JC Penney

címke rss

Hiába jött az Apple guruja? - Óriásit bukott a kiskereskedő

Tavaly érkezett az Apple kiskereskedelmi guruja a vezérigazgatói székbe, de eddig nem tudta talpra állítani a JC Penney-t. Az elmúlt negyedévben tizenháromszor akkora volt a veszteség, mint az elemzők hitték, miközben az értékesítés több mint egynegyedével csökkent egy év alatt. Mélyrepülésben a részvény, ami akár magával ránthatja a szektor többi szereplőjét is a nyitásban.  

Már a nagytulajdonos sem bízik az amerikai áruházláncban

Gazdaság2013.03.05, 15:12

Megszabadult a JC Penney-ben meglévő részesedésének felétől a Vornado Realty Trust, mely az áruházlánc második legnagyobb tulajdonosának számított. Az értesüléseket egyik társaságnál sem kívánták megerősíteni, ugyanakkor az ügyhöz közel álló források elmondták, a Vornado 10 millió darab részvényt öntött a piacra, ami nagyobb esést okozott a rekordgyenge negyedévet záró JC Penney árfolyamában. A nagytulajdonos az áruházlánc múlt héten közétett, az elmúlt húsz év egyik leggyengébb gyorsjelentése után dönthetett az értékesítések mellett.

Rosszul ment az áruházláncnak, "alig" kap fizetést a vezető

Archívum2013.04.04, 16:58

Visszavágták 50 millió dollár feletti fizetését a JC Penney amerikai áruházlánc vezérigazgatójának, mivel kinevezése óta intézkedéseivel nem tudta növelni a társaság árbevételét. Amióta Ron Johnson áll a cég élén a részvényárfolyam több mint 50 százalékot zuhant. A társaság költségei csökkentése érdekében már csaknem 20 ezer embert bocsátott el, és a folyamatnak még nincs vége, további 2 ezren veszíthetik el állásukat az idei évben.

Gyengén teljesített, kirúgták a vezért

Gazdaság2013.04.09, 21:11

Elválnak a JC Penney és vezérigazgatójának útjai, ugyanis Ron Johnson elhagyja az amerikai kiskereskedelmi céget. 2011 novemberében még nagy várakozásokkal érkezett az Apple-től, a hozzá fűzött reményeket azonban nem sikerült visszaigazolnia. Vezetése alatt a JC Penney értékesítése 2012 negyedik negyedévében például két évtizedes mélypontra esett, valamint a részvény árfolyama is megfeleződött a másfél év során.

Kegyvesztetté váltak a korábbi vezetők

Gazdaság2013.04.12, 08:09

Újabb három vezetőtől szabadul meg a JC Penney, a frissen kirúgott alkalmazottak mind a korábbi vezérigazgató, Ron Johnson emberei voltak, akik még az Apple-nél is együtt dolgoztak az korábbi vezérrel. A hír hatására szárnyakat kapott a kiskereskedelmi cég árfolyama, és már több mint 3 százalékos pluszban mozog.

Ha Soros beszáll, megőrülnek a befektetők

Archívum2013.04.26, 13:00

A híres befektetési guru, Soros György alapja közel 8 százalékos részesedést szerzett a komoly gondokkal küszködő, és jelentős átalakuláson áteső JC Penney kiskereskedelmi láncban. A hírre 7 százalékot ugrott a részvény árfolyama az amerikai piaczárás utáni kereskedés során, így bő két hét alatt már mintegy 17 százalékos pluszt tud felmutatni.

Dőlnek a milliárdok Soros cégéhez

Archívum2013.04.29, 18:40

Soros György vásárlásai további nagybefektetőket csalogathattak a JC Penney amerikai kiskereskedelmi lánchoz, ugyanis legalább két hedge fund kezdte el vásárolni a vállalat részvényeit az utóbbi napokban. A múlt hét óta Soros érdekeltségébe tartozó társaság ráadásul több milliárd dolláros hitelt fog kapni a Goldman Sachs-tól a likviditási helyzetének javítása érdekében. Ezzel enyhülhetnek Bill Ackman hedge fund guru aggodalmai, mivel az új tulajdonosok érkezése és az óriási hitel azt jelentheti, hogy a cég jó úton halad az eredményeinek javítása felé.

Pofon az amerikai szupermarketnek

Gazdaság2013.08.01, 18:59

10 százalékos zuhanáson van túl az amerikai JC Penney árfolyama, miután a New York Post értesülései szerint a CIT felhagy a kiskereskedelmi cég beszállítóinak finanszírozásával. A részvény árfolyama gyakorlatilag az áprilisi vezetőváltás során tapasztalt szintekre esett vissza, hiszen ezentúl a szupermarketek akkor kapnak árut, ha azt készpénzben ki is egyenlítik partnereik felé. A befektetőknek rossz üzeneteket küldhet egy ilyen lépés, ami akár komolyabb problémákat is okozhat a JC Penney-nél.

Bedobta a törölközőt a hedge fund guru

Archívum2013.08.13, 18:08

A vezetőséggel való összetűzése miatt elhagyja a JC Penney igazgatóságát Bill Ackman hedge fund guru, aki egyébként nagyobb részesedéssel is rendelkezik a cégben. A vita a vezérigazgatói poszttal volt kapcsolatos, ugyanis Ackman új vezetőt szeretett volna látni a cég élén, míg az igazgatóság és Soros György alapja is a jelenleg regnáló Myron Ullmant támogatta. A JC Penney árfolyama idén eddig közel 40 százalékkal esett, és eddig nem is látható a fordulat.

Bedobta a törölközőt a híres hedge fund guru

Archívum2013.08.27, 13:46

Nem sokkal az igazgatóságból történt lemondása után, több száz millió dolláros veszteséget elkönyvelve összes JC Penney részvényét eladta Bill Ackman, a Pershing Square Capital neves hedge fund menedzsere. Mivel 18 százaléknyi pakkról van szó, a tranzakció mindenképp szóra érdemes, még úgy is, hogy Ackman már korábban is jelezte értékesítési szándékát.

Előző
Következő