Jobbik

címke rss

A Fidesz-táborba harapó Jobbikot győzködik Orbánék

Itthon2010.03.23, 19:50

Új választási plakátokkal állt elő a Fidesz, amelyekkel azokat a szimpatizánsokat célozza meg, akik hajlanak rá, hogy egyik szavazatukkal a Jobbikot támogassák. Kutatások szerint a 3 milliós Fidesz-tábor tizede érzi úgy, hogy a legnagyobb ellenzéki párt nem elég radikális, és ezért felerészben a Jobbikot is támogatnák. Így a Fidesz számára egyrészt veszélybe kerülhet a kétharmados parlamenti többség megszerzése, másrészt a párt kénytelen lesz a radikális ellenzékkel hadakozni.

Feloszlatná a Jobbikot egy nyíregyházi önkormányzati képviselő

Itthon2010.03.23, 19:53

"Törvénybe ütköző cselekedetei" miatt a Jobbik feloszlatását kezdeményezte az ügyészségen egy nyíregyházi független önkormányzati képviselő, Lengyel Károly. A képviselő az Éljen Nyíregyháza Független Mozgalom nevű szervezet keddi demonstrációján azt mondta, gátját akarják állni a "fasiszta és nyilas eszmék" terjedésének. A demonstráció résztvevői szópárbajt vívtak a jobbikos simpatizánsokkal, de rendbontás nem történt.

Morvai Krisztina nem szerepel a Jobbik listáján

Itthon2010.03.22, 21:06

Nem tér haza Brüsszelból Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője, aki nem szerepel a párt hétfőn közzétett országos listáján. Novák Előd alelnök szerint Morvai csak akkor jönne haza, ha augusztusban államfőnek választanák. Az országos listát Vona Gábor pártelnök vezeti, őt Balczó Zoltán EP-képviselő és Pörzse Sándor korábbi tévés műsorvezető követi.

Hiller eltűnt, Pokorni megmaradt - megkavarodtak a pártok budapesti listái

Itthon2010.03.22, 13:56

A fideszes Pokorni Zoltán pozíciója megingathatatlan, a szocialista miniszterek és államtitkárok azonban négy év alatt nagyot buktak a fővárosban az eddig leadott budapesti választási listák tanúsága szerint. A Fidesznél csak apróbb átrendeződés van, az MSZP-nél kihullott a korábbi sikercsapat néhány nagy neve.

Otthon tartott fegyverrel űzné a bűnt a Jobbik

Archívum2010.03.21, 17:40

Az otthoni fegyvertartás egyszerűsítését ígéri a Jobbik egyik közleménye, amely szerint a fegyvertartás egyszerűsítésével akár a bűncselekmények számát is csökkenteni lehetne. Az [origo]-nak nyilatkozó kriminológus még nem hallott olyan esetről, hogy a fegyvertartás könnyítése javítaná a közbiztonságot. A Magyar Sportlövők Szövetsége nem örül a párt megkeresésének, szerintük a sport nem önvédelem.

Tagadja a Jobbik, hogy gárdisták állták volna romák útját

Itthon2010.03.21, 15:54

Romák szerettek volna bejutni a Jobbik hajdúhadházi fórumára vasárnap, azonban gárdista egyenruhás férfiak megakadályozták ezt - közölte egy helyi roma szervezet vezetője. A Jobbik szerint azonban a gárdisták csak a színpad körül álltak, részt vettek romák a rendezvényen és egy bekiabáló volt, aki "fasisztáztott".

Már 400 milliót elkampányoltak a pártok a civilek szerint

Itthon2010.03.21, 14:09

413 és fél millió forintot költött eddig a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, az MDF, az SZDSZ és az LMP a választási kampányra. A költéseket monitorozó civilek adatai szerint eddig egyetlen párt sem lépte túl a törvényes keretet, igaz, nem tudják, mennyit költöttek a március 15-i ünnepségekre és a februári hirdetésekre.

Lendvai: A Fidesz kiherélné a demokráciát

Itthon2010.03.20, 13:07

A Fidesz "kiherélné", a Jobbik pedig "legyilkolná" a demokráciát Lendvai Ildikó szerint. Az MSZP elnöke azt mondta, hogy a választáson két erő küzd egymással: az MSZP és a "Fidesz-Jobbik tengely".

Medián: 60 százalék alá esett a Fidesz

Itthon2010.03.19, 10:31

Két és fél éve először fordult elő, hogy 60 százalék alá esett a Fidesz támogatottsága - írja Medián. Az MSZP és a Jobbik támogatottsága nem változott számottevően a felmérés szerint. Az MDF és az LMP egyelőre megrekedt az 1-2 százalékos szinten. Februárhoz képest nem sikerült jobban mozgósítani a szavazókat sem, változatlanul 53 százalék menne el szavazni.

Csak félig van tele a Fidesz és a Jobbik bőségszaruja

Itthon2010.03.19, 15:09

Jó termőföld, kedvező éghajlat, alacsony népsűrűség, bőséges alternatív energiaforrás - a Fidesz és a Jobbik programja szerint Magyarország természeti adottságainak köszönhetően számos dologban önállóbb lehetne, mint most. Az [origo] által megkérdezett kutatók szerint azonban nem létezik a titokzatos bőségszaru, az ország jelenleg is kihasználja lehetőségeit, a Fidesz által megálmodott teljes energiafüggetlenséget pedig irreális elképzelésnek tartják.

Mesterházy: Az MSZP a demokratikus értékek utolsó védőbástyája

Itthon2010.03.19, 06:48

Nem hajlandó visszalépni az MSZP a Fidesz javára azokban a választókörzetekben, ahol a Jobbik akár győzelmet is arathat - mondta az MTI-nek adott interjújában Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Mesterházy szerint a demokratikus erők pártja az MSZP, amelynek azonban meg kell újulnia, új harcmodort kell felvennie. Szerinte nincs baj azzal, hogy Gyurcsány Ferenc egykori kormányfő nyilvános beszédet tart pénteken, ha azzal az új szavazatokat hoz.

"Remények? Azok otthon vannak" - így mesélt a lemondott Jobbik-szóvivő Kanadáról

Itthon2010.03.18, 21:36

Az [origo] 2008-ban külföldön és Magyarországon élő iWiW-felhasználókat kért arra, hogy mutassák be a helyet, ahol élnek. Torontóból Király András válaszolt, aki azóta a Jobbik szóvivője lett, csütörtökön pedig lemondott tisztségéről, mert a párt ideológiájának ellentmondó képek jelentek meg róla az interneten.

"Felelőtlen" képei miatt lemondott a Jobbik szóvivője

Itthon2010.03.18, 15:17

Lemondott csütörtökön Király András, a Jobbik egyik szóvivője, miután nyilvánosságra kerültek egy melegfelvonuláson készült fotói. A képek egy részén Király a felvonulás résztvevőivel összekarolva pózol, más fotókon pedig vélhetően kábítószert fogyaszt. A szóvivő közölte: "felelőtlen tetteit" vállalva, saját elhatározásból távozik.

MSZP-tag kapott pofont egy jobbikos rendezvényen

Itthon2010.03.17, 17:11

Megpofoztak egy férfit múlt vasárnap a Jobbik kunhegyesi lakossági fórumán. A támadó egy önkormányzati képviselő volt, aki négy éve a Fidesz jelöltjeként került be a helyi közgyűlésbe, de azóta már kilépett a helyi Fidesz-frakcióból. Az MSZP szerint a sértettet a pofon előtt szocialista párttagsága miatt szidalmazták, a pofozkodó férfi szerint azonban a megütött ember provokálta ki az ütést.

Tarlós és Vona egy szögből - képriport

Archívum2010.03.17, 16:54

Egy nap különbséggel tarott lakossági fórumot az újpesti Ady Endre Művelődési Központban Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője és Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Vonára többen voltak kíváncsiak. Az [origo] fotóriportere mindkét rendezvényen ott volt, nézze meg, hogyan fest Tarlós és Vona ugyanabból a szögből!

Lesz egy MIÉP-es jelölt a választáson

Itthon2010.03.16, 17:25

Eddig három egyéni képviselőjelöltet tudott állítani az Orbán-kormány legendás földművelésügyi minisztere, Torgyán József nevén futó párt. Torgyán egyelőre nem tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges 750 kopogtatócédulát. Biztosan lesz a választáson egy egyéni jelöltje a MIÉP-nek is.

Igazat mondott-e beszédében Vona Gábor?

Archívum2010.03.15, 20:26

Nagykoalíciót kötött a Fidesz és az MSZP a Jobbik ellen? A Jobbik programjából lopkodnak a vetélytársak? Tényleg megnyerheti a Jobbik a választást? Az [origo] utánanézett, hogy mekkora ezeknek az állításoknak a valóságalapja. Az [origo] megnézte, megfelel-e a valóságnak Vona Gábor Jobbik-elnök március 15-i beszédének néhány keményebb kijelentése.

Vona Gábor: Itt vannak a jövő Horthyjai

Itthon2010.03.15, 23:32

A Jobbik programjának pontjait sorolta, a parlamenti pártokat ostorzta és elszámoltatást ígért Vona Gábor a párt március 15-i ünnepségén elmondott beszédében. Azt mondta, hogy ha a Jobbik nyerne a választásokon, gárdások nyelvvizsgáztatnák a földvásárlókat, és üdvözölte a tömegben a jövő Horthyjait.

Vona bilije és a Jobbik vasökle is tetszett olvasóinknak

Itthon2010.03.15, 20:03

Csak a Kormorán zenekar fellépése volt képes a negatív tartománba billenteni a mérleget Vona Gábor március 15-i beszéde alatt a közvetítést véleményező olvasóinknál. Vona nagy sikert aratott, amikor pártja ígéreteit sorolta, vagy tiszta tekintetű fiatalokról beszélt.

A vezérre várók és a lovagiasak - így alakultak a miniszavazások

Itthon2010.03.15, 18:14

Lovagiasan viselkednek a nőkkel, ahogy az Orbán Viktor szerint egy magyar embertől elvárható, a leginkább lesújtó véleményük pedig az MSZP-ről és Mesterházy Attiláról van kérdéseinkre válaszoló olvasóinknak. A március 15-i beszédek élő közvetítése közben feltett kérdéseinkre érkezett válaszok alapján a szavazók 56 százalékának szüksége van egy vezérre.

Nem értenek szót a fiatalokkal a parlamentben hadakozó pártok

Itthon2010.03.14, 10:45

Jobbik és LMP - a Forsense 25 éven aluli szavazók magatartását vizsgáló felmérése szerint ez a két párt sokkal népszerűbb a fiatalok, mint a teljes lakosság körében, pedig a két párt támogatottsága egy éve még mérhető sem volt. Az eredmény igazából nem meglepő, a parlamenti pártok választási programjából az derül ki, nem tudják, mit kezdjenek az amúgy sem túl aktív fiatalokkal, ráadásul a Jobbik és az LMP kezére játszik, hogy újak.

Rendvédelmi minisztert csinálna a Jobbik a Magyar Gárda szóvivőjéből

Itthon2010.03.12, 15:07

A Jobbik kormányra kerülése esetén rendvédelmi minisztériumot állítana fel, élére pedig Volner Jánost, a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda szóvivőjét neveznék ki. Volner csendőrséget alapítana és nemzetőr szevezetbe integrálná a gárdistákat.

"Gyurcsány idegbeteg.FLV" - almaosztás és Pörzse Sándor a Jobbik lakossági fórumán

Itthon2010.03.09, 19:02

Pörzse Sándor Csillagösvényen című filmjének vetítése volt a csalogató a hétfő esti pilisvörösvári jobbikos lakossági fórumra, ahol mintegy kétszázan gyűltek össze. A filmvetítés közönségkívánatra elmaradt, mert inkább a beszédek mellett voksoltak a hallgatók. Végül heves vita alakult ki, vajon ki a fő ellensége a Jobbiknak: a Fidesz vagy az MSZP. Nézze meg képriportunkat!

A frusztráció népe

Vélemény2010.03.09, 10:11

Az elmúlt húsz év során valaha kormányzati pozícióba került politikai erőkben rengetegen csalódtak: e csalódottak közül kerül ki a Jobbik számos támogatója. De vajon mit ígér a magát nemzeti radikálisnak nevező párt programja, retorikája és gondolatvilága?

Kizárta börtönviselt tagját a Jobbik

Itthon2010.03.06, 16:51

Kizárta a Jobbik azt a vámospércsi párttagot, aki eltitkolta, hogy büntetett előéletű. A Magyar Nemzet írt arról, hogy a helyi szervezet egyik elnökségi tagja feleségének megölése miatt börtönben ült. A Jobbikban nem tudtak a férfi múltjáról.

Volt adószakértő lett a Jobbik külügyminiszter-jelöltje

Itthon2010.03.05, 15:22

Kínával, Oroszországgal, Kazahsztánnal és Törökországgal fűzné szorosabbra a kapcsolatokat Gyöngyösi Márton, a Jobbik külügyminiszter-jelöltje, aki pénteken mutatkozott be. Újragondolnák a lisszaboni szerződést is.

Felvette a Fidesz a jobbikos kesztyűt

Itthon2010.03.05, 09:56

Új frontvonal nyílt a kampányban: már nem elsősorban a Fidesz és az MSZP üti egymást, hanem a legnagyobb ellenzéki párt egyre többször ütközik nyíltan a Jobbikkal. Egymásnak üzennek címlapokon és kampányrendezvényeken, néha kifejezetten keményen, néha barátságosabban. A felmérések szerint a Jobbik már akár a Fidesz-táborból is átcsábíthat szavazókat, a Fideszen belül pedig legújabban az a jobbikos vád okozott idegességet, hogy az Orbán Viktor vezette párt csendben együttműködik a szocialistákkal.

Vona megüzente Orbánnak, miért ábrándult ki belőle

Itthon2010.03.05, 22:10

Nyílt levelet írt Vona Gábor Orbán Viktornak, melyben keményen támadja a Fidesz elnökét. Vona szerint Orbán másokon keresztül üzenget neki, valamint "aljas eszközökkel" és hazaárulással vádolja a Fideszt. A Jobbik elnöke azt állítja, 2002-ben Orbán hívására lépett be a polgári körébe.

Forsense: 16 hónap alatt nyolcszorosára nőtt a Jobbik ismertsége

Itthon2010.03.04, 22:48

A 25 éven alattiak körében a Jobbik támogatottsága kétszer akkora, mint az MSZP-é, és már a Fidesz vetélytársává vált - olvasható a Forsense közvéleménykutató felmérésében. A kutatás szerint a Jobbik ismertsége 2008 októberében 8 százalékos volt, ami 2010 februárjára 61 százalékosra nőtt.

A Jobbik miatt kezdi hamarabb gyűlését az MSZP

Itthon2010.03.04, 16:46

Az eredetileg tervezett időpontnál másfél órával korábban kezdi március 15-i nagygyűlését az MSZP. Az esemény helyszíne - a belvárosi Pilvax köz - nem változik. A párt az MSZP és a Fidesz rendezvényével is el akarta kerülni az ütközést.

Háromszáz éves álmot kerget a Jobbik és az MSZP

Itthon2010.03.03, 16:58

Egy háromszáz éve tervezett, de soha meg nem valósuló tervet, a Duna-Tisza csatornát is bevett a választási programjába az MSZP és a Jobbik. A terv megvalósítása százmilliárdokba kerülne, a két párt képviselői pedig eltérően ítélik meg, miért is lenne szükség rá: a Jobbik hajózna, az MSZP inkább öntözne.

Lemondott tisztségéről a Jobbik bicskei elnöke

Itthon2010.03.03, 22:17

Elnöki és kampányfőnöki tisztségéről is lemondott Rihó Krisztián, akit szerdán összefüggésbe hoztak a Hiller István oktatási miniszter háza elleni terrortámadással - derült ki az RTL híradójából. A politikus mindent tagad, de állítása szerint "nem akarja támadásnak kitenni pártját".

Erős kézzel terelgeti a Jobbikot Vona

Itthon2010.03.03, 14:34

A nagy stratégiai kérdésektől a napi sajtótájékoztatók témájáig sok mindenre jelentős befolyása van a Jobbikban Vona Gábor pártelnöknek. Az elnökség tagjai és Vona közvetlen tanácsadói szerint a pártelnöknek határozott elképzelése van arról, hogy merre tartson a párt, és ötleteit általában tudja is érvényesíteni. Az elmúlt egy évben jelentősen átalakult a döntéshozatal a Jobbikban. A párt egyik arca, Morvai Krisztina például háttérbe szorult, és sok ötletet gyűjt Vona a pártvezetés körein kívül.

"Van olyan, aki kicsit félve néz minket" - a Jobbik utcakampánya

Itthon2010.03.03, 10:31

Bár néhányan félve figyelik a Jobbik utcai kampányát, velük is el lehet beszélgetni a párt egyik budapesti aktivistája szerint. A Jobbik képviselőjelöltje, Hegedűs Lórántné szerint az emberektől lehet a legjobb tanácsokat kapni, például azt is mondták neki a járókelők, hogy elszámoltatás kell. Így gyűjti a kopogtatócédulákat a Jobbik.

Orbánt kímélik, Mesterházyt ellenséges terepre is elküldik

Itthon2010.03.02, 10:49

A Fidesz ezer, a Jobbik négyezer kampányrendezvényt tervez a választásokig, Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje egymaga több mint száz helyre akar elmenni. Orbán Viktor Fidesz-elnököt óvják március 15-ig, a Fidesz útját leginkább Kövér László tapossa ki. Mesterházy ellenséges terepre is elmegy, Vona pedig a hűséges vidékeket járja.

Mesterházy szerint az MSZP csak demokratikus párt javára lépne vissza

Archívum2010.03.01, 17:46

Egy Jobbik-aktivista kérdésére Mesterházy Attila, az MSZP kormányfőjelöltje azt mondta, hogy az "egy demokratikus pártnak összefogni csak demokratikus párttal lehet". Egy komáromi lakossági fórumon megjelenő Mesterházy szerint az MSZP meglepetést fog okozni a választáson.

Milyen kormányt szeretne?

Itthon2010.03.01, 15:42

A közvélemény-kutatások megmutatják, hogy egy pártot nagyjából mennyien támogatnak, arról viszont nem szólnak, hogy milyen lesz az új kormány, lesz-e koalíció, ha igen, mely pártokból áll majd. Összeszedtünk a kormányalakításról szóló kilenc lehetséges forgatókönyvet, ön pedig szavazhat arról, hogy melyiket tartja a legjobbnak. Kétharmados Fidesz-győzelmet szeretne, esetleg annak drukkol, hogy a Fidesz még többséget se kapjon? Jobbikosokkal felálló kormányról vagy nagykoalícióról álmodik? Szavazzon!

Budaházy védőjéből csinálna minisztert a Jobbik

Itthon2010.02.26, 11:18

A Budaházy György és a Magyar Gárda jogi képviselőjeként ismert Gaudi Nagy Tamást nevezte meg igazságügyi miniszterjelöltjének az árnyékkormányt felállító Jobbik. Gaudi Nagy a bemutatkozásán arról beszélt, hogy szerinte jelenleg "bunkósbotként használják a jogot" az ellenzékkel szemben.

Kerülgetik a nők és a melegek témáját a pártok

Itthon2010.02.25, 20:19

A családjuk mellett karrierre is vágyó nőket segítenék a parlamentbe készülő pártok, egyenlő béreket, több óvodát, rugalmas munkaidőt ígérnek nekik. Elképzeléseik azonban vázlatosak, a probléma nem is szerepel hangsúlyosan programjukban, a Fidesznek és az MSZP-nek pedig saját női jelöltjeivel is meggyűlt már a baja. A melegek sem sok jóra számíthatnak, jogaik szélesítésére egyik párt sem lát esélyt, a Jobbik szerint pedig már az is túlzás, amit most megtehetnek.

Jobbikos rendezvény miatt is erősít a rendőrség Vác környékén

Itthon2010.02.24, 10:37

A Jobbik egyik képviselője tart lakossági fórumot a Váctól nem messze eső Csörögön szerda délután, amikorra fokozott rendőri ellenőrzést rendeltek el Vácra és környékére. A rendőrség szerint a fokozott rendőri ellenőrzést nemcsak a rendezvény idejére szól, közlekedési akciót is tartanak egész nap.

Hackerek űztek játékot a Választás.hu-val

Techbázis2010.02.23, 15:53

Feljelentést tesz támadói ellen a valasztas.hu-t üzemeltető Országos Választási Iroda. Az oldal egy hibáját kihasználva a hackerek a listát állító pártok neveit írták át kedvük szerint.

Felülbírálták az ajánlószelvények bolti gyűjtésének OVB-s tilalmát

Archívum2010.02.23, 21:58

Az Országos Választási Bizottság hétfői állásfoglalásával ellentétes értelmű határozatot hozott kedden a Fővárosi Választási Bizottság az MDF-es Debreczeni József ügyében. Kimondták, hogy Debreczeni nem sértett törvényt, amikor közzétette, mely boltokban lehet leadni a neki szánt ajánlószelvényeket. Korábban egy másik választási bizottság az ily módon gyűjtött cédulák megsemmisítésére szólította fel Debreczenit, az OVB pedig állásfoglalás adott ki a szelvények bolti gyűjtésének tilalmáról. A döntés megnyugvást jelenthet a kisebb pártoknak, amelyeket szinte teljes kopogtatócédula-gyűjtő hálózatát fenyegette az OVB.

Dacolnak a jobbikos kocsmák és LMP-s boltok a kopogtató-tilalommal

Archívum2010.02.23, 19:33

Szinte teljes kopogtatócédula-gyűjtő hálózatának feladására kényszerítene több kis pártot az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői állásfoglalása, amely szerint tilos ajánlószelvényeket gyűjteni a munkahelyként szolgáló üzletekben. A Jobbik és az LMP dacol a döntéssel, és folytatja a gyűjtést a vele szimpatizáló boltokban, az MDF pedig jogi úton támadja meg a döntést. A kis pártok szerint az OVB politikai indíttatásból akar kitolni velük, a testület szerint viszont csak a törvény betűjét érvényesítik.

Nem állt a Fidesz mellé a Jobbik elleni összefogást sürgető Mesterházy

Itthon2010.02.22, 11:52

Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje  szerint ma nem lehet arra a kérdésre válaszolni, hogy az MSZP visszalépne-e a Fidesz javára olyan egyéniben körzetekben, ahol jól szerepel a Jobbik. Előtte Mesterházy hosszan beszélt arról, hogy össze kell fogni a radikalizmus ellen.

Törvényt sérthetnek a maguknak kalapozó képviselők

Itthon2010.02.21, 09:16

Befőttesüvegbe gyűjtött pénzt támogatóitól egyik lakossági fórumán a Jobbik. Az Állami Számvevőszék munkatársa szerint ez csak akkor szabályos, ha számlát vagy elsimervényt adnak róla, egyébként sérti a pártok gazdálkodásáról szóló jogszabályt. A Jobbik gazdasági igazgatója szerint előfodul, hogy pénzt kalapoznak a fórumaikra érkezőktől, de csak civil szervezetek és alapítványok gyűjtenek maguknak, amivel nincsen semmi probléma.

Gyenes Gézát jelöli a Jobbik egészségügyi miniszternek

Itthon2010.02.19, 13:14

Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara korábbi főtitkára a Jobbik árnyékkormányának egészségügyi miniszter-jelöltje - jelentette be Vona Gábor pártelnök pénteken Budapesten. A Jobbik emberközpontú egészségügyet ígér.

Kövér: A Fidesz számára is kihívás a Jobbik

Archívum2010.02.18, 21:17

A demokráciának és a Fidesznek is kihívást jelent a Jobbik - fogalmazott Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke csütörtökön. Kövér szerint a párt aktivistái közül is sokan átpártoltak a Jobbikhoz, amelyet az emberek kiábrándultsága és hitevesztettsége emel magasra.