Jereván

címke rss

Az örmény elnök lemondását követelik

Több tízezer tüntető követelte Robert Kocsarján örmény elnök lemondását pénteken Jerevánban. A demonstráló ellenzékiek választási csalással, korrupcióval, az emberi jogok megsértésével, valamint helytelen gazdaságpolitikát folytatásával vádolják Kocsarjánt.

Jereváni győzelemmel kezdett a Honvéd

Sport2004.07.13, 19:44

A Budapest Honvéd 1-0-ra nyert az örmény MIKA Asztarak vendégeként a labdarúgó UEFA-kupa selejtezőjének 1. fordulójában, így egyértelmű továbbjutási reményekkel várhatja a július 29-én az Üllői úton sorra kerülő visszavágót.

Bajnokok Ligája 2004-2005 - Út a döntőig

Sport2005.05.26, 00:18

A Bajnokok Ligája 2004-2005-ös szezonjának pontos menetrendje és eredményei, az első selejtező körtől egészen a 2005. május 25-i, isztambuli döntőig.

Jerevánban emlékművet avattak magyar hadifoglyoknak

Nagyvilág2004.08.28, 12:23

A II. világháborúban elesett, illetve hadifogságban elhunyt magyar és örmény katonák emlékművét avatták fel szombaton az örmény fővárosban. A Jereván központjában, az agrártudományi egyetem előtti téren felállított emlékművet Wapplerné Balogh Ágnes honvédelmi államtitkár-helyettes avatta fel, Szerge Szargszján örmény védelmi miniszter jelenlétében.

Kínai siker az internetes sakkversenyen

Sport2004.12.27, 15:49

A sakkozás legendás örmény világbajnoka, Tigran Petroszjan születésének 75. évfordulójának tiszteletére négy válogatott részvételével, kétfordulós, négytáblás, interneten lebonyolított tornát rendeztek. Az Örmény Sakkszövetség és az Örmény Sakk Akadémia szervezésében az orosz válogatott Peter Szvidler vezetésével Szentpétervárott, a franciák Lautierrel az éltáblán Párizsban, a kínaiak Pekingben, míg az örmények Jerevánban ültek a számítógépük előtt. Az Élő-átlagot tekintve csak negyedik kínai együttes meglepetésre megnyerte a versenyt, veretlenek maradtak. A legjobb egyéni eredményt a kínai Ni Hua érte el 4,5 ponttal.

Orosz-ukrán párharc várható a sakkcsapat-vb-n

Archívum2005.10.31, 19:06

Az izraeli Beer Shevában november 1. és 10. között rendezik meg a 6. sakk-csapatvilágbajnokságot. A kilenc résztvevő együttes négy táblán, körmérkőzéses formában dönti el a cím sorsát. Címvédőként az ukrán válogatott indul, négy éve Jerevánban a FIDE exvilágbajnoka, Ruszlan Ponomarjov vezetésével az utolsó fordulóban legyőzték az orosz csapatot. Négy válogatott nagy csatáját várjuk, az orosz, az ukrán, az izraeli és az örmény együttes is jelenlegi legerősebb összeállításában szerepel. A kétszeres Európa-bajnok holland csapat késői meghívás miatt nem vállalta  a részvételt.

Rudolf és Bánusz nyerte a junior sakkbajnokságot

Archívum2007.03.01, 18:06

A Magyar Sakkszövetségben február 19. és 27. között rendezték meg tíz-tíz résztvevővel a legjobb 20 éven aluli leányok és fiúk bajnokságát. A címvédő Schneider Veronika távollétében az első helyre rangsorolt, a Decs csapatában játszó Rudolf Anna másfél pontos előnnyel győzött. A fiúknál jóval kiegyenlítettebbek voltak az erőviszonyok, többször is változott az éllovas személye, s végül az Aquaprofit Nagykanizsa sakkozója, Bánusz Tamás veretlenül ért elsőként a célba. A címvédő Szabó Krisztián nagy meglepetésre utolsó lett. A két bajnok képviseli a magyar sakkozást Jerevánban az őszi junior vb-n.

Kramnyik: Generációváltás kell az orosz sakkban

Sport2007.05.03, 09:02

A sakkozás 14. világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik kellemes emlékekkel utazott el Magyarországról. Lékó Pétert 4,5-3,5-re legyőzte, Miskolcon nagyon jól érezte magát, elégedett volt játékával, és péntektől már újabb megmérettetés előtt áll, Jerevánban hatjátszmás rapid párosmérkőzést játszik Levon Aronjannal. Elutazása előtt a miskolci párharcról, az orosz válogatott balsikereiről, a sakkpolitikáról beszélgettünk.

Aronjan tartja a lépést Kramnyikkal

Archívum2007.05.04, 20:14

Jerevánban megkezdődött  az örmény olimpiai bajnokcsapat éltáblása, Levon Aronjan és az orosz világbajnok Vlagyimir Kramnyik hatjátszmás rapid párosmérkőzése. Az első játéknapon egy-egy győzelem született. Kramnyik világossal a spanyol megnyitás Marshall támadásában nyert, Aronjan pozíciós küzdelemben kényszerítette megadásra a világelsőt, akit pályafutása során először győzött le.

Aronjan mesterhármassal vezet

Sport2007.05.05, 21:14

Az örmény olimpiai bajnokcsapat éltáblása, Levon Aronjan 3-1-re vezet az orosz világbajnok Vlagyimir Kramnyik elleni rapid párosmérkőzés második játéknapja után. A Jereváni Operaházban zajló viadal harmadik partijában Aronjan sötéttel nyert, Kramnyik elkerülte a lépésismétléshez, így a döntetlenhez vezető folytatást. A győzelem után az örmények legjobbja már szárnyalt, és a világelső királya elleni támadással két pontra növelte előnyét, mesterhármast ért el. A vasárnapi két utolsó partiban Kramnyik csak kettős győzelemmel mentheti remire a párharcot.

Előző
Következő