Jeff Bezos

címke rss

Így lett az Amazon vezére a modern kor leggazdagabb embere

Gazdaság2018.07.17, 15:21

Jeff Bezos, az Amazon vezére a korunk leggazdagabb emberévé vált, jelenlegi vagyona pedig meghaladja a 150 milliárd dollárt. Bill Gates a dotcom korszak alatt volt történelmi csúcson, hiszen 1999-ben egy idõre vagyona elérte a 100 milliárd dollárt, amely mai értéken számolva 149 milliárd dollárnak felelne meg. Bezos a mostani állás szerint a leggazdagabb ember 1982 óta, jelenleg pedig 55 millió dollárral elõzi meg a második helyen álló Bill Gatest. Bemutatjuk, hogy pontosan minek köszönhetõ Bezos és az Amazon szárnyalása.

Az Amazon cégvezér már 200 ezer dollárét elvisz minket az ûrbe

Gazdaság2018.07.13, 14:38

Az Amazon cégvezérhez közeli két személy a Reuters hírügynökséggel osztotta meg az információt, miszerint a Blue Origin ûrrakéta 200 és 300 ezer dollár között vinne utasokat az ûrbe.

Lehet spórolni: jövõre indul a jegyvásárlás turista világûr-járatokra

Gazdaság2018.06.25, 12:07

A Quartz a Space News értesülése alapján arról számol be, a Blue Origin, az Amazon alapítójának, Jeff Bezosnak az ûrhajózási vállalata, már jövõre megkezdi a jegyek árusítását az elsõ ûrturista járatokra.

Akik harmincas éveikben lettek sikeresek

Gazdaság2018.06.07, 16:24

Számos olyan híresség és vállalatvezetõ van, aki a harmadik x után ért el pályája legizgalmasabb szakaszához.

Már most kezdhet spórolni a család új, fajtiszta robotkutyájára

Gazdaság2018.05.14, 13:50

2019-ben már bárki megvásárolhatja magának a Boston Dynamics fejlesztette robotkutyát, a SpotMinit. Az egyre fejlettebbé váló robotkedvenc egyik darabjával, ahogy az Origo is beszámolt arról, a világ leggazdagabb embere, az Amazon-vezér, Jeff Bezos is nagy feltûnést keltett egy konferencián - bár lehet, helyesebb a SpotMinikre mostantól "példányként" hivatkozni.

A Walmart megszívatta a világ leggazdagabb emberét

Gazdaság2018.05.08, 11:23

Óriási harc folyik a világ legnagyobb vállalatai között India e-kereskedelmi piacáért. Sokáig úgy tûnt, hogy ezt az országot is bekebelezi az Amazon, azonban egy amerikai konkurens keresztbe tett, és megvette a legnagyobb indiai online bolt háromnegyedét.

Szupertitkos robotot fejleszt a világ leggazdagabb embere

Gazdaság2018.04.25, 15:23

Eddig csak science fiction filmekben láthattunk arra hatékony példát, hogy egy robot az ember kérését teljesítve segít neki az otthonában. Csak idõ kérdése, hogy mikor köszönt be ez a korszak, és nagyon úgy tûnik, hogy Jeff Bezos és az Amazon akar az elsõ lenni ezen a téren.

Végre elárult egy fontos titkot a világ leggazdagabb embere

Gazdaság2018.04.19, 11:47

A világ leggazdagabb embere, Jeff Bezos évek óta küld az Amazon részvényeseinek egy levelet, amelyben leírja, hogy mi történt a már lezárt üzleti évben. Azonban a vezérigazgató a legutóbbi levélben elárulta, hogy hány elõfizetõje van a Prime szolgáltatásnak, erre korábban soha nem volt példa. A hír hallatára a részvények szárnyalni kezdtek.

A világ leggazdagabb emberének alkalmazottai üvegbe pisilnek

Gazdaság2018.04.16, 16:56

A világ legismertebb cégei igyekeznek az embereik számára megfelelõ munkakörülményeket biztosítani. Azonban az Amazon raktáraiban akkora a hajtás, hogy sokan inkább nem is isznak munka közben, mert a mellékhelyiségben töltött idõ rontja a teljesítményüket. A cég alkalmazottjainak háromnegyede félve használja a mosdót.

Robottal látták együtt a világ leggazdagabb emberét

Gazdaság2018.03.22, 12:28

Jeff Bezos, az Amazon elsõ embere, jelenleg pedig a világ leggazdagabbja, futurisztikus jelenet fõszereplõje volt a vállalat éves konferenciáján. Avagy "csak" az egyik fõszereplõje, kísérõje mellett.

A kínai vereség után indiai kaját árul az Amazon

Gazdaság2018.03.08, 13:42

Miután Kínában nem volt olyan sikeres, mint a világ többi részén, Jeff Bezos az Amazon vezetõje új irányba tereli a cégét az ázsiai piacon. Kínában az Alibaba és a JD.com népszerûségével nem tudott versenyezni az amerikai vállalat, Indiában viszont 1,3 milliárd ember várja, hogy felfedezhesse az online vásárlás világát.

Itt a Forbes listája, érdekességek a világ milliárdosairól

Archívum2018.03.07, 11:52

Immár hivatalos, hogy Jeff Bezos, az Amazon vezetõje a világ leggazdagabb embere. A Forbes magazin éves listáján Bezos átvette Bill Gates korábbi elsõ helyét. Mindeközben globálisan rég nem látott ütemben bõvült a vagyonosok köre.

Washingtonban készül az Amazon?

Gazdaság2018.03.06, 13:15

Azóta folynak a találgatások az Amazon elektronikus kereskedelemmel foglalkozó amerikai cég második központjának helyszínérõl, mióta elkészült a Seattle-i irodaház és az ahhoz tartozó három óriásgömb. A Business Insider híroldal szerint egyre valószínûbb, hogy az új központ az amerikai fõvárosban, Washington DC-ben lesz.

Félelmetes, hogy milyen robotok épülnek manapság

Gazdaság2018.03.05, 13:02

A robotika egyre rohamosabban fejlõdik, melynek újabb ékes bizonyítéka a Hankook Method-2-es modellje. A gép olyan, mintha a filmvászonról lépett volna le. A 4 méteres monstrumot 100 millió dollárból fejlesztették, és bár lennének vevõk a gépre, az egyelõre nem eladó.

Az Amazon több száz munkavállalójától válik meg

Gazdaság2018.02.13, 13:32

Értesülések szerint az elektronikus kereskedelemmel foglalkozó cég több száz alkalmazottját bocsátja el, a vállalat Seattle-i, nemrég átadott irodakomplexumában dolgozókat éppúgy érinti a dolog, mint a globális csoportokat.

Mi lenne, ha a gazdagok is beszállnának egy ország költségvetésébe?

Gazdaság2018.02.12, 20:44

Hány napig tudna mûködni az a kormány, amelynek kiadásait az ország leggazdagabb embere fedezné? A Bloomberg 2018-as Robin Hood indexe 49 országot vizsgált, míg a vagyonos emberek 2017. december végén meglévõ nettó vagyonát vetette össze a kormányzat kiadásaival. Érdekesség, hogy a listán csupán négy ország található, ahol nõk a leggazdagabbak: Angola, Ausztrália, Chile és Hollandia.

Az Amazonnal a világverõ milliárdos vagyona is szárnyal

Archívum2018.02.02, 12:22

Az Amazon csütörtöki gyorsjelentését követõen Jeff Bezos, a cég vezérigazgatójának összvagyona elérte a 120 milliárd dollárt. Ezzel Bezos még tovább növelte az elõnyét a második Bill Gates elõtt, ahogy vállalata kedvezõ eredményeket közölt.

Gigantikus egészségügyi szolgáltatót hoz létre három nagyvállalat

Gazdaság2018.01.31, 12:19

Soha nem látott jellegû és volumenû együttmûködést jelentett be három amerikai óriáscég. Az Amazon, a JP Morgan Chase és a befektetõguru Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway, közösen indítanak egészségügyi szolgáltató intézményt munkavállalóiknak. A bejelentés szerint, a létrehozandó intézmény nem törekszik profit termelésére – írja a CNBC.

A világ leggazdagabb embere újabb 3 milliárdot keresett

Gazdaság2018.01.31, 11:17

Jeff Bezos, az Amazon alapítója és vezérigazgatója a világ leggazdagabb embere az amerikai Forbes magazin számítása szerint. Az újabb 2,8 milliárd dolláros növekedést annak köszönheti, hogy Amazon Go üzlet megnyitását követõen az e-kereskedelmi óriás árfolyama 2,5 százalékot emelkedett.

Ehhez az új menõ irodához mini-esõerdõ is jár

Gazdaság2018.01.30, 15:49

A négymilliárd dolláros három, fákkal teletûzdelt gömbjének tervrajzát három éve kapta kézhez az e-kereskedelmi óriás, az Amazon alapítója, Jeff Bezos. A most átadott irodaház és a hozzá tartozó három üveg-acélgömb pedig nemcsak irodákat és tárgyalókat, hanem egy Rubi nevû fát, függõhidat és vízesést is rejt.

Elképesztõ számokat produkált tavaly az Amazon

Gazdaság2018.01.03, 15:54

A világ leggazdagabb embereként zárta az évet Jeff Bezos, az Amazon tulajdonosa. Most kiderült, hogy milyen õrült mennyiségû rendelés érkezik csak az Amazon Prime szolgáltatáson keresztül. A legnépszerûbb termékek között van egy igen meglepõ is.

Rekordokat hozott az amerikai Fekete Péntek

Archívum2017.11.27, 13:30

Több részvény árfolyama mellett az online eladások is új csúcsot ütöttek meg pénteken, ahogy az Egyesült Államokat letarolta a Fekete Péntek vásárlási hulláma. Ezzel együtt az Amazon vezérének vagyona átlépte a 100 milliárd dolláros álomhatárt.

100 milliárd dollárt ér az Amazon alapítója

Techbázis2017.11.25, 17:23

Jeff Bezos ezzel átlépte azt a határt, amit elõtte csak egyetlen ember tudott korábban, és jelenleg messze a világ leggazdagabb embere.

Amerika három leggazdagabb emberének több a pénze, mint a fél országnak

Gazdaság2017.11.10, 14:33

Minden bizonnyal keveseket lep meg a tény, hogy a gazdag és a szegény emberek vagyona között óriási a szakadék, és a világ pénztömegének jelentõs része egy szûk elité. Azonban a Forbes listájának elemzése egészen megdöbbentõ adatokat hozott ki, például azt, hogy a Bezos-Gates-Buffett trió vagyona megegyezik a fél Egyesült Államok vagyonával.

Hoppá, mégsem Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere

Gazdaság2017.07.28, 11:38

Nagyon rövid ideig volt a világ leggazdagabb embere az Amazon alapítója. A webáruház tulajdonosa csak néhány óráig élvezhette az elsõ helyet, mert az Amazon második negyedéves jelentése miatt a részvények árfolyama visszaesett, így újra Bill Gates a legvagyonosabb ember a Földön.

Õk bukták a legtöbbet, amikor tegnap beszakadt az amerikai tõzsde

Gazdaság2017.05.18, 16:07

A világ leggazdagabbjai 35 milliárd dollárt veszítettek, amikor a felerõsödött amerikai belpolitikai bizonytalanság miatt lejtmenetbe kapcsoltak a világ tõzsdéi.

Trónfosztás jöhet a szupergazdagok között

Gazdaság2017.04.28, 16:33

Több mint 3 milliárd dollárral növelte vagyonát csütörtök este az Amazon vezérigazgatója, ahogy cégének részvényei felívelést mutatottak a zárás utáni kereskedésben. Ezzel Jeff Bezos közelebb került a világ leggazdagabb emberéhez.

Az Amazon vezetõje is meghódítaná a világûrt

Archívum2017.04.08, 15:35

Az Amazon alapítója és vezetõje, Jeff Bezos évente egymilliárd dollár értékben ad el Amazon-részvényeket, hogy finanszírozza a Blue Origin nevû vállalatának mûködését. A cél az, hogy embereket küldjenek az ûrbe. 

Õ a második leggazdagabb ember Bill Gates után

Gazdaság2017.03.31, 00:38

Jeff Bezos lett a világ második leggazdagabb embere az idén. Az Amazon alapítójának vagyona 10,2 milliárd dollárral nõtt egy év alatt, Warren Buffett viszont 4,7 milliárd dollárt bukott Trump beiktatása óta.

Meggazdagodás határok nélkül

Gazdaság2015.08.17, 16:20

A világ leggazdagabb üzletemberei között számon tartott Jeff Bezos Amazon vezér alaptalannak tarja alkalmazottai panaszait.

Beindította a pénzszivattyút az Amazon-vezér

Gazdaság2015.08.06, 18:33

Soha nem keresett még ennyi pénzt egyetlen eladási hullámmal. Nagyon jól idõzítette a kiárusítást.

7 milliárddal lett gazdagabb pár perc leforgása alatt

Gazdaság2015.07.24, 10:12

Jelentõs meglepetéssel szolgált az Amazon második negyedéves gyorsjelentése, hisz a piac által várt veszteség helyett szép profitot sikerült összehoznia a vállalatnak. Nem is maradt hatás nélkül a siker, a csütörtök esti zárás utáni kereskedésben 17 százalékot erõsödtek a cég részvényei, jókora vagyonnal gazdagítva a cégalapítót.

Így lehet 5 milliárd dollárral gazdagodni egy nap alatt

Gazdaság2015.04.26, 18:39

Jeff Bezos, az Amazon.com alapítója és legnagyobb részesedéssel bíró tulajdonosa a világ egyik legboldogabb embere lehetett pénteken.

Belebuktál? Örülj neki!

Gazdaság2015.06.16, 11:07

Jeff Bezos, az Amazon alapító CEO-ja köztudottan ritkán nyilatkozik, ám amikor megszólal, okkal figyel rá az egész üzleti világ.

Kitört a könyvháború! Stephen King és Paul Auster is hadat üzent az Amazonnak

Archívum2014.08.14, 12:59

Jeff Bezost, az Amazon atyját sokáig a könyvvilág Robin Hoodjának tartották.  Most mégis a szakma legfontosabb szereplõi, maguk az írók lázadtak fel ellene, pontosabban a gigavállalat módszerei ellen. 909 amerikai író, köztük olyan közismert szerzõk, mint Stephen King, John Grisham vagy Paul Auster írták alá a New York Timesban közzétett tiltakozó levelet.

Az Amazon is ad egy pofont az iPhone-nak

Techbázis2014.06.19, 09:11

Az internetes óriás elsõ okostelefonját nem kell folyamatosan tapizni, mert szenzoraival az arcunkat lesi. Az idei év egyik legjobb mobilja lehet az Amazoné.

9000 százalékot keresett Buffett a Washington Poston

Gazdaság2013.08.06, 11:21

250 millió dollárért veszi meg a híres Washington Postot Jeff Bezos, az Amazon alapítója. A nyomtatott sajtó vergõdésének újabb fontos állomása a lap eladása, de messze nem egyedülálló, hiszen egyre-másra zárják be vagy adják milliárdosok kezébe a valaha szebb napot megélt nagy napilapokat. A Washington Post történetének viszont van egy nagy nyertese is: Warren Buffettrõl megint kiderült, hogy gigászi pénzeket keresett az elmúlt évtizedekben a Washington Post legnagyobb befektetõjeként.

Buborékokba költözik az Amazon

Techbázis2013.05.24, 08:43

Az Apple után az Amazon cég is futurisztikus irodaházba fog költözni: a cég Seattle-ben fogja felhúzni óriási buborékokra hasonlító új központját, amelyek belseje nem csupán irodáknak és éttermeknek, hanem egy hatalmas fákkal és egyéb növényekkel telített biodómot is tartalmaz majd, amely a kellemes klíma megteremtésében jut kulcsszerephez.

Leiskolázta riválisait az Amazon

Techbázis2012.09.06, 23:09

Legújabb olcsó, de nagyon fejlett táblagépeivel az Amazon egyelõre csak az amerikai piacon fog robbantani, de a cég Kindle Paperwhite nevû legújabb, papírminõségû képernyõvel szerelt e-könyv-olvasója itthon is népszerû karácsonyi ajándék lehet az idén.

Lezuhant az Amazon vezetõjének ûrhajója

Techbázis2011.09.06, 10:43

Sikertelen volt a Blue Origin magán ûrcég ûrhajójának tesztje, az eszköz elérte a 14 ezer méteres magasságot, majd lezuhant. Az Amazon vezérigazgatója által alapított cég több mint tíz éve dolgozik egy repképes ûreszközön.

Légzsák fogja védeni a jövõ mobiltelefonját

Techbázis2011.08.15, 11:08

A több tízezer forintos alkatrészek cseréje helyett elpukkant légpárnákat és kipattant rugókat kell majd cserélni a jövõ okostelefonján. Az Amazon vezérigazgatója és alelnöke által szabadalmaztatott eljárás az autóiparból ismerõs módszerekkel védené meg az összetöréstõl a leejtett kütyüket.

Jól sikerülnek a továbblépõ techguruk második dobásai

Archívum2011.07.25, 09:36

Ha a személyi számítógép, és ezen belül az Apple nem bizonyul óriási üzletnek, talán sosem készül el a Toy Story vagy a WALL-E. Tudták, hogy a Paypal alapítója bármikor ki tud lõni egy mûholdat az ûrbe? Összegyûjtöttük a technológiai guruk milliódolláros megvalósított álmait.

Megelõzték az e-könyvek a hagyományost az Amazonnál

Archívum2011.05.20, 10:51

Április óta több e-könyvet adnak el az Amazon.com-on, mint nyomtatottat - jelentette be Jeff Bezos, a világ legnagyobb online könyváruházának alapító-vezérigazgatója. A siker fõleg a Kindle e-könyv-olvasónak tudható be, de azért még korai temetni a könyvnyomtatást: a kütyü ugyanis nem váltja ki mindenhol a papírkönyvet.

Tuningolt e-könyvolvasó az Amazontól

Archívum2009.02.09, 18:41

Bemutatta digitális könyvolvasójának új verzióját az Amazon. A Kindle sokkal véknyabb elõdjénél, jobb kijelzõt kapott, és már 3G-s mobilneten tölti le az olvasnivalót. A készüléket Jeff Bezos, az Amazon elnöke mutatta be a Morgan Library and Museum-ban tartott rendkívüli sajtótájékoztatón.

Elõzõ
Következõ