John McCain

címke rss

Cikázva fordítana az álláson McCain

Nagyvilág2008.11.03, 18:39

Az amerikai elnökválasztási kampány utolsó napján a republikánus jelölt, John McCain hét különböző államban is szól híveihez, míg a felmérések szerint a győzelemre esélyes demokrata Barack Obama beéri három gyűléssel. A demokraták azon dolgoznak, hogy egy támogatói szavazat se vesszen kárba, a republikánusok pedig a szocializmus eljövetelének fenyegetésével próbálnak felülkerekedni a versenyben, és közben szolgáltak néhány poénnal is.

Jót tesz Budapestnek az amerikai választás

Gazdaság2008.11.04, 15:14

Az amerikai elnökválasztás egyes vélemények szerint közvetlen hatással lehet a magyar tőzsdére, mások szerint viszont nem sok makrogazdasági változást okoz, hiszen hazánk legfőbb kereskedelmi partnerei európai országok. Az igazság valahol félúton van, az [origo] ezért utánanézett, hogy milyen kapcsolatok fűzik a magyar gazdasághoz a demokrata és a republikánus elnökjelöltet. Érdekes nexusokra bukkantunk mindkét oldalon, hiszen Barack Obama és John McCain környezetében is sokan vannak, akik magyar gazdasági vagy politikai kapcsolatokkal rendelkeznek.

Ágyba viszi a reggelit Obama a fiataloknak

Nagyvilág2008.11.04, 01:08

Már többször csalódtak az elnökjelöltek a szavazás helyett valami más elfoglaltságot találó fiatalokban, Barack Obama azonban most mindent megtesz azért, hogy elcsábítsa őket a szavazóhelyiségekbe Az [origo] tudósítója által felkeresett egyetemen például furgonnal szállítják voksolni a huszonéveseket, akiknek túlnyomó többsége a felmérések szerint a demokrata elnökjelöltet támogatja. A republikánus John McCain tisztában van a hátrányával, bár állítólag vannak bujkáló hívei.

McCain felvállalta, Obama véghezvitte - nyilatkozatok

Nagyvilág2008.11.05, 19:16

John McCain republikánus elnökjelölt azzal vígasztalta híveit a vesztes elnökválasztás után, hogy a kudarcról csak ő tehet, de a kampány így is élete legnagyobb élménye volt. Barack Obama nagy tettekről és nagy változásokról szónokolt. Olvassa el, ki mit mondott a választás éjszakáján!

McCain elismerte Obama győzelmét - percről percre

Nagyvilág2008.11.05, 12:04

Barack Obama beszédében megköszönte győzelmét szavazóinak, és kijelentette: "amit ma tettünk, megváltoztatja Amerikát". John McCain republikánus elnökjelölt elismerte vereségét, gratulált Barack Obamának, akit hívei sikoltozva ünnepelnek Chicagóban. George W. Bush elnök telefonon ugyancsak gratulált leendő utódának, Obama kenyai rokonai pedig a Fehér Házba készülnek. A demokraták állnak jobban a törvényhozásban is. Percről percre.

Obama mellett a közvélemény-kutatók nyertek

Nagyvilág2008.11.05, 17:54

Obama és a demokraták mellett a közvélemény-kutató cégek az amerikai elnökválasztás nagy nyertesei, akik megbízható méréseket tudtak szállítani. Utólag már az is látszik, hogy McCainnek esélye sem igen volt, mert Obama nemcsak a stabilan demokrata államokat hozta, de megnyert minden, a választás eredményét nagyban befolyásoló, ingadozó államot is. Az USA történetében még egyetlen elnökjelölt sem kapott annyi szavazatot, mint most Obama.

"A kudarc az enyém, nem a tiétek" - McCain gratulált Obamának

Nagyvilág2008.11.05, 16:47

"Ma este ők különösen büszkék lehetnek" - mondta az afroamerikaiakra John McCain republikánus elnökjelölt, amikor bejelentette, hogy gratulált demokrata ellenfelének. "A kudarc az enyém, nem a tiétek" - mondta McCain híveinek, majd összefogásra, és az új elnök támogatására, segítésére szólította fel őket.

Alig állt szóba egymással McCain és Palin

Nagyvilág2008.11.06, 19:33

A republikánus elnökjelölt, John McCain vereségében szerepet játszhatott az is, hogy másfél hónapja ellentétek feszültek az ő és alelnökjelöltje, Sarah Palin kampánycsapata között. Palin és McCain alig beszéltek egymással, a stábok nem fogadtak el egymástól tanácsokat. McCain stábját állítólag az is idegesítette, hogy Palin nem nagyon titkolta politikai ambícióit.

McCain védte a kudarcért okolt Sarah Palint

Archívum2008.11.12, 09:06

Védelmébe vette egy interjúban az amerikai elnökválasztáson vereséget szenvedett John McCain alelnökjelöltjét, Sarah Palint, mivel szerinte nem miatta maradt alul Barack Obamával szemben. Palint sok bírálat érte már a kampány alatt, egyesek pedig neki róják fel a republikánus jelölt kudarcát.

McCain meglátogatta Obamát Chicagóban

Archívum2008.11.17, 23:17

Először találkozott egymással a választások óta a két korábbi amerikai elnökjelölt: a válaszrtáson győztes Barack Obama és korábbi ellenfele, a republikánus John McCain. A két politikus arról beszélgetett egymással, hogyan tudnának összefogni az USA problémáinak megoldásában. Azt mondták, együtt fognak szembenézni "olyan kihívásokkal, mint a pénzügyi válság, a megújuló energiákra támaszkodó gazdaság kialakítása, és a nemzet biztonságának megőrzése".