jelölt

címke rss

Mutatjuk az MTV Video Music Awards jelöltjeit

Kultúra2018.07.18, 17:11

Augusztus 20-án lesz az MTV Music Awards gálája, már hivatalosan is kiadták a jelöltek teljes listáját. Idén Cardi B kapta a legtöbb jelölést. 

Közülük kerül ki idén az év edzője

Sport2017.12.14, 08:12

A 2016-ban az Év edzőjének választott Shane Tusup idén is esélyes a végső győzelemre a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) szavazásán.

Kihirdették a Kaszás Attila-díj jelöltjeit

Archívum2017.06.15, 17:11

Gazsó György, Szikszai Rémusz és Krisztik Csaba a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést szeptember 8-án, a Győri Nemzeti Színházban rendezett országos színházi évadnyitón.

Verekedés volt Majtényi előadásán

Itthon2017.03.03, 17:26

Verekedésbe torkollott Majtényi László előadása ma este az ELTE-n. A baloldal közös köztársaságielnök-jelöltje a jogállamról adott elő, amikor egy résztvevő szidni kezdte. A hallgatóságból két nagyobb darab férfi erre egyszerűen kidobta a teremből.

Gyurcsány most Majtényi civiljeit buktatta le

Itthon2017.02.12, 14:03

A látszat szerint egy civil csoportosulásnak jutott eszébe, hogy Majtényi Lászlót köztársasági elnöknek jelölje, aki mögé aztán a baloldali pártok is odaálltak. Csakhogy a valóságban minden fordítva történt, a pártok először elfogadták a jogtudós személyét, a civilek csak ez után léptek színre.

Megvannak a jelöltek a Színikritikusok Díjára

Kultúra2016.07.28, 18:31

21 színikritikus szavazta be a jelölteket. A Katona József Színház három produkcióval van az élmezőnyben, az Örkény Színháznak a Mesél a bécsi erdő hozhat elismeréseket. A Nemzeti Színház elsősorban a Zsótér-rendezéssel arathat babérokat.

Megvan Obama jelöltje a legfelsőbb bíróságba

Nagyvilág2016.03.16, 22:14

Washington szövetségi fellebbviteli bíróságának bíráját, Merrick Garlandot jelölte Barack Obama a legfelsőbb bíróság új tagjának. A republikánusok azonban biztosan elutasítják az elnök jelöltjét. 

Caramel felesége lehet az év közösségi média-sztárja

Archívum2016.03.09, 16:18

Szilágyi Szilvi is felbukkant a Glamour Women of the Year 2016 jelöltjei között.

Magyar esélyese is van Grammy-díjátadónak!

Archívum2016.02.15, 08:17

Los Angelesben ma este fogják kiosztani 58. alkalommal  az amerikai zenei szakma legrangosabb elismerését. A jelöltek között van a Takács Quartet vonósnégyes is.

Ők a 2015-ös Prima Primissima díj jelöltjei

Life.hu2015.09.11, 16:16

A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma idén is 10 kategóriában nevezte meg a díj jelöltjeit. A 30 kiválóság között idén is olyan művészek, sportolók, illtve a tudományos élet, a népművelés, az oktatás és a sajtó képviselői szerepelnek, akik munkásságukkal kiérdemelték a legkiválóbbaknak járó elismerést.