Jobbik

címke rss

A háború folytatódik, ezúttal Pécsett: az LMP önálló listát állít, összeesett az összefogás

Itthon2019.07.03, 12:18

Nincs új a nap alatt: Budapest egyes kerületeit, és bizonyos vidéki nagyvárosokat követően, Pécset is elérte az ellenzéki káosz. A napokban a helyi ellenzék egy része bejelentette, hogy a rendkívül megosztó Péterffy Attilát indítják polgármesterjelöltként ősszel. Az LMP kedden keményhangú közleményben kifogásolta, hogy a baloldal szétverte a korábban létrejött ellenzéki együttműködést. Nem tehettünk mást, mint hogy saját jelölteket és önálló listát állítsunk - tették hozzá. Ezzel hivatalossá vált: újabb településen hiúsult meg a kormányellenes erők összefogása. 

Bangóné újabb botránya: kirobbantotta az ellenzéki belháborút

Itthon2019.07.03, 11:47

Feje tetejére állt az ellenzék Csepelen: miután a napokban a helyi MSZP nevében Bangóné Borbély Ildikó kétszer is közleményben kritizálta a Momentum, a Jobbik és az LMP hozzáállását a helyi szintű együttműködéshez, az ellenzéki hármas politikusai kemény hangvételű, nyílt levélben vágtak vissza. Mint kiderült, komoly fenntartásaik vannak azzal kapcsolatban, hogy a szocialisták egy váratlan polgármesterjelölt-cserével próbálják érvényesíteni az áprilisban rögzített jelölési jogukat, és a jelek szerint nem akarják elfogadni az új aspiránst. A momentumos Dukán Ferenc András által jegyzett közleményből az is kiderült, hogy az egyéni körzzetekben ...

Alig lett vége a roncsderbinek, kitört az újabb ellenzéki háború

Itthon2019.07.01, 16:28

Alig ért véget az ellenzéki az előválasztásnak nevezett ellenzéki roncsderbi, Csepelen megint egymásnak esett az MSZP és a DK; a Ferencvárosban a Momentum és a Párbeszéd is polgármester-jelöltet állítana, valamint az LMP észlelve, hogy előnytelen megállapodást kínáltak neki, egy újabb listával állt elő. A csatározások azonban nemcsak a fővárosi kerületeket érintik, hanem Egerben is kitört az ellenzéki belháború. 

Az állítólagos pénzügyi nehézségei ellenére teletömte megbízással a Jobbik az Iránytű Intézetet

Itthon2019.06.28, 12:54

Bár a Jobbik telesírta az ellenzéki sajtót az anyagi nehézségeivel, és ezzel is magyarázták a katasztrófális eredményüket az EP-választáson, mégis jutott arra pénzük, hogy az elmúlt fél évben 130 millió forintot adjanak a párthoz közel álló kutatóintézet, a Forrai Richárd tulajdonában lévő Iránytű Intézet részére. Legutóbb közel 30 millió forintos megbízást adott az Iránytű Intézetnek a frakció a magyarországi kormányzati döntéshozatal-elméletek, -modellek, a rendszerváltás óta eltelt időszak elemzése, az optimális kormányzati struktúra felvázolására. Írja a Magyar Nemzet.

Szétrobbant a debreceni ellenzék: a Momentum, a Jobbik és az LMP kigolyózta a DK-t

Itthon2019.06.27, 13:21

Minden eddiginél jobban úrra lett a káosz a debreceni ellenzéken. Az eddig is tudható volt, hogy közel sem teljes az összhang a kormányellenes erők helyi politikusai között, azonban miután szerdán a Momentum, a Jobbik és az LMP képviselői bejelentették, hogy a DK-t és az MSZP-t kihagyva összefognak az őszi önkormányzati választásra, ez teljes bizonyosságot nyert. Mint kiderült, az ellenzéki hármas csak nagyon szigorú feltételekkel engedné be az összefogásba Gyurcsányékat. Ennek azonban nullához közelít az esélye, hiszen Varga Zoltán, a DK debreceni képviselője minden eddiginél keményebb hangvételű posztban, ellenfeleit nácizva kommeentálta ...

A DK és a Momentum konfliktusa miatt összezuhant az ellenzéki összefogás Debrecenben

Itthon2019.06.23, 15:19

Atomjaira hullott az ellenzék Debrecenben, nem lesz teljes körű együttműködés közöttük az októberi önkormányzati választáson. A konfliktus kiindulópontja, hogy a májusi európai parlamenti választáson megerősödött Demokratikus Koalíció (DK) és Momentum pozícióharcba kezdett a városban, aminek következtében két blokkra szakadtak a kormányellenes erők. Varga Zoltán, a DK debreceni önkormányzati képviselője pártütéssel vádolja a helyi Momentumot, akik viszont úgy látják, a DK csak a saját hasznát maximalizálja. A Jobbik és az LMP is felállt a tárgyalóasztaltól.

Példátlan rekordot állított fel a Fidesz

Itthon2019.06.20, 17:13

13 évvel ezelőtt látott napvilágot utoljára olyan közvélemény-kutatás Magyarországon, amiben a Fidesz-KDNP szövetség csupán a második helyen állt. 2006 júniusában vették át a vezetést a mostani kormánypártok az MSZP-től, és azóta sem tudta egyetlen ellenzéki párt sem letaszítani az első helyről a Fidesz-KDNP-t, sőt, megszorítani sem.

Továbbra sem tisztázta riói útját a jobbikos Szilágyi György

Itthon2019.06.18, 17:29

Az Országgyűlésben csúnyán lebukott a jobbikos Szilágyi György azzal, hogy az Országgyűlés Hivatalára próbálta kenni 2016-os többmilliós riói utazását. A politikus egyébként máig nem tisztázta, hogy miből tellett a többmilliós luxusútra, a vagyonnyilatkozatában erről egy szó sincsen, ráadásul Szilágyinak ingatlana sincsen. 

Hazudott a jobbikos Szilágyi György a parlamentben

Itthon2019.06.17, 18:04

Óriásit hazudott a jobbikos Szilágyi György az azonnali kérdések órájában a parlamentben. A politikus azt állította, hogy az Országgyűlés fizette neki a riói nyári olimpián való részvételt. A valóság ezzel szemben az, hogy az utat a Budapest 2024 kft. fizette a politikus számára. 

Korábban zsidó bűnözőkről beszélt, most a Jobbik frakcióvezetője lett Jakab Péter

Itthon2019.06.17, 12:35

Jakab Pétert választotta vezetőjévé a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja - tájékoztatta közleményében a párt frakciója az MTI-t. Ezzel a borsodi politikus karrierje csúcsára érkezett: korábban zsidó bűnözőkről beszélt, most a legnagyobb ellenzéki párt frakcióját vezetheti. Jakab a zsidólistázó, holokauszton, és annak áldozatain viccelődő Gyöngyösi Mártont váltotta a tisztségben, a jelek szerint a kiábrándító európai parlamenti választási szereplést követően minden maradt a régiben a Jobbikban.