Jobbik

címke rss

Újabb ismert baloldali értelmiségi bírálja az antiszemita Bíró Lászlót indító baloldali pártokat

Itthon2020.10.07, 17:15

Kőbányai János író, a Múlt és Jövő zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője az Indexen megjelent véleménycikkében bírálta a baloldalt, amiért az antiszemita Bíró Lászlót támogatja a vasárnapi, borsodi időközi választáson. Véleménye szerint a baloldal jelöltje úgy tudna hihetően bocsánatot kérni a zsidóságtól, ha kiszállna minden "közfunkciójából". Publicisztikáját korábban megküldte a hvg-nek, az Élet és Irodalomnak, a Népszavának, az új Indexnek és a Heti Válasz Online-nak is, azonban ilyen-olyan kifogással az összes baloldali portál elutasította írásának megjelentetését. 

A baloldal szerencsi jelöltje a saját dolgozóit sem fizette ki, hogyan védené meg a munkahelyeket?

Itthon2020.10.05, 09:20

A koronavírus-világjárvány alatt felértékelődött a munkahelyek védelmének fontossága. A közelgő borsodi időközi választás többek között ezért is lesz különleges és fontos: annak kimenetelében meghatározó tényező lesz, hogy mit gondol a munkahelyek védelméről egy képviselő, aki most jut be a parlamentbe. Mint ismert, Bíró László, a baloldal borsodi jelöltje korábban botrányt okozott, amikor kiderült, cégvezetőként nem fizette ki dolgozóit, sőt, két alkalommal lelövéssel fenyegette meg őket, mert jogos bérüket kérték. Ezek után felmerül a kérdés: hogyan tudja megvédeni a munkahelyeket az a politikus, aki a saját dolgozóit sem fizette ...

Milyen is a Soros-féle kolbász?

Itthon2020.10.02, 13:58

"A Jobbik a báránybőrbe bújt farkas"; "nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc mi az istent keres még a politikában"; "Gyurcsány inkább akadálya egy közös listának, mint a melegházasság" - nem is olyan régen még röpködtek az ilyen stílusú nyilatkozatok a Demokratikus Koalíció (DK), a Momentum és a Jobbik politikusaitól. A külső erők, egész pontosan a Soros-hálózat munkájának eredményeképpen az ideológiailag egymástól tisztes távolságban lévő pártok feladták identitásukat, és teljes mértékben összeálltak. Az Origo bemutatja, honnan indultak, és hová jutottak a baloldali pártok a hatalom megszerzése érdekében. Mutatjuk a legnagyobb ellentmondásokat.

Kiderült, hogy már Bíró László vezetése mellett is végrehajtás alatt állt az antiszemita politikus vállalkozása

Itthon2020.09.30, 18:08

A Hír TV információi alapján a "judapestező" ellenzéki képviselőjelölt, Bíró László Hegyalja Mix nevű szövetkezetének felszámolását már 2016 februárjában elrendelte a NAV. A szövetkezet akkor még a jobbikos politikus vezetése alatt állt, amit az érintett tagadott, de a televízió birtokába került NAV-dokumentumok bizonyítják, hogy Bíró László hazudott.

Kovács László: Az MSZP nem támogathatja a judapestező Bíró László indulását

Itthon2020.09.28, 09:06

Az Origónak nyilatkozva Kovács László korábbi MSZP-elnök leszögezte, pártjának nem lenne szabad támogatnia a baloldal antiszemita megnyilvánulásairól ismertté vált borsodi jelöltjét. A szocialisták egykori befolyásos politikusa ezt azzal indokolta, hogy Bíró László személye elfogadhatatlan, és az egész ügy árt pártja megítélésének. Újabb baloldali véleményformáló fogalmazott meg rendkívül súlyos bírálatot a baloldal elvtelen politikájával szemben. 

Újabb eset derült ki, amikor lelövéssel fenyegette alkalmazottait a baloldali antiszemita jelölt

Itthon2020.09.24, 15:29

Nyilvánosság elé álltak azok a varrónők, akiket Bíró László fizetés helyett megfenyegetett. Az alkalmazottak elmondták, hogy telefonon közösen felhívták a baloldal országgyűlési képviselőjelöltjét, aki azt mondta: ha még egyszer megkeresik, lelövi őket. Korábban arról beszéltek egykori dolgozók, hogy Bíró egyszer személyesen, a varroda közepére állva is megfenyegette őket - tehát legalább két alkalomról tudunk már, amikor az antiszemita baloldali jelölt lelövéssel fenyegetőzött. Bíró egyébként strómanoknak játszotta át egyik cégét, hogy ne kelljen kifizetni a dolgozókat. Az ellenzék jelöltjének egykori vállalkozását omladozó, romos ...

Vona Gábor keresztfia Gyurcsány miatt támadja a Jobbik elnökét

Itthon2020.09.23, 23:46

Szotyori-Lázár Zoltán keményen üzent Jakab Péternek, amiért beolvasztotta a Jobbikot a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali blokkba. A párt szolnoki elnöke, Vona Gábor volt pártelnök keresztfia úgy látja, ez több szempontból sem szerencsés.

Gerő András az Origónak: A baloldalnak fel kellene mondania a Jobbikkal való együttműködést

Itthon2020.09.22, 16:38

"Ez már sok, ezt már nem kellene vállalni" - mondta az Origónak Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, aki szerint a baloldalnak addig kellene felmondania a rasszista Jobbikkal való együttműködést, amíg nem késő. A történész úgy látja, hosszú távon egyértelműen káros a baloldali pártoknak ez a szövetség, hiszen ezzel könnyen elveszthetik identitásukat. Ugyanakkor az együttműködés megszakítására szerinte nem fog sor kerülni, mivel ezeket a pártokat nem az elvek, hanem a kormány iránti gyűlölet köti össze.

Álorvosok és vírustagadók veszélyes összeesküvés-elméleteket terjesztenek a koronavírusról

Itthon2020.09.17, 16:19

Nagyon sokat ártanak a járvány elleni védekezésnek a vírustagadók az összeesküvés-elméleteikkel. A Népegészségügyi Központ (NNK) már figyelmeztetést is adott ki arról, hogy a védőoltások elutasítása, a koronavírus-járvány tagadása mennyire veszélyes. De baloldali politikusok is vannak, akik nem veszik komolyan a kialakult helyzetet. Volt, aki "relatíve ártalmatlannak" nevezte a járványt, más "felesleges hülyeségnek" tartotta a kormány járványügyi intézkedéseit.

Hét év fegyházat kaphat a jobbikos KGBéla

Itthon2020.09.16, 19:40

Hét év körüli letöltendő fegyházbüntetést kért kémkedés és más bűncselekmények miatt Kovács Béla volt jobbikos politikusra az ügyészség vádbeszédében a Budapest Környéki Törvényszéken szerdán. A vád szerint Kovács Béla 2012 és 2014 között orosz hírszerzőknek adott át információkat többek között energetikai ügyekről, EP-választásokról, a magyarországi belpolitikai helyzetről és a paksi atomerőmű bővítéséről.

A baloldal antiszemita jelöltje egy éve még gúnyolódott Kunhalmi Ágnesen, most már fotózkodik vele

Itthon2020.09.16, 09:59

A magyar zsidó embereket "tetűcsúszdásoknak" nevező Bíró László egy évvel ezelőtt még gúnyolódott azon a Kunhalmi Ágnesen, aki a napokban a (jobbikosokon kívüli) baloldali politikusok közül elsőként segített kampányában. "Antropológiai érdeklődéssel" figyeljük a baloldal vergődését és ezt az izzadságszagú összeborulást" - kommentálta a történteket Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője. 

Nyíltan kiállt a baloldal antiszemita jelöltje mellett az MSZP egyik vezető politikusa

Itthon2020.09.14, 20:38

Videóüzenetben támogatta a minősíthetetlen antiszemita megnyilvánulásairól ismert baloldali jelölt, Bíró László kampányát Kunhalmi Ágnes, az MSZP parlamenti képviselője, a párt választmányának elnöke. A vasárnap közzétett felvételen a szocialista politikus büszkén a "mi jelöltünknek" nevezte a jobbikos politikust. Azt a Bíró Lászlót, aki a baloldali pártok borsodi jelöltje, és korábban "Judapestnek" nevezte Budapestet, és "tetűcsúszdások" kifejezéssel utalt a magyar zsidó emberekre. A baloldal eddig hallgatott a szégyenletes jelöltről, most viszont már nyíltan kiállnak a neonáci politikus mellett. 

Felháborította az izraeli képviselőt, hogy a magyar baloldal antiszemita jelöltet indít a választáson

Nagyvilág2020.09.13, 17:45

Lesújtó véleményt fogalmazott meg Osnat Mark, az izraeli Likud parlamenti képviselője a baloldal tiszaújvárosi-szerencsi jelöltjéről és a magyar baloldalról vasárnapi posztjában. Mint ismert, a jobbikos Bíró László korábban "Judapestnek" nevezte Budapestet és "tetűcsúszdások" kifejezéssel illette a magyar zsidó embereket.

Megbukott a baloldali koalíció Jászberényben

Itthon2020.09.07, 18:21

A PestiSrácok.hu hétfői írása szerint megbukott a baloldali összefogás Jászberényben, a jobbikos polgármester, Budai Lóránt feloszlatná a testületet.

Lelövéssel fenyegette meg korábbi alkalmazottait a jobbikos Bíró László

Itthon2020.09.04, 17:26

A béreket sem fizette ki mindig a baloldal által támogatott rasszista, antiszemita jelölt.

Hallgatnak a Jobbik támogatásáról az LMBTQ-szervezetek

Itthon2020.09.04, 11:28

A Jobbik elnöke másfél hete jelentette be, hogy pártja képviselné a homoszexuális embereket is. A hasonló nyilatkozatok eddig nagy közfigyelmet kaptak, azonban a balliberális média nem foglalkozott Jakab Péter mondatával, az LMBTQ-szervezetek pedig jobbára hallgattak. Lapunknak egyedül a Labrisz Leszbikus Egyesület mondott véleményt a témával kapcsolatban, amely közölte: többet szeretnének hallani arról, hogy a Jobbik milyen konkrét támogatást kíván nyújtani az LMBTQ-választópolgároknak.

Újabb botrány tört ki a Jobbikban, akinek antiszemita jelöltjét továbbra is támogatja a baloldal

Itthon2020.09.02, 12:16

Kizárták a Jobbik kaposvári választókerületi elnökét a pártból, mert kritizálni merte Jakab Péter pártelnököt. A súlyos belső válsággal küzdő párt legutóbb arra sem volt képes, hogy jelöltet állítson a borsodi időközi országgyűlési választáson egy adminisztratív hiba miatt. Mindezek ellenére a Jobbik "judapestező", antiszemita jelöltjét a többi baloldali párt támogatja. 

Leleplezték magukat a magyarországi baloldali pártok: közösen jelölték az antiszemita Bíró Lászlót

Itthon2020.08.30, 16:11

Ahogy arról az Origo már beszámolt, a baloldali pártok a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson a rasszista, antiszemita Bíró Lászlót indítják közös jelöltjükként. Mivel a Jobbik a belső háborúja miatt nem tudta jelölni Bírót (eddig nem voltak képesek bejegyeztetni a bíróságon a párt új vezetőit), ezért Bíró csak a többi baloldali párt jelölésével indulhat el. Ők pedig készségesen meg is tették ezt: nyíltan az antiszemita jelölt mögé álltak. Az Origo eljuttatta kérdéseit a szociáldemokrata Michael Roth német külügyi államtitkárhoz arról, hogy mi a véleménye az antiszemita politikus jelöléséről, és arról, hogy az SPD-vel egy eurrópai ...

Teljes a káosz a Jobbikban: Jakabék szétverték a pártot, most már működtetni sem tudják

Itthon2020.08.25, 18:14

Megdöbbentő fejetlenség és dilettantizmus uralkodott el a Jobbikban, miután Jakab Pétert választották elnökké. A párt előző vezetésének mandátuma májusban már megszűnt, ennek ellenére mind a mai napig nem voltak képesek bejegyeztetni az új elnököt és elnökhelyettest. Hiába volt Gyöngyösi Márton korábban is elnökhelyettes, az a mandátuma már nem érvényes, így képviselői jogosultsága is megszűnt a civil szervezetek bírósági nyilvántartása alapján 2020. május 12-én - mondta Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a  Száazdvég jogi szakértője az Origónak. 

NVB: Nem lehet a Jobbik jelöltje a tiszaújvárosi baloldali jelölt, csak a többi baloldali párté

Itthon2020.08.24, 17:34

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint jogszabálysértően vette nyilvántartásba jelölőszervezetként a tiszaújvárosi választási bizottság a Jobbikot, a szervezet nyilvántartásba vételi kérelmét ugyanis olyan törvényes képviselő nyújtotta be, akinek a képviseleti joga jelenleg nem hatályos. Ez azt jelenti, hogy a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson a baloldali pártok közös jelöltje, az antiszemita jobbikos Bíró László neve mellett - ha összegyűjti a szükséges számú támogató aláírást - nem lehet ott a Jobbik neve, csak az őt jelölő többi baloldali párté.

Jobbikos belháború miatt nem vették Jakab Péter pártelnökségét nyilvántartásba

Itthon2020.08.24, 14:16

A Mandiner informátorai szerint a Jobbik korábbi, Sneider Tamás-féle vezetésének akciózgatása miatt nem vette a bíróság július elején nyilvántartásba Jakab Péter mostani, gyurcsányista pártelnököt. Jogi értelemben tehát a Jobbiknak nincs elnöke. A belháború másik következménye, hogy a Jobbik valószínűleg nem tudja az antiszemita és rasszista Bíró Lászlót a saját jelöltjeként indítani az októberi, borsodi időközi választáson.

Tovább tart a káosz a Jobbikban: lehet, hogy jelöltet sem tudnak állítani az időközi választáson

Itthon2020.08.21, 17:01

Elképzelhető, hogy a Jobbik nem állíthat jelöltet a tiszaújvárosi időközi országgyűlési választáson, mivel a pártban továbbra sem jegyezték be Jakab Pétert elnöknek – tudta meg az Origo. A helyi választási bizottsághoz, úgy tudjuk, beadvány is érkezett az ügyben. Jól mutatja a Jobbikban uralkodó káoszt, hogy Jakabot hónapok óta nem sikerült bejegyeztetni elnöknek. A körzetben a Jobbik egy antiszemita politikusa a baloldali ellenzék közös jelöltje.

A Gyurcsány-közeli Jakab Péter terrorja miatt megroppant a Jobbik Békés megyében

Itthon2020.08.18, 12:18

A Békés megyei Jobbik két meghatározó, hírhedt arca hagyta ott a pártot Jakab Péter pártelnök baloldali politikája miatt. További távozókra is lehet számítani - értesült az Origo. Korábban a párt egyik legfontosabb bázisa volt a Kelet-magyarországi régió, ma már menekülnek innen a vezetők: László Attila, a Magyar Önvédelmi Mozgalom vezetője és Gurmai Mihály, vésztői elnök jobbikos pályafutása a Magyar Gárdában indult, és ugyanazon a napon ért véget.

Gyurcsány és a baloldal szolgálatába irányította a Jobbik-médiát Jakab Péter

Itthon2020.08.12, 17:02

Kevesebb mint két évvel a parlamenti választások előtt Jakab Péter pártelnök leváltotta a Jobbik sajtótermékeinek korábbi vezetőit. Az Alfahírt és az N1TV-t jegyző Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány átkerült Béres Ferenc Attilához, Jakab médiavégrehajtó emberéhez, a párt kommunikációs igazgatójához - vette észre az Origo bírósági iratokból. A változtatások egyetlen célja, hogy a pártmédiát százszázalékosan Gyurcsány Ferenc és a baloldali összefogás szolgálatába irányítsák.

Gyurcsány megint átverte a Momentumot: Fekete-Győrék tehetetlenül vergődnek

Itthon2020.08.11, 16:05

A radikális baloldali pártok hatalmi harcának nincs vége, még csak most most kezdődött el igazán. A Momentum vezetői azonban tehetetlenek Gyurcsánnyal szemben. A hétfői rendkívüli testületi ülés előtt az Origo információ szerint a Momentum országos vezetése még kemény feltételeket akart szabni, ezekből azonban semmit sem tudtak elérni. Gyurcsány egy egyszerű trükkel leszerelte a momentumos követeléseket: a botrányban részt vevő gödi DK-sok úgymond felfüggesztették pártttagságukat. Fekete-Győrék nevetségesen kapálóznak a gátlástalan DK-elnök hálójában.

Nem hajlandók elítélni a baloldali pártok a Vidnyánszky Attilát vagyonelkobzással fenyegető Gyurcsány Ferencet

Itthon2020.08.03, 08:28

Hiába fenyegette meg a kommunista diktatúrákat időző módon Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját, a baloldal nem hajlandó elítélni Gyurcsány Ferencet. Az Origo megkérdezte a szemmel láthatóan radikalizálódó baloldali pártokat az ügyben: válasz azonban egyiküktől sem érkezett, még az egykori ellenség, a 2006-os szemkilövetések és más botrányok miatt Gyurcsány Ferencet korábban sokat bíráló Jobbik sem reagált cikkünk megjelenéséig, majd küldtek az Origónak néhány sort, amiben ők is megfenyegették Vidnyánszky Attilát. A Demokratikus Koalíció elnöke mára teljesen uralma alá hajtotta a baloldali pártokat, akik még egy ilyen ...

Az Index-Momentum tüntetés szónoka a tüntetés előtt egy órával még élő adásban primitívezte a Fidesz több millió szavazóját

Itthon2020.07.27, 16:21

A baloldali politikusokat és az őket kiszolgáló propagandasajtót hosszú ideje zavarja a Fidesz európai szinten is kimagasló társadalmi támogatottsága. Az ATV múlt hét pénteki műsorában megint a kormánypártok szavazóit gyalázta egy magát függetlennek mondó aktivista. Gulyás Balázs, a Magyar Hang alkalmazottja azt mondta: a közel tizenöt éve rekordnépszerű jobboldali pártszövetségre csak a tanulatlanok, a vidékiek és az idősek szavaznak. Az interjú után a baloldali propagandista azonnal az Index-Momentum tüntetésre indult, ahol ő volt az egyik szónok.

Megszűnt a veszprémi Jobbik miután Varga-Dammot kizárták a pártból

Itthon2020.07.26, 12:08

Társaival együtt kilép a Jobbikból a veszprémi csoport elnöke, továbbá megszűnik a helyi alapszervezet - tudta meg az Origo. Kovács Rajmund és a veszprémi alapszervezet azután döntött így, hogy a pártvezetés kizárta Varga-Damm Andreát a szervezetből. Egyre kevesebben bírják már elviselni a Jobbikot Gyurcsány Ferenchez közelítő Jakab Péter pártelnök terrorját. 

A Jobbik kizárta Varga-Damm Andreát a pártból

Itthon2020.07.24, 15:03

Kizárta soraiból a Jobbik Varga-Damm Andreát, aki a tavaszi parlamenti ciklusban lépett ki az ellenzéki párt parlamenti frakciójából. Ezt a politikus közölte pénteken.

Rövidesen eltűnhet a Jobbik

Itthon2020.07.23, 14:06

Rövidesen vége lehet a Jobbiknak - erről beszélt a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Magyar Nemzetben. Deák Dániel szerint az összeomlás jeleit mutatja, hogy míg 2018-ban még 19 százalékot kapott a párt az országgyűlési választáson, addig a 2019-es európai parlamenti választáson egymillió szavazatot veszítve mindössze 6 százalékot ért el. Deák Dániel emlékeztetett, Jakab Péter vezetése óta több vezető politikus is elhagyta már a Jobbikot.

Leszámolás a Jobbikban: a pártelnök Gyurcsányék segítségét kérte

Itthon2020.07.21, 15:36

Továbbra is folytatódik a jobbikos belháború, ezúttal Erzsébetvárosban harcolnak a párton belüli érdekcsoportok. A helyi képviselő-testület holnapi ülésén két, Jakab Péterrel szembenálló politikust hívnának vissza az önkormányzati cégüknél betöltött felügyelőbizottsági tagságukból, helyükre pedig a pártelnökhöz lojális embereket ültetnének. Az előterjesztéseket Niedermüller Péter DK-s polgármester jegyzi, ami arra enged következtetni, hogy Jakab Gyurcsány Ferencék segítségét kérte a pártján belüli leszámoláshoz.

Az időseket megszégyenítő momentumos ügye megmutatja: a baloldal bármire képes a hatalomért

Itthon2020.07.20, 15:46

Továbbra sem reagáltak a baloldali pártok a momentumos Kádár Barnabás szavaira, aki azt szeretné, hogy a nyugdíjasok, az idős emberek ne szavazzanak. Erről teljesen egyértelműen írt a Facebookon. Nem véletlen a hallgatás: a baloldal bármire, de szó szerint bármire képes a hatalom és persze a pénz megszerzéséért. A mostani botrány kapcsán bebizonyosodott: fontosabb számukra a politikai szövetségesek védelmezése, mint egy társadalmi csoport érdekeinek képviselete. Korábban a Hitlert éltető, DK-s polgármester, László Imre esetében is hasonló volt a forgatókönyv.

Karácsony pártja, a Párbeszéd volt Békés megyei elnöke megalakította a korábban feloszlott békéscsabai Jobbikot

Itthon2020.07.20, 12:02

Csonki Dávidnak, a Párbeszéd korábbi Békés megyei elnökének közreműködésével alakult újra a januárban feloszlott békéscsabai Jobbik - vette észre az Origo. A korábban radikális, de később baloldalivá vált párt mára totálisan eljelentéktelenedett: úgy látszik, Gyurcsány Ferenc és szövetségesei azt csinálnak Jakab Péterékkel, amit csak akarnak. 

Nem zavarja a baloldali pártokat, hogy a Momentum politikusa nem akarja, hogy az idős emberek is szavazzanak

Itthon2020.07.22, 11:45

Hiába kérdezte meg az Origo a baloldali pártokat, mit szólnak ahhoz, hogy a Momentum egyik vezető politikusa ki akarja zárni a választásokból a nyugdíjasokat, nem válaszoltak. Gyurcsány Ferencéktől a Jobbikon és a Karácsony Gergely-féle Párbeszéden át az MSZP-ig, egyik baloldali párt sem ítélte el a Momentum - az Origo által megkérdezett alkotmányjogász, ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője szerint - súlyosan jogsértő és erkölcstelen ötletét. Elértük telefon Kovács Lászlót, az MSZP egykori elnökét, akinek viszont volt bátorsága bírálni pártjának szövetségesét. Megkérdeztünk egy fiatal politikusnőt is: Illés Boglárka, a FFidelitas ...

Vona Gábor a Momentum elnökével tárgyalt

Itthon2020.07.16, 09:24

A Momentum elnökével egyeztetett Vona Gábor. Erről tanúskodik az a fotó, amelyet a Hír TV egyik nézője küldött a szerkesztőségnek. A fényképen Fekete-Győr András látható, amint egy budai étterem teraszán beszélget a Jobbik egykori elnökével.

A baloldal szerint lehet listázni a zsidó képviselőket, Hitlert dicsőíteni, és most kiderült, az se baj, ha egy EP-képviselőt lezsidóznak

Itthon2020.07.14, 18:28

Semmilyen következménye nem lesz az ellenzéki oldalon Nunkovics Tibor jobbikos országgyűlési képviselő zsidózásának, mivel a baloldalon mára teljesen elfogadott lett, hogy akkor probléma az antiszemitizmus, ha azt nem ők követik el – minderről Boros Bánk Levente beszélt az Origónak a legújabb parlamenti, baloldali antiszemita botrány kapcsán. A politológus szerint világossá vált mára, hogy az antiszemitizmus csupán egy eszköz volt a baloldal részéről, hogy bizonyos politikai szereplőket megbélyegezzenek. Az elmúlt hónapokban egymást követték az antiszemita botrányok a baloldalon: László Imre DK-s polgármester Adolf Hitler politikájáát ...

Újabb antiszemita botrányt okozott az Országgyűlésben a Jobbik

Itthon2020.07.14, 14:37

Miközben Deutsch Tamás az Országgyűlésben arról beszélt, hogy korábban zsidó származású képviselők listázását kérte a Jobbik, akkor ebben a pillanatban Nunkovics Tibor, a párt egyik képviselője gyakorlatilag lezsidózta a fideszes EP-képviselőt. Az ügyben vizsgálat indul. Soltész Miklós, aki a legközelebb ült a képviselőhöz, az Origónak azt mondta, hogy Nunkovics egyértelműen Deutsch Tamás származását támadta.   

Újpest jobbikos képviselője újabb garázdasági ügyben lehet vádlott

Itthon2020.07.03, 14:47

Saját telefonjával rögzítette Újpest jobbikos képviselője, amikor két éve áprilisban odasétált a párt plakátjait összefirkáló két fiatalhoz és összeverekedett velük. A politikus ellen vádat emelt az ügyészség - tudta meg a HírTV. A jobbikos képviselő nem először támadt másokra, korábban sörösüvegekkel dobált és vert meg tunéziai turistákat, miközben szidalmazta őket.

A távol maradó baloldali képviselők miatt nem szavazták meg a jobbikos Brenner Kolomant az Országgyűlés alelnökének

Itthon2020.06.29, 20:41

Újabb komoly repedés keletkezett a baloldali összefogáson: a parlament a baloldali képviselők távolmaradása miatt nem szavazta meg a jobbikos Brenner Kolomant az Országgyűlés alelnökének. Kocsis Máté, a Fidesz újraválasztott frakcióvezetője szerint ez is azt bizonyítja, hogy Gyurcsány Ferenc csicskaként tekint a Jobbikra. 

Nem kérünk az ávós módszerekből - újabb Jobbik-csoport oszlott fel

Itthon2020.06.29, 10:40

Miután múlt héten feloszlott a ludasi és a nagyúti jobbikos csoport, hétfőn hasonlóan döntött a párt egyik legnagyobb taglétszámú alapszervezete, a hatvani is. A kilépők szervezeten belüli besúgóhálózatról, hazug körlevelekről, rombolásról írtak búcsúközleményükben, továbbá képmutatónak nevezték a párt vezetését. A Jobbik a megszűnés szélére került, aminek egyetlen oka van: egyre több párttag számára vált egyértelművé, hogy Gyurcsány Ferenc zsinóron rángatja Jakab Péter pártelnököt. 

A Gyurcsány-párt polgármesterének Hitler-dicsőítése nem független a radikális baloldal hasonló megnyilvánulásaitól

Itthon2020.06.28, 12:12

László Imrének, Újbuda DK-s polgármesterének az Adolf Hitler náci diktátort dicsérő kijelentéseit igazából úgy lehet értelmezni, hogy a Gyurcsány-párt megpróbál az antiszemita érzelmű szavazóknak tetszelegni, ezáltal azt remélve, hogy a már baloldalivá vált Jobbik volt és jelenlegi szimpatizánsai közül minél többet meg tud szerezni. Az Origónak nyilatkozó ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint világszinten megfigyelhető tendencia, hogy a szélsőjobb és a szélsőbal összeér, ennek a két vállalhatatlan nézetrendszernek pedig megpróbálják egyesíteni a szavazótáborát. Ehhez azonban gesztusokat kell gyakorolni, és ezt tette legutóbb LLászló ...

Jakab Pétert bábként irányítják

Itthon2020.06.20, 17:41

Miközben milliókat költ a Jobbik az elnökük Facebook-oldalának népszerűsítésére, a Magyar Nemzetnek a párt belső működésére rálátó forrása szerint Jakab Péternek nincsenek alapvető politikusi kvalitásai. Arról már Jakab párttársai is nyilatkoztak a sajtónak, hogy a pártelnökből teljesen hiányzik a spontaneitás, a legrövidebb beszédére, médiamegjelenésére is akár egy egész napot készül - írja a lap.

Lesz.rom, más is ide rakja le - ezt mondta Jakab Péter miskolci jobbikos embere

Itthon2020.06.19, 16:29

Illegális hulladék elhelyezésével gyanúsítják a miskolci Jobbik frakcióvezető-helyettesét. Több fénykép tanúsága szerint Badány Lajos, a „Velünk a Város" nevű baloldali blokk önkormányzati képviselője két hete Mályi külterületén egy útszéli bozótosba dobott ki zöldhulladékot, a tilos jelzés ellenére. Miután tetten érték, trágárkodni kezdett. Badány a helyi polgárőr egyesület vezetője szerint megígérte, hogy másnap elviszi a szemetet, de a zsákok a mai napig ott vannak – közölte a HírTV. A televízió megkeresésére a jobbikos politikus nem reagált. Információink szerint Badány Lajos a Jobbik elnökének, Jakab Péternek az egyik legfőbb támogatója.

Gyurcsány hatalomra segítésén dolgozik a Jobbik Volner János szerint

Itthon2020.06.17, 13:50

Nincs szükség arra, hogy a Fidesz helyett visszahozzátok Gyurcsányt és a szélsőséges liberálisokat - üzente volt pártjának, a Jobbiknak Volner János, miután Jakab Péter pártelnök egy körlevélben támadta őt. A korábbi frakcióvezető szerint bőven érhetik még meglepetések a Jobbik mostani vezetését, hiszen sokan csak a baloldali összefogás felborítása miatt maradtak a pártban: tehát azért, hogy kárt okozzanak.

Újabb Jobbik alapszervezet oszlott fel

Itthon2020.06.13, 21:53

Bővebb indoklás nélkül feloszlatta magát a Jobbik Magyarországért Mozgalom herédi alapszervezete. A tagok nem tudnak azonosulni Jakab Péter és a pártvezetés irányvonalával - írja a Magyar Nemzet.

Sorra oszlanak fel a Jobbik alapszervezetei Jakab Péter radikális baloldali politikája miatt

Itthon2020.06.05, 17:11

Tovább foszlik a Jobbik, miután a párt három Heves megyei csoportja feloszlatta magát pénteken.  

Két év alatt darabjaira hullott a Jobbik

Itthon2020.06.03, 08:56

Gyakorlatilag már nem telik el úgy hét, hogy ne lépne ki valaki az egykoron 20 százalékot is elérő, ma viszont már az egyre inkább az ötszázalékos küszöbhöz közelítő Jobbikból. A Jakab Péter vezette párt a baloldal részévé vált, Gyurcsány Ferenc utasításait követi. A kilépők szerint Jakab besúgóhálózatot alakított ki, a neki ellentmondókat ellehetetleníti. Több alapító is otthagya a Jobbikot, most már a pártelnök bizalmasai is elmennek a Jobbikból.

Teljes szétesés a Jobbikban: Mirkóczki Ádám is kilép a pártból

Itthon2020.06.02, 17:11

Közleményben jelentette be a Jobbik, hogy Mirkóczki Ádám távozik a pártból - írja az ATV. Hivatalosan közös megegyezéssel.

A Jobbik politikusa azzal dicsekszik, hogy Soros szervezetének vezetőjével levelezett

Itthon2020.06.02, 11:51

A legnagyobb közösségi oldalon dicsekedett Varga Zoltán Péter, a dunakeszi körzet jobbikos választókerületi elnöke azzal, hogy levelezést folytat Soros György egyik legfontosabb szervezetének, a Transparency Internationalnek a jogi vezetőjével. 

Varga-Damm Andrea szerint Jakab Péter Thürmer Gyula helyére vezeti a Jobbikot

Itthon2020.06.01, 21:35

A Jobbikból nem lépett és nem lép ki, megvárja, hogy kizárják – mondta Varga-Damm Andrea, a párt volt alelnöke. Úgy véli, Jakab Péter „súgói" olyan útra vitték a Jobbikot, ami szerinte visszafordíthatatlan.