Jeff Bridges

címke rss

Tron-fosztók a Rács mögött

Archívum2010.12.17, 10:55

Nagy a várakozás, hiszen az eredeti, a Tron, igazi geek kultfilm volt. A Tron: Örökség visszahozza az eredeti szereplőket, agybizsergető látványt és erős Daft Punk-soundtracket kínál. Mégsem üt akkorát: a hajdani film egy új és szédítő világ gondolatával játszott, a folytatás viszont csupán egy létező, divatos és vitathatatlanul látványos technológia, a 3D hullámát lovagolja meg.

Jeff Bridges: Elhozták Brad Pitt fejét egy üvegdobozban

Film2010.12.16, 20:13

Huszonnyolc évvel a Tron után Jeff Bridges ismét ellátogat az áramvonalas motorok és neonfényű frizbik világába. A 61 éves Oscar-díjas színész egy párizsi szállodában mesélt nekünk a Tron: Örökség című, óriási költségvetésű 3D-s látványosságról. Elárulta, hogy szerepelne-e A nagy Lebowski második részében, hogy miért nem jött be neki a Social Network, és hogy melyik testrésze szokott megfájdulni a netezéstől. Szóba jött még a bolond zen, az azonnali kielégülés, valamint Brad Pitt levágott feje is. (Az interjú egy kerekasztalos beszélgetés keretében zajlott, ahol kilenc másik kollégával együtt faggattuk Bridgest.)

Félszemű Jeff Bridges-zel nyit a Berlinale

Film2010.12.08, 18:19

Február 10-én Joel és Ethan Coen A félszemű (True Grit) című filmjével indul a 61. berlini filmfesztivál. Az 1969-es John Wayne-klasszikus remake-jében Matt Damon, Jeff Bridges és Josh Brolin játssza a férfi főszerepeket. A film egy 14 éves lányról szól, aki fel akarja kutatni apja gyilkosát. Mivel azonban a hatóságok nem akarnak segíteni neki, felbérel embereket, hogy vele együtt keressék meg a bűnöst. A Coen testvérek legutóbb 1998-ban jártak a Berlinalén, akkor A nagy Lebowski című filmjüket mutatták be. A félszemű-t versenyen kívül vetítik a fesztiválon, a magyar mozikban a berlini premier után egy héttel, február 17-től nézzhetjük ...

Neonszínű mézesmadzag - láttunk 23 percet a Tron: Örökségből

Archívum2010.10.29, 10:47

Csütörtökön nemzetközi Tron-estet tartottak az IMAX mozik. A Tron: Örökség decemberi bemutatóját megelőző marketinghadjárat részeként a világon mindenütt egyidőben levetítettek egy huszonhárom perces ízelítőt a filmből - nálunk a budapesti Cinema City Arénában, valamint Nyíregyházán, Pécsen, Szegeden, Győrben, Székesfehérváron, Debrecenben, Miskolcon. Rövid bepillantást engedni egy óriási várakozással övezett produkcióba igencsak kétesélyes vállalkozás. Ha a közönség ráharap a csontra, a bemutató biztos siker, ám ha azok a bizonyos jelenetek semmitmondó darabokként állnak a nézők előtt, többet árt, mintha semmit nem tudnának a filmrről. ...

Coenék most aztán kőkemények

Archívum2010.09.28, 11:04

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=EAdHBC0N4U9Fi7W2   Kijött az első előzetes Joel és Ethan Coen True Grit című westernjéhez, és a klip nem okoz csalódást: baljós atmoszféra, gyönyörű képek és egy kislány, akit biztos, hogy érdekes lesz nézni két órán át. Mint korábban megírtuk, a film Charles Portis már 1969-ben is megfilmesített regényén alapul, amely egy kislányról (az újonc Hailee Steinfeld) szól, aki apja meggyilkolása után egy részeges, félszemű seriff (Jeff Bridges) és egy másik rendőr (Matt Damon) társaságában útnak indul, hogy megkeresse apja gyilkosát (Josh Brolin) és bosszút álljon. Ha hihetünk az erős hangulatú előzetesnek,, ...

Pocsékul néz ki a megfiatalított Jeff Bridges

Archívum2010.07.23, 11:42

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=rQCBfSqgnLunBzal   Most is volt közönségtalálkozó (erről itt találsz angol nyelvű összefoglalót) és egy új előzetest is bemutattak, ami máris megnézhető magyar szinkronnal. A korábbi kliphez képest a fő újdonság, hogy Jeff Bridges figurája többet szerepel, és kiderül, hogy a virtuális világban kettő van belőle: a normálisan öregedő Kevin Flynn és avatarja, a továbbra is harmincasnak kinéző Clu. Utóbbival csak az a hézag, hogy a számítógépes trükkel megfiatalított Jeff Bridges egyáltalán nem hasonlít Jeff Bridgesre. A Tron: örökség december 16-án kerül a hazai mozikba.

Meryl Streep és Jeff Bridges házassága válságba jut

Archívum2010.06.24, 18:30

Meryl Streep átadja Jeff Bridesnek az Oscar-díjat az Őrült szív-ért Meryl Streep és Jeff Bridges elvállalta a Great Hope Springs című dráma két főszerepét: a filmben egy rosszul működő házasságban élő párt alakítanak majd, akik elmennek egy egyhétvégés, intenzív párkapcsolati tanácsadásra, annak érdekében, hogy el tudják dönteni, mit kezdjenek a kapcsolatukkal. A pszichológust a Playlist blog szerint talán Philip Seymour Hoffman alakítja majd, ami remek lenne, de valószínűleg nem fog összejönni, mivel a színész hamarosan vallásalapítót játszik Paul Thomas Andersonnak. Az alkotók személye nem túl kecsegtető - a forgatókönyvíró Vanesssa ...

Így háborúztok ti

Film2010.03.26, 16:38

A Kecskebűvölőkben nincs is sok kecske, van viszont iraki háború, sivatagiasan lebarnult és tökéletesen hibbant George Clooney, konstans berezelt Ewan McGregor, aki már elfelejtette, hogy mi az a jedi, ellenszenvesen hetyke Kevin Spacey, és mackó-testével a réten spirituálisan repkedő guru, Jeff Bridges. A társadalmilag elkötelezett, ám kellően vicces és tehetséges alkotógárda kíméletlen gúnnyal terjeszti az ismeretet, és a harciaskodó hacacáré abszurditását.

Nyomassz kecskéket George Clooney-val!

Film2010.03.22, 11:20

Ha kíváncsi vagy az első olyan filmre az iraki háborúról, amelynek főszereplői közt kecskék is találhatók, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess a Kecskebűvölők premier előtti vetítésére az [origo] filmklubba.

Az Oscar-díjas Jeff Bridges virtuális világban játszadozik

Film2010.03.09, 15:49

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=17DM5CDtIbWjzoaT   A Comic-Conon bemutatott első ízelítő után most itt a Tron: örökség (Tron Legacy) magyar nyelvű hosszú előzetese is. Az 1982-es film folytatásának főhőse Sam Flynn (Garrett Hedlund), Kevin Flynn (Jeff Bridges) fia. A film kezdetekor az idősebb Flynnek már húsz éve nyoma veszett, de egykori kollégája, Alan Bradley (Bruce Boxleitner) felfedezi a nyomait, és azt javasolja Samnek, hogy keresse meg az apját, aki valami forradalmi újításon dolgozott, amikor eltűnt. Sam hamarosan egy virtuális világban találja magát, és kiderül, hogy apja is itt töltötte az elmúlt két évtizedet. Termésszetesen ...

Oscar-díj 2010: Sandra Bullock kapott, az Avatart mellőzték

Film2010.03.09, 16:11

Véget ért a 82. Oscar-díjkiosztó, melynek Alec Baldwin és Steve Martin volt a házigazdája. Az este nagy győztese A bombák földjén, amely a legjobb film és a legjobb rendezés díja mellett négy másik elismerést is megkapott, míg az Avatarnak be kellett érnie három technikai díjjal. A legjobb férfi alakítás Oscarját Jeff Bridges, a legjobb női alakításét Sandra Bullock vihette haza.

Bomba ketyeg az Avatar Oscarja alatt

Film2010.02.02, 15:54

Bejelentették az Oscar-díjak jelöltjeit. James Cameron Avatarja és volt feleségének, Kathryn Bigelow-nak A bombák földjén című filmje vezeti a jelöltek listáját kilenc-kilenc nominációval. Azonban a versenybe beleszólhatnak még Tarantino nácivadászai és egy százötven kilós fekete tinilány is. A színészek közt Jeff Bridges, a színésznők közt Sandra Bullock a fő esélyes, de utóbbinak meg kell küzdenie a tizenhatodszorra jelölt Meryl Streeppel is.

Nőnek a Becstelen brigantyk Oscar-esélyei

Archívum2010.01.25, 12:30

Az Oscar-jelölteket magyar idő szerint jövő hét kedden du. 14.30-kor jelentik majd be, és a színészek (SAG), illetve producerek (PGA) kamarájának hétvégén kiosztott díjai egyre több támpontot nyújtanak ahhoz, hogy kiket látunk majd a jelöltek listáján. Mivel az Oscar-díjakról döntő Amerikai Filmakadémia (AMPAS) tagságában a színészek szerepelnek a legnagyobb súllyal (a tagság 20%-át teszik ki), a SAG-díjak jó előrejelzői szoktak lenni annak, hogy kik kapják a színészi Oscar-díjakat. Marion Cotillard érkezik a színészi kamara díjátadójára A színészek kamarájának díjazottjai egy az egyben megegyeztek az előző hétvége Golden Globe-nyerrteseivel ...

Az Avatar nyerte a legjobb film Golden Globe-díját

Film2010.01.18, 07:11

A Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége ma éjjel hatvanhetedszerre osztotta ki filmes és tévés kategóriákban a Golden Globe-díjakat. A filmes kategóriában az Avatar győzedelmeskedett: a legjobb film és a legjobb rendező díját is megkapta. A színésznőknél Sandra Bullock és Meryl Streep is dupla jelölés után vihette haza a díjat. A férfi színészeknél Robert Downey Jr.-t, Jeff Bridgest és Christoph Waltzot is díjazták.

Jeff Bridges túl sokat iszik, túl keveset zenél

Archívum2009.11.17, 17:44

  Jeff Bridges kézzel írt, saját illusztrációitól hemzsegő honlapján olvastunk először Crazy Heart című filmjéről, aminek most kijött az előzetese is. A sztori kicsit klisés, de olyan jó a szereposztás, hogy azt reméljük, a színészek valami különlegeset hoznak ki a már sokszor alkalmazott formulából, amelyhez egy lecsúszott egykori sztár és egy fiatal nő szerelme szükséges. Természetesen Bridges játssza az egykori country sztárt, a megváltás pedig Maggie Gyllenhaal riporternője képében érkezik. Az előzetes egy árnyalatnyival érzelgősebb az okvetlenül szükségesnél, de azért jó lehet ez. Ja, és Colin Farrell is szerepel a filmben mintt ...

Matt Damon segít egy bajba jutott kislánynak

Archívum2009.10.28, 11:35

Matt Damonos pillanatok az Amerikai kommandó: világrendőrség-ből Többször írtunk már róla, hogy a Coen testvérek következő munkája a True Grit (itthon A félszemű seriff címen futott) című westernregény újbóli megfilmesítése lesz. A történet főhősnője egy tizennégy éves lány, aki egy részeges seriff és egy másik rendőr segítségével nekiindul, hogy megkeresse apja indián területen rejtőző gyilkosát. Az iszákos szerepét már régebben megkapta Jeff Bridges (aki A nagy Lebowski-ban dolgozott Coenékkel), most pedig kiderült, hogy a partnerét Matt Damon alakítja. Nagyon vicces elképzelni őket együtt, de épp ezért működik majd jól a dolog, hhiszen ...

Jeff Bridges és a Coen testvérek újra együtt

Archívum2009.09.11, 11:50

Jeff Bridges A nagy Lebowski-ban Ennél jobb hír nem is kell a hét utolsó munkanapjára: a Coen testvérek az 1998-as Nagy Lebowski után ismét együtt dolgoznak majd Jeff "The Dude" Bridgeszel. Tavasszal adtunk hírt róla, hogy a páros ismét megfilmesíti a True Grit című westernregényt, amiből 1969-ben John Wayne főszereplésével már készült film A félszemű seriff címmel. A Wayne-nek Oscar-díjat hozó szerepet játszhatja Bridges: egy alkoholista, félszemű seriffet, aki elvállalja egy tizennégy éves kislány megbízását, hogy együtt felkutassák az apja gyilkosát. A furcsa pároshoz aztán egy másik rendőr is csatlakozik. A másik két főszereplőrről ...

George Clooney Jedi lovag lett

Film2009.08.28, 15:15

George Clooney és a kecske | A The Men Who Stare at Goats előzetese Megérkezett az előzetes a velencei filmfesztiválon debütáló The Men Who Stare at Goats-hoz (A férfiak, akik kecskékre merednek), ami most hivatalosan is az év egyik legjobban várt filmjévé lépett elő számunkra. Grant Heslov (a Good Night, and Good Luck. társírója, George Clooney produkciós partnere) első rendezése egy újságíróról (Ewan McGregor) szól, aki Irakban kutat egy jó sztori után, és találkozik egy amerikai katonával (George Clooney), aki saját magát Jedi lovagnak tartja, mert arra képezték ki, hogy természetfeletti eszközök, pl. telepátia bevetésévell ...

Akcióhős srác a szomszédból

Film2008.07.14, 18:45

Tizenöt éve még voltak filmsztárok és azon belül akciófilm-sztárok. Mára a határvonalak elmosódtak és párhónapos edzés után bármely drámai színész megmentheti a világot. Végleg lejárt az egyetlen arckifejezéssel operáló hústornyok ideje, vagy csak múló divat Keanu Reeves, Matt Damon, Edward Norton és James McAvoy akcióhősként alkalmazása? Utánajárunk, hogy a hatvanéves Sly vagy a kölyökképű Bourne, illetve a 300 chippendale-hadserege vagy a sármos és vicces Robert Downey Jr. jelentenek erőteljesebb tesztoszteron-bombát a moziban.

A legkeményebb szuperhős

Film2008.04.30, 12:55

Újabb Marvel-hős költözik a szélesvászonra: a fegyvergyárosból lett fémes szuperhős kalandjai a mozikban. Ha szeretnéd ingyen megnézni A Vasember című filmet, játssz velünk, hogy jegyet nyerhess az [origo] filmklub premiernapi vetítésére!

Álmodik az álomgyár

Film2007.04.30, 15:44

Mi történik, ha Hitchcock Dalíval karöltve álmodik, és ha Michel Gondry óriásöklöt ragaszt főszereplője karjára? Hogy tud Jeff Bridges ájultan tekézni és Steve Buscemi alvás közben filmet forgatni? És vajon az egészen apró férfi hogyan elégítette ki alvó kedvesét? A múlt héten mozikba került Az álom tudománya című film apropóján utat mutatunk az álomjelenetek erotikus vágyakkal, szürreális fantáziákkal és szorongásokkal teli birodalmában.

Istenem, miért!?

Film2007.01.18, 13:58

Senki nem állíthatja, hogy a színészek tévedhetetlenek lennének. A legkörültekintőbben átgondolt életműbe is becsúszik egy-két szerep, amely később hatalmas tévedésnek bizonyul. Miközben Samuel L. Jackson mérgeskígyókkal hadakozva csinál hülyét magából a mozik vásznain, az [origo] filmklub megmutatja, hogy nem ez az első eset, hogy egy jobb sorsa érdemes színész csúnyán mellényúlt.

Van szőr a képükön

Film2006.08.28, 16:59

Az egész estés Miami Vice-film látványa elkényeztette a nézőket, a lilás színekben úszó, gyönyörűen megkomponált képeket élvezet volt nézni több mint két órán át, és ezt többnyire még azok is elismerik, akiknek amúgy nem jött be a film. Amit viszont csak a nagyon furcsa esztétikai érzékkel rendelkezők nevezhettek szépnek a filmben, az a Sonny Crockettet megformáló Colin Farrell haj- és arcszőrzetviselete volt. A látvány minden alkalommal elborzasztott bennünket, amikor Farrellt premier plánban mutatta a kamera, egyszersmind eszünkbe juttatta, hogy nem először köszönt ránk meglepő bozont a vászonról. Ez adta az ötletet, hogy összeszeedjük ...

A színészi gén

Film2006.04.04, 13:50

Jake Gyllenhaalból világsztár lett, ám a család hírnevét Maggie nővére is öregbíti. A Baldwin fiúk helyét átvették a Wilson testvérek, Joaquin Phoenix pedig sikeresen kilépett örök emlékű bátyja, River árnyékából. Vetélkedés, közös filmek vagy egymás útjának egyengetése - számos hollywoodi család szolgál példaként a színészi véna testvérek közötti igazságos megoszlására. Összeállításunk bemutatja napjaink legsikeresebb színész-testvérpárosait, majd néhány elrettentő példával is szolgál.

Kamera-klaviatúra

Film2005.07.05, 12:48

Manapság, amikor fertőzésszerűen terjed a blogolási mánia világszerte, már nem csak névtelen bloggerek hétköznapjairól és világmegváltónak szánt töprengéseiről olvashatunk a neten. Felfedezték maguknak a műfajt a filmipar jeles szereplői is: grafomániás forgatókönyvírók, magamutogató filmsztárok, önmarcangoló rendezők. Miért épp ők ne blogolnának? A legérdekesebb filmes blogokat önkényes csoportosításunk szerint mutatjuk be.

Zebrák és keresztes lovagok - heti filmbemutatók

Film2005.05.06, 15:55

Ezen a héten egy ambiciózus zebra Babe, a kismalac nyomdokain haladva lehetetlennek látszó feladatra vállalkozik, Kim Basinger és Jeff Bridges behálóznak egy gyanútlan fiút, és megtudhatjuk, mivel tölti négy átlagos mexikói kamasz a vasárnapot. Ridley Scott ezúttal a keresztes háborúk világába kalauzolja a közönséget, Hitler titkárnője pedig felidézi a Führer szolgálatában töltött éveket.

Fiktív elnökök

Film2004.11.04, 17:33

A 2003-as Oscar-díj-kiosztón Michael Moore, a legjobb dokumentumfilm kategória győztese nem szalasztotta el az alkalmat kinyilvánítani, hogy a játékfilmeknek nincs itt az ideje, amikor az USA elnöke maga is fikción alapulva került hatalomra. Moore azóta maga is sokat tett a dokumentumfilm műfaj elfikciósításáért és azért, hogy ez a választási harc a mozikba is begyűrűzzön. A siker nem éppen őt igazolja, bár az alábbi filmekből lényeges következtetést vonhatunk le arról, hogy milyen elnököt is képzel magának el az USA, illetve Hollywood. Ne maradjunk ki mi se a mókából, tessék szavazni a filmvászon legmeggyőzőbb elnökére!

Véresen komoly Oscar-vágta

Film2004.02.09, 09:44

A Magyar Filmszemle egyik legnagyobb problémája, hogy semmi tétje nincs a díjainak. Szinte mindegy, ki nyeri meg, a film későbbi nézettségét és külföldi sikerét az elismerés nem befolyásolja. Épp az ellenkező tapasztalható Amerikában. Az Oscar-gála rangját az adja, hogy óriási befolyást gyakorol az alkotások és az alkotók későbbi sorsára. A Vágta című film idei jelölése például egész Hollywoodot elgondolkoztatta arról, hogyan is taktikázzon ezentúl, hogy az Amerikai Filmakadémia kegyeit elnyerje.

Hálócsillagok

Film2004.01.22, 10:44

Manapság már minden B kategóriás kabarészínész is saját weboldallal rendelkezik. Ezért is különlegesek azok a hollywoodi sztárok, akik nemcsak hogy elkészíttették virtuális otthonukat, de személyesen foglalkoznak annak tartalmával, s nem csupán a szóvivőik által feltöltött közlemények olvashatók rajta.

Előző
  • 1
  • 2
Következő