Jessica Lynch

címke rss

Jessica Lynch könyvet ír iraki szabadulásáról

Az iraki fogságából rejtélyes, de legalábbis ellentmodásos körülmények között kiszabadított amerikai katonanő története iránt számos televíziótársaság érdeklődött már. Jessica Lynch - aki saját bevallása szerint nem igazán emlékszik elfogására és megmenekülésére - most úgy döntött, egymillió dollár fejében megírja a sztorit, méghozzá Nyugat-Virginiában töltött gyermekkorából kiindulva. A megtisztelő feladaton - és a honoráriumon - a szóbeszéd tárgyává vált Rick Bragg Pulitzer-díjas újságíró, a New York Times egykori munkatársa osztozik majd a mindössze húszéves hősnővel.

Jessica Lynch: a hősnő férjhez megy

Tévé2003.11.05, 14:40

Az előzetes kritikák szerint a Jessica Lynch amerikai katonanő iraki szabadulásáról készült film fájdalmasan ostoba és érdektelen. Maga Jessica, a történet főszereplője nem vett részt az NBC által jegyzett film készítésében, mivel épp a saját életéről szóló könyvével van elfoglalva, és nem mellesleg, házasodni készül.

Hazatér Jessica Lynch

Nagyvilág2003.07.22, 16:00

Ünnepélyes körülmények között érkezik haza Jessica Lynch, akit iraki fogságából történt drámai és vitatott kiszabadítása óta hősként tisztelnek az amerikaiak. Honfitársait nem érdekli, hogy a hatalmas csinnadrattával bemutatott kiszabadítási akció lehet, hogy igazából egy nagy humbug, szalagokkal és zászlókkal feldíszített városukban alig várják, hogy hazaérkezzen Lynch közlegény.

Ramsteinban a kiszabadított Jessica Lynch

Irak2003.04.03, 01:42

Az amerikai légierő C-17-es szállítógépe fedélzetén megérkezett a németországi Ramstein amerikai légibázisra Jessica Lynch, az iraki fogságból tegnap kiszabadított amerikai katona.

Előző
  • 1
Következő