jogutód

címke rss

Négyszázmilliós műkincsper kezdődött Budapesten

Harmincegy festmény kiadását kérik a magyar államtól egy Amerikába emigrált magyar házaspár jogutódjai. Az összesen négyszázmillió forint értékű festmény kiadását eddig négyszer utasították el a magyar hatóságok. Az illetékesek egy nemzetközi egyezmény, a felperesek egy egyéni szerződés alapján igénylik a képeket.

Értéktelenek az 1914-es fővárosi kötvények

Itthon2001.11.27, 17:46

Nem kell fizetnie sem a fővárosi önkormányzatnak, sem az államnak 1914-ben, a székesfőváros által kibocsátott kötvényekre - derült ki a Fővárosi Bíróság ma kihírdetett jogerős ítéletében. A bíróság az elévülés miatt már meg sem vizsgálta a kérdést, hogy a főváros jogutód-e.

Próbaper indul a tizenkét állami gazdaság ügyében

Gazdaság2003.02.06, 11:37

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet bírósághoz fordul az Orbán-kormány alatt privatizált 12 állami társaság ötven éves földbérleteinek ügyében - értesült a Népszabadság. Az első próbaper a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság jogutódja ellen indul. A társaságok ügyében október óta nyomozást folytat a rendőrség is.

A hatos útba építenék a mérgező anyagot

Itthon2003.12.16, 07:03

Jó alkalom kínálkozik arra, hogy ártalmatlanítsák a már nem működő Metallochemia gyár mérgező hulladékait: a szennyező anyagot a 6-os gyorsforgalmi út alapjába építenék be - írja a Magyar Hírlap. A tervet támogatja a gazdasági és a környezetvédelmi tárca is, a Pénzügyminisztérium viszont sokallja a költséget, állami forrás helyett a szennyezésért felelős vállalat jogutódjára terhelné a kárelhárítást.

Drágábbak, vagy unalmasabbak lesznek a tankönyvek

Itthon2004.04.02, 08:09

A szerzői jogi törvény május 1-én életbe lépő módosítása miatt jelentősen drágulhatnak a tankönyvek. A módosítás értelmében ugyanis minden szerzőnek, fordítónak és jogutódaiknak is jár a jogdíj - írja a Népszabadság. A kiadók szerint a másik lehetőség, hogy kevesebb vers, idézet kerül a tankönyvekbe, azaz áruk nem, csak minőségük változik jelentősen.

Pert nyert Orbán a fiatal szocialistákkal szemben

Itthon2004.12.20, 14:18

Hétfőn a Fővárosi Bíróság elmarasztalta a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták jogutódját, a FIB-et, mert a szervezet megsértett Orbán Viktor és a Fidesz névviseléshez fűződő személyiségi jogait.

Új szervezet őrködik az állami vagyon felett

Gazdaság2007.05.10, 07:32

Júliustól új szervezet felügyeli az állami vagyont. A neve Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lesz, amely ez év végétől jogutódja lesz az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.-nek, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak és a Nemzeti Földalapkezelőnek (NVK).

Beolvadtak a HTCC cégei az Invitelbe

Gazdaság2008.01.11, 16:08

A Hungarian Telephone and Cable Corporation (HTCC) cégcsoport vállalkozásai január elsejei hatállyal beolvadnak az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt.-be, amelynek hivatalos elnevezése az átalakulást követően Invitel Távközlési Zrt. lett.

Rögzítené a Fidesz, hogy az MSZP osztozik az MSZMP felelősségében

Itthon2011.11.18, 21:13

Jogszabályban mondaná ki a Fidesz, hogy az MSZMP jogutódjaként, például a "pártvezetést jellemző folytonosság okán" is az MSZP osztozik abban a felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető. A Fidesz az erről szóló törvény tervezetét szombaton nyújthatja be a parlamentnek.

Zámbó Jimmy fiai az X-Faktor miatt kaptak össze

Archívum2018.11.21, 17:14

Nem énekelhette el a Ricky and the Drunken Sailors az X-Faktorban Zámbó Jimmy egyik dalát a család engedélye híján. Pintér Tibor a Sztárban sztár című műsorban igen. Az elhunyt énekes két fia, Krisztián és Adrián a Facebookon kapott össze a téma kapcsán. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő