jelentés

címke rss

Hét órán át lebegtek megmagyarázhatatlan fények az égen

Tudomány2017.07.03, 17:16

Tizenöt, eddig titkos ufó-aktát hozott nyilvánosságra a brit védelmi minisztérium. A dokumentumok között akad 1-2 érdekes beszámoló, ám egyik sem szolgáltat kézzelfogható bizonyítékot arról, hogy egy idegen civilizáció képviselői látogatnák bolygónkat. Ez pedig természetesen felbátorította az összeesküvés-elméletek híveit.

Alattomosan leselkedett több mint tízezer méteres magasságban a halál

Tudomány2017.05.26, 12:43

2002. május 25-én helyi idő szerint délután fél négy után a China Airlines Tajpejből Hongkongba tartó 611-es járatával – huszonöt perccel a felszállás után –, az irányítás elvesztette a kapcsolatot. Két órával később a Boeing 747-es eltűnési körzetéből a légierő egyik járőrgépe a tenger felszínén sodródó roncsdarabokról és kiterjedt olajfoltról adott le rádiójelentést. A rejtélyes baleset okára csak az alapos vizsgálat derített fényt.

Virágkisokos

She2017.03.13, 10:07

Ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – tartja a mondás. Elcsépelt frázisként hangozhat, de igazságtartalma akkor is örökké él.

Nem csak ügynöknevek az állampárti titkos listán

Itthon2017.03.06, 14:56

Elkészült a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) közös szakértői munkacsoportjának jelentése az 1990 előtti állambiztonsági szervek mágnesszalagokon megőrzött adatállományának átvilágítása után. A 120 oldalas dokumentum teljes terjedelmében elolvasható a NEB honlapján.

Nem tudták meghallgatni Medgyessyt a 4-es metró korrupciós botrányában

Itthon2017.02.15, 15:36

Bár Medgyessy Péter korábban megígérte, mégsem megy el a gazdasági bizottság mai ülésére. A testület a 4-es metró beruházásáról és az azt elmarasztaló OLAF-jelentésről kérdezte volna a volt miniszterelnököt. Nincs egyedül, Gyurcsány, Bajnai és Demszky sem lesz ott. 

Ez fontos üzenet a külső szemlélőktől

Gazdaság2017.02.13, 15:54

Nagyon fontos üzenet, hogy a magyar gazdaság külső szemlélők szerint is jó pályán van - mondta Varga Mihály Salgótarjánban az Európai Bizottság most közzétett téli gazdasági előrejelzésére reagálva.

Szabálytalansági vizsgálatot indít a Miniszterelnökség a 4-es metró ügyében

Nagyvilág2017.02.08, 10:25

Szabálytalansági eljárást indított a Miniszterelnökség a 4-es metró ügyében - közölte Lázár János kedden Makón.

Ökológiai paradicsom a Mekong vidékén

Környezet2016.12.20, 19:16

A WWF legújabb jelentésében a 2015-ben, újonnan felfedezett fajokról számol be, amelyekre a Mekong vízgyűjtő területén bukkantak. A most közölt adatok alapján 163 eddig ismeretlen faj él a területen, amelyek túlélése sajnos, már felfedezésük pillanatában is kétséges.

Drámai mértékben csökkentek az állatfajok populációi

Környezet2016.10.27, 10:19

A Földön élő gerinces fajok populációi 58 százalékkal szorultak vissza, míg az édesvizekben megfigyelt populációk 81 százalékos csökkenést mutatnak az 1970-es adatokhoz képest - derült ki a Természetvédelmi Világalap világszerte csütörtökön megjelent Élő bolygó jelentéséből (Living Planet Report).

A hónap témája - Müller Péter: "Nem értjük meg egymást"

Life.hu2016.09.09, 00:03

Müller Péter postaládájában számos levél landol nap mint nap, és most már a közösségi oldalakon is tömegével érkeznek hozzá a különböző kommentek legnépszerűbb írásaival kapcsolatban. A Life.hu éppen ezért új sorozatot indít: mostantól havonta olvashatók lesznek Müller Péter legmélyebb gondolatai a legmegosztóbb témákban.

A divatházak még hűthetik a pezsgőt

Archívum2016.08.11, 15:19

Az üzletközpontok csökkenő forgalma, illetve a gyengélkedő turizmus komoly nyomást helyez az amerikai áruházakra, melyek olyan cégek legfontosabb csatornáinak számítanak, mint a Ralph Lauren vagy a Michael Kors. A divatházak ráadásul attól félnek, a túlzott leárazások még a márkáikat is lerántják a mélybe.

Pentagon: Az Iszlám Állam Irakban elvesztette területe felét

Nagyvilág2016.05.16, 23:39

Egy Pentagon jelentés szerint Irakban az Iszlám Állam már elvesztette területe felét. Szíriában ugyanakkor nem ilyen látványos a szélsőségesek visszaszorítása, Tadmur városát megint sikerült elvágniuk a külvilágtól.

Évente 24 milliárd eurót drogozik el Európa

Nagyvilág2016.04.05, 23:55

Majdnem 24 milliárd eurót költenek évente kábítószerre Európában, ez a bűnözői csoportok legfontosabb jövedelem forrása. A füvet fogyasztják a legszélesebb körben, a heroinhoz köthető a legtöbb haláleset, és egyre jobban terjednek az új pszichoaktív szerek is. Többek között ez derül ki az Europol idei jelentéséből.

Eredményes év után jöhet az osztalék

Archívum2016.02.26, 10:17

Több, mint két és félszeresére nőtt a Masterplast nyeresége tavaly a 2014-es adatokhoz képest. A cégnek ezzel lehetősége nyílik az osztalékfizetésre.  

Kiderült: ezt jelenti Angelina Jolie és Brad Pitt új, közös tetoválása

Archívum2016.02.16, 11:51

Az Oscar-díjas színésznő a napokban összesen három új mintát varratott magára. Az amerikai Radar Online egy szakértő segítségével fejtette meg, mit jelentenek a Brad Pitt-tel együtt csináltatott tetoválások.

Életveszélyes Európa menekültpolitikája

Itthon2015.11.17, 15:00

Az Amnesty International szerint az Európai Unió külső határainak lezárása, a kerítésépítés, a kitoloncolás számos emberi jogi jogsértésre ad lehetőséget, pedig az unió képes lenne arra, hogy intézkedjen az Európába érkező menekültek védelmében. Magyarországot szintén bírálják, amiért "kétes biztosítékok mellett" és gyorsított eljárással Szerbiába toloncolják vissza menekülteket.

A defláció veszélye az euróövezetben riogat

Gazdaság2015.11.09, 15:17

A feltörekvő országok, elsősorban Kína gazdasági növekedésének lelassulása visszaveti a világkereskedelmet és ezzel együtt a világgazdaság növekedési ütemét - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet jelentésében.

Vonatok a semmibe – Lesújtó jelentés Magyarországról

Itthon2015.10.09, 15:58

Lesújtó jelentést tett közzé az Amnesty International a menekültválság magyarországi kezeléséről. A nemzetközi jogvédő szervezet szerint a magyar rendvédelmi szervek indokolatlan erőszakot alkalmaztak a menekültekkel szemben, a kormány pedig nemzetközi szerződésekbe ütköző jogszabályokat fogadott el. Azt javasolják az Európai Bizottságnak, hogy minden lehetséges eszközzel érje el Magyarországnál az EU-jogszabályok maradéktalan betartását. Az egyik, jelentésben megszólaló szír menekült azt mondta, úgy érezte magát, mintha újra Szíriában lenne.

Mindenkit meglepett az OTP

Gazdaság2015.08.14, 11:05

A bank a vártnál nagyobb adózott nyereséget ért el a második negyedévben, szemben a tavaly ugyanekkor elszenvedett 150 milliárdot is meghaladó veszteséggel. Az eredmény jó, de a fordulatra még várni kell.

Rabszolgaként dolgoztat a játékgyár

Techbázis2016.02.14, 22:19

Borzalmas körülmények uralkodnak a Konami japán játékcégnél. A vállalat nem veszi emberszámba a dolgozóit, gyakori a megaláztatás és állandó a megfigyelés.

Itt van az ősz! Marad a hűvös nyári idő

Life.hu2015.07.28, 12:23

Ködös reggelre ébredhettünk, később azonban több órára is kisüthet a nap. A kánikulára viszont még várni kell.

Rég kaptunk ilyen kevés spamet

Techbázis2015.07.17, 15:25

Júniusban a beérkezett e-mailek kevesebb, mint fele volt spam. Úgy tűnik, a kiberbűnözőknek már nem éri meg levelekkel bombázni az internetezőket.

A Freedom House szerint Magyarország nem szilárd demokrácia

Itthon2015.06.23, 16:21

Magyarország már nem konszolidált demokrácia – legalábbis a Freedom House szerint. A washingtoni székhelyű nonprofit szervezet szerint hazánkban romlott a választási rendszer megítélése, a civil szervezetek függetlensége, és a média helyzete is. A bírói függetlenség pedig az elmúlt öt évben csak Oroszországban romlott annyit, mint nálunk. 

Az emberiség fele a neten lóg

Techbázis2015.05.26, 16:11

Idén 3,2 milliárd ember használja majd az internetet, derült ki egy friss jelentésből. Ez közel az emberiség felét jelenti. Közülük 2 milliárdan a fejlődő országokból csatlakozhatnak.

Több millió trójai pályázik a pénzünkre

Techbázis2015.05.15, 14:52

Minden eddiginél több kártevő próbálja ellopni féltve őrzött banki adatainkat - és így a pénzünket.

Kalória, tanulás, lábak - Mit jelentenek igazából ezek a szavak?

Archívum2015.04.09, 18:45

Minden szónak van legalább egy jelentése, de van, hogy ezzel nem is pontosan azt fejezzük ki, amit eredetileg mondani szeretnénk. Íme, néhány vicces megoldás! 

Vasárnap érkezik a jó idő – Még ne tedd el az esernyőd!

Archívum2015.03.12, 11:30

Az igazi tavaszi napsütésre még egy kicsit várni kell, a vízhatlan kabátot és az ernyőt azonban érdemes magadnál tartanod az elkövetkező pár napban.

Újabb titok derült ki Novák Dezsőről

Sport2015.03.04, 11:37

Novák Dezső egyike volt annak a nyolc szerencsétlennek a Ferencvárosban, akit zsarolással beszerveztek, állítja a kétszeres olimpiai bajnok labdarúgó özvegye, aki azt is elárulta a sportnapilapnak adott interjújában, hogy ki figyelte meg a férjét.

Megvan a hivatalos jelentés Joan Rivers haláláról

Archívum2014.10.17, 16:12

Joan Rivers, minden idők egyik legismertebb női komikusának halálát az agyában fellépő oxigénhiány okozta friss jelentések szerint.

UNICEF: Minden tizedik lányt ér nemi erőszak

Nagyvilág2014.09.05, 12:38

Riasztó számok jöttek ki a gyerekeket ért erőszakról az ENSZ legújabb, példátlanul átfogó jelentésében. 190 országban vizsgálták meg a gyerekek helyzetét. Kiderült, minden tizedik lányt ér nemi erőszak 20 éves kora előtt, és a kiskorúak 60 százalékát pont azok bántalmazzák, akiknek védeniük kellene őket.

Csökken a PC piac, de ugrik az Intel árfolyama

Archívum2014.04.16, 14:53

Annak ellenére, hogy a PC piac továbbra is zsugorodóban van, az Intelnek sikerült egy nem túl rossz negyedévet zárnia. Úgy fest, túlságosan pesszimisták voltak a szakértők a profit és a fedezet tekintetében. A gyorsjelentés után 1,5 százalékot ugrott az Intel papírja.

Mindenkinek mást jelent a szerelem

Life.hu2014.04.15, 09:45

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló - 121. rész.

Klíma-csodafegyver márpedig nincs

Környezet2014.05.21, 13:14

Ha az emberiség el akarja kerülni a klímaváltozás az eddiginél súlyosabb következményeit, akkor a Föld átlaghőmérséklete nem nőhet 2 Celsius-foknál többel az ipari forradalom előtti szinthez képest. Ehhez a jelenlegihez képest háromszorosára-négyszeresére kell növelni a megújuló és az atomenergia részarányát az áramellátásban. A számos lehetséges intézkedés nem új, de minél gyorsabban be kell vezetni őket, mert 2030 után sokkal többe kerülne a klímavédelem. Itt az új ENSZ-jelentés az éghajlatváltozás következményeinek enyhítéséről.

Tombolnak a BlackBerry tulajdonosok

Gazdaság2014.03.28, 14:49

Van olyan, hogy a részvényesek még a veszteségnek is örülnek. Ez történt a BlackBerry jelentése után, hiszen a cég jóval kisebb mínuszt hozott össze, mint amire az elemzők számítottak. 7 százalékos pluszban nyitott a részvény.

Eléggé utálja az életét sok magyar

Itthon2014.03.19, 19:05

A magyaroknál többen csak Dél-Koreában lesznek öngyilkosok, ami nem is csoda, hiszen egy felmérés szerint mi utáljuk a legjobban az életünket, csak az indiaiak szenvednek annyira, mint mi. Nem házasodunk, nem bízunk a rendőrökben, és egyre többször érezzük azt, hogy nincs pénzünk ételre. Az OECD legfrissebb felmérése a világ 34 országáról elég lehangoló.

Szárnyal az FHB

Archívum2014.03.14, 09:36

A 2012 negyedik negyedévi 1,9 milliárd forintos veszteség után 2013 utolsó három hónapjában 343,6 millió forintos profitot ért el az FHB. A részvény a jelentésre pozitívan reagált, 8 százalékot meghaladó ugrást mutatott be, amivel feledtetni tudja a tegnapi gyenge teljesítményt.

Brüsszel: Magyarország mérlege idén romlani fog

Gazdaság2014.03.05, 13:32

Az Európai Bizottság szerint Magyarországon makrogazdasági egyensúlyhiány van, de nem tartozik azok közé, ahol a hiány túlzó mértékű. Brüsszel számos aggodalmat fogalmazott meg a most megjelent vizsgálati eredményében, és úgy véli, hogy nem tudjuk tartani az úgynevezett középtávú költségvetési célt.

Közel 20 milliárd dollárt csinált tavaly a guru

Gazdaság2014.03.02, 10:06

A világ egyik leggazdagabb embere, Warren Buffett a Berkshire Hathaway cégén keresztül közel 20 milliárd dollárt csinált tavaly. Soha nem volt még ilyen jó éve a társaságnak.

Felemás negyedév az OMV-nél

Gazdaság2014.02.19, 14:42

Felemás negyedéven van túl az osztrák olajcég, az OMV. A társaság ugyan üzemi szinten pozitív meglepetést tudott okozni, de a nettó eredménye nem lett olyan jó, mint amire az elemzők számítottak. A cég továbbra is bízik a kitermelés felfutásában főként a tavalyi északi-tengeri tranzakció miatt, de a líbiai és a jemeni helyzetet nehéz előrejelezni a vállalat szerint.

Felemás negyedévet zárt a Mol nagytulajdonosa

Archívum2014.02.03, 11:01

Az elemzői várakozásokhoz képest gyengébb negyedévet zárt a Dana Gas az előzetes adatok szerint. A Mol nagytulajdonosa ugyanakkor növelni tudta készpénzállományát, ami a cég likviditása szempontjából fontos. Az is kiderül azonban a negyedéves számokból, hogy nagyjából 789 millió dollárral tartozik még a cégnek Egyiptom és Kurdisztán is. A részvény a tegnapi esést ma is folytatja, 2 százalékot meghaladó mínuszban jár a papír.

Visszaesésről számolt be az INA

Gazdaság2013.10.31, 15:55

A tavalyi év azonos időszakához képest gyengébb negyedévet zárt a Mol leányvállalata, az INA. A társaság egyszeri tételekkel tisztított EBITDA-ja 1,178 milliárd kunára esett vissza a tavalyi 1,504 milliárd kuna után. Az üzemi profit pedig több mint 50 százalékot zsugorodott. 

Ugrott egyet a Nokia

Gazdaság2013.10.29, 12:20

Több mint 2 százalékos pluszba lendült 12 óra után pár másodperccel a Nokia, miután a társaság közzétette negyedéves jelentését.

Itt az első banki jelentés

Gazdaság2013.10.11, 13:13

Az elemzői konszenzushoz képest magasabb egyszeri tételekkel tisztított egy részvényre jutó profitot ért el a JP Morgan. Az amerikai nagybank az eslő, amelyik a harmadik negyedéves eredményét publikálta.

A magyarok 70 százaléka elnézi a korrupciót

Gazdaság2013.10.08, 14:33

A Transparency International nemzetközi összehasonlító felmérésén Magyarország több szempontból is nagyon rosszul végzett, annak ellenére, hogy a listán egy év alatt valamelyest előrelépett.

Nyáron sem jártak többet a magyarok a Tescóba

Gazdaság2013.10.02, 17:46

Ismét jókora pofont kapott a tőzsdén a Tesco, a cég ugyanis meglehetősen gyenge első féléves jelentést tett ma reggel közzé. A részvények 3,6 százalékos mínuszban is jártak, bár nap végére sikerült ebből sokat ledolgozniuk. A Tesco régiós piacai közül a magyar teljesített a legjobban, de ezzel együtt nálunk is 1,6 százalékkal esett vissza az üzletlánc forgalma. Még a legjobban teljesítő Egyesült Királyságban sem tudott növekedést felmutatni az első félévben a Tesco.

Nagyot ütöttek a Mol partnerén

Gazdaság2013.09.19, 10:58

5 százalékos mínuszban vágott bele a mai, meglehetősen optimista kereskedésbe a Gulf Keystone. A Mol kurdisztáni partnere 26,4 millió dolláros veszteséget ért el az év első hat hónapjában a tavalyi 31,4 millió dolláros bukó után. A Mol szempontjából fontos Shaikan mezőn szeptember elejére sikerült elérni a napi 12 400 hordós kitermelést, és a cég szerint év végére teljesíteni tudják a napi 20 ezer hordós kitermelést. 

Nehéz helyzetben az orosz acélgyártók

Archívum2013.08.30, 10:27

Az alacsony acélárak miatt szenved két meghatározó orosz acélgyártó, az Evraz és a Severstal is. Az európai és a kínai kereslet visszaesése miatt mindkét vállalat veszteséges negyedévet zárt.

Rendkívüli árvízi hírek

Ozone Network2013.06.10, 09:29

Az OzoneNetwork folyamatos tudósítása a magyarországi árvízi helyzetről.

Magyarországi antiszemitizmusról ír az amerikai külügy

Itthon2013.05.20, 21:32

Magyarországon a törvények védelmezik a vallásszabadságot, de antiszemitizmus is tapasztalható - állapította meg a 2012-re vonatkozó, hétfőn ismertetett éves nemzetközi vallásszabadság-jelentésében az amerikai külügyminisztérium. Az amerikaiak kitértek arra, hogy Jobbik "fokozta az antiszemita retorika használatát", illetve megemlítették, hogy a kormánykoalíció néhány tagja rehabilitálta az antiszemita történelmi személyiségek hírnevét.

Levetette álarcát a Mol egykori titokzatos vevője

Gazdaság2013.05.01, 12:33

12 év után először tette közzé a nemzetközi szabványoknak (IFRS) is megfelelő beszámolóját a Surgutneftegas orosz olajcég. A jelentésből kiderül, hogy a társaság közel 30 milliárd dollár készpénzzel rendelkezik. A vállalat 2012-ben 34 százalékkal alacsonyabb eredményt ért el, mint egy évvel korábban, azonban a magas bázis egy egyszeri tételnek köszönhető, ugyanis 2011-ben adta el a Molban meglévő részesedését az orosz cég a magyar államnak 2,5 milliárd dollárért, ami igencsak megemelte az akkori eredményt.