat azonban Johnny Depp eljegyzési gyűrűje szólt. Jöjjenek hát a jók, a rosszak és a csúfak a hét vörös szőnyegéről.
Hivatalos: eljegyezte barátnőjét Johnny Depp
Úgy tűnik, a Karib tenger kalóza, Johnny Depp betartotta az esküvőről tett ígéretét: eljegyezte a nála jóval fiatalabb barátnőjét az örök agglegénynek gondolt világsztár.
- címkék:
- Johnny Depp
- parti
- eljegyzés
- Címkefelhő »
Johnny Depp végre maffiafőnök lesz
Forrás: AFP middle Bulger FBI-informátor volt, ezért az ügynökség sokáig szemet hunyt az ügyei felett, de túl sok gyilkosságban vett részt ahhoz, hogy egy idő után ne kezdjék el körözni. Bulgert azonban kissé túl szoros barátság fűzte a kapcsolattartójához, akivel együtt nőtt fel, és az ő segítségével sikerült tizenhat éven keresztül elkerülnie a letartóztatást, míg 2011-ben, 81 éves korában végül elkapták. Jelenleg mind Bulger, mind az FBI-os kapcsolata, John Connolly a börtönbüntetését tölti. A friss hírek szerint Connollyt Joel Edgerton alakítja, és a film jelentős része kettőjük kapcsolatára koncentrál majd. A bemutatót 2015 ...
A The Rolling Stones játszhat Johnny Depp esküvőjén
Még nincs is meg a pontos dátum, a színész máris tudja, kiket szeretne hallgatni a menyegzőjén.
Áldását adta Vanessa Paradis
Johnny Depp telefonon közölte egykori kedvesével, hogy elveszi fiatal barátnőjét, Amber Heard színésznőt.
Ezért házasodik össze barátnőjével Johnny Depp?
Vanessa Paradisnak 10 évet kellett várnia, hogy hozzámehessen gyermekei apjához. Amber Heardnek pedig csekély 3 évébe. Miért?
Hová lett a tündöklő Vanessa Paradis?
Vanessa Paradis hatalmas változáson ment át. A sugárzó szépség levágatta a haját és szürke egérkévé változott.
Eljegyezte barátnőjét Johnny Depp?
Erős gyanút ébresztett Amber Heard csillogó gyémántgyűrűje, amelyet épp azon az ujján viselt, amelyiken ilyenkor kell.
Szexi férfi sztárok 50 felett is
Annak ellenére, hogy még mindig nem tértünk napirendre afelett, hogy Brad Pitt 50 éves lett, próbáljuk kihozni a dologból a legjobbat. Ezért aztán alaposan szemügyre vettük a Pitt-Clooney korcsoportot, és igazi kincsekre bukkantunk.
Johnny Depp vágyölő alsógatyában virított!
A szexi sztár, Johhny Depp most egy kicsit többet mutatott, mint kellett volna. Persze a filmesek is mindent megtettek azért, hogy férfiikonunk lábai ne fessenek épp a legkívánatosabban. A képet a Bors osztotta meg olvasóival.
- címkék:
- Johnny Depp
- London
- alsónadrág
- forgatás
- Címkefelhő »
Ők az elmúlt 15 év legszexisebb pasijai
Mint ismeretes, 2013-ban a Maroon 5 énekese és a The Voice egyik mentora, Adam Levine lett a világ legszexisebb pasija. A zenész a People magazintól kapta ezt az elismerést. De vajon mi van a többi klasszik faszival? Jogosan kaparintotta meg Adam az elismerést? A Life.hu visszautazott egy kicsit az időben.
Johnny Depp és Kate Moss újra együtt
Az egykori szerelmespár Paul McCartney Queeni Eye című dalának videójában szerepel együtt.
Kiszőkült Johnny Depp
Alig lehetett ráismerni a Karib-tenger kalózára: szemébe hulló, világos tincsekkel jelent meg a 2013-as BFI London Filmfesztivál díjátadóján.
Johnny Depp babákat gyűjt: sztárok furcsa hobbival
Hobbija mindenkinek van, ám az már nem mindegy, hogy milyen: míg az átlagember olvasni, túrázni vagy filmeket nézni szeret, addig néhány híresség furcsábbnál furcsább kedvteléseknek hódol.
Sztárszínészek, akik bevállalták a melegséget
A héten kerül a mozikba a Túl a csillogáson című film, melyben Michael Douglas alakít meleg zongoristát - igencsak látványosan. A Life.hu pedig ennek apropóján összegyűjtötte azokat az eseteket, amikor szupersztárok is bevállaltak egy-egy homoerotikus kalandot a filmvásznon.
Megvan A Karib-tenger kalózai 5 címe
Forrás: InterCom Eddig annyit lehet tudni, hogy az új filmet az Oscar-jelölt Kon-Tiki-t (amiben Egres Katinka is feltűnik) is jegyző norvég páros, Joachim Ronning és Espen Sandberg rendezi (ők kotyogták ki a címet egy interjúban), Johnny Depp visszatér Jack Sparrow szerepében, illetve, hogy forgatás 2014 elején kezdődik, a bemutató pedig 2015. július 15-én lesz. Az alcím egy híres kalózmondás, amely arra utal, hogy ha azt akarjuk, hogy ne tudódjon ki egy titkunk, érdemes az összes olyan embert eltenni láb alól, akinek elárultuk azt.
Johnny Depp a kritikusokat hibáztatja A magányos lovas bukásáért
Depp és Hammer egyaránt azzal a képtelen állítással rukkolnak elő, hogy szerintük a kritikusok többsége "hét-nyolc hónappal a bemutató előtt" írta meg a kritikáját a filmről, illetve Hammer szerint még akkor, amikor a produkciót 2011 nyarán leállították azért, mert túl magasra nőtt a költségvetése. Bruckheimer is kiveszi a részét az abszurd humorból: szerinte az újságírók "a film büdzséjét kritizálták és nem a filmet", és hozzáteszi, hogy "pár év múlva újra megnézik majd, és rájönnek, hogy hibát követtek el", mert "csodálatos, epikus film"-ről van szó. Hammer a végén kész összeesküvés-elmélettel áll elő: szerinte a kritikusok előszöör ...
Felhagy a színészettel Johnny Depp?
Elképzelhető, hogy Johnny Depp következő filmje egyben az utolsó is lesz.
- címkék:
- Johnny Depp
- karrier
- sztár
- színész
- Címkefelhő »
Johnny Depp nemsokára felhagy a színészkedéssel
Forrás: AFP/Robyn Beck
- címkék:
- Johnny Depp
- A magányos lovas
- Címkefelhő »
Johnny Depp legmenőbb karakterei
Mivel mostanában egyre többen vádolják azzal Johnny Deppet, hogy valójában minden filmjében ugyanazt a figurát játssza, így cáfolatként elővettük a régi mozijait, és listát készítettünk. Következzen Johnny Depp 9+1 legmenőbb arca - a Life.hu válogatásában!
Johnny Depp ezután is betegre keresi magát
Forrás: AFP A Karib-tenger-kalózai 5 jövőre forog és 2015-ben kerül a mozikba, de előtte még Depp szerepel Rob Marshall Disney által gyártott Into the Woods című mesemusicaljében is, amit jövő karácsonykor mutatnak majd be. A harmadik projekt pedig az Alice Csodaországban 2, aminek még nincs ütemezése, de a Disney nagyon szeretné megcsinálni. Ez persze nem jelenti azt, hogy Depp most már csak Disney-projektekben szerepel: jelenleg forgatja a Transcendence című thrillert a Warnernél, és szerepet vállalt a Mortdecai című filmben is, amit a Lionsgate gyárt. Ezt David Koepp rendezi, aki a 2004-es A titkos ablak-ot is csinálta Depp-pel,, ...
Johnny Depp élő adásban csókolt meg egy férfit
A színész Jimmy Kimmel show-jában szerepelt, és élő adásban szájon csókolta a műsorvezetőt - ráadásul többször is.
- címkék:
- Johnny Depp
- Jimmy Kimmel
- show
- bók
- csók
- élő adás
- Címkefelhő »
Johnny Depp indiánoknak mutatta be új filmjét
Komancs indiánok egy nappal a hollywoodi premier előtt láthatták Johnny Depp új filmjét, A magányos lovast, amelyet maga a filmsztár vitt el Oklahomába.
A bal szemére vak Johnny Depp
Johnny Depp bal szemére szinte teljesen megvakult, és a jobb szeme is rossz, így akár teljesen elveszítheti a látását.
- címkék:
- Johnny Depp
- szem
- látás
- denevér
- vak
- Címkefelhő »
Majdnem széttaposta a ló Johnny Deppet
Kis híján agyontaposta a ló Johnny Deppet A magányos lovas című filmje forgatása közben.
Divatbotrányok: pasibakik női szemmel
A hajmeresztő külső korántsem a nők kiváltsága. Időnként az uraknak is akad gondja a megjelenéssel, vagy ami még ennél is rosszabb: még ártatlan bakit sem gyanítva pózolnak rémes szettekben, botrányos fizimiskával. Az viszont biztos, hogy a kor jótékony hatással van az ízlésre. A Life.hu Divatbotrányok sorozatában ez alkalommal az urak kerülnek terítékre. Íme néhány balul elsült, de annál emlékezetesebb összeállítás régről és napjainkból.
Furcsa hangokat adott ki Johnny Depp
A Karib-tenger kalózainak sztárja a napokban ünnepelte 50. születésnapját.
Boldog születésnapot, Johnny Depp!
Tinibálvány, Tim Burton múzsája, szexis álmodozó, Kate Moss balhés pasija, különc csodabogár, Jack Sparrow kapitány. Képekben tekintjük át a június 9-én ötvenedik születésnapját ünneplő Johnny Depp eddigi pályáját és főbb magánéleti eseményeit.
- címkék:
- Johnny Depp
- Vanessa Paradis
- Winona Ryder
- Kate Moss
- Az utazó
- Csokoládé (film)
- Sweeney Todd
- Közellenségek
- Alice Csodaországban
- A magányos lovas
- A Karib-tenger kalózai
- Ed Wood
- Halott ember
- Ollókezű Edward
- Arizonai álmodozók
- Mielőtt leszáll az éj
- Fedőneve: Donnie Brasco
- Az Álmosvölgy legendája
- Félelem és reszketés Las Vegasban
- Don Juan Demarco
- Címkefelhő »
Elkél a hollywoodi színész - már másodjára
Újra együtt van kedvesével Johnny Depp. A színész már együtt is él Amber Hearddel és azt tervezik, hogy hamarosan összeházasodnak.
Johnny Depp énekelve száll szembe a boszorkánnyal
Johnny Depp a 2007-es Sweeney Todd-ban már megmutatta, hogy van bátorsága dalra fakadni a vásznon, és most egy másik Steven Sondheim-musicalből készülő film főszerepét is elvállalta. Az Into the Woods-ban egy gyermektelen péket alakít majd, aki feleségével együtt nekivág az erdőnek, hogy szembenézzenek a boszorkánnyal, aki megátkozta őket. Útjukon számos ismert meseszereplővel, köztük Hófehérkével, Babszem Jankóval és Hamupipőkével is összefutnak. A boszorkányt Meryl Streep alakítja majd, akit a Mamma Miá!-ban szintén hallottunk már énekelni, a filmet Rob Marshall rendezi, aki a negyedik A Karib-tenger kalózai-filmet is csinálta. A ...
Kocsmázni vitte gyerekeit Johnny Depp
Laza apuka Johnny Depp. A filmsztárt egy New Forest-i kocsmában kapták lencsevégre, amint beugrott egy sörre két gyermekével.
Útszéli örömök nyomában
A múlt héten mutatták be a mozik az Úton című kultuszregény mozgóképes adaptációját. A könyv egész generációkat vett rá arra, hogy idegen autókba bekéredzkedve induljanak neki az ismeretlennek. A film hatására minket is megszállt Jack Kerouac nyughatatlan szelleme, stoppolás helyett viszont kényelmesebb módját választottuk az utazásnak: összegyűjtöttük a számunkra legemlékezetesebb, Amerikában játszódó road movie-kat. John Cusack az országút szélén talál rá az igazi szerelemre, George Clooneyt szirének térítik el a céljától, Michelle Williams a kutyáját keresi, Johnny Depp pedig golyóval a szívében menekül a Vadnyugat legádázabb gonnosztevői ...
- címkék:
- Charles Grodin
- Robert De Niro
- George Clooney
- Johnny Depp
- Jim Jarmusch
- Joel Coen
- David Lynch
- Michelle Williams
- John Cusack
- Martin Sheen
- Terrence Malick
- Ó, testvér, merre visz az utad?
- Éjszakai rohanás
- Wendy és Lucy
- Füstjelek
- Halott ember
- Tuti dolog
- Sivár vidék
- A család kicsi kincse
- road movie
- Straight Story - Az igaz történet
- Two-Lane Blacktop
- Címkefelhő »
Akiktől elalélunk: a legjobb pasik a mozivásznon
Van úgy, hogy egyáltalán nem tartunk vonzónak egy színészt, de a szerep, amiben látjuk, egyszerűen lehengerlő. Ti melyik filmes szépfiútól olvadoztok? A Life.hu megmutatja a kedvenceit - szuperhősök és James Bond nélkül. Jó lapozgatást!
Johnny Depp holtában is hasznos
Johnny Depp szerencsére idén tart egy kis szünetet a kalózkodásban, és két izgalmasnak tűnő filmet is leforgat. Az első Wally Pfister Oscar-díjas operatőr (Eredet, A sötét lovag) Transcendence című rendezői bemutatkozása lesz. Ebben Depp egy tudóst alakít, akit technológiaellenes terroristák meggyilkolnak, de aztán valaki betölti az agyát egy önálló gondolkodásra képes számítógépbe. Az áprilistól forgó filmben Paul Bettany és Rebecca Hall is szerepel, utóbbi Depp figurájának a feleségét alakítja, aki szintén tudós. Johnny Depp Amikor Depp ezzel a filmmel végzett, Barry Levinson Black Mass című thrillerében játszik majd. A valós törtténeten ...
Egy nő miatt hagyta el Johnny Depp színészt a barátnője
Kellemetlen szituációba keveredett Johnny Depp, miután biszex barátnője, Amber Heard kidobta őt egy nő miatt.
Az év hollywoodi szakításai
Mint minden évnek, az ideinek is megvannak a maga nagy drámái. Szakítások, amik a derült égből jöttek. Válások hosszú, meghittnek tűnő házasságok végén. Traumák, amikről senki nem beszél, és amikről éppen ezért őrült találgatások kaptak szárnyra. És a híresen szép magyar lányok, akik idén meglepően nagy szerepet játszottak a hollywoodi szívháborúkban. Összeállítottuk az elmúlt év nagy szakításainak listáját.
- címkék:
- Will Arnett
- Ali Hoffman
- Rosie Coker
- Barabás Nikolett
- Scott Speedsman
- Rhea Perlman
- Tom Cruise
- Russell Crowe
- Jonah Hill
- Johnny Depp
- Katie Holmes
- Amy Poehler
- Daniel Radcliffe
- Vanessa Paradis
- Russell Brand
- Selena Gomez
- Danny DeVito
- Danielle Spencer
- Justin Bieber
- Peter Facinelli
- Jennie Garth
- Teresa Palmer
- 2012 a moziban
- szakítás
- Címkefelhő »
Orlando Bloom retteg a malacoktól - Sztárok fóbiái
Mindannyian félünk valamitől, ez a reflektorfényben élő hírességekre pedig hatványozottan igaz: némelyikük egész készlettel rendelkezik érthetetlen paranoiákból.
Johnny Depp eltemetett egy szépfiút
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=kkbD57jTWU1gZSDN
Johnny Depp újra próbálkozik Don Quijoteval
Johnny Depp egy egyelőre cím nélküli Don Quijote-film producere lesz, adta hírül a Deadline blog. A filmről egyelőre csak annyit tudni biztosan, hogy a Disney gyártja, modernizálva dolgozza fel Cervantes történetét és a forgatókönyvet Steve Pink (Hot Tub Time Machine) és Jeff Morriss írja, de feltételezhető, hogy Depp szerepel is majd benne. A filmterv különösen érdekes amiatt, hogy Depp játszotta volna Sancho Panzát Terry Gilliam balszerencsés, soha el nem készült The Man Who Killed Don Quixote című filmjében, amit a rendező többször próbált feltámasztani, legutóbb két éve, Ewan McGregor főszereplésével, de akkor is szétesett a proojekt. ...
Ez melyik filmből van? - Barabás Richárd
Sorozatunkban fiatal magyar színészek adnak elő részleteket ismert filmekből. Neked az a feladatod, hogy kitaláld, melyik filmről van szó. A helyes választ beküldők között nyereményeket sorsolunk ki, és nem utolsósorban bemutatunk egy sor figyelemre méltó ifjú tehetséget is. A tizedik részben Barabás Richárd könyörög az életéért, és kétségbeesetten bizonygatja, hogy ő senkit nem nyírna ki, pláne nem havert. Ismerős valahonnan?
Johnny Depp csíkos fejjel komolykodik
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=iCsP0w33kpCejwyE
Johnny Depp nem száll meg budapesti hotelben
Tévesnek bizonyult az a július közepén felröppent hír, hogy Johnny Depp játssza Wes Anderson következő filmjének, a The Grand Budapest Hotel-nek a főszerepét. Múlt héten Bill Murray egy interjújából kiderült, hogy a cím ellenére a film sajnos nem nálunk, hanem Berlinben forog majd, aztán pedig a rendező fedte fel, hogy Depp nem szerepel a filmben. Anderson a Huffington Postnak adott interjújában egyértelműen kijelentette, hogy "szeretnék Johnnyval dolgozni valamikor, de ebben a filmben nem lesz benne". Biztos játszik viszont a filmben Jude Law, aki saját maga erősítette meg, hogy lesz egy kis szerepe benne. A forgatás a tervek szeriint ...
Ez melyik filmből van? - Rétfalvi Tamás
Sorozatunkban fiatal magyar színészek adnak elő részleteket ismert filmekből. Neked az a feladatod, hogy kitaláld, melyik filmről van szó. A helyes választ beküldők között nyereményeket sorsolunk ki, és nem utolsósorban bemutatunk egy sor figyelemre méltó ifjú tehetséget is. A hatodik részben a Radnóti Színház frissen szerződtetett színésze, Rétfalvi Tamás mutatja be, ahogy kíméletlenül érvényesíti az akaratát egy nyájas náci tiszt.
Ez melyik filmből van? - Eke Angéla
Sorozatunkban fiatal magyar színészek adnak elő részleteket ismert filmekből. Neked az a feladatod, hogy kitaláld, melyik filmről van szó. A helyes választ beküldők között nyereményeket sorsolunk ki, és nem utolsósorban bemutatunk egy sor figyelemre méltó ifjú tehetséget is. Az ötödik részben a Tűzvonalban tévésorozatból és a Rózsaszín sajtból ismert Eke Angélától a női nem bosszúszomjas, diadalmas kiáltványát hallhatjátok.
Újra együtt Vanessa Paradis és Johnny Depp
Az álompár a gyerekek miatt újra együtt van.
Johnny Depp beköltözik egy budapesti hotelbe
Amikor májusban Cannes-ban beszéltünk Wes Anderson rendezővel, elárulta, hogy a következő filmjét Európában szeretné forgatni, azonban a pontos helyszínnel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy "valószínűleg az fog dönteni, hogy hol kapjuk a legnagyobb adókedvezményt". Úgy fest, hogy a magyarok álltak elő a legelőnyösebb ajánlattal, mert a Deadline friss híre szerint az új Anderson-opusz címe The Grand Budapest Hotel lesz, a főszereplője pedig Johnny Depp. Johnny Depp Wes Anderson A filmmel kapcsolatban egyelőre ez a két információ biztos, de a Twitch már múlt héten írt Depp közreműködéséről, sőt értesüléseik szeriint ...
Itt a vége: 14 év után szakított Hollywood álompárja
Hónapok óta arról szólnak a hírek, hogy valami nem kerek Johnny Depp és Vanessa Paradis tizennégy éve tartó házasságában. A napokban a pár hivatalosan is bejelentette a szakítást.
Bruce Willis játssza Bruce Willist
A Piranha 3DD-ben egy vízipark David Hasselhoffot alkalmazza vízimentőnek, A diktátorban pedig magának Megan Foxnak ajánlanak fel drágaköveket szexért cserébe. Sok filmsztár van olyan jófej, hogy beugorjon egy filmbe azért, hogy saját magát alakítsa, sőt, gyakran direkt azért, hogy hülyét csinálhassanak belőle. Összeszedtük a legjobb sztár-cameókat.
- címkék:
- Cher
- Elisabeth Shue
- Matt Damon
- Bruce Willis
- Johnny Depp
- Bill Murray
- Meryl Streep
- James Franco
- Ben Affleck
- Julia Roberts
- Peter Falk
- Neil Patrick Harris
- Will Smith
- Topher Grace
- John Malkovich
- A játékos
- Apja lánya
- Berlin felett az ég
- Felkoppintva
- Zombieland
- A John Malkovich-menet
- Domino
- Címkefelhő »
Szakított Johnny Depp és Vanessa Paradis
A bulvárlapok már az év eleje óta arról cikkeznek, hogy tönkrement Johnny Depp és Vanessa Paradis 14 éves kapcsolata, de az érintettek eddig ezt tagadták. Kedden azonban Depp sajtósa közleményben tudatta az Entertainment Tonight című magazinműsorral, hogy a pár valóban szakított. A közlemény hangsúlyozza, hogy 49 éves Depp és a 39 éves Paradis a szakítás után is jó barátok maradtak. Johnny Depp 1983-ban feleségül vette Lori Anne Allison sminkest, a házasság két évig tartott. Később eljegyezte előbb Sherilyn Fennt (Audrey a Twin Peaks-ben), majd Jennifer Greyt (Baby a Dirty Dancing-ben). A kilencvenes évek elején Winona Ryderrel ...
Szörnyen néz ki az egykor szépséges színésznő
Johnny Depp kedvese, a különleges szépségű Vanessa Paradis mostanában nem túl csinos, sőt, legutóbb egyenesen lepukkantan festett Los Angelesben.
Mikor volt Johnny Depp a legőrültebb?
Johnny Depp volt már Michael Jacksonra hajazó édességgyáros, rugalmas végbelű transzvesztita és ollókezű műember is. A sztár mostanában szerelmes vámpírként ügyetlenkedik az Éjsötét árnyék című filmben, ennek apropóján összeszedtük eddigi legelszálltabb szerepeit.
Ikonok a premieren
Michelle Pfeiffer és Johnny Depp együtt pózolnak az Éjsötét árnyék című film kaliforniai premierjén.
Johnny Depp 200 éve vár a szerelemre
Tim Burtontől (no és Johnny Depptől) megszokhattuk a szokatlan választásokat, na de hogy ők ketten egy szappanoperából készítsenek mozifilmet? Éjsötét árnyék, kritika.
Johnny Depp szájában megalvad a vér
Tim Burton és Johnny Depp nyolcadik közös filmje nem az a morbid humorú, őrületes mese, amelyben reménykedtünk. Az Éjsötét árnyék nem ragad magával, nincsenek benne emlékezetes figurák, és a néhány valóban vicces poént is ismertük már az előzetesből.
Vajon Johnny Depp ma mit húzott magára?
http://cdn.livestream.com/grid/LSPlayer.swf?channel=darkshadows&color=0xe7e7e7&autoPlay=false&mute=false&iconColorOver=0x888888&iconColor=0x777777
Még sosem volt ilyen menő a kényszerbetegség. Videoklip-szemle
Paul McCartney csatasorba állítja Natalie Portmant és Johnny Deppet, Norah Jones titokzatos és gyönyörű, Drake-ről kiderül, hogy zsidó, plusz még Kalocsán forgatott nemzetközi őrület és francia orgia. Tizennyolc éven felülieknek.
Íme Johnny Depp új családja
Tim Burton Éjsötét árnyék (Dark Shadows) című filmjéhez kiadtak egy sor popartos beütésű karakterposztert, feltehetően, hogy segítsék a közönségnek azt a (nagyobb) részét, amelyik túl fiatal ahhoz, hogy emlékezzen a film alapjául szolgáló, 60-as évekbeli tévésorozatra. Nézzük sorban a különc figurákat. A világ legidiótább napszemüvegét viselő Johnny Depp alakítja a főhőst, Barnabas Collinst, akit az 1700-as években egy Angelique Bouchard nevű, féltékeny boszorka (Eva Green) megátkozott és vámpírrá tett. Barnabas kétszáz évvel később, a 70-es években kikel a sírból, és egykori lakóhelyén, Collinwoodban érdekes szerzeteket talál. Colllinwood ...
Johnny Deppnek jól áll a halál
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=qWZHJ8QFvB86fnAO
Ötvenmilliárd forintos filmek
Ezen a hétvégén mutatták be az USA-ban és nálunk is a John Carter című filmet, amelynek a gyártási költsége 250 millió dollárra (több mint 50 milliárd forint) rúgott. Ennek apropóján összeszedtük a valaha készült legdrágább filmeket, amelyeket mai áron több mint 250 millió dollárért készíthetnének el. A cikkünkben szereplő összegek csak a nyilvánosságra hozott gyártási költséget foglalják magukban, de érdemes tudni, hogy ezen felül a hollywoodi stúdiók gyakran tízmilliós, néha százmilliós nagyságrendben költenek marketingre.
Johnny Depp fejére döglött madár került
Tavaly októberben írtuk, hogy 2012 elején elkezdődhet a Johnny Depp főszereplésével készülő A magányos lovas-t (The Lone Ranger) forgatása. Minden jel arra utal, hogy ez így is történt, ugyanis Jerry Bruckheimer producer (interjúnk) egy órával ezelőtt kitweetelt egy fotót, amin a Tonto nevű indiánt játsszó Deppet és a címszerepet alakító Armie Hammert (A közösségi háló, J. Edgar) láthatjuk komplett jelmezben. A magányos lovas | Johnny Depp és Armie Hammer | Nézd meg nagyobb méretben! A filmben rajtuk kívül szerepel még Helena Bonham Carter, Tom Wilkinson, William Fichtner, Barry Pepper és James Badge Dale is, renddező ...
Johnny Depp vámpírból átmegy vámpírvadászba
Johnny Depp a hamarosan mozikba kerülő Dark Shadows című Tim Burton-filmben egy több száz éves vámpírt játszik, utána viszont vámpírokkal kerül majd szembe, derül ki a Deadline blog híréből. Depp a The Night Stalker című 1972-es tévéfilm (illetve az abból kinőtt sorozat) új filmváltozatában játssza a főhőst, egy Las Vegas-i újságírót, aki vámpírok és egyéb természetfeletti lények ellen küzd. Bár a vámpírtémát Hollywood mostanában alaposan kimerítette, a rendező személye szinte garancia arra, hogy a The Night Stalker érdekes és valószínűleg vicces is lesz: Edgar Wright, a Haláli hullák hajnala, a Vaskabátok és a Scott Pilgrim a világg ...
Miatta ment tönkre az álompár házassága 14 év után
Feltehetőleg Eva Green miatt romlott meg Johnny Depp, a Karib-tenger kalózai című film sztárja és a híres modell, énekes- és színésznő, Vanessa Paradis házassága.
Morcosan, smink nélkül vásárolgatott Johnny Depp felesége
A róla készült legfrissebb képeken inkább egy morcos édesanyára, mintsem az eddig megszokott bűbájos sztárra hasonlít Vanessa Paradis.
Igazak lehetnek a válásról szóló pletykák? Johnny Depp otthonától távol vásárolt házat
Johnny Depp az Egyesült Királyságban vett magának egy hatalmas házat. Ez már a szakítás előszele lenne?
Johnny Depp mindjárt kiszívja valakinek a vérét
Tavaly ősszel láthattuk az első képeket Tim Burton Dark Shadows című filmjéből, most pedig egy hajszállal még közelebb kerülhetünk a gótikus vámpírvilághoz. A fotón a lenyalt hajú, megnagyobbított orrú és fülű Johnny Depp és Michelle Pfeiffer látható egyik közös jelenetükben. A Dark Shadows-ban - ami az azonos című, hatvanas években futó kultikus tévésorozat alapján készül - Depp egy Barnabas Collins nevű vámpírt alakít. Tim Burton az MTV-nek adott interjújában elárulta, hogy jelenleg pánikszerűen dolgoznak a film utómunkálatain - köztük a trükkökön -, hogy készen legyenek a májusra kitűzött bemutatóra. A rendező elmondta, hogy a fiilm ...
12 éves Johnny Depp lánya - Már most látszik, hogy örökölte szülei génjeit
Vajon milyen lehet a világ egyik legsármosabb színészének és Franciaország talán legszebb színésznőjének a lánya? Természetesen gyönyörű!
Vége a hosszú szerelemnek - Szakított Hollywood első számú álompárja!
Ha már Johnny Depp és Vanessa Paradis is szakítanak, akkor egészen biztos, hogy semmi sem tarthat örökké Hollywoodban.
Johnny Depp is tud szexi lenni
Johnny Depp jelenleg a világ legjobban fizetett színésze és sokak szerint a legszexisebb férfija. Ráadásul még szimpatikus is, mert nem szépfiúskodik, hanem előszeretettel vállal csodabogár-szerepeket Ollókezű Edwardtól kezdve az Alice Csodaországban Kalaposáig, az életben pedig akkor érzi jól magát, ha több kacat lóg róla, mint Keith Richards hajából. Akármennyire is bírjuk, filmben elég rég nem láttuk vonzónak, ezért úgy éreztük, itt az ideje, hogy felidézzük, milyen volt, amikor megremegett a lábunk, ha csak feltűnt a vásznon. Szerintünk Depp ebben az öt filmben volt a legszexisebb.
Így lett alkoholista Johnny Deppből - kritika a Rumnapló című filmről
A Rumnaplóban Johnny Depp még próbál határt szabni az ivásnak és az őrületnek, de már benne van a csírája a Félelem és reszketés Las Vegasban totál szétesett főhősének.
Mikrofonpróba: Johnny Depp
Ha a hollywoodi elitben akad valódi rocksztár, akkor az biztos, hogy Johnny Depp: a hetvenes évek vége óta gitározó színész kipróbálta magát több garázszenekarban, feltűnt számos rockdinoszaurusz és undergroundlegenda oldalán, rockklubot üzemeltetett, és máig a zenélést tartja első számú szenvedélyének. A frizuráiról pedig még nem is beszéltünk.
Johnny Depp most aztán tényleg elissza az eszét
Johnny Depp ismét Hunter S. Thompson alteregója lesz, és megint nagyon csúnyán szétcsapja magát a Rumnapló című filmben. Ha szeretnéd megnézni premier előtt, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess az [origo] filmklubba.
Jövőre is mehet a szemétkedés a Golden Globe-on
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=wQP066dXRI7LJ9DG Ricky Gervais nyitóbeszéde a 2011-es Golden Globe-díjátadón Gervais (aki két évvel ezelőtt szerepelt A tíz legviccesebb ember a világon című összeállításunkban) az előző díjátadón csípős megjegyzéseket tett a megjelent hírességekre és nem kímélte a hollywoodi külföldi újságírók szervezetét sem. Gervais házigazdaként már a nyitóbeszédében kiosztott mindenkit Charlie Sheentől kezdve Angelina Jolie-n át egészen Johnny Deppig (ezt később Gervais és Depp viccesen feldolgozta a Life's Too Short egyik jelenetében), utalt Tom Cruise és John Travolta állítólagos homoszexualitására,, ...
A béna rendőr összecsinálja a nadrágját - előzetes
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=KSqElErWAtkz5a8v
Ezzel hódította meg a francia szépség Johnny Deppet
Johnny Depp igazi rosszfiúból lett példás édesapa, mindezt pedig egy nőnek köszönheti.
Johnny Deppnek megtiltották, hogy interjút adjon
Ha valaki netán eddig azt hitte volna, hogy egy akkora sztár, mint Johnny Depp, azt tesz, amit csak akar, az most meg fog lepődni. A Karib-tenger kalózai-filmeket gyártó Disney filmstúdió, amely egyes becslések szerint eddig kb. 350 millió dollárral tette gazdagabbá a színészt, megtiltotta Deppnek, hogy bizonyos tévécsatornáknak interjút adjon. Johnny Depp a Rumnapló Los Angeles-i premierjén Hétvégén az austini filmfesztiválon mutatták be Depp új filmjét, a Rumnapló-t, és a rendezvényen életműdíjjal is kitüntették a színészt. A Hollywood Reporter cikke szerint az ABC tévétársaság és társcsatornáik azonban nem készíthettek interjút DDepp-pel, ...
Johnny Depp mégis a magányos lovas segítője lesz
Augusztusban adtuk hírül, hogy a Disney lefújta az Armie Hammer (Social Network) és Johnny Depp főszereplésével tervezett A magányos lovas-t (The Lone Ranger), mert attól féltek, hogy a 250 és 275 millió dollár közti büdzséjű western nem lesz nyereséges. A döntést tárgyalások követték, és a Deadline blog szerint sikerült a költségeket kb. 215 millióig levinni, ami már elfogadható összeg a stúdió számára. A színészek és az alkotók - Gore Verbinski rendező és Jerry Bruckheimer producer - is engedtek valamennyit a gázsijukból, és valószínűleg a film vizuális trükkjeiből is kihúztak néhányat, hogy olcsóbb legyen. A forgatás a jövő év ellején ...
Johnny Depp elismeri, hogy nevetségesen sokat keres
Johnny Depp napjaink legjobban fizetett színésze: a Vanity Fair szerint 2010-ben százmillió dollárt keresett A Karib-tenger kalózai 4 előre kifizetett gázsijával, az Alice Csodaországban-nal és Az utazó-val. Bár arról nincs hivatalos információ, hogy a színész eddig összesen mennyit keresett A Karib-tenger kalózai-filmekkel, a Wrap magazin szerint 350 millió dollár körüli összeget tett zsebre. A Vanity Fair magazin idén már másodszor szerepelteti címlapon Deppet, aki a lapnak adott interjújában lazán közölte, hogy "ha most rögtön felajánlanak nekem egy őrületes összeget, elfogadom". Hozzátette, hogy a rengeteg pénzt, amit megkerres ...
Johnny Depp vérre szomjazik - fotók
Tim Burton most forgatja Dark Shadows című filmjét, ami már a nyolcadik együttműködése Johnny Depp-pel. Ez ismét egy gótikus agymenés lesz: az 1972-ben játszódó történetben Depp egy Barnabas Collins nevű vámpírt alakít (a képen középen), akit egy bosszúszomjas volt szeretője (Eva Green, balról a harmadik) változtatott vámpírrá, még az 1700-as években. Az eddig sírban nyugvó Barnabas most előkerül a föld alól, és felveszi a kapcsolatot leszármazottaival, köztük Jonny Lee Millerrel és Michelle Pfeifferrel (jobb szélen). És természetesen felbukkan az elmaradhatatlan Helena Bonham Carter is (bal szélen), ő pszichológust játszik, akii ...
Johnny Depp többet iszik, mint emberileg lehetséges - előzetes
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=sm5XzkeRYymBpgs4 A Rumnapló-ban Depp újságíró figurája Puerto Ricóba utazik, ahol összegabalyodik egy szőke szépséggel (Amber Heard), hihetetlenül nagy mennyiségű rumot fogyaszt el a szerkesztője (Richard Jenkins) kontójára, és feltehetően meggyűlik a baja a szőke hölgy pasijával (Aaron Eckhart). A klip alapján a film kevésbé tűnik elborult agyúnak, mint a Félelem és reszketés, de azért Bruce Robinson (Mi ketten) rendező is pont eléggé dilis hangot üt meg. ---------- Nyomulunk a Facebookon is. Lájkolj minket, hogy minél több lájkolónk legyen!
Egy sorozatban szerepel Liam Neeson és Johnny Depp
Az Office készítője, Ricky Gervais sorra szerződteti a világsztárokat új sorozatához: legújabban Helena Bonham Carter és Liam Neeson csatlakozott a Life's Too Short-hoz.
Mégsem csinálják meg Johnny Depp-pel A magányos lovast
A magányos lovas (The Lone Ranger) szinte minden összetevőt tartalmazott, ami anyagi sikert vetített előre, a Disney most mégis úgy döntött, egyelőre lefújják a projektet. Pedig A Karib-tenger kalózai-filmek szupercsapata állt ismét össze hozzá: a producer Jerry Bruckheimer volt, a rendező Gore Verbinski, a főszerepben pedig Johnny Deppet láthattuk volna a Social Network-ben feltűnt Armie Hammer mellett. Johnny Depp az idei cannes-i filmfesztiválon A stúdiók azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben nem szeretnek kockázatot vállalni, és ez a résztvevők ellenére is kockázatos projekt lett volna, egyrészt, mert western, ami nem éppen ttuti ...
Helena Bonham Carter bordélytulajdonos lesz
Amikor utoljára írtunk a The Lone Ranger (A magányos lovas) című westernről, még csak annyi volt fix a szereposztásból, hogy Johnny Depp játssza Tontót, a főhős indián segítőjét. Azóta megtalálták a többi főszereplőt is, a rendezői székben pedig az első három A Karib-tenger kalózai-film rendezője, Gore Verbinski váltotta Mike Newellt. A Social Network-ből ismert Armie Hammer játssza majd a főhőst, a texasi lovas járőrt, aki, miután rosszfiúk alaposan ellátták a baját, Magányos Lovas néven maszkos igazságosztónak csap fel. Johnny Depp és Helena Bonham Carter Úgy tűnik, ha egy filmre leszerződik Depp, ott hamarosan Helena Bonham Carteer ...
Johnny Depp rögtön leszerződik A Karib-tenger kalózai 5-re
Johnny Depp minden egyes A Karib-tenger kalózai után fenntartja magának a jogot, hogy kicsit húzódozzon, mielőtt elvállalja a következő részt. Most is így tett, de amikor a negyedik film cannes-i sajtótájékoztatóján azt mondta Jack Sparrow-ról, hogy szerinte még "van tartalék a figurában" és egyébként is, addig érdemes folytatni a sorozatot, amíg "az emberek hajlandók kiadni rá a nehezen megkeresett pénzüket", rögtön sejteni lehetett, hogy nem lesz nehéz rábeszélni az ötödik részre. Jerry Bruckheimer producer rögtön leszerződtette az előző részek szerzőit, Terry Rossiót és Ted Elliottot, hogy írják meg az ötödik filmet, és most, hoggy ...
Johnny Depp fellépett Alice Cooperrel
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Yyzm7gB6q6UWY6Ca
- címkék:
- Johnny Depp
- Alice Cooper
- koncert
- Címkefelhő »
Jack Sparrow, az energiavámpír
Hullafáradtan, kizsigerelve jön ki az ember a moziból, mintha tíz évet adott volna az életéből a filmnek. Jack Sparrow nem nyújtott semmi újat, a sztori viszont lenyúlt sok régit - együtt a kettő nem a legjobb kombináció. Eleve sem értettem, minek folytatni A Karib-tenger kalózai-sorozatot, és utólag sem látom értelmét.
10 dolog, amit nem tudtál Johnny Deppről
Egészen biztosan ő a legszexibb kalóz a karibi vizeken, és azt is tudjuk róla, hogy már nem él zűrös életet, mint korábban - de van pár dolog, amit egészen biztosan sok Depp-rajongó nem tudott még kedvencéről. Lássuk, melyek azok!
Nem lát 3D-ben: Sztereovakságban szenved Johnny Depp
Amikor saját, A Karib-tenger kalózai című filmjét kell megnéznie három dimenzióban, Johnny Depp látása nem éppen tökéletes. "Képtelen vagyok 3D-ben látni. A szemem egyszerűen nem lát három dimenzióban" - nyilatkozta a színész.
Johnny és Penelope, a legszexibb kalózok
Napokon belül nálunk is bemutatják a Karib-tenger kalózai 4: Ismeretlen vizeken című filmet Johnny Depp és Penelope Cruz főszereplésével.