jelentkezés

címke rss

Egyetemisták a járvány ellen

Unilife.hu2020.11.15, 21:41

Mint ahogy azt már írtuk, az egyetemek hallgatói is jelentősen kiveszik a részüket a pandémiával való megküzdésben, hiszen számos diák segédkezik a járványügyi tesztelésben.

5 indok, hogy miért jelentkezz egyetemre

Unilife.hu2021.02.23, 14:19

Nem mindig egyértelmű a döntés, hogy jelentkezzünk-e egy felsőoktatási intézménybe. Végül is csak újabb 4-5 év tanulás és az eredménye egy papír, amit majd vagy tudunk használni, vagy nem. Elvesztegetett időnek tűnhet azzal szemben, hogy máris elkezdjünk dolgozni és végre legyen saját keresetünk, a magunk ura legyünk.

Így ne menj SOHA állásinterjúra!

Unilife.hu2021.02.23, 14:21

Állásinterjú: a szó hallatán még a témában jártas jobhoppereknek is összeszorulhat a gyomra. A többség számára kényelmetlen helyzetet jelent idegen emberek előtt stand upolni arról, hogy miért ő a legalkalmasabb jelölt az adott pozíció betöltésére. Ráadásul ott az a tény is, hogy egy meghallgatás simán döntő befolyással bírhat akár az egész életedre is. Adunk néhány tippet, hogy ne rémálomként éld meg a következőt, és az interjúztató se kívánjon téged a pokolba!

3+1 lépés, amit meg kell tenned egy állásinterjú előtt!

Unilife.hu2021.02.23, 14:20

Akár álmaid állásának megpályázása a cél, akár „csak" munkát keresel, vannak olyan lépések, amelyeket mindenképpen meg kell tenned, ha szeretnéd elnyerni leendő munkaadód szimpátiáját és megszerezni a kiszemelt pozíciót.

ITM: Még lehet jelentkezni feldolgozóipari technológiaváltást segítő pályázatra

Gazdaság2020.08.03, 13:57

A magyar kormány kiemelt célja a zöldgazdasághoz és -iparhoz kapcsolódó, nagy növekedési potenciállal rendelkező feldolgozóipari vállalkozások technológiaváltást segítő fejlesztéseinek támogatása. A 7,3 milliárd forintos keretösszegű Zöld nemzeti bajnokok konstrukció esetén az előminősítésre jelentkezés határidejét a vállalkozói visszajelzések alapján a tervezetthez képest meghosszabbítják, így arra 2020. augusztus 14-ig van lehetőség - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Mégis megrendezik szombaton a Balaton-átúszást

Life.hu2020.07.31, 17:11

Helyszíni nevezésre azonban nem lesz lehetőség.

Mi köze van Pásztor Erzsinek a ValóVilág 10-hez? Mutatjuk!- Videó

Life.hu2020.07.11, 20:37

Ahogy arról a napokban mi is beszámoltunk, hamarosan új évaddal jelentkezik a Való Világ.

Már több mint 11 ezren jelentkeztek a Kisfaludy-programra

Gazdaság2020.06.09, 11:58

Több mint 11 ezren jelentkeztek hétfő éjfélig a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) Kisfaludy2030 programjára - mondta a szervezet vezérigazgatója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.