Jelek

címke rss
Vajna Tímea szerint Andy Vajna üzent neki

Vajna Tímea szerint Andy Vajna üzent neki

Már nem az első eset, hogy Vajna Tímea követői tudtára adja, hogy hisz a túlvilágban és abban, hogy Andy Vajna onnan üzen neki. Vajna Tímea mögött nehéz időszak áll, túl van egy vetélésen, de azóta is töretlenül küzd azért, hogy anya lehessen. Közben felröppentek a pletykák, hogy párja, Zoltán is elhagyta, de az özvegy nem beszél a magánéletéről. Néha azokba a jelekbe kapaszkodik, amikről úgy gondolja, hogy néhai férje, Andy Vajna küldi számára a túlvilágról azért, hogy segítsen neki. Most egy Instagram-sztoriban mutatta meg, hogy séta közben egy Andy feliratra bukkant, amit a járdába véstek.

5 jel, hogy a kiszemelted csak szexet akar

Archívum2023.03.26, 14:30

Előfordulhat, hogy míg te azt gondolod, megtaláltad az igazit és már rögtön az első pillanatban rabul ejt a másik, addig a kiszemelted nem akar komoly elköteleződést, csupán testi kapcsolatra vágyik. Most eláruljuk, mi az az öt jel, amiből könnyen leszűrheted, hogy a pasi csak szexet akar.

A nyílt utcán veszekedett egymással Peller Anna és Lukács Miklós - állítják egy netes fórumon

Archívum2023.03.23, 15:36

Derült égből villámcsapásként érkezett a bejelentés, hogy több évnyi házasság után a válás mellett döntött Peller Anna és férje, Lukács Miklós. A hírt egy közös videóban osztották meg a követőikkel.

A szeretlek 9+1 megfelelője

Archívum2023.03.15, 17:43

A "Kösd be magad!", a "Hogy telt a napod?" és társaik, avagy honnan tudhatja egy férfi, hogy menthetetlenül belezúgtál?

Férfivélemény: Jelek, amelyek boldog párkapcsolatot vetítenek előre

Archívum2023.02.16, 21:59

Annyit beszélünk jelekről, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy egy kapcsolat mitől lesz működésképtelen vagy toxikus, pedig nem csak rossz előjelek léteznek. Lássuk, mik azok a tényezők, amelyek egy párkapcsolat boldog jövőjét vetíthetik előre.

A vásárlási szokások segíthetnek felismerni a petefészekrák jeleit

Archívum2023.02.05, 12:44

Közel 300 nő vásárlási szokásait tanulmányozták abban a reményben, hogy az Egyesült Királyságban a hatodik leggyakoribb rák tüneteit hamarabb felismerik és kezelik.

5 baljós jel, amit érdemes komolyan venni, ha nem akarod elveszíteni a pasidat

Archívum2023.02.05, 21:54

A szerelem vak, legtöbbször észre sem vesszük, hogy a párunk nagy sebességgel távolodik el tőlünk. Pedig mindig vannak baljós előjelek, de ezeket hajlamosak vagyunk a szőnyeg alá söpörni, legtöbbször azért, mert nem akarjuk meglátni, hogy már nem úgy szeret minket a másik, ahogy régen.

Derült égből szakítás márpedig nincs!

Archívum2023.01.30, 16:09

Szerintem nincs ma olyan ember, akinek a családjában vagy baráti körében ne történt volna olyan szakítás, amire senki sem számított. Akiket álompárnak tartottak, majd egyszer csak villámcsapásként ért mindenkit a hír, hogy szakítottak, elváltak. Szinte egyik napról a másikra.

Tudom, hogy hazudsz! - lebuktat a tudatalattid...

Archívum2023.01.19, 16:42

Bevallom, anno teljesen rákattantam a Hazudj, ha tudsz! című sorozat nyomozásaira, ahol a testbeszéd, a mimika, a mikrokifejezések megfigyelésével jöttek rá, ki hazudik,ki követett el bűnt, és ki nem.

Az árulkodó testbeszéd: így ismerheted fel, ha hazudnak neked

Archívum2022.12.28, 18:38

Sokan ábrándozunk arról, hogy néha mennyivel egyszerűbb lenne, ha beleláthatnánk az emberek fejébe. Vajon igazat mond, vagy csak jófej akar lenni? Könnyedén kideríthetjük szuperképesség nélkül is, ha alaposabban megfigyeljük a testbeszédét. Íme, néhány tipp, amikkel lebuktathatod a füllentő beszélgetőpartnered!

Ezek a tipikus jelei annak, ha egy kapcsolat kihűlt

Archívum2022.12.04, 21:49

Mindaddig nehéz észrevenni, hogy a kapcsolatod toxikus vagy éppen hanyatlásban van, amíg saját bőrödön nem tapasztalod meg a baljós változásokat. Annak, hogy a szerelmetek már eleve kudarcra van ítélve vagy esetleg még menthető, vannak tipikus jelei, amelyeket magad is könnyedén felismerhetsz.

Ezek a jelek arra utalnak, hogy már nem szeret a pasid

Archívum2022.12.03, 18:20

Mi, nők hajlamosak vagyunk olyan dolgokba is benne ragadni, amiről titkon már réges-régen tudjuk, hogy nem tesznek minket boldoggá, nem építenek, és nem leljük benne örömünket. Mégis maradunk addig, ameddig a végén már kifacsart, átvert lélekkel, teljesen összetörve ki nem dobnak bennünket. Ennek megelőzésére megkérdeztem néhány férfi ismerősömet, hogy melyek azok az intő jelek, amelyeket ha észreveszünk a másikon, bármennyire is fájdalmas, ideje továbbállni és többé sosem nézni vissza.

Ismerd fel, ha érzelmileg éretlen emberrel van dolgod!

Archívum2022.11.27, 00:38

Az ember azt gondolná, mire felnő, nemcsak testileg, de érzelmileg is lesz annyira fejlett, hogy kész legyen egy boldog, tartós kapcsolat kialaítására. Szerencsés esetben így is van, ám rengeteg olyan ember lépi át a felnőttkor kapuját, aki érzelmileg megmaradt gyerekszinten. Hogy ennek mi az oka, arról számos könyv, cikk, műsor született már, itt és most nem is taglaljuk, azt viszont igen, hogy honnan ismered fel, ha érzelmileg éretlen emberrel van dolgod. 

Innen tudhatod, hogy ideje lecserélni a sportcipődet

Archívum2022.12.26, 14:45

Ha jót akarsz magadnak, csak addig ragaszkodj jól bevált edzőcipődhöz, amíg muszáj, ugyanis ha nem cseréljük kellő gyakorisággal, megnő a sérülések kockázata.

Ne várd meg a szakítást - Vedd észre, hogy baj van!

Archívum2022.11.18, 17:23

Van, amikor az embert teljesen váratlanul éri a szakítás - csak úgy rázuhan a semmiből, mintha a fejére esne egy súlyos versenyzongora. Csak áll, megbénulva a sokktól, és még hónapokkal később sem érti...

7 jel, hogy a párod NEM csal meg téged!

Archívum2022.11.20, 08:25

A megcsalás tuti jeleiről korábban már írtunk, most fordítsuk meg a dolgot. Nézzük, mik azok a jelek, melyek egyértelműen a hűséges pasit jellemzik.

Sztárok, akiket az érzelmi kimerültség padlóra küldött

Archívum2022.11.12, 10:32

Az érzelmi kimerültség nem játék, sokan nem is figyelnek fel a tüneteire, azt gondolják, csak kicsit elfáradtak, aztán pedig már nagyon. Holott az állapot akár veszélyes is lehet, és még csak nem is kell ünnepelt sztárnak lenni hozzá, bár tény, hogy a celebeket sem kíméli ez az állapot. 

Rejtélyes jelekkel a testén, egy bőröndben találtak rá a meggyilkolt 12 éves kislány holttestére

Archívum2022.10.17, 20:54

Szörnyű gyilkosság tartja rettegésben Párizst. Egy 12 éves kislány holttestét találták meg egy bőröndben, számtalan sérüléssel a testén.

5 jele annak, hogy a pasid valószínűleg félrelép

Archívum2022.09.25, 14:17

Én sosem értettem a megcsalást, valószínűleg azért, mivel én egy partneremet sem csaltam meg. Mivel az ember általában magából indul ki, naivan ezt feltételeztem róluk is. Így sokszor nem vettem észre az intő jeleket, még akkor sem, amikor már kiszúrták a szemeimet.

A pszichopaták köztünk élnek, de miről ismerjük fel őket?

Archívum2022.09.25, 16:41

Te is azt gondoltad, hogy a pszichopaták sorozatgyilkosok, akiknek a homlokára van írva, hogy meg fognak ölni? Azt gondolod, észreveszed, ha valakivel valami nem stimmel, és te aztán biztosan nem esel a csapdájába? Rossz hírünk van: a pszichopaták nemcsak köztünk élnek, de talán a baráti körödben, a családodban is akad egy-egy, akit nagy eséllyel még szeretsz is. 

Kibékülhetett Szabó Zsófi és Shane Tusup

Archívum2022.07.09, 11:55

Ahogy korábban megírtuk, hazugság lehet a jegyespár szakítása, már túl sok jel mutatott eddig arra, hogy valójában nincs köztük igazi probléma, megjátszották az egészet. Most még egyértelműbb jeleit mutatják ennek a teóriának.

Akár férfi, akár nő: Ezekből a jelekből felismered, ha egy nárcisztikus pszichopatával van dolgod

Archívum2022.06.12, 07:09

Manapság, amikor ennyire reflektorfénybe kerültek a bántalmazások, rengeteg információhoz juthat az ember a témával kapcsolatban, de épp emiatt laikusként sokan bárkit képesek megbélyegezni, vagy téves „diagnózisokat" állítanak fel a másik emberről csupán azért, mert nem úgy viselkedik, ahogyan azt elvárják tőle.

10 árulkodó szexjel, hogy hamarosan lapátra tesznek

Archívum2022.06.10, 19:46

A szakítás ritkán érkezik derült égből villámcsapásként. Vannak ugyanis előjelei, melyeket észrevéve felkészülhetünk a szomorú bejelentésre, vagy épp alkalmat adnak egy alapos beszélgetésre.

Ha lépten-nyomon elbőgöd magad, akkor sanszos, hogy ki vagy égve!

Archívum2022.05.16, 19:16

Az elmúlt időszak biztosan számodra sem volt könnyű, a mindennapi feladatok mellett a világban történtek nem segítették a lelkedet szabaddá tenni. Ha nem figyelsz oda kellően saját magadra, a rengeteg elvárás, a megannyi területen való állandó lavírozás teljesen kikészíthet téged.

"Talán később megváltozik" - ne áltasd magad, ez még senkinek sem jött be!

Archívum2022.02.06, 21:17

Előfordul, hogy egy párkapcsolat idővel a végéhez ér. Kifullad, vagy esetleg már több fájdalommal jár mint boldogsággal. Hiába tettünk meg minden tőlünk telhetőt, mégsem tart örökké.

9 jel, hogy sosem leszel igazi pesti

Archívum2022.01.16, 20:16

Ajánlom ezt a cikket a szintén letagadhatatlanul vidéki barátaimnak. továbbá mindazoknak, akik ugyan évek óta Pesten élnek, egyszerűen nem veszi be a gyomruk a nagyvárosi forgatagot, ezért haza-hazaszöknek beleszippantani az otthoni levegőbe. No meg, belefeledkezni abba a jól ismert miliőbe. Tehát ilyenek vagyunk mi:

Férfiak őszintén: Ezek a jelek arra utalnak, hogy már nem szeret a pasid

Archívum2021.12.27, 13:52

Mi, nők hajlamosak vagyunk olyan dolgokba is benne ragadni, amiről titkon már réges-régen tudjuk, hogy nem tesznek minket boldoggá, nem építenek, és nem leljük benne örömünket. Mégis maradunk addig, ameddig a végén már kifacsart, átvert lélekkel, teljesen összetörve ki nem dobnak bennünket. Ennek megelőzésére megkérdeztem néhány férfi ismerősömet, hogy melyek azok az intő jelek, amelyeket ha észreveszünk a másikon, bármennyire is fájdalmas, ideje továbbállni és többé sosem nézni vissza.

A depresszió kevésbé ismert jelei

Archívum2021.09.22, 17:15

A depresszió a való életben egyáltalán nem olyan, mint amilyennek azt a filmekben ábrázolják. A laikusok úgy gondolhatják, hogy a depressziós ember folyton szomorú, levert, soha nem mosolyog és mindig magába fordul. Ehhez képest ennek a mentális betegségnek is vannak hullámhegyei ésvölgyei, a tünetei nem feltétlenül láthatóak, valamint sokkal összetettebb állapot, mint gondolnánk. Ezért fontos odafigyelnünk a környezetünkre és persze saját magunkra. Összeszedtük, melyek lehetnek a depresszió kevésbé ismert jelei.

Ezek a jelek arra utalhatnak, hogy volt már előző életed

Archívum2021.05.17, 09:18

A hit nagyon fontos része az emberi életnek. Valaki Istenben hisz, valaki abban, hogy láthatatlan erők irányítják életünket, valaki pedig abban, hogy létezik reinkarnáció, azaz újra és újra leszületünk erre a Földre.

Figyelj a tested jelzéseire – Ezek a túlhajszoltság jelei

Archívum2021.03.20, 16:25

Hajlamosak vagyunk túlvállalni magunkat és több terhet, feladatot a vállunkra venni, mint amennyit valójában elbírunk. Ezt még fokozhatja az is, ha olyan munkát végzünk vagy olyan helyen dolgozunk, ahol igazából nem érezzük jól magunkat és több rosszat, mint jót tudunk belőle meríteni. Ehhez jönnek még a magánéleti problémák is, amelyek egyvelege könnyen vezethet túlhajszoltsághoz, amit sokan nem vesznek észre időben. Pedig a mentális és fizikális egészségünk érdekében érdemes odafigyelni és időben reagálni testünk jelzéseire.

Ezek a jelek arra utalnak, hogy tünetek nélkül vészeltük át a koronavírust

Archívum2021.01.18, 10:16

Rengeteg olyan koronavírussal fertőzött személy van, akik tünetek nélkül vészelik át a fertőzést. Most megmutatjuk, hogy milyen jelek utalhatnak arra, hogy tünetmentesen estünk át a koronavíruson. 

Szintet lépett Nádai Anikó és Weisz Fanni exének kapcsolata: mély érzelmek alakultak ki

Archívum2020.12.11, 10:03

Idén robbant a hír, hogy az álompárnak tartott Weisz Fanni és férje, Hajmásy Péter végleg szakítottak. Azóta a gyönyörű modellnek már új párja van, aki nem más, mint Nádai Anikó volt kedvese, most pedig úgy tűnik, Hagyma életébe is belépett egy új nő, méghozzá a már említett Nádai Anikó és úgy tűnik, nagyon is komolyan gondolják a kapcsolatukat. 

Árulkodó jelei vannak: Katalin hercegné újra terhes? - Fotó

Archívum2020.09.30, 09:45

Nemrég tett látogatást a világhírű természettudós, David Attenborough a cambridge-i hercegi párnál és családjánál, ahol Katalin hercegné viselkedése egyértelműen arra utalt, hogy ismét várandós. 

Ha ilyen az első munkanapod, akkor menekülj!

Archívum2020.08.26, 13:54

- Szia, üdvözöllek az új karriered első napján. A papírokat aláírtad, ugye? Biztos? Mindet? Akkor jó. Én Márk vagyok. Gyere, körbevezetlek, velem fogsz egy irodában dolgozni. Mentor? Jaaa, neeem, az nem én leszek, olyan itt nem szok... mármint eddig nem volt, no de majd mostantól biztos lesz.

Olyan filmekkel lett világhírű, amiket mások nem csináltak volna meg

Archívum2020.08.07, 00:29

1970. augusztus 6-án született M. Night Shyamalan, olyan filmek rendezője, mint a Hatodik érzék, a Sebezhetetlen, a Jelek és A falu. Az 1999-es Hatodik érzék bemutatása idején még 30 éves sem volt (hasonlóan fiatalon vált világhírűvé az egy héttel korábban született Christopher Nolan): Shyamalant két Oscar-díjra jelölték (rendezőként és forgatókönyvíróként), a Bruce Willis nevével fémjelzett kasszasiker hollywoodi sztárrendezővé tette, aki viszont hiába jelentkezik azóta szinte minden második évben nagyjátékfilmmel, sosem sikerült felülmúlnia a nagy áttörését.

Megszólalt egy escort lány: ezek a megcsalás biztos jelei

Archívum2020.06.01, 06:46

Egy escort lány elárulta, mik azok a jelek, amikkel egy férfi elárulja magát, ha megcsalta párját. Ezekre figyelj oda!

4 jel, ami a terhességi teszt előtt megjósolja a várandósságot

Archívum2020.05.28, 08:27

A terhességi tesztek előtt, a nők testük jelzéseire figyeltek, és abból következtettek, hogy babát várnak-e. Ezek a jelek nem szűntek meg, sokan megtapasztalják őket, épp csak bele sem gondolnak, hogy ezek a várandósságukra utalhatnak. Összeszedtük a négy leggyakoribbat.

5 egyértelmű jel, hogy online csal meg a párod

Archívum2020.04.09, 14:07

Összegyűjtöttök nektek azokat a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy online csal meg a szerelmed a karantén alatt.

Az esküvői fotósod tudja, milyen lesz a házasságod

Archívum2020.03.31, 14:12

Esküvői fotósok meséltek azokról az árulkodó jelekről, amikből már a nagy napon sejteni lehet, hogy a házasság nem lessz hosszú életű.

Annyira tudtam, hogy ez sorsfordító lesz!

Archívum2020.03.12, 09:00

Alsóban már ismertem a számokat. Korábban, mint a többiek, mert a két évvel idősebb testvéremnek elsőben annyira nehezen ment az írás és a számok tanulása, hogy anyukánk minden délután gyakorolt vele.

Szabályosan ismétlődő jeleket fogtak egy távoli galaxisból

Archívum2020.02.10, 14:47

A világűrből érkező, szabályosan ismétlődő jeleket detektáltak egy kanadai távcsővel.

A Facebook-függőség 7 legtipikusabb jele!

Archívum2020.02.04, 09:29

Mostanában elmélázom néha azon, hogy mi lenne, ha nem lenne Facebook! Nagyon durva, már nem is azon agyalok, hogy mi lenne velem net nélkül, hanem azon, hogy hány kapcsolat dőlne be Facebook nélkül...

Andytől kapott jeleket Vajna Timi

Archívum2019.05.22, 14:20

Vajna Timi különös jeleket kapott Cannes-ban: úgy véli, ezeket Andy küldte neki.

Ezek lehetnek a jelei annak, ha megcsal a barátnőd

Archívum2019.05.06, 20:27

Nem vagy benne biztos, hogy a barátnőd őszinte hozzád? Most eláruljuk, mi az az 5 jel, ami arra utalhat, hogy esetleg megcsal téged.

Ezek a jelei annak, ha túl sok a szervezetedben a cukor

Archívum2019.04.14, 07:08

A cukrokat tartja az egyik legnagyobb ellenségnek J. J. Virgin fitneszedző: elárulta, mik a jelei annak, ha túl sokat vittünk be a szervezetünkbe. 

Ezek a megcsalás biztos jelei

Archívum2019.04.11, 20:15

Kiderült, milyen jelekre kell figyelned akkor, ha arra gyanakszol, hogy a párod megcsal.

Vajna Tímea úgy érzi, hogy Andy Vajna lelke még jeleket küld neki

Archívum2019.02.19, 10:58

Januárban hunyt el a filmügyi kormánybiztos, producer Andy Vajna. Gyászszertartásán özvegye, Vajna Tímea mondott gyászbeszédet, aki úgy érzi, férje lelke még mindig jeleket küld neki. 

Egy igazi különc – M. Night Shyamalan legjobb és legrosszabb filmjei

Archívum2019.01.27, 20:54

Az indiai származású M. Night Shyamalan karrierje megjárta a mennyet és a poklot egyaránt. A 90-es évek végén robbant be a filmvilágba, s egy ideig minden jól is ment. Nagyobb költségvetésű filmjei azonban rendre botrányosak lettek, mígnem 2015-ben visszatért a kevesebb pénzből készült mozikhoz, sikerrel. Jelenleg, a frissen debütált Üveg-gel együtt 13 nagyjátékfilm fűződik a nevéhez. Összeszedtük közülük az öt legjobbat, illetve az öt legrosszabbat.

Előző
  • 1
  • 2
Következő