Jermain Defoe

címke rss

Salasra pályázik a Tottenham Hotspurs

A Tottenham Hotspur együttese kiválóan kezdte a szezont, hiszen a londoniak négy forduló után az élen álltak a Premier League-ben, és három játéknappal később is a dobogón tanyáztak. Azóta azonban alaposan visszaesett a gárda teljesítménye, és leginkább a támadósorban akadnak gondok, hiszen a legutóbbi tíz találkozó felén a Spurs egyáltalán nem tudott gólt szerezni. A klub ezen a problémán a chilei Marcelo Salas leigazolásával próbál segíteni, akit már a nyáron is szerettek volna megszerezni.

Midót az Ajax-tartalékok közé száműzték

Sport2003.02.23, 12:19

Az Ajax Amsterdam együttes az egyik legfiatalabb átlagéletkorú Európa élcsapatai közül, de a holland gárda ennek ellenére remekül tartja magát a Bajnokok Ligájában, és versenyben van a legjobb nyolc közé kerülésért. A klub edzőjének, Ronald Koemannak azonban nincsen könnyű feladata a sok fiatal focista fegyelmezésével, akik közül az utóbbi időben főleg az egyiptomi Ahmed Hosszammal, művésznevén Midóval van probléma: a csatárt a minap a tartalékok közé kellett száműzni.

Senrabosok az angol válogatottban

Sport2004.04.06, 08:02

Ha feltesszük azt a kérdés, hogy mi a közös John Terryben, J'Loyd Samuelben és Jermaine Defoe-ban, akkor a nemzetközi labdarúgást kicsit is figyelemmek kísérő drukkerek azonnal rávágja: mindhárman pályára léptek a múlt héten az angol válogatottban a portugálok ellen. De nem csak ez kapcsolta össze a fenti focistákat: mind a hárman ugyanabban a kölyökcsapatban, a délkelet-londoni Senrabban kezdtek el futballozni, akárcsak Ledley King, Ashley Cole és még rengeteg jelenlegi élvonalbeli futballista.

Fülöp Márton elbűvölte a Tottenham edzőjét

Archívum2006.07.21, 13:15

Egyelőre nem lehet tudni, hogy a Tottenham Hotspur magyar válogatott kapusa, Fülöp Márton hol fog védeni az őszi futballidényben, hiszen Londonban eddig nem számítottak rá a kezdőcsapatban, a Wigan korábbi érdeklődéséből egyelőre nem lett üzlet, a Coventry pedig nem tudta marasztalni a tehetséges futballistát. A tavaly a Premier League-ben ötödik helyen végzett angol sztárcsapat edzője, Martin Jol azonban azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy Fülöp méltó vetélytársa lesz a vb-t is megjárt angol válogatott Paul Robinsonnak, így az sem kizárt, hogy a 23 éves légiós marad a White Hart Lane-en.

Rekordösszegért vett csatárt a kiesőtől a Spurs

Archívum2007.06.29, 16:23

Az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur klubrekordot jelentő 16,5 millió fontért leigazolta Darren Bentet, a Charlton Athletic válogatott támadóját.

Végy egy jó kapust! - még januárban

Sport2008.01.15, 12:51

A kapusposztra sokszor szokták mondani, hogy bizalmi állás, és sok példa van arra, hogy egy edző akkor is kitart az aktuális hálóőr mellett, amikor a szurkolók egy része már mást látna szívesen a kapuban. Ennek megfelelően viszonylag ritka dolognak számít, ha egy klub a szezon közben akar új portást igazolni, azonban a jelenleg átigazolási időszakban mintha kapósabbak lennének a kapusok.

Újraindul a Bundesliga, gyors revánst vehet a Spurs

Archívum2008.02.01, 15:03

Ismét teljes az európai topligák kínálata, miután a téli szünet után újraindul a német bajnokság, a 18. fordulóból talán a Schalke-Stuttgart összecsapás ígéri a legtöbb izgalmat. Angliában egy hete még az FA-kupában találkozott a Manchester United és a Tottenham, akkor a Vörös Ördögök örülhettek, és a Spurs most a White Hart Lane-en visszavágásra készül. Olaszországban az Inter, Roma, Juve trió az alsó fertályból kap ellenfelet hétvégén, a Fiorentina-Milan csata viszont a BL-t érő negyedik hely megszerzése miatt döntő fontosságú lehet. Spanyolországban a hét győtzes meccsből álló sorozatot az újonc Almería ellen folytatná a Real Maddrid, ...

Ír gólrekorder az Anfielden - Robbie Keane-sztárportré

Archívum2008.08.09, 20:51

A Liverpool FC 1991 óta nem nyert bajnoki címet Angliában, és a Vörösök mestere, Rafa Benítez évről évre igyekszik tovább erősíteni keretét annak érdekében, hogy a klub megszerezze a hőn áhított aranyérmet. Idén nyáron a legdrágább igazolása a Tottenham Hotspur csatára, Robbie Keane volt, akinek gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy az Anfieldre szerződött.

Ikszelt a Liverpool, megelőzte a Chelsea

Sport2009.01.29, 00:53

Hiába vezetett sokáig a Liverpool a Wigan otthonában, a hazaiak a debütáló Mido büntetőjével egyenlítettek, így a Vörösök értékes két pontot hagytak a JJB-stadionban. A Chelsea Kalou duplájával 2-0-ra verte a Middlesbrough-t, és ezzel jobb gólkülönbségének köszönhetően feljött a második helyre, éppen a Liverpoolt megelőzve.

A Tottenham 9 góllal támad a dobogósokra

Sport2009.11.22, 21:42

A házigazda Tottenham Hotspur az öt gólig jutó Jermain Defoe vezérletével kiütéses, 9-1-es győzelmet aratott a Wigan felett az angol labdarúgó Premier League 13. fordulójának vasárnapi játéknapján. A Tottenham diadalával már a negyedik.

Előző
Következő