jégtörő

címke rss
Világrekordot állított be egy 46 éves nehézjégtörő-hajó

Világrekordot állított be egy 46 éves nehézjégtörő-hajó

Amerika egyetlen nehézjégtörője, a Polar Star (Sarkcsillag) a múlt hónapban érte el a bolygó legdélibb hajózható vizeit, új világrekordot állítva be ezzel.

Már készenlétbe állították a jégtörő hajókat a Dunán és a Tiszán

Itthon2021.12.15, 10:52

A Dunán kilenc, a Tiszán tizenhárom, a Balatonon egy jégtörő áll készenlétben a lehetséges jégkárok elleni védekezés érdekében - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Brutális jégtörő hajója lesz Oroszországnak, ilyet korábban még nem építettek

Gazdaság2021.09.16, 10:49

A legrövidebb tengeri útvonal Európa és Ázsia között az Északi-sarkvidéken keresztül vezet, ez azonban a víz felszínét borító jégpáncél miatt az év jelentős részében nem járható. Oroszország nagyratörő célja, hogy a közeljövőben az északi-sarkvidéki útvonal a fő kereskedelmi artéria lehessen, és az ott folyó teherszállítás mértéke 2024-re elérje az évi 80 millió tonnát. Tény, hogy ehhez elképesztő összegű beruházás kell, de Moszkva nem fukarkodik akkor, ha a jég birodalmában kell utat nyitnia: ezúttal újabb, korábban még soha nem alkalmazott meghajtással készülhet jégtörő hajó.

Hatalmas robajjal tört darabokra az északi-sarkvidéki jégtábla

Tudomány2020.08.01, 08:24

Hatalmas robajjal darabokra tört csütörtökön az az észak-sarkvidéki jégtábla, amelyen ősszel felépítették a kutatótábort és a mérőállomásokat minden idők legjelentősebb északi-sarkkutató expedíciójához.

Jégtörővel juttatták el az ellátmányt a klímakutató hajóhoz

Tudomány2020.03.03, 18:23

Egy orosz jégtörőnek sikerült elszállítania az ellátmányt és a friss személyzetet minden idők legjelentősebb sarkkutató expedíciójához, mely a német Polarstern (Sarkcsillag) kutatóhajón, az Északi-sarktól több mint 150 kilométerre vizsgálja a klímaváltozást - közölte az Alfred Wegener Kutatóintézet.

Jégtörő hajó mentette meg a belugák éneket rögzítő adatokat

Tudomány2019.08.05, 13:00

Egy svéd jégtörő hajó mentette meg a belugák éneket rögzítő, az északi-sarkvidéken elsodródott felvételeket.

Vízen az első kínai gyártású jégtörő hajó - képek

Gazdaság2019.07.12, 15:49

Tudományos, kutatási és logisztikai feladatokat fog ellátni Kína első, saját építésű jégtörő hajója, mely mind az Északi-, mind a Déli-sark térségében szolgálatot fog teljesíteni - írja az AsiaTimes.

A valaha volt legnagyobb kutatóexpedíciót indítják útnak az Északi-sarkra

Travelo2019.01.12, 16:08

Német vezetéssel minden idők legnagyobb kutatóexpedíciója indul szeptemberben az Északi-sarkra, hogy egy jégtörőhajóval vizsgálja a klímaváltozást a világ leggyorsabb ütemben melegedő, de ebből a szempontból eddig alig kutatott térségében – írja az MTI.

Vége a jégszezonnak a hazai vizeken

Itthon2017.03.16, 11:35

Lezárta a jégvédekezési szezont az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). Ebből az alkalomból csütörtökön Budapesten, a Dunán ünnepélyesen átkeresztelték az OVF második legnagyobb jégtörő hajóját, a jövőben Wesselényi Miklós, az "árvízi hajós" nevét viseli a Jégtörő XI.

Jégtörők védik a tiszalöki vízerőművet

Itthon2017.02.08, 11:35

Két hajó indult útnak Tiszadobról, hogy megbirkózzon a feltorlódott jéggel.

Belgrádhoz vezényeltek át két magyar jégtörőt

Nagyvilág2017.01.24, 11:41

A Dunán Belgrád térségében kialakult jégtorlaszhoz vezényelték át Magyarország két, Szerbiában lévő jégtörő hajóját, köztük a legnagyobbat, a Széchenyit - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Újabb jégtörőket küld Magyarország Szerbiába

Itthon2017.01.18, 18:47

Újabb jégtörő hajókat küld Magyarország Szerbiába - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság  szerdán az MTI-vel. Láng István, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője a magyar jégtörő flotta legnagyobb hajóját, a Széchenyit is Bajára rendelte, ez szerda délelőtt fél 10-kor el is indult a fővárosból.

Jégtörők Magyarország legnagyobb folyóin

Fotó2017.01.12, 18:10

Folyamatosan dolgoznak a jégtörők, a Dunán jelenleg nyolc míg a Tiszán tíz hajó van készenlétben, hiszen sok helyen hajók rekedtek a vízen. A Duna és a Dráva kivételével az összes folyó jégben áll - mondta Láng István, az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vezetője. Az előrejelzések szerint nem várható árhullám így amíg alacsony marad a vízállás, addig az álló jéghez nem nyúlnak a szakemberek, hanem megvárják, hogy a víz „elnyalja" a jeget. 

Törik a jeget a folyókon

Itthon2017.01.11, 21:02

Folyamatosan dolgoznak a vízügy jégtörő hajói a magyarországi folyókon: több helyen hajók rekedtek a vizeken, Bajánál például több hajó várakozik, egy a nyílt vízen - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda esti Híradójában.

Jégtörő a Dunán

Itthon2017.01.09, 17:28

Hatalmas jégtáblák úsznak a Dunán - évekkel ezelőtt lehetett így látni a folyót. A jégtörő hajó naponta többször jár a budapesti szakaszon. Nézze meg a videót!

Szegednél már törik a jeget

Itthon2017.01.04, 19:24

Elrendelte a jégtörés megindítását az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője, az első jégtörő hajó a szegedi medencés kikötő bejáratánál dolgozik - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

A nagy hideg miatt készenlétben a jégtörő hajók

Itthon2016.12.17, 11:44

Az elmúlt tíz évben nem volt a mostanihoz hasonló napokon át tartó fagy tél elején. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság ezért elrendelte 20 jégtörő hajó – ahogy fogalmaznak -, melegítését. Ez azt jelenti, hogy biztosítani kell azt, hogy a 12 tiszai és a 8 dunai jégtörő mindig bevethető legyen.

Oroszország nyerésre áll az új, hideg háborúban

Gazdaság2015.12.25, 18:00

Az Arktisz hajózási útvonalai és nyersanyagai egyre könnyebben hozzáférhetőek a globális felmelegedés miatt. Viszont a Jeges-tenger még sokáig nem lesz jégmentes tenger, egyre nagyobb szükség lesz jégtörő hajókra. Oroszországnak ilyenből negyven van, Amerikának kettő. Oroszország 2015-ben hat katonai bázist nyitott meg az Arktiszon, katonai repterek és radarállomások építését tervezi. Az Arktiszon sok a vitatott terület, ezekről az ENSZ-nek kell döntenie.

Szupermodern kutatóhajót építenek a britek

Techbázis2015.11.03, 09:57

Egy igazi modern jégtörő- és kutatóhajót építenek a britek a klímaváltozás jegyében. Ez lesz az első brit jégtörő, amin helikopter-leszállópálya is lesz.

Megmenekültek az Antarktisz jégtakarójába szorult hajók

Nagyvilág2014.01.07, 13:47

Két hetet töltöttek a jég fogságában, az utasokat már helikopterrel kimentették.

Fejlettebb utódot kap a Hósárkány jégtörő

Techbázis2014.01.06, 10:16

A jégben rekedt Hósárkánynál kisebb, de sokkal fejlettebb lesz Kína második jégtörő hajója.

Nehézjégtörővel mentik ki az antarktiszi hajókat

Nagyvilág2014.01.05, 12:58

A Polar Starnak a karácsony óta jégben rekedt orosz hajó mellett egy ugyancsak fogságba került kínai jégtörőt is kell mentenie.

Most a jégtörők nem tudnak mozdulni az Antarktisznál

Nagyvilág2014.01.03, 10:01

Elakadt az antarktiszi jégben pénteken a korábban segítséget nyújtó kínai jégtörő, tovább bonyolítva a kilenc napja tartó mentőakciót. Az orosz hajó utasai már az ausztrál jégtörőn vannak, de egyelőre kétséges, hogy át tud-e majd hatolni a jégtáblák között.

Jégbe zárva szilvesztereznek az Antarktisz-kutatók

Nagyvilág2013.12.31, 18:21

Jéghideg, csa-csa-csa, jéghideg, csa-csa-csa - énekelték az Antarktiszon a jég fogságába került kutatók boldog új évet kívánva. Az értük küldött mentőcsapatok nem érik el őket, így a szilvesztert jégbe zárva kell tölteniük.

Helikopterrel menthetik meg a jégbe rekedt hajó utasait

Nagyvilág2013.12.29, 13:37

Ha az Antarktisznál elakadt orosz hajót két napig nem érik el jégtörők, légi úton fogják megmenteni utasait.

Jégtörő hajó mentette meg az orosz kutatókat

Itthon2013.06.13, 16:56

Repedezett a jég egy északi-sarki orosz kutatóállomás alatt, ezért atommeghajtású jégtörő hajóval kellett kimenekíteni a kutatókat.

Milyen lenne két hónap egy jégtörőn?

Időjárás2013.05.10, 10:50

Üvegszerű jég, vékony tengerjég, páncélszerűen vastag jég, palacsintaméretből jégtáblává növekvő jég - mindez látható ezen a videón. Egy óceánkutató diák kamerát szerelt az amerikai National Science Foundation jégtörőjére, majd a fotókból kétperces filmet készített a két hónapig tartó antarktiszi útról.

Hajózható lesz 2040-re az Északi-sark

Időjárás2013.03.05, 16:31

Annyira olvad a jégtakaró, hogy nyaranta teljesen hajózható lesz a sarkkörön túl a tenger, beleértve a legendás északnyugati átjárót és az Északi-sark vizeit. A sark környékén húsz méteres jégpáncél olvad el addigra.

Tizenhárom jégtörő dolgozik a Dunán és a Tiszán

Itthon2012.02.12, 15:26

A Duna budapesti szakaszán partközelben található még nyílt víz, de a folyó nyolcvan százalékán közel teljes a jégborítás. A Tisza hazai szakaszán kisebb megszakításokkal áll a jég.

Betemetett a hó egy alaszkai kisvárost

Időjárás2012.01.11, 16:50

Az amerikai nemzeti gárda több tucatnyi tagja dolgozik megfeszített erőkkel azon, hogy kiszabadítson a hó alól egy alaszkai kisvárost. Cordovában összesen öt-hat méter hó esett az elmúlt két hónap alatt. Több helyen tetők szakadtak be a csapadék súlya alatt, családok estek a hó fogságába.

Több mint százhúsz hajó a jég fogságában a Finn-öbölben

Nagyvilág2011.03.28, 11:20

Befagyott az Oroszország, Észtország és Finnország között található Finn-öböl vize, és több mint százhúsz hajó került a jég csapdájába. Tizenegy jégtörővel próbálják feltörni a jeget, de a munkát az erős szél és a havazás is nehezíti.

9 embert kellett kitelepíteni karácsony utolsó napján a belvíz miatt

Itthon2010.12.27, 19:48

Több mint 200 négyzetkilométerrel nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága Magyarországon. A folyók fővédvonalain összesen kétezer kilométer hosszan van árvízvédelmi készültség. Készenlétben állnak a vízügy jégtörő hajói, karácsony utolsó napján kilenc embert kellett kitelepíteni a belvíz miatt.

Robbanthatják is a jeget a folyókon

Itthon2006.01.31, 14:34

A jégzajlás miatt nem ajánlott a hajózás a Dunán, a Tisza pedig egyáltalán nem hajózható. A hazai folyókon 16 jégtörő hajó áll folyamatos készültségben, ennek költsége eléri a 30 millió forintot. A jégtörőket akkor vetik be, ha a jégtáblák annyira egymásra torlódnak, hogy a felduzzasztott folyó kilép a medréből. A probléma megoldásának másik módja a jégtáblák felrobbantása.

Jégtorlaszok alakultak ki a Felső-Tiszán

Itthon2005.03.07, 08:07

Több településnél feltorlódott a jég a Felső-Tiszán, ami árvízveszélyt okozhat. Tokajnál mér készen állnak a jégtörők - írja a Népszabadság.

Leálltak a jégtörők a Felső-Tiszán - robbantják a jeget

Itthon2003.01.06, 14:24

Leállították a jégtörőket a Felső-Tiszán, mivel a felaprított jég hatalmas mennyiségben gyűlt össze a tiszalöki vízlépcsőnél. Az egy kilométer hosszú, másfél méter vastag jégtorlaszt robbantással kívánják eltávolítani. A Tiszán és a Túron kialakult árhullám hétfő délelőtt tovább apadt, a partokon azonban fenntartják a figyelőszolgálatot.

Előző
  • 1
Következő