John Travolta
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Grease
- Kelly Preston
- Olivia Newton-John
- Ponyvaregény
- tévé

Megható fotóval emlékezett elhunyt édesanyjára John Travolta lánya - Kelly Preston ma lenne 61 éves
John Travolta és lánya, Ella gyönyörû fotókat posztoltak a közösségi médiába a három évvel ezelõtt elhunyt Kelly Prestonról. Így köszöntötték a néhai színésznõt, aki 61 éves lenne.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
50 éve mutatták be a Jézus Krisztus szupersztárt – 15 érdekesség, amit te sem tudtál a korszakos musicalrõl
A 17 éves John Travolta is jelentkezett a fõszerepre, a sivatagi forgatáson pokoli körülmények uralkodtak, a pápa is áldását adta a filmre. 1973. június 26-án mutatták be minden idõk egyik leghíresebb filmmusicaljét, a jeles évforduló alkalmából összegyûjtöttünk egy nagy adag érdekességet.
90 millió forintért árvereztek el egy ikonikus használt ruhát
A közelmúltban 260 ezer dollárt, vagyis körülbelül 90 millió forintot adott valaki egy aukción azért a ruháért, amit John Travolta viselt a Szombat esti láz címû filmben Tony Manero szerepében.
Al Pacinóval és John Travoltával forgatnak új thrillert a Kennedy-gyilkosságról
Al Pacino, Viggo Mortensen, John Travolta, Shia LaBeouf, Rebecca Pidgeon és Courtney Love neve is olvasható David Mamet Assassination címû, John F. Kennedy elnök meggyilkolásáról szóló filmje sztárszereposztásában: a forgatás szeptemberben kezdõdik Kanadában - írta meg a Deadline.com.
Elárverezik John Travolta legendás fehér öltönyét, amit a Szombat esti lázban viselt
Elárverezik azt a legendás fehér öltönyt, amelyet John Travolta a Szombat esti láz címû filmben viselt - közölte az amerikai Julien's aukciósház Twitter-oldalán.
- címkék:
- John Travolta
- árverés
- öltöny
- Címkefelhõ »
John Travolta elérzékenyülve beszélt Olivia Newton-Johnról az Oscar-gálán
Jubileumi, 95. alkalommal adták át tegnap az Oscar-díjakat. A díjátadón John Travolta meghatódva emlékezett meg barátjáról, Olivia Newton-Johnról.
Te felismernéd? Nádszálvékonyra fogyott John Travolta és Kelly Preston 22 éves lánya, Ella
John Travolta és Kelly Preston lánya gyönyörû nõvé cseperedett.
45 éves John Travolta nagy sikere, a Szombat esti láz - képgaléria
- címkék:
- John Travolta
- Címkefelhõ »
Megható szavak: így búcsúzott John Travolta Kirstie Alley-tõl
Hétfõn érkezett a tragikus hír, miszerint 71 éves korában elhunyt Kirstie Alley, a Nicsak, ki beszél? sztárja.
- címkék:
- John Travolta
- Kirstie Alley
- gyász
- búcsú
- Címkefelhõ »
John Travolta teljesen összetört: 13 éve gyászban él
Ahogy írta az Origo, meghalt Kirstie Alley, John Travolta színésztársa.
- címkék:
- John Travolta
- gyász
- színész
- szomorúság
- Címkefelhõ »
John Travolta meghatóan búcsúzott a Nicsak, ki beszél! sztárjától
Mint megírtuk, 71 évesen, rákban meghalt Kirstie Alley. John Travolta, a színésznõ legnagyobb sikere, a Nicsak, ki beszél! (és annak két folytatása) férfi fõszereplõje Instagramon búcsúzott egykori filmes partnerétõl.
- címkék:
- John Travolta
- Címkefelhõ »
Bruce Willist és John Travoltát ismét együtt láthatjuk a filmvásznon
Bár az afáziában szenvedõ Bruce Willis néhány hónapja visszavonult a színészi hivatástól, megjelenés elõtt álló filmjei debütálásának még jó ideig örülhet a nagyközönség.
John Travolta meghatóan emlékezett feleségére, aki 60 éves lenne - fotók
John Travolta Instagramon emlékezett meg néhai feleségérõl, Kelly Prestonról, aki két éve halt meg mellrákban, 57 évesen, és most ünnepelte volna a 60. születésnapját. 1991 óta voltak házasok, három gyerekük született, akik közül a legidõsebb, Jett 2009-ben meghalt.
- címkék:
- John Travolta
- Címkefelhõ »
60 éves lenne Kelly Preston, John Travolta 2020-ban meghalt felesége - képgaléria
- címkék:
- John Travolta
- Címkefelhõ »
Szívszorító posztban emlékezett meg John Travolta a születésnapos Olivia Newton-Johnról
Ma ünnepelné 74. születésnapját Olivia Newton-John. A legendás színésznõrõl John Travolta megható szavakkal emlékezett meg a közösségi oldalán.
Megható, ahogy John Travolta megemlékezett a születésnapos Olivia Newton-Johnról
A híres színész-és énekesnõ idén augusztusban halt meg, miután hosszadalmasan küzdött a rákkal, utoljára 2018-ban jelentette be hivatalosan, hogy ismét kiújult a nála a daganat. Majd 2022. augusztus 8-án családja jelentette be Newton-John váratlan halálhírét.
John Travolta búcsúzik Olivia Newton-Johntól: "Találkozunk az úton, és újra együtt leszünk"
Elhunyt Olivia Newton-John angol-ausztrál énekes-színésznõ, a Grease címû musical sztárja. John Travolta szívszorító sorokkal búcsúzott tõle.
John Travolta megható sorokkal búcsúzott Olivia Newton-Johntól
Régi kollégája, filmbeli szerelme, John Travolta is elbúcsúzott a 73 évesen meghalt Olivia Newton-Johntól.
John Travolta megható sorokkal búcsúzott a Foo Fighters dobosától
John Travolta egy különleges videóval és megható sorokkal tisztelgett a Foo Fighters elhunyt dobosa elõtt.
Sztárok, akik a rajongóik között találták meg az igazit
Természetesen a sztárok sem csak egymás között ismerkednek. Vannak, akiknek átlagember a házastársuk, de olyanok is akadnak, akik egy rajongójukat vették el.
Gyönyörû nõ lett John Travolta korábban túlsúlyos lánya: fotó
John Travolta együtt köszöntötte a 2022-es évet a gyermekeivel.
Plasztika elõtt és után - ez a 20 sztár így nézne ki plasztika nélkül - Galéria
Elképesztõ: Így érkezett meg a lányáért Budapestre John Travolta - Videó
John Travolta saját gépével jött a lányáért, aki itt forgatott Magyarországon.
- címkék:
- John Travolta
- Ella
- repülés
- Címkefelhõ »
Így forgott John Travolta lányának magyar filmje a turai kastélyban - fotók
- címkék:
- John Travolta
- Címkefelhõ »
John Travolta jelenlétében adott telt házas koncertet Anna Netrebko a Müpában
Mintegy 1200 fõs közönség számára bizonyult maradandó élménynek augusztus utolsó hétvégéjén a Müpa 2021/22-es évadát indító programok várva várt eseménye, Puccini Tosca címû operájának koncertszerû elõadása. A telt házas eseményen a legendás amerikai filmszínész és producer, John Travolta is jelen volt.
- címkék:
- John Travolta
- Müpa
- Címkefelhõ »
Így forgat Magyarországon John Travolta lánya - fotók
- címkék:
- John Travolta
- Címkefelhõ »
John Travolta Budapestre érkezett a lányához, aki magyar filmet forgat - fotó
John Travolta a Get Lost címû amerikai-magyar koprodukcióban készülõ nagyszabású mozifilm forgatására látogatott Budapestre - írja a Nemzeti Filmintézet. A film a lánya, Ella Bleu Travolta fõszereplésével készül, és az Alice Csodaországban történetét meséli el újragondolva, elképesztõ magyarországi helyszíneken. Káel Csaba kormánybiztos találkozott a Travoltákkal, és átadta Budapest Wonderland szimbolikus kulcsait a világhírû sztároknak.
- címkék:
- John Travolta
- Címkefelhõ »
Világsztár gyerekével szelfizett Árpa Attila: egy filmben szerepelnek
Árpa Attila nem akárkivel készített közös szelfit: John Travolta lányával álltak össze egy fotóra.
Egy évvel felesége halála után John Travolta eladta álomotthonukat: itt hunyt el Kelly
Kelly Preston, John Travolta imádott felesége 57 évesen hunyt el 2020 júliusában, a mellrákkal vívott kétéves harc után.
- címkék:
- John Travolta
- ingatlan
- otthon
- feleség
- Címkefelhõ »
John Travolta megmutatta néhai felesége utolsó filmjét - videó
John Travolta Instagramon osztotta meg néhai felesége, a tavaly 57 évesen meghalt Kelly Preston utolsó filmjének elõzetesét.
- címkék:
- John Travolta
- Címkefelhõ »
Magyarországon forgat John Travolta lánya
A Nemzeti Filmintézet 180 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Get Lost címmel, amerikai-magyar koprodukcióban készülõ nagyszabású mozifilmnek, melyben Magyarország látványosságai által elevenednek meg az Alice Csodaországban helyszínei. A fõszereplõk között lesz Ella Bleu Travolta, Sasha Luss, Edouard Philipponnat, továbbá két Oscar-díjra jelölt, Terrence Howard és James Cromwell is. A forgatás, melyen több mint 60 magyar szakember is dolgozik, július végén kezdõdik.
- címkék:
- John Travolta
- Címkefelhõ »
Megható fotót tett közzé John Travolta: így ünnepelte a gyászoló sztár az apák napját - Fotó
John Travolta kedves családi fotót rakott ki Apák napja alkalmából, melyen két gyermekével mosolyognak a kamerába.
- címkék:
- John Travolta
- apaság
- család
- fotó
- apák napja
- Címkefelhõ »
Így emlékezett meg anyák napján az elhunyt feleségérõl John Travolta
Az Egyesült Államokban idén május 9-én ünnepelték az anyák napját.
John Travolta anyák napján emlékezett tavaly meghalt feleségére, Kelly Prestonra
Az Egyesült Államokban május 9-én volt idén anyák napja, amin John Travolta feleségére, a tavaly júliusban 57 évesen, mellrákban meghalt Kelly Preston színésznõre emlékezett.
- címkék:
- John Travolta
- Címkefelhõ »
John Travolta felidézte az ikonikussá vált pillanatot: így kérte fel egy táncra Diana hercegnét
John Travolta az Esquire Mexico nevû magazinnak adott interjújában felidézte, hogy perdült táncra Diana hercegnével.
- címkék:
- John Travolta
- Diana hercegné
- tánc
- emlék
- Címkefelhõ »
Ma lenne 29 éves John Travolta elhunyt gyermeke: így emlékezett meg róla a színész
John Travolta karrierjében sikert sikerre halmozott, de magánéletében több tragédia is érte: 2009-ben veszítette el gyermekét, Jett-et, míg felesége, Kelly Preston tavaly hunyt el.
- címkék:
- John Travolta
- gyász
- család
- fotó
- Címkefelhõ »
Tündéri fotót posztolt John Travolta az új családtagról
Ritkán látni John Travolta fiát, Bent. A színész most mégis egy fotót posztolt róla, amin az új családtag is látszik.
- címkék:
- John Travolta
- gyerek
- állat
- cica
- Címkefelhõ »
John Travolta eladja otthonát, ahol a tavaly meghalt feleségével éltek
John Travolta amerikai filmcsillag eladja 5 millió dolláros (1,5 milliárd forint), 20 hálószobás óceánparti otthonát, ahol tavaly nyáron meghalt feleségével, Kelly Prestonnal élt.
- címkék:
- John Travolta
- Címkefelhõ »
John Travolta eladja tengerparti otthonát, amit friss házasként vásároltak az azóta elhunyt feleségével
John Travolta amerikai filmcsillag eladja 5 millió dolláros (1,5 milliárd forint), 20 hálószobás óceánparti otthonát, ahol tavaly nyáron elhunyt feleségével, Kelly Prestonnal élt.
- címkék:
- John Travolta
- otthon
- eladó
- ház
- Címkefelhõ »
Elképesztõ ciki dolgot tett John Travolta: a Ponyvaregény után ezt nem vártuk volna - Videó
Amerikában hagyomány, hogy a nagyobb cégek karácsonyi reklámkapmányaikhoz híres embereket kérnek fel szereplõként. John Travolta is elvállalt egy ilyen felkérést idén, de talán jobb lett volna, ha nem teszi.
John Travolta közel harmincéves fotót mutatott az esküvõjérõl
John Travolta felesége, Kelly Preston idén júliusban meghalt, október 13-án lett volna 58 éves. A színész ebbõl az alkalomból emlékezett rá az Instagramon: elõszedett egy képet az 1991-es esküvõjükrõl, és mellétette a szülei esküvõi fotóját, azt írta, jólesik így együtt látnia az emlékeket. Íme, az érzelmes bejegyzés.
- címkék:
- John Travolta
- Kelly Preston
- média
- tévé
- fotó
- Címkefelhõ »
Szívbemarkoló fotóval köszöntötte elhunyt feleségét John Travolta
John Travolta megható fotóval köszöntötte Kellyt.
Nem marad munka nélkül John Travolta és a Trónok harca sztárja
Megrendelték a második évadot is Kevin Hart, John Travolta és Nathalie Emmanuel közös sorozatából, a Die Hart-ból.
Így néz ki a hosszú hetek óta gyászoló John Travolta - Fotó
John Travolta az élet egyik legnagyobb tragédiáját tapasztalta meg júliusban, amikor elvesztette legnagyobb szerelmét és hû társát, Kelly Prestont. A színész azóta próbálta feldolgozni a gyászt, ami úgy tûnik jól halad, hiszen a hétvégén egy szülinapi partin vett részt.
Kedvcsináló sikerfilmek az iskolakezdéshez
Itt van az õsz, itt van újra, vele pedig egy újabb tanév is. Hogy megkönnyítsük diákoknak, tanároknak és családtagoknak az iskolakezdés lelki terhét, most mozis példákon mutatjuk be, hogy mennyi érdekes és különleges dolog történhet a suliban, a tanórák mellett természetesen.
Megható videót posztolt elhunyt felesége emlékére John Travolta - Videó
Johnt Travolta felesége Kelly Preston július 12-én hunyt el 57 évesen, a mellrákkal vívott kétéves harc után. A színész azóta egyedül neveli közös gyermeküket, legutóbb pedig egy szívszorító táncolós
- címkék:
- John Travolta
- Kelly Preston
- Címkefelhõ »
John Travolta eltávolodhat a szcientológiai egyháztól felesége halála után
A színész több évtizede a szcientológiai vallás híve, mégsem említette meg az egyházat legutóbbi közleményében, amelyben felesége halála után az orvosoknak nyilvánít köszönetet.
- címkék:
- John Travolta
- szcientológia
- gyász
- Címkefelhõ »
Ez volt John Travolta feleségének, Kelly Prestonnak utolsó bejegyzése - Fotó
Ahogy írtuk, Kelly Preston 57 évesen elveszítette a mellrákkal vívott kétéves harcot. A színésznõ legutóbb férje mellett szerepelt a filmvásznon a Gotti címû maffiafilmben, ahol a fõnök feleségét játszotta. A közönség még az 1996-os Jerry Maguire-ben, valamint 2000-ben a Háború a Földön címû filmben láthatta, amelyben szintén együtt lehetett látni John Travoltával.
John Travolta Instagramon búcsúzott feleségétõl
John Travolta Instagram-oldalán tájékoztatta a rajongókat arról, hogy szeretett felesége két évnyi harc után feladta a küzdelmet a rák ellen.
Meghalt Kelly Preston amerikai színésznõ, John Travolta felesége
Meghalt 57 éves korában Kelly Preston amerikai színésznõ, John Travolta felesége - közölte szóvivõje a People magazinnal.
- címkék:
- John Travolta
- Kelly Preston
- halál
- Címkefelhõ »
Plakáton John Travolta új sorozata
Mint korábban írtuk, július 20-án indul a Die Hart, amelyben Kevin Hart mellett John Travolta és a Trónok harcából ismert Nathalie Emmanuel lesznek a fõszereplõk. Hart önmaga fiktív verzióját játssza: a történet szerint elege lesz abból, hogy az akciófilmekben mindig a vicces untermant alakítja, szeretne õ maga is igazi akciósztárrá válni – ehhez azonban el kell végeznie egy tanfolyamot. A kurzust Travolta megszállott karaktere tartja, Emmanuel pedig egy rivális diák lesz, aki nõ létére igen magasra teszi a lécet, minden akciójelenetben tökéletesen helytáll. Kijött egy plakát is a sorozathoz, mutatjuk alább.
- címkék:
- John Travolta
- sorozat
- tévé
- Címkefelhõ »
Nézzen bele John Travolta új sorozatába!
A Quibi kiadott egy elõzetest július 20-án induló sorozatához, a Die Hart-hoz, amelyben Kevin Hart mellett John Travolta és a Trónok harcá-ból ismert Nathalie Emmanuel lesznek a fõszereplõk. Hart önmaga fiktív verzióját játssza: a történet szerint elege lesz abból, hogy az akciófilmekben mindig a vicces untermant alakítja, szeretne õ maga is igazi akciósztárrá válni – ehhez azonban el kell végeznie egy tanfolyamot. A kurzust Travolta megszállott karaktere tartja, Emmanuel pedig egy rivális diák lesz, aki nõ létére igen magasra teszi a lécet, minden akciójelenetben tökéletesen helytáll. Nézzen bele, hogy mire számíthat!
Priscilla Presley kiskorúként adta be a derekát Elvisnek
Férjével kislányként, egy katonai bázison ismerkedett meg, volt Michael Jackson és Nicolas Cage anyósa is, és õ ihlette a Depeche Mode egyik leghíresebb számát. Ezekrõl, és még sok más érdekességrõl olvashatsz cikkünkben a 75. születésnapját ünneplõ Priscilla Presley kapcsán.
Sztárok és hasonmásaik a múltból 1. rész
Josh Gad az Oscar-gálán szólt be John Travoltának
Az idei Oscar-gála egyik legviccesebb jelenete Josh Gadhez köthetõ: a színész John Travoltának szólt be finoman.
John Travolta is sorozatot forgat
John Travolta is benne lesz Kevin Hart új sorozatában, a Die Hart-ban.
41 év után elõször öltözött a Grease jelmezébe Olivia Newton-John és John Travolta - fotó
Elõször öltözött a Grease jelmezébe Olivia Newton-John és John Travolta, 41 évvel a film bemutatása után. A 71 éves Newton-John és a 65 éves Travolta egy floridai közönségtalálkozó kedvéért öltöztek be. Az 1978-as musical Danny Zuko (John Travolta) és Sandy Olsson (Newton-John) középiskolás szerelmérõl szól, és azóta is töretlenül népszerû.
John Travolta és Olivia Newton-John 40 évvel a Grease sikere után ismét az ikonikus jelmezben jelentek meg
John Travolta és Olivia Newton-John alaposan meglepték követõiket egy közönségtalálkozón...
John Travolta és Olivia Newton-John 40 év után újraalkotta a Grease-t
Több mint 40 évvel a nagy siker után régi jelmezébe bújt a Grease két sztárja, John Travolta és Olivia Newton-John.
Közel 90 millió forintnak megfelelõ fontért kelt el Diana hercegnõ Travolta-ruhája
Diana hercegnõ John Travoltával táncolt abban a gyönyörû, sötétkék estélyiben, amely végül 220 ezer fontért kelt el.
Nem kelt el Diana hercegnõ estélyije, amelyben John Travoltával táncolt
Nem kelt el Diana walesi hercegnõ kék bársonyruhája, amelyet akkor viselt, amikor 1985-ben John Travoltával táncolt a washingtoni Fehér Házban.
Eladó Diana hercegné ikonikus kék ruhája
Eladó az a ruha, amelyet Diana hercegné akkor viselt, amikor John Travoltával táncolt egy amerikai bálon.
Elárverezik Diana hercegnõ egyik leghíresebb ruháját
Árverésre bocsátják Diana walesi hercegnõ kék bársonyruháját, amelyet akkor viselt, amikor 1985-ben John Travoltával táncolt a washingtoni Fehér Házban.
60 milliót érhet ez a dzseki-nadrág kombináció
Olivia Newton-John a Grease címû musicalben viselt fekete bõrdzsekijét és szûk fekete nadrágját is elárverezik egy szombati Los Angeles-i árverésen.
Remake készül az Ál/arcból
Remake készül John Woo 1997-es Ál/arc címû filmjébõl.
Horrorikont idéz John Travolta õrült rajongója Fred Durst filmjében - videó
Befutott az elsõ trailer a The Fanatic címû filmhez, amiben Fred Durst, a Limp Bizkit frontembere rendezi John Travoltát egy labilis és esetlen filmrajongó szerepében, aki egy elmaradt autogramm miatt forral bosszút egy sztárszínész (Devon Sawa) ellen. A trailer egy pillanatra megidézi az 1980-ban indult Péntek 13 franchise hokimaszkos gyilkosát, Jason Vorheest is. Az amerikai premier augusztus 30-án lesz.
Sztárok, akik ikonikus szerepeket utasítottak vissza: John Travolta és Christina Applegate is megbánta döntését
A színészek a karrierjük kezdetén szinte mindenféle munkát és felkérést elvállalnak, késõbb azonban már nyugodtan válogathatnak a szerepek között, és eldönthetik, melyik karakter bõrébe bújnának bele szívesen. Sokéves tapasztalataik ellenére azonban nem határoznak mindig jól. Az alábbi színészek ikonikus szerepeket utasítottak vissza, és meg is bánták.
Elõzményfilm készül John Travolta és Olivia Newton-John klasszikusához
Summer Loving címmel készül elõzményfilm a Pomádé (Grease) címû világhírû, 1978-as musicalfilmhez.
20 érdekesség a 65 éves John Travoltáról
Milyen kapcsolat fûzi a repüléshez? Milyen szerepeket örökölt tõle Tom Hanks? Hogy került a Ponyvaregénybe? Mindezt és még sok minden mást is elárulunk a ma 65 éves John Travoltáról, akit a születésnapján egy nagy adag róla szóló érdekességgel köszöntünk.
Diana hercegné John Travolta helyett inkább egy balett-táncossal táncolt volna a Fehér Házban
Kiderült, hogy 1985-ben a Fehér Házban Diana nem is akart John Travoltával táncolni.
Meghalt JoJo Smith
Meghalt JoJo Smith tánckoreográfus, a „sztárok koreográfusa”, aki olyan színészekkel dolgozott, mint John Travolta, Sylvie Vartan, Barbara Walters, Diane von Furstenberg és Barbra Streisand. 80 évet élt.
Kopasz lett John Travolta – fotó
Igencsak elképedtek a rajongók, amikor meglátták John Travoltát egy Los Angeles-i gálán: a színész kopasz lett.
- címkék:
- John Travolta
- kopasz
- külsõ
- Címkefelhõ »
Ironikus: John Travolta szebb napokat látott sztárt alakít - videó
Testhezálló szerepet kapott John Travolta: szebb napokat látott sztárt alakít, egészen pontosan autóversenyzõt, aki azért száll vissza a volán mögé, mert szintén pilóta fia (Toby Sebastian) a rivális istállóhoz igazolt, egészen pontosan Michael Madsen rosszfiújának keze alá. Karzan Kader rendezése február 22-én érkezik az amerikai mozikba.
- címkék:
- John Travolta
- Michael Madsen
- Címkefelhõ »
Meglepõ fotóval rukkolt elõ John Travolta
A Grease címû filmben még dús haját fésülgette John Travolta, most azonban megszabadult fürtjeitõl. Meglepõ a végeredmény.
- címkék:
- John Travolta
- haj
- stílus
- kopasz
- lány
- Címkefelhõ »
Kitiltott celebek: Charlie Sheen egy hotel, John Travolta pedig egy gyógyfürdõ küszöbét nem lépheti át
A hírnevük és a töménytelen mennyiségû pénzük elhitetik a hírességekkel, hogy nekik mindent lehet. Azt képzelik, a törvényen felül állnak, és ez a féktelen szabadságérzet nagyon rossz döntésekhez vezet. Azt hiszik, el tudják kerülni a felelõsségre vonást, és más bánásmódban részesülnek, mint a hétköznapi emberek, ami egy darabig lehet, hogy igaz, de egyetlen szórakozóhely, város vagy szálloda sem viseli el hosszú távon a sztárok viselkedését. Íme, azok a hírességek, akiket kitiltottak már rossz magaviseletük miatt.
Sztárok, akik legnagyobb lehetõségüket utasították vissza: Nicolas Cage és Gwyneth Paltrow is bánhatja
Elképzelhetetlenek lennének az ikonikus filmek más fõszereplõkkel, ám sok szerepet nem annak szántak eredetileg, aki végül eljátszotta. Mi örülünk, ahogy azok a sztárok is, akik végül megkapták a munkát, de azok a színészek, akik visszautasították a lehetõséget, már kevésbé! John Travolta például ha visszautazhatna az idõben, biztosan nem dobná vissza Forrest Gump szerepét!
Újra összejöttek a Grease sztárjai - fotók
Apák a filmvásznon – 5 sztár, aki példaértékû alakítást nyújtott apaként
A szülõség nagyon nehéz és igen felelõsségteljes feladat, ami a férfiak számára talán egy fokkal komolyabb kihívást jelent. Korábban már írtunk arról, hogy mirõl is szól az apaság. De nem szabad elfelejteni, hogy jó apának sokféleképpen lehet lenni. Most a filmvilágból hoztunk példákat erre az ezerszínûségre.
Kevés filmet utálnak annyira a kritikusok, mint John Travolta visszatérését
John Travolta új filmje, a magyar mozikban is látható Gotti 0%-on áll a Rotten Tomatoes nevû kritika-összesítõ oldalon, ráadásul nem is kevés recenzió után. 23 kritikusból 23 gondolja úgy, hogy a film rossz.
- címkék:
- John Travolta
- Címkefelhõ »
Gotti: Izgalom helyett szerecsenmosdatás
Az 1940-es születésû John Gotti utcagyerekbõl küzdötte fel magát a New York-i maffia legfelsõbb köreibe. Sohasem kerülte a nyilvánosságot, kifejezetten élvezte a sajtó figyelmét. Kicsit rájátszott a Keresztapa-filmekbõl megismert imázsra. A Keresztapa 3-ban viszont részben róla mintáztak egy negatív figurát. 1992-ben ötszörös életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A börtönben évekig küzdött a rák ellen. Ahogy õ mondta: minden nap, amikor még életben marad, az egy-egy újabb beintés az államnak. Most film készült róla, amely keresi vele kapcsolatban a pozitívumokat, csak nem nagyon találja.
John Travolta reagált egy hihetetlen filmrajongói összeesküvés-elméletre
Egy új rajongói teória szerint a Grease címû film minden eseménye valójában a haldokló Sandy (Olivia Newton-John) hallucinációja. A színésznõ és a film forgatókönyvírója ostobaságnak nevezték az elméletet, John Travolta viszont imádja ezt az értelmezést.
- címkék:
- John Travolta
- Címkefelhõ »
Cannes-ban filmek is vannak, de a táncoló Travolta eddig az egyik legjobb
John Travolta már bemutatta tánctudását a Grease, az Életben maradni vagy akár a Szombat esti láz címû filmekben, de most úgy döntött, hogy 50 Cent mûsora alatt is bizonyít. A színészt az sem zavarta, hogy öltönyben lépett színpadra a rapper buliján.
- címkék:
- John Travolta
- Cannes
- koncert
- tánc
- 50 Cent
- Címkefelhõ »
John Travolta az utóbbi évek legvagányabb gengszterét kelti életre - videó
Megérkezett a Gotti elõzetese, amiben John Travolta alakítja a címszereplõ John Gottit, a New York-i Gambino bûnfamília hírhedt vezérét. A szebb napokat látott sztár rég volt ennyire jó, egyszerre vérfagyasztó és vagány maffiózó a film elõzetesében. Könnyen lehet, hogy a Ponyvaregény után ez lehet az újabb nagy visszatérése.
- címkék:
- John Travolta
- Címkefelhõ »
John Travolta felismerhetetlen lett új filmje kedvéért
Egy thrillerben kapott szerepet John Travolta, akit úgy átalakítottak a forgatás kedvéért, hogy talán még a legnagyobb rajongói is alig ismernék fel.
- címkék:
- John Travolta
- film
- forgatás
- átváltozás
- Címkefelhõ »
Meg fog lepõdni, melyik rendezõvel dolgozott legszívesebben John Travolta
John Travolta mintegy 40 éve forgat filmeket. Együtt dolgozott a legnagyobb rendezõkkel (Brian De Palma, Robert Altman, Quentin Tarantino, Mike Nichols, Costa-Gavras, Terrence Malick, Oliver Stone...), de nem közülük emelte ki azt, akivel a legjobban érezte magát forgatás alatt.
- címkék:
- John Travolta
- Fred Durst
- Címkefelhõ »
Sztárok, akik nem fejezték be az iskolát: Jennifer Lawrence-tõl és Hilary Swanking
Természetesen az oktatás nagyon fontos, de persze nem példa nélküli, hogy valaki magas képzettség nélkül is sikeres lesz. Bõven akadnak olyan sztárok, akiknek nem volt lehetõségük befejezni az iskolát. A nagy lehetõség ugyanis nem várta volna meg õket, és õk inkább az álmaikat követték. Jennifer Lawrence és John Travolta is így tett.
John Travolta és Tom Cruise gyûlöli egymást
Hatalmas harc folyik a Szcientológia Egyház tagjai között, Tom Cruise és John Travolta például nem is szólnak egymáshoz.
Ez történt a Grease sztárjaival
Pontosan 40 éve mutatták be a Grease-t, ebbõl az alkalomból most utánajártunk, mi történt azóta a szereplõkkel.
Férfiak nõi szerepben – az 5 legjobb átalakulás
A filmtörténet kezdete óta, az egyik legviccesebb és egyben legelcsépeltebb eszköze a vígjátékoknak, amikor egy férfi nõnek öltözik. Sõt, a színjátszás történetében sokáig nem is játszhattak nõk, ezért férfiak helyettesítették a nõi színészeket. Már a film hõskorában Charlie Chaplin is kipróbálta a nõi ruhát a nevettetés céljából, azóta is szinte felsorolhatatlan az ilyen vígjátékok sora. Van aki forrón szereti, Aranyoskám, Mrs. Doubtfire, Feketék fehéren és a többi. Mi most olyan filmeket veszünk górcsõ alá, amikben teljes komolysággal, meggyõzõen játszanak a férfiak nõi szerepeket.
Sztárgyerekek, akik szörnyû betegséggel harcoltak
Nincs annál szörnyûbb egy szülõk, mint az, amikor betegnek látja a gyermekét. Ezek a hírességek is jól tudják ezt, hiszen hosszabb vagy rövidebb ideig, de a gyermekeik igen súlyos betegségtõl szenvedtek.
Magasról nagyot bukni: õk a legrosszabb színészek
Ön szerint ki a legrosszabb színész a világon? Biztos van, akit ki nem állhat, vagy csak simán rossz színésznek tart: mondjuk Rob Schneider, Steven Segal, Robert Pattinson, Stephen Baldwin? Nos, az Arany Málna egyáltalán nem így gondolja, statisztikailag igazolni látszik, hogy a „legrosszabb” színészek azok, akik magasról buknak egy-egy szereppel. Nem ritkán Oscar-jelölés vagy Oscar-díj mellé rakják a polcra az Arany Málnát.
John Travoltával forgat önéletrajzi ihletésû thrillert a rocksztár
Fred Durst amellett, hogy a Limp Bizkit frontembere, rendezõként is tevékeny, most pedig élete nagy dobására készül, John Travoltát fogja ugyanis rendezni a Moose címû thrillerben, amit saját élményei inspiráltak.
- címkék:
- John Travolta
- Fred Durst
- Címkefelhõ »
John Travolta tegnap ünnepelte 64. születésnapját
John Travolta színész vasárnap ünnepelte 64. születésnapját. Ebbõl az alkalomból összeszedtünk néhány filmet, amiben nem lehet nem szeretni õt.
- címkék:
- John Travolta
- film
- Hajlakk
- Grease
- színész
- Címkefelhõ »
Együtt fotózták Olivia Newton-Johnt és John Travoltát
A Grease 1978-as bemutatója után Olivia és John Travolta népszerûsége az egekbe emelkedett, kétségtelen, hogy mindent ennek a filmnek köszönhetnek. A rajongók máig imádják, ahogy a szereplõket is, akik nagyon régóta nem találkoztak: most alkalmuk nyíilt egy összejövetelen, ott készült a közös fotó.
Negyven éve lett Travoltából hímpáva
Negyven éve, 1977. december 14-én mutatták be az amerikai mozik John Badham diszkófilmjét. A Szombat esti láz nem csupán a mozikban aratott nagy sikert: a Bee Gees közremûködésével készült soundtrack a mai napig az egyik legsikeresebb filmzenei album.
Sztárok, akik a rajongójukhoz mentek hozzá: Jessica Albától Anne Hathawayig
Sokan álmodoznak arról, hogy egyszer találkoznak kedvenc sztárjukkal és egymásba szeretnek. Ilyen azonban csak a filmekben történhet meg, vagy mégsem? Nem bizony! Íme, néhány szupersztár, akik rajongójukkal kötötték össze az életüket. Ez azt jelenti, hogy van remény!
Fiatal masszõrt zaklatott John Travolta
Tovább dagad a szexuális zaklatási botrány, ezúttal John Travoltát vádolják azzal, hogy egy fiatal masszõrt fogdosott.
Majdnem Johnny Depp-pel cserélt arcot Nicolas Cage
Forrás: InterCom middle on 3489 2362
Diana hercegnõ kínosnak érezte John Travoltát
Nem várt titok derült ki Diana hercegnõ és John Travolta kapcsolatáról.
- címkék:
- John Travolta
- Diana hercegnõ
- titok
- Címkefelhõ »