jogállamiság

címke rss

A jogállamisági jelentés előszele: az EU Alapjogi Ügynökségének riportja

Európában háború dúl, a kontinensnek soha nem látott, mindenre kiterjedő energiaválsággal kell megküzdenie, de Brüsszel továbbra is a saját – elsősorban a migrációt és a szélsőséges politikai irányzatok elutasító – tagállamai ellen folytat ideológiai hadviselést. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének legfrissebb jelentése, amely többek között a Soros György által finanszírozott, magukat jogvédőként és civilként aposztrofáló NGO-k riportja alapján készült, számos valótlan állítást fogalmaz meg Magyarországgal szemben és hazánk működésével kapcsolatban. A dokumentum, vélelmezhetően a júliusban megjelenő, az Európai Bizottság által puublikálásra ...

Alapjogokért Központ: Gerinctelenül hátbatámadta Magyarországot Brüsszel

Gazdaság2022.04.28, 16:13

2022. április 27-én az Európai Bizottság jogállamisági eljárás megindításáról döntött Magyarországgal szemben. Ennek hátteréről és lehetséges eredményéről tartott tájékoztatót ma az Alapjogokért Központ "Szintet lép a hazánkkal szembeni politikai zsarolási folyamat" címmel, amelyen Kovács István, a Központ stratégiai igazgatója és Kovács Attila, a Központ projektvezetője ismertette értékelésüket.

Maffiamódszerek az Európai Unióban - videó

Itthon2022.02.20, 12:40

Befolyásolás, zsarolás és korrupciógyanú. Ez lenne a jogállamiságból, és demokráciából minket kioktató Európai Unió? - teszi fel a kérdést a Kontra a maffiamódszerekről készített videójában.

Az Európai Bizottság törvénysértően tartja vissza a Magyarországnak járó forrásokat

Itthon2022.01.23, 10:55

Az Európai Bizottság (EB) nyílt törvénysértést elkövetve, az idevonatkozó uniós szabályokkal ellentétes módon, politikai, ideológiai szempontot érvényesítve nem folyósítja a Magyarországnak járó helyreállítási forrásokat - mondta a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Az NGO-k szerepe a jogállamisági mechanizmusban

Itthon2021.12.28, 11:27

Brüsszel egyre nagyobb beleszólást engedne az NGO-knak a jogállamisági mechanizmus alakításába, ezáltal mind jelentősebb hatalmat adva a nem kormányzati szervezetek kezébe, akik így – meg nem választott aktorként – szignifikáns befolyással vennének részt a nemzeti politikai történések alakításában, Soros György akaratát érvényesítve. Az NGO-k döntéshozó szerepbe helyezése a népszuverenitás felszámolását jelenti. Ezzel kiiktatva azt a demokratikus alapelvet, miszerint minden hatalom forrása a nép, amely ezen hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja – derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb elemzéséből.

Szijjártó Péter: A magyar demokrácia érettségének és természetének megkérdőjelezése elfogadhatatlan - videó

Itthon2021.12.12, 12:44

Ha olyanok lennénk, amilyennek leírnak minket a liberális médiában, vagy ahogy európai uniós politikustársaink leírnak minket, akkor a magyar emberek kidobnának minket, mert ők sosem tolerálnának egy olyan kormányt, amilyennek minket bemutatnak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági-és külügyminiszter a a svéd állami tévének adott interjúban. Szijjártó leszögezte, hogy a Fidesz-KDNP megnyert három egymást követő választást, az emberek támogatják, amit csinálnak és ezt lehet szeretni és nem szeretni, mert ez politika, ugyanakkor a tevékenység demokratikus jellege nem kérdőjelezhető meg. A miniszter beszélt még az uniós források eloszttása ...

Szánthó Miklós: Mindenki egyenlő, de van, aki egyenlőbb

Nagyvilág2021.12.03, 19:49

Miközben az Európai Bizottság nem győzi csuklóztatni Magyarországot, mert szerintük a jogállamiság vagy a családpolitika terén megkérdőjelezi az uniós jog/értékek elsőbbségét, a németekkel szemben hasonló alapon miatt indított kötelezettségszegési eljárást lezárta - írja Facebook-oldalán Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

Varga Judit: A jogállamisági jelentésnek nincs jogalapja

Itthon2021.11.11, 16:52

A magyar kormány álláspontja szerint az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének nincs jogalapja – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter, miután megbeszélést folytatott Didier Reynders jogérvényesülésért felelős belga uniós biztossal csütörtökön, Budapesten.

Varga Judit: A magyar jogállamiság köszöni szépen, jól van!

Nagyvilág2021.11.03, 09:27

Kedden Genfben volt terítéken a magyar jogállamiság, ami a nemzetközi álhírkeltések ellenére köszöni szépen, jól van! - írja Varga Judit legújabb Facebook-bejegyzésében.

Lengyelország és Magyarország számíthat egymásra Brüsszel zsarolása kapcsán

Nagyvilág2021.10.19, 13:17

Brüsszel teljes gázra kapcsolt, azért zsarolják Magyarországot és Lengyelországot, mert más alapokon nyugszik értékrendünk, máshogy gondolkodunk a világról és Európáról. Szúrja a szemüket, hogy megvédjük és támogatjuk a családokat, hogy elutasítjuk a migrációt és birodalom helyett az erős nemzetek erős Európáját építjük - írja a miniszter Facebook-oldalán.

Varga Judit: Politikai boszorkányüldözés zajlik Magyarország ellen

Itthon2021.10.18, 20:58

Tárgyalást folytatott Varga Judit, Hans Dahlgren svéd Európa-ügyi miniszterrel Stockholmban. A tárgyaláson az igazságügyi miniszter kifejtette, hogy a hazánkról szóló nemzetközi híreket érdemes fenntartásokkal kezelni. A gyermekvédelmi törvény kapcsán pedig hozzátette, a gyermekek nevelése egyedül a szülő joga és ezt Brüsszelnek tiszteletben kell tartania - írja a miniszter a közösségi oldalán.

Sajtószabadságról papol a brüsszeli LIBE-bizottság, de nem engedtek tudósítani a pesti ülésükről

Itthon2021.10.03, 13:59

Magyarországon járt az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE), hivatalosan azért, hogy a jogállamisági normák érvényesüléséről tájékozódjanak. Természetesen nyilvánvaló az, hogy Magyarországgal szemben ideológiailag elfogult jelentés készül, afféle kétbalkezes boszorkányüldözésről van szó. A brüsszeli testület tagjai - két kivétellel - negatív értelemben nagyon elfogultak Magyarországgal szemben. Az elmúlt években ezért minden lehetséges módon támadták az országot migrációs, szuverenitási, LMBTQ-kérdésekben. (Nem véletlenül sokan egyszerűen LMBTQ-bizottságnak gúnyolják a LIBE-bizottságot.) A legújjabban ...

Varga Judit: A LIBE-bizottság delegációja azért jött Magyarországra, mert nem tetszik nekik a gyermekvédelmi törvény

Itthon2021.09.30, 10:07

Az Európai Parlament LIBE (Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi) bizottságának küldöttsége egy előre megírt ítélettel érkezett Magyarországra - mondta az igazságügyi miniszter csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az osztrák kancellár a magyarok és a lengyelek mellé állt a jogállamisági vitában

Nagyvilág2021.09.20, 10:29

Sebastian Kurz osztrák kancellár védelmébe vette Magyarországot és Lengyelországot az uniós jogállamisági vitában.

Varga Judit: Rossz hírünk van a minket támadók számára: soha nem adjuk fel!

Itthon2021.09.14, 14:39

Magyarország tovább küzd azért, hogy Európa visszatérjen a helyes pályára – többek között erről beszélt Varga Judit igazságügyi miniszter a spanyol El Correo de España lapnak adott interjúban. A közösségi oldalán közzétett bejegyzésben elmondta, hogy nagy örömére szolgál, hogy Szlovéniától Olaszországon keresztül Franciaországig, valamint Németországtól Lengyelországig, több helyen is közzétették.

Varga Judit: Nemzetstratégiai építkezés zajlik Magyarországon

Itthon2021.08.27, 17:07

A jogállamiságról lehet vitát folytatni, de az, hogy szankciókat kötünk hozzá, az teljesen elfogadhatatlan – minderről Varga Judit igazságügyi miniszter beszélt Schiffer Andrással folytatott vitáján a Tranzit fesztiválon Tihanyban.

Meghalt a baloldali vezetésű Svédország által védelmezett sztálinista lengyel vérbíró

Nagyvilág2021.07.31, 00:22

91 éves korában meghalt az Egyesült Államokban az európai elfogatóparancs alapján körözött lengyel sztálinista vérbíró, Stefan Michnik. A halálhírt féltestvére, Adam Michnik, a legnagyobb lengyel napilap, a baloldali Gazeta Wyborcza főszerkesztője közölte pénteken. A hírre reagált Szymon Szynkowski vel Sek lengyel külügyminiszter-helyettes a közösségi oldalán. A konzervatív politikus azt írta: „az, hogy a vérbíró büntetlen maradt, az igazságosság és a nemzetközi jog elveinek szégyenletes megtagadását jelenti". Utalva a kiadatási kérelem svédek általi elutasítására, a külügyminiszter-helyettes hozzátette: „erre az ügyre emlékeztetni ...

Sorosék elvonnák az uniós forrásokat Magyarországtól

Itthon2021.07.22, 13:38

A gyermekvédelmi törvény elfogadása óta továbbra is hangulatkeltés zajlik. A nyugat-európai politikusok, a fősodratú liberális hazai és külföldi média és a Soros-hálózat is teljes össztűz alá vették Magyarországot. Az szinte biztos, hogy magát a törvényt nem olvasták el, hiszen nem is az a lényeg számukra. Ami fontos, hogy meglátták a lehetőséget arra, hogy a 2022-es magyar országgyűlési választások előtt elzárják az uniós pénzcsapokat, abban bízva, hogy ezzel ártanak a kormánypártoknak – írja a Tűzfalcsoport legújabb cikkében.

Szijjártó Péter: Brüsszel folyamatos támadás alatt tartja Magyarországot

Itthon2021.07.22, 12:21

A magyar kormány folyamatos támadás alatt áll Brüsszelből, bármilyen döntést hoz, az európai intézmények megtalálják a módját, hogy nyomást gyakoroljanak - mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter a BBC HardTalk című műsorában csütörtökön. Szijjártó Péter  az adásban arról is beszélt, hogy a magyar kormány készen áll a vitára, a párbeszédre, de csupán előítéletek alapján teljesen értelmetlen vitatkozni, valamint kitért arra is, hogy a gyermekvédelmi népszavazás eredményét mindenkinek tiszteletben kell majd tartania. Az Egyesült Királyságban sugárzott adásban a külgazdasági és külügyminiszter arra a kérdésre, hogy Magyarországg ...

Hidvéghi Balázs: Soros-szervezetek mondták tollba Brüsszel jogállamisági jelentését – videó

Itthon2021.07.20, 16:50

Az Európai Bizottság idén is közzétette a szokásos jogállamisági jelentését, amelyben baloldali ideológiai alapon támadja Magyarországot, lényegében ugyanazokkal a vádpontokkal, amelyeket az elmúlt években megszokhattunk, tehát a sajtószabadság, a migráció, az LMBTQ-jogok, stb. Erre reagált Hidvéghi Balázs, a Fidesz egyik európai parlamenti képviselője.

Az Európai Bizottság nem veszi figyelembe az uniós polgárok álláspontját

Itthon2021.05.11, 18:13

Az Alapjogokért Központ legújabb kutatása arra a kérdésre keresi a választ, hogy az Európai Bizottság tevékenysége mennyire van összhangban az európaiak elvárásaival. A helyzet sajnos elkeserítő: a Bizottság olyan elvont, ideológiai töltetű kérdéseket helyez előtérbe, mint az úgynevezett jogállamiság vagy a gender, pedig a választók konkrét intézkedéseket várnának az EU-tól az életüket leginkább befolyásoló kérdésekben, mint a jelenleg is tartó pandémia, vagy például a migráció – hangzott el az Alapjogokért Központ „Érdekképviseletnek álcázott öncélú politika-alkotás” című sajtóeseményén.

Varga Judit szerint az Európai Bizottságot csak az egyazon tőről fakadó civil szervezetek véleménye érdekli

Itthon2021.04.21, 10:04

Varga Judit igazságügyi miniszter álszentnek nevezte az Európa-ügyi miniszterek keddi videókonferenciáján zajló jogállamisági vitát a Magyar Nemzetnek adott interjújában, és hangsúlyozta, hogy a vitának nem feladata, hogy árkot ásson a koronavírussal harcoló tagállamok közé. "Most a szövetségépítésnek van itt az ideje, hogy együttes erővel magunk mögött tudhassuk a koronavírust"- fogalmazott Varga Judit a lap szerdai számában megjelenő cikkben.

Varga Judit: A jogállamiság fogalma önkényes politikai eszköz

Itthon2021.03.13, 13:41

A baloldal által bálvánnyá tett jogállamiság fogalma önkényes politikai eszköz, amellyel elkerülik az érdemi vitát, és az ellenfél érveit meg sem hallgatják - hívta fel rá a figyelmet az igazságügyi miniszter a Magyar Nemzet szombati számában megjelent írásában.

Magyarország és Lengyelország keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához

Itthon2021.03.11, 15:50

Magyarország és Lengyelország keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános, a jogállamisági feltételrendszerről szóló, az Európai Parlament és a Tanács által elfogadott rendelettel összefüggésben - tájékoztatott a luxemburgi székhelyű uniós bíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében csütörtökön.

A nemzeti jogrendszer ismerete nélkül lehetetlen jogállamisági vitákat folytatni

Itthon2021.03.07, 16:59

A nemzeti jogrendszer és a jogi kultúra alapos ismerete nélkül lehetetlen jogállamisági vitákat folytatni - írta Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán vasárnap annak kapcsán, hogy egy francia magazin alapítójával beszélgetett.

A baloldali politikusoknak a jogállamiság csak egy politikai szlogen

Itthon2021.02.24, 14:27

Ez az írás nem azért született, hogy azon lamentáljunk, mi fog majd történni, ha az új, immáron a fasizmust is magába olvasztó baloldal kormányra kerülne. Nem. Bár iszonyatosan komoly harc lesz (már van) a választásokig, ilyen pesszimista és korai kárörömre („na, már érzik a vesztüket!") okot adó értekezésekre valóban nincs szükség - kezdi írását a Magyar Nemzetben Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

Az EU demokráciavédelmi programjával beavatkozhat a választásokba is

Itthon2021.01.21, 13:19

Az Európai Uniónak és tagállamainak 2021-ben is számos politikai és gazdasági kihívással kell majd szembenézniük. Az Alapjogokért Központ összegezte, hogy mire lehet számítani idén, melyek lesznek a legfontosabb kérdések.

Brüsszel nem tudja pénzzel zsarolni Magyarországot, nem tudnak bevetni egy új fegyvert ellenünk

Itthon2020.12.11, 10:13

Ahogy arról az Origo elsőként a hazai médiában beszámolt, Magyarország (és Lengyelország) óriási diadalt aratott az uniós költségvetéssel kapcsolatos vitában. Az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét betöltő német kancellár, Angela Merkel elfogadta Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök feltételeit, ezzel elhárul a lehetősége annak, hogy homályos politikai, ideológiai feltételek alapján – különösen a migrációval és a genderkérdésekkel kapcsolatban –, az EU-s alapszerződésekkel ellentétes módon nekünk járó pénzeket vonjanak el. Fontos kiemelni, hogy kulcsfontosságú csatákat nyertünk meg, ugyanakkorr ...

Alapjogokért Központ: Mi győztünk, ők vesztettek

Nagyvilág2020.12.09, 17:52

Mi győztünk, ők vesztettek  - írja közösségi oldalán az Alapjogokért Központ a magyar-lengyel-német megállapodás híréről. A bejegyzés szerint a feltételrendszer "kontrollja kikerül az eurokrata háttérvilág, így legfőképp a Bizottság kezéből".

Orbán Viktor: Jó esélyünk van a győzelemre az EU-s költségvetési vitában

Nagyvilág2020.12.09, 10:37

Magyarországnak és Lengyelországnak jó esélye van a győzelemre az európai uniós költségvetési vitában, a közösségi források kifizetéséhez fűzött jogállamisági feltételrendszer ügyében, ha a következő napokban jó irányba haladnak tovább a dolgok - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedd este Varsóban, miután lengyel kollégájával tárgyalt.

Az uniós források ügyében Varsó kiáll a lengyel-magyar álláspont mellett

Nagyvilág2020.12.04, 12:27

Varsó teljes egészében kiáll az uniós források kifizetésének feltételrendszerére vonatkozó lengyel-magyar álláspont mellett - hangsúlyozta pénteken Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.

A jogállamisági mechanizmus egy jogi abszurditás

Itthon2020.12.02, 09:55

Hiszünk a jogállamiságban, de ez nem változtat azon a tényen, hogy az európai uniós jogállamisági mechanizmus jelenlegi formájában egy jogi abszurditás - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Le Point című francia hetilapnak adott, szerdán megjelent interjújában.

Az unió intézményrendszere megérett a reformációra, mert elszakadt a hirdetett elvektől Kövér László szerint

Itthon2020.11.28, 14:09

Lelki szemeimmel látom magam előtt Apró Antalt, amint a kis Klárikát a térdén ültetve magyarázza neki, hogy a gaz, ötvenhatot leverő kommunistákat előbb-utóbb hogyan kell elzavarni, és kivívni a nemzet függetlenségét – mondta a Magyar Hírlapnak adott exkluzív interjújában Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Felelőtlenség Brüsszel részéről, hogy ideológiai vitákkal húzza az időt

Nagyvilág2020.11.27, 17:50

Felelőtlen magatartás Brüsszel részéről, hogy nem a problémák mielőbbi megoldására koncentrál, hanem ideológiai vitákkal húzza az időt - mondta Varga Judit Portugália európai uniós ügyekért felelős vezetőjével folytatott megbeszélésén.

Olaszországnak nem Magyarország, hanem az EU okoz kárt

Nagyvilág2020.11.25, 11:57

Az Olaszország által sürgetett európai gazdasági támogatásokat nem Magyarország vétója, hanem a jogállamiságot "politikai ostorként" használó Európai Unió bénítja meg Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár szerint, akivel a Libero című olasz napilap közölt interjút szerdán.

Demeter Szilárd: Jogállamiság-próba

Itthon2020.11.18, 15:41

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője egy egyszerű jogállamisági definíciót állított fel. 

Az Európai Parlament március óta jogszerűtlenül működik

Itthon2020.11.12, 16:18

A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője, Szájer József a Magyar Nemzetben írt véleménycikkében fejtette ki álláspontját a Brüsszel által gyakorolt, immár szokássá vált kettős mércéről.

Kovács Zoltán: A jogállamiság élharcosai nem az európai értékeket védik

Itthon2020.10.22, 13:56

A jogállamiság élharcosai nem az európai értékeket védik, hanem politikai megfontolások vezérlik őket - írta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár az európai uniós ügyekkel foglalkozó Euractiv internetes portálon csütörtökön megjelent véleménycikkében, amellyel egy korábban közölt írásra válaszolt.

Hallgatnak a máskor a jogállamiságért aggódó brüsszeli politikusok a rasszista botrányról

Nagyvilág2020.10.15, 12:41

Brüsszel nem hajlandó elítélni a rasszista, antiszemita baloldali politikust. Az MSZP elnökhelyettese beismerte, hogy politikai nyereséget remélve rájátszottak a rasszizmusra. A V4NA nemzetközi hírügynökség erről kérdezte a brüsszeli vezetőket, akik hallgatnak az ügyben.

Uniós források jogállamisághoz kötése: így gyakorolnának politikai nyomást az NGO-k Brüsszelre

Itthon2020.10.13, 13:19

Az elmúlt hónapokban készült egy uniós döntéshozatali javaslatokat is magába foglaló tanulmány (A comprehensive plan to innovate democracy in Europe), amelyet a nonprofit szervezetek – vállaltan politikai érdekű szerveződések – hálózataként működő European Partnership for Democracy (EPD) készített a civil szféra európai helyzetéről, az Európai Bizottság megbízásából, összesen 48 szervezet együttműködésével - írja a Századvég Alapítvány elemzése.

Varga Judit: Donáth Anna mondatai a korábbi részleteknél is súlyosabb ellenzéki hazugságról rántják le a leplet

Itthon2020.10.12, 13:55

Donáth Anna momentumos európai parlamenti (EP-) képviselő újabb kiszivárgott mondatai talán még a korábbi részleteknél is súlyosabb ellenzéki hazugságokról rántják le a leplet - írta az igazságügyi miniszter hivatalos Facebook-oldalán hétfőn.

Varga Judit: Az Európai Bizottság jogállamisági jelentése sok szempontból téves

Itthon2020.10.08, 12:03

Az Európai Bizottság múlt héten közzétett első jogállamisági jelentése sok szempontból téves, nem szolgálhat a jogállamisággal kapcsolatos további viták alapjául - foglalt állást Varga Judit igazságügyi miniszter az EUObserver című brüsszeli hírportálon csütörtökön megjelent írásában.

Varga Judit: Nincs hatásköre az Európai Bizottságnak jogállamiságról szóló elemzések készítésére

Itthon2020.10.05, 10:03

Nincs hatásköre az Európai Bizottságnak (EB) arra, hogy jogállamiságról szóló összehasonlító elemzéseket készítsen és azok alapján következményeket szabjon ki a tagállamokra - közölte az igazságügyi miniszter hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Varga Judit: Az EB jogállamisági jelentése kézikönyv a kettős mérce alkalmazásához

Itthon2020.10.02, 17:05

Az Európai Bizottság szerint jogállamisági jelentése egységes és objektív szempontok alapján értékeli valamennyi tagállamot. Varga Judit igazságügyi miniszter szerint ez nem igaz. Azt írja, hogy a jelentés inkább kézikönyv a kettős mérce alkalmazásához. Kezdők és haladók egyaránt számos ötletet meríthetnek belőle. Varga Judit összegyűjtött egy csokorral ezekből a technikákból a jogállamiság legnagyobb „barátait" (BENELUX és északi államok) bemutató jelentések áttanulmányozása után, melyet közösségi oldalán osztott meg. 

Orbán Viktor: Ha a jogállamisági viták akadályozzák a pénzügyi alap működését, lehetőség van kormányközi megoldásra

Itthon2020.10.01, 11:12

Ha a jogállamisági és költségvetési kérdések összekötéséről szóló vita akadályozza a koronavírus-járvány miatt szükséges pénzügyi alap működésének elindulását, lehetőség van kormányközi megállapodásra, az EU intézményein kívül - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, mielőtt elindult az európai uniós csúcstalálkozóra, Brüsszelbe.

Ki akarja éheztetni Magyarországot és Lengyelországot az Európai Parlament baloldali alelnöke

Nagyvilág2020.10.01, 10:42

Az európai uniós (EU) pénzügyi támogatások hatékony eszközt jelentenek a jogállami elvek tiszteletének biztosítására, ezért "ki kell éheztetni pénzügyileg" az olyan tagállamokat, mint Lengyelország és Magyarország - mondta Katarina Barley, az Európai Parlament egyik alelnöke szerdán a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak.

Magyar-lengyel közös nyilatkozat: elfogadhatatlan a jelentés

Itthon2020.10.01, 10:36

A lengyel és magyar Igazságügyi Minisztérium közös nyilatkozatban reagált az Európai Bizottság 2020-as jogállamisági jelentésére - közölte az Igazságügyi Minisztérium szerdán az MTI-vel.

Orbán Viktor: A jogállamiságról szóló vita a "fukarok" titkos fegyvere

Itthon2020.09.26, 13:34

A jogállamiságról szóló vita a "fukarok" titkos fegyvere, amivel szeretnék megakadályozni a koronavírus-járvány elleni pénzalap (Next Generation Fund) létrehozását - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Reuters hírügynökségnek adott interjúban. A kijelentést Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár idézte szombaton közzétett Twitter-üzenetében.

A radikális baloldal megtorlásra készül - lehetséges forgatókönyv a gyurcsányi elszámoltatásra

Itthon2020.09.25, 16:27

A baloldal az elmúlt években a jogállamiság fogalmát politikai fegyverként használja. Ha újra lenne hatalmuk, szinte biztosan visszaélnének vele, és leszámolássorozatot indítanának el. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértőjének írása az Origónak.

Veszélyben a jogállam!

Itthon2020.09.25, 11:58

Különös módon az Európai Unió illetékes intézményeinél és a világsajtóban senki nem kapta fel a fejét a szinte már bolsevista hangulatot idéző gyurcsányista elszólásokra. Pedig veszélyben a jogállam.

Előző
  • 1
  • 2
Következő