Jobbik
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Vona Gábor
- LMP
- Fidesz
- Demokratikus Koalíció
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megint csoportalapítós varázslatot játszik a Jobbik
A Jobbik ezúttal azzal a Mórral példálózik, ahol nemrég még volt csoportja a pártnak, csak időközben átálltak Toroczakiékhoz. Újabb nagyon ügyetlen húzás annak alátámásztására, hogy a Jobbikban nincsen komolyabb probléma.
- címkék:
- Mór
- alapszervezet
- Jobbik
- Címkefelhő »
Hét hónappal április után: még erősebb a Fidesz, eltűnt a Jobbik
A mögöttünk hagyott hétvége időközi választásai is visszaigazolták azokat a közvélemény-kutatási eredményeket, miszerint a kormánypártok hét hónappal az országgyűlési választások után is hatalmas fölénnyel rendelkeznek. A Fidesz-KDNP a XVI. kerületben és Ácson győzött, az utóbbi településen az ellenzék el sem mert indulni. A választások másik nagy tanulsága, hogy a Jobbik gyakorlatilag eltűnt, és szavazói nem is kívánnak más ellenzéki erőre voksolni.
Még lesznek kilépők a Jobbikból a párt volt képviselője szerint
A Jobbik volt országgyűlési képviselőjét, Apáti Istvánt hidegzuhanyként érte az, ami az elmúlt két évben a Jobbikban zajlik, hozzátéve: lesznek még olyanok, akik még ebben az évben otthagyják Sneider Tamásékat – fogalmazott a már független országgyűlési képviselő az Echo tv-ben.
- címkék:
- pártszakadás
- EP választás
- Jobbik
- Címkefelhő »
Bepereli a Jobbik a párt mocskos ügyeiről kitálaló Volner Jánost
Továbbra sem csillapodnak a kedélyek a Jobbik háza táján. Ma épp egy közleményben jelentette ki a sokadik súlyos válságán áteső párt, hogy beperlik a Jobbik-frakcióból kizárt és azóta a Mi Hazánk Mozgalomban politizáló, a Jobbik mocskos ügyeiről kitálaló Volner Jánost. A Jobbik közleményében természetesen hazudozásnak nevezték Volner a napokban nyilvánosságra hozott, elég konkrét történeteit a párt belső ügyeiről, de nem írták meg, hogy pontosan Volner melyik állítását tagadják. Ki tudja, miért nem?
- címkék:
- Volner János
- Jobbik
- Sneider Tamás
- Címkefelhő »
Itt a következő jobbikos pofon: képviselői csoportot alakított a Mi Hazánk Mozgalom
„Képviselői csoportot alakított az Országgyűlésben a Mi Hazánk Mozgalom” – jelentette be szombati budapesti sajtótájékoztatóján Dúró Dóra. A párt elnökhelyettese kitért arra is, hogy ezzel a lépéssel sem anyagi, sem felszólalási lehetőségeik nem bővülnek.
- címkék:
- Jobbik
- Mi Hazánk Mozgalom
- Címkefelhő »
Rettegés uralkodik a Jobbikban
Országos szinten volt jellemző a Jobbik gyanús pénzmozgása, továbbá konkrétan tizenöt embert tudna mondani, akik hajlandóak lennének tanúskodni, hogy ők is fizettek be pénzeket – mondta a volt szekszárdi jobbikos önkormányzati képviselő az egykori radikális párt körüli gyanús pénzmozgásokkal kapcsolatban az Echo TV-ben.
Jobbik-háború: Volner János durva kérdéseket tett fel Sneider Tamásnak
"Tamás, nem ismersz véletlenül egy olyan jogász hölgyet, aki a Jobbiknál az elmúlt évek során négy különböző kifizetőhely részére mindösszesen közel 1 millió forint/hó megbízási díjat számlázott?" - tette fel a kérdést az egykori radikálisok korábbi alelnöke közösségi oldalán, miután tegnap este a Jobbik-közeli Gulyás Balázs az ATV-ben felolvasta a pártvezetésnek címzett magánlevelezésének tartalmát. Továbbra sem csillapodnak tehát a kedélyek Volner kilépése óta, nagyon eldurvult a helyzet a Jobbikban maradók és a távozók között. A legnagyobb kérdés az, hogy meddig mennek a felek. Egy biztos: sokat tudnak egymásról.
Az exjobbikos Volner János: Nekünk nem lesz oligarchánk
A Mi Hazánk Mozgalom mai sajtótájékoztatóján a Jobbik korábbi alelnöke ezzel elismerte, amit eddig nem sokan, hogy Simcska Lajos pénzelte a Jobbikot. Volner másik két volt jobbikos alelnökkel, Apáti Istvánnal és Fülöp Erikkel belépett a Mi Hazánk Mozgalomba, nemzeti politizálást kívánnak folytatni, a ballibeális pártokkal való együttműködést kizárták.
A jobbikos feketepénzek miatt harminc napon belül nyomozást indíthat a NAV
Feljelentéskiegészítést rendelt el a Jobbik feketepénzeinek ügyében a IX. Kerületi Ügyészség, arra hivatkozva, hogy az ügyben felmerülhet a költségvetési csalás gyanúja. Az ügyészség az eljárás lefolytatásával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) illetékes bűnügyi igazgatóságát bízta meg. A NAV-nak összesen harminc napja lesz eldönteni, elrendeli-e a nyomozást.
- címkék:
- ügyészség
- nyomozás
- Jobbik
- Címkefelhő »
Újabb nagyon fontos távozó a Jobbikban, a párt vecsési jelöltje is lelépett
Sas Zoltán, a Jobbik korábbi, vecsési országgyűlési képviselője, és a körzet választókerületi elnöke közösségi oldalán jelentette be, hogy távozik az egykori radikális pártból. A pártból szintén kilépett Volner János egykori alelnök a történtek kapcsán arról írt Facebookon, hogy Sasnak is „utána fognak köpni, ma még megy a könyörgés és az ígérgetés, de holnap már áruló lesz”. Jól láthatóan Volner köré csoportosulnak a legújabb kilépési hullám szereplői.
- címkék:
- Volner János
- Sas Zoltán
- Jobbik
- Címkefelhő »