Jobbik Magyarországért Mozgalom

címke rss

A Magyar Gárda ellen Kóka a Fidesszel is barátkozna

Itthon2007.08.29, 17:42

Alkut ajánlott Kóka János SZDSZ-elnök Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének. Eszerint ha a Fidesz elhatárolódik a Magyar Gárdától, és az azt kezdeményező Jobbikkal felmondja az együttműködést a fideszes önkormányzatokban, számíthat az ottani SZDSZ támogatására. Kóka nyílt levelében azzal vádolja a legnagyobb ellenzéki pártot, hogy nem utasítja el eléggé a Magyar Gárdát.

Ezrekről álmodnak az ébredő magyarok

Itthon2007.08.25, 21:43

A nemzet önvédelme, tükre, sőt, a nemzet maga - ez a Magyar Gárda, derült ki a szombaton alakult félkatonai-karitatív szervezet eskütételén. Az első 56 tag avatására majd háromezren voltak kíváncsiak, de a csapat vezetője szerint októberre több ezresre duzzadhat a bajtársak létszáma. A gárda a lakitelki mozgalom és a polgári körök utódajának vallja magát, pártok fölött áll, de egy párt elnöke vezeti, kapitánya egy színész, és 14 ezer ismerőse van az iWiW-en.

Sólyom szavát várja gárda-ügyben az MSZP

Itthon2007.08.25, 12:36

Sólyom László megnyugtató szavára van szüksége sokaknak a Magyar Gárda megalakulásával kapcsolatban az MSZP szerint. A párt elnöksége ezért azt kéri az államfőtől, hogy fejtse ki az álláspontját az ügyben.

Jogszerűen tanítják lőni a gárdatagokat

Itthon2007.08.24, 16:08

Kifejezetten ajánlja tagjainak a Magyar Gárda, hogy járjanak el lőterekre és tanuljanak meg a fegyverekkel bánni. Ez a maximum, amit a jelenlegi törvények keretei között megtehetnek, így viszont magánszemélyként a gárdisták legálisan lőgyakorlatozhatnak, míg ezt egyesületként nem tehetnék meg. Az alkotmányjogász nem talált kivetnivalót a dologban, a gárda vezetője szerint pedig csak külső támadások miatt lehet erre szükség. Ahogy sátorverésre, elsősegélynyújtásra is, amit szintén megtanulnak majd a gárdisták.

Magyar radikálisokra mutogat vízumügyben Lantos

Itthon2007.08.16, 18:18

Listát készítene a Magyar Gárda tagjairól Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke, hogy azokat soha ne engedhessék be Amerikába. A politikus Budapesten arról beszélt, hogy akár azonnal vízummentesen lehetne utazni az Egyesült Államokba, ha Magyarország garantálná: egy lakosa sem jelent veszélyt, ez azonban szerinte lehetetlen.

Kés és kisbalta vet árnyat a szigeti majálisra

Itthon2007.05.02, 00:00

Késes fenyegetőzésre hivatkozva lefújta keddi majálisát az SZDSZ. A párt sajtóosztálya szerint ugyanis a Hajógyári szigetre tervezett keddi rendezvény előkészítése közben a Jobbik Magyarországért Mozgalom közelben tervezett ünnepségének helyszínéről többen átmentek az SZDSZ-hez, és provokálták a párt roma munkatársait. A jobbikosok szerint azonban fordítva történt: pont hogy őket fenyegették kisbaltával az SZDSZ büfései.

Az árpádsávos zászlóért tüntettek a Várban

Itthon2007.03.31, 18:29

Törvényi védelem alá helyezné az árpádsávos zászlót a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A szervezet szombaton a várban tartott Árpád-napi demonstrációt az általa nemzeti jelképnek tartott lobogóért.

Fehér lóval emlékezett Horthyra a Jobbik

Itthon2007.02.12, 00:05

Horthy Miklós halálának 50. évfordulójára emlékezett a Jobbik Magyarországért Mozgalom vasárnap délután Budapesten a Március 15. téren. A közel másfél ezernyi emlékező egy fehér pej, dobszó és lovas huszárok felvezetésével a Szent István Bazilikától indult, hogy tisztelegjen Magyarország volt kormányzójának emléke előtt.

Elutasították a Jobbik népszavazási kezdeményezését

Itthon2007.01.29, 20:17

Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn este ismét elutasította a Jobbik Magyarországért Mozgalom országos népszavazási kezdeményezését, illetve hitelesítésre benyújtott aláírásgyűjtő ívet. A szervezet a volt rendszer tisztségviselőit rekesztené ki a jelenlegi politikai életből, amennyiben a népszavazáson a többség a feltett kérdésre igennel felelt volna. A Jobbik az Alkormánybírósághoz fordul.