Jogriporter Alapítvány

címke rss
Kamerás alakulatot állít fel a Soros-hadsereg

Kamerás alakulatot állít fel a Soros-hadsereg

„Fájó ez az űr, ami itt van, hiszen rengeteg ügyünk lenne az ellenzékkel, csak néhány szelfibot maradt a padok között" – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn az Országgyűlésben, amikor a parlamenti rendbontásban élenjáró ellenzékiek kivonultak az ülésteremből. A Fidesz frakcióvezetője ezzel a mondatával vélhetőleg arra az új ellenzéki magatartásra célzott, amelyet decemberben ismerhetett meg az ország. Késő ősszel, a tél elején ugyanis eddig nem látott, kamerás képviselői különítmények lepték el az országot, hogy élőben közvetíthessék parlamenti rendbontásukat, majd a köztévé folyosóin is hasra vágják magukat.

Soros György milliárdjai a drogüzletben

Nagyvilág2018.10.01, 16:15

Az Egyesült Államok legnagyobb drogreformerének nevezte Soros Györgyöt a Forbes 2014 októberében, amikor kiderült, hogy minden előzetes becslésnél többet, mintegy 200 millió dollárt pumpált a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózatán és egyéb csatornákon keresztül a bevándorláspárti tőzsdespekuláns az Egyesült Államok drogliberalizációjáért küzdő szervezetekbe 1994 óta - írja a Tűzfalcsoport.

Előző
  • 1
Következő