Jeremie-program

címke rss
Hamarosan 80 milliárd forint új forrás érkezik a kkv-szektorba

Hamarosan 80 milliárd forint új forrás érkezik a kkv-szektorba

Összesen több, mint 80 milliárd forintnyi kockázati tőkére pályázhatnak majd magyar mikro-, kis- és középvállalkozások, köszönhetően annak, hogy hamarosan megkezdi a tőkekihelyezést az új Jeremie-forrásokat kezelő nyolc hazai kockázati tőkealap.

A Jeremiknek nincs ellenfele

Gazdaság2016.08.30, 14:19

Az idén április és június közötti időszakot egyértelműen a Jeremie alapok dominálták; a 18 aktív befektető alapból 14 Jeremie helyezett ki forrást a vizsgált időszakban. Az átlagbefektetés összege 151 millió forint volt - derül ki a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület 2016. második negyedéves jelentéséből.

Le a kalappal a hazai vállalkozók előtt

Gazdaság2016.07.01, 19:08

Közel 300 kisvállalkozás, zömmel startup jutott majdnem 130 milliárd forint tőkéhez a 2010 óta pörgő 4 Jeremie programban. Az itt főszerepet játszó kockázati tőkealapokat a cégfejlődésben később a magántőke-alapok váltják fel, és míg az első típusnak az ötlet a fontos, utóbbi csoport már piacvezető vállalatokat keres és vásárol fel. A régiónkban a rendszerváltás óta működő Enterprise Investors hazai országigazgatója, Tüske Tamás beszélt az Üzletrésznek az elmúlt időszak tanulságairól.

Sokkal jobban is működhetnének a Jeremie-alapok

Gazdaság2015.04.16, 15:53

Több jelenlegi paraméteren változtatna a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület a JEREMIE-programokban.

Ötvenmilliárdot kell elkölteni az év végéig

Archívum2015.04.15, 07:42

A Jeremie alapokból még ki nem helyezett, mintegy 40-50 milliárd forintnyi összegből körülbelül 30 milliárd az, amire még szerződést sem kötöttek. Indulhat a véghajrá!

JEREMIE III: ablakban a pénz, de ketyeg az óra

Archívum2014.02.28, 16:52

A Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (HVCA) és az M27 ABSOLVO konferenciát szervezett tegnap, amelyen bemutatkoztak az új JEREMIE-alapok.

A divatba is beszállt a kockázati tőke

Gazdaság2014.04.14, 07:44

Január végéig 37 tranzakció során mintegy 4 milliárd forint kockázati tőkét fektetett a hazai kkv-szektorba a Széchenyi Tőkebefektetési Alap. Az idei cél, hogy elérjék a 9 milliárdot.

Felturbózza a kkv-kat a Jeremie

Gazdaság2013.12.05, 15:53

Fónagy János szerint a Jeremie program hatékony eszköze a hazai kisvállalkozások fejlesztésének. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára erről a kkv-k fejlődését segítő európai uniós forrásokról rendezett konferencián beszélt ma Budapesten.

Újabb akcelerátor jött létre

Archívum2013.10.21, 17:23

Jelentős Jeremie-forrásokkal és masszív magántőkével egyengeti induló vállalkozások pályáját az új, AVEC nevű akcelerátor program, amely a PortfoLion, a Day One Capital, a Bonitas és a Mobilitás és Multimédia Klaszter összefogásával állt fel, tájékoztatta az MTI-t.

JEREMIE: kérdések, amelyek rendszeresen elhangzanak a tőkebevonás során (2. rész)

Archívum2013.10.11, 21:00

A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője a kétrészes írás első részében bemutatta a JEREMIE programból nyújtott forrásokkal történő kockázati tőkebefektetések szempontjait, összehasonlítva azokat a bankhitellel vagy a pályázati forrásbevonással. Dr. Bejó Ágnes a most olvasható második részben a JEREMIE tőkebefektetések sajátosságaiból adódó alapvető jogi kérdésekre ad választ.

„Ezek a lányok és fiúk mind hősök”

Gazdaság2013.09.26, 09:27

Idén tavasszal nyolc magyar tőkealap-kezelő kezelésében tíz új kockázati tőkealap kezdte meg a működését a Jeremie 3 program keretében. Az X-Ventures – korábban BNV-Equity – vezérigazgatójával, Zsembery Leventével beszélgettünk kockázatról, lelkesedésről, hiányokról, helytelen szocializációról, virágzó startup-piacról.

Tőkebőség várja a startupokat

Gazdaság2013.09.24, 11:19

Az EU magánbefektetőkkel közösen kockázati tőkealapokat hozott létre azzal a céllal, hogy azok hazai induló vállalkozások részére tőkeemelés formájában finanszírozást nyújtsanak. A JEREMIE Kockázati Tőke Program az Európai Unió JEREMIE nevű vállalkozásfejlesztési programjának egyik eleme.

Megtorpant a befektetési piac

Gazdaság2013.09.18, 08:12

Csökkent a hazai startupokba, azaz induló, ígéretes és főleg innovatív feltörekvő vállalkozásokba befektető speciális tőkealapok aktivitása. A Jeremie néven ismert program pénzosztói szerint hiányoznak a jó cégek, a cégek szerint az alapok nehezen adják a tőkét.

Hogyan szerezzünk tőkét ígéretes vállalkozásunkhoz? Bankhitel vagy JEREMIE? (1. rész)

Archívum2013.09.12, 13:42

A JEREMIE egy mozaikszó, amely az EU több alprogramból álló vállalkozásfejlesztési programját jelöli. Magyarországon leginkább a kockázati tőke programmal azonosítják. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője kétrészes írásban mutatja be a program sajátosságait, jogi és egyéb szempontjait. Dr. Bejó Ágnes hangsúlyozta: a banki hitelfelvételekhez vagy a pályázati forrásbevonáshoz képest több lényeges különbséggel is kell számolniuk, ha a JEREMIE-s tőkelapokból szeretnének forrásokhoz jutni.

34,2 milliárd forint keresi a gazdáját

Gazdaság2013.08.12, 11:24

A közelmúltban kihirdették az EU KKV-finanszírozó Jeremie programjának aktuális, harmadik körös nyerteseit. Ugyan a győztesek bejelentése csaknem egy hónapot késett, a szakértők egy része így is amiatt aggódik, hogy a beözönlő tőke nem találja meg megfelelő ütemben azokat a projekteket, amik a befektetéseket felhasználhatnák.

Ők oszthatnak szét 34 milliárdot

Gazdaság2013.08.01, 14:59

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kijelölte azokat a kockázati tőkealapokat, amelyek összesen 34,28 milliárd forintot fektethetnek be ígéretes magyar kis- és közepes vállalkozásokba.

Pestieknek jut a vidéki vagányok pénze

Gazdaság2013.06.09, 17:36

Vegyi üzemben működő filmes cég. Pont jókor székhelyt változtató vállalkozás. Kísértetiesen hasonlító nevek. Egy uniós program előírása életszerűtlen, ez Magyarországon nem gond, megoldjuk. A Jeremie I keretében 48 milliárd lenne vidéki ötletekre, de egy része mégis pestieknek jut.

Jó üzleti ötletekre vadászik Csányi új cége

Gazdaság2012.05.30, 18:34

Új céget alapított Csányi Sándor, az OTP vezetője. Az új társaság uniós pénzeket közvetítene kis- és középvállalkozások számára.

Közel 30 milliárd jut magyar cégekhez az államtól

Gazdaság2012.01.23, 09:53

Mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak majd az újrainduló Jeremie-programban, amelyben tíz alap részesülhet összesen 28,5 milliárd forintnyi támogatásból.

Jeremie: Több mint tízmilliárd a kkv-szektornak

Gazdaság2011.12.14, 14:38

Az év végéig több mint tízmilliárd forintot utalhat ki a Jeremie-programban szereplő nyolc alapkezelő a kis- és középvállalkozásoknak - közölte a Primus Capital szerdán.

Előző
  • 1
Következő