Jerry

címke rss

Megtaláltuk a legcukibb cukorbeteg medvét, Jerryt

Leleményes játékot találtak ki cukorbeteg gyermeknek, akik játszva megtanulhatnak vércukorszintet mérni és ellenőrizni egészségi állapotukat.

Tökös zsidók

Film2008.07.21, 18:22

Ha a "zsidók a filmvásznon" szókapcsolatról csak a neurotikus Woody Allen-figurák és a tisztaságmániás Jerry Seinfeld jut eszedbe, akkor neked szól ez a cikk, amelyből kiderül, hogy azért belevaló, kőkemény zsidók is helyet kapnak a filmtörténetben. Íme, az öt legtökösebb zsidó a moziból.

Törtetők a vörös szőnyegen

Archívum2007.06.08, 15:26

A Törtetők (Entourage) című tévésorozat egyik epizódját Cannes-ban forgatták a filmfesztivál alatt, és ebből az alkalomból az alkotók sajtótájékoztatót is tartottak a lelkes Törtetők-rajongó újságíróknak. Jelenleg épp nélkülöznünk kell a sorozatot, hiszen a magyar HBO-n a héten fejeződött be a második évad, Amerikában pedig múlt vasárnap adták le a harmadik évad befejező részét, de nem sokáig kell kibírnunk nélkülük, mert kint 17-én, vasárnap már kezdődik is a negyedik széria. Addig is az elvonási tüneteket enyhítendő beszámolok a sajtótájékoztató eseményeiről.

Ben Stiller, az intelligens komédiás

Film2004.04.15, 15:03

Ben Stiller Hollywood legújabb komikus duójának egyik fele különös figura. Ha kell csetlik-botlik és bohócot csinál magából, de emellett képes elgondolkodtató, komoly és sármos is lenni ha kell. Színész, forgatókönyvíró és rendező, akinek nemrégiben megadatott a lehetőség, hogy gyerekkori bálványának a bőrébe bújhasson, amikor eljátszhatta a Starsky & Hutch egyik főszerepét.

NBA: Koreából érkezik az új Jao Ming

Sport2004.02.20, 08:10

Nem lehet könnyű elrejtőznie egy 223 centis, 146 kilós koreai tinédzsernek, még akkor sem, ha ezt a világ talán legsokszínűbb városa, Los Angeles forgatagában kísérli meg az illető. Ha Szeung Jinről van szó, aki még csak 18 éves, de már az SFX Sports Group ügynökség kliensének vallhatja magát olyan világhírű baseball-, kosárlabda-, golf-, amerikaifutball- és teniszcsillagok társaságában, mint Kobe Bryant, Tracy McGrady, Roger Clemens, Pedro Martinez, Jerry Rice, Andre Agassi és Greg Norman.

Előző
  • 1
Következő