Javier Zanetti

címke rss

Budapesten derült ki, Zanetti miért nem akar edző lenni

A Szent Pál Akadémia FC és a világhírű Inter közötti megállapodásnak köszönhetően egy új futballakadémia született, az első bemutató edzést pedig a milánóiak legendája, egyben alelnöke, Javier Zanetti tartotta Budapesten. A DIGI Sport híradójának elmondta, miért nem szeretne edző lenni, és arról is beszélt, hogy a Milant vagy a Juventust tartja-e csapata nagyobb riválisának.

Aki az esküvője napján is edzett

Sport2014.05.14, 20:15

Visszavonul Javier Zanetti. Az Inter legendája gyerekként tejet hordott, egy csapattársát megtérítette, több klubcsúcsot tart. De leginkább arról híres, hogy 19 éven át olyan alázattal tette a dolgát, mint senki más.

Zanetti 39 évesen, sérülten hosszabbított

Archívum2013.06.12, 14:03

Az Internazionale labdarúgócsapata egy évvel meghosszabbította 39 esztendős csapatkapitánya, Javier Zanetti június 30-án lejáró szerződését.

Zanetti nem hajlandó feladni

Archívum2013.04.29, 17:04

A következő szezonban is szeretne még futballozni Javier Zanetti, az Internazionale argentin csapatkapitánya, aki vasárnap a Palermo elleni bajnokin szenvedett Achilles-ín-szakadást.

Zanetti karriere csúnya sérüléssel érhet véget

Sport2013.04.28, 19:59

Nem csupán a mérkőzést, hanem csapatkapitányát is elveszítette az Internazionale a Palermo ellen, mivel Javier Zanetti Achilles-ín-szakadást szenvedett a vasárnapi találkozón.

Az igazi veteránok

Sport2013.01.21, 15:32

Az ideális futballistakornak a húszas évek második felét tartják, de az nem számít ritkaságnak, hogy egy játékos harminc fölött is magas színvonalon futballozzon, habár ilyenkor már gyakran leveteránozzák a sportriporterek. Pedig akadnak néhányan, akik még negyven felett sem koptak ki az élvonalból. 

Zanetti lement kutyába

Archívum2013.01.14, 10:18

Furcsa gólörömöt produkált 39 éves létére az Inter legendája, Javier Zanetti a Pescara elleni bajnokin. A vezetés megszerzése után a kispadhoz szaladt, négykézlábra ereszkedett, majd elhevert, és élvezte, ahogy a bordáját lapogatják.

A nap sportképei: Milan- és Inter-mezt kapott a pápa

Archívum2012.06.02, 15:47

A Családok VII. Világtalálkozóját a milánói focistadionban rendezték meg. A rendezvényen XVI. Benedek pápa egy-egy mezt kapott a város két klubcsapatának legendájától, Franco Baresi egy Milan-,  Javier Zanetti pedig egy Inter-mezt adott neki.

Inter-zakó a San Siróban, piros Zanettinek

Sport2011.12.04, 00:36

Milánóban győzte le az Internazionalét az Udinese az olasz bajnokságban, a hazaiak ikonját, Javier Zanettit a mérkőzés hajrájában kiállították. Később ugyancsak pirosat kapott az udinei Damiano Ferronetti, a végjátékban mindkét csapat büntetőt rontott. A Napoli hatgólos meccsen múlta felül a sereghajtó Leccét, de már 3-0-ra és 4-1-re is vezetett.

Ronaldóval, Messivel és Gomezzel támad a világválogatott

Archívum2011.11.07, 09:25

Cristiano Ronaldónak és Lionel Messinek lassan bérelt helye van álomcsapatunkban, és ezúttal sem maradhattak ki. Az együttes azonban most rajtuk kívül is kifejezetten nagy nevekből áll, majdnem mindenki sokszoros válogatott.

Zanetti 41 éves koráig játszana az Interben

Archívum2011.10.11, 14:27

A 2013/14-es szezon végéig akar az Internazionale labdarúgócsapatában játszani Javier Zanetti, a milánói kék-feketék argentin kapitánya.

Nincs pánikhangulat a szezont három vereséggel kezdő Internél

Archívum2011.09.15, 11:06

Az Internazionale három vereséggel kezdte a szezont, mivel az olasz Szuperkupában a Milantól, majd a bajnokságban a Palermótól, szerdán pedig a Bajnokok Ligájában hazai pályán a Trabzonsportól kapott ki, ennek ellenére az olasz csapatnál nem beszélnek krízisről.

Zanetti 38 évesen is imád edzeni, nem gondol visszavonulásra

Archívum2011.05.11, 07:21

Esze ágában sincs visszavonulni Javier Zanettinek, az Internazionale 38 esztendős argentin légiósának.

A bekkelés ellenszerét keresi a brazil válogatott

Sport2011.03.31, 19:18

Idén a Copa América lesz a legrangosabb focitorna, a favorit szokás szerint Argentína és Brazília. Mindkét gigász átalakítja a csapatát a balul sikerült 2010-es vébé után: Brazília a védekező csapatok elleni focit tanulja és Robinhót fegyelmezi, míg Argentína a Barcelonát utánozza és Lionel Messire épít, csakhogy a barcás stílusú válogatott társak közül Agüero és Tévez az előző szövetségi kapitány, Diego Maradona kedvence volt.

Csak a haja a gyengéje az elnyűhetetlen Zanettinak

Sport2011.01.20, 11:21

Tizenöt éve futballozni valamelyik topligában már önmagában elismerésre méltó teljesítmény, de mindezt egyetlen klubnál végrehajtani hatalmas bravúr. Javier Zanetti ráadásul mindezt egy sztárcsapatban, az Interben tette: szerda este a Cesena ellen 520. alkalommal lépett pályára a Serie A-ban, megdöntve ezzel a klubrekordot - és hol van még a pályafutása vége.

Raúl újra a világválogatottban

Archívum2010.12.20, 07:56

Az időjárás alaposan megtréfálta az európai futballszurkolókat, hétvégén több topligás bajnoki is elmaradt, köztük olyan rangadók, mint a Chelsea-Manchester United, vagy a genovai derbi. A világválogatottra ezúttal a latin fölény jellemző, két-két spanyol, brazil és argentin focista mellett egy portugál is bekerült.

Argentinjai lőtték döntőbe az Intert a klubvébén

Sport2010.12.15, 20:41

Az Abu-Dzabiban zajló klubvilágbajnokságon Mazembe-Internazionale döntőt rendeznek, miután az olasz futballcsapat magabiztos győzelmet aratott az elődöntőben a dél-koreai Szongnam Ilhva Csonma felett.

A kapitány és a BL-döntő hőse is marad az Internél

Archívum2010.08.10, 10:41

Az argentin Javier Zanetti és honfitársa, Diego Milito is meghosszabbította szerződését a labdarúgó Bajnokok Ligájában címvédő Internazionalénál.

Az argentin klasszis a távollétében is példakép

Archívum2010.06.20, 12:21

Az Internazionale csapatkapitánya, Javier Zanetti ugyan nem került be az argentin keretbe, de ennek ellenére nagyon szorít a csapatnak.

Zanetti hétszázadszor Inter-mezben

Archívum2010.05.22, 09:59

Javier Zanetti, az Internazionale csapatkapitánya éppen hétszázadszor lép majd pályára a milánói együttes színeiben a labdarúgó Bajnokok Ligája esti madridi döntőjében.

Cambiasso és Zanetti sem kell Maradonának

Archívum2010.05.12, 09:24

A Bajnokok Ligája döntőjébe jutott Internazionale két tapasztalt alapembere, Javier Zanetti és Estaban Cambiasso sem került be a Diego Maradona 30 fős argentin keretébe.

Akikre nem vonatkozik a rotáció - a topligák vasemberei

Sport2008.12.08, 11:41

Manapság, amikor a klubok egy szezonban akár közel 60 tétmérkőzést is játszanak, az edzők nagy része nem ragaszkodik egy állandó kezdőtizenegyhez, hanem a rotációs szisztémának megfelelően akár meccsről meccsre is változtatja az összeállítást. Ez alól még a kulcsemberek sem jelentenek kivételt - csak nagyon kevés labdarúgó mondhatja el magáról, hogy régóta nem hiányzott csapata bajnokijáról. De azért vannak néhányan...

BL: Rómában botlott a Chelsea, Cipruson ikszelt az Inter

Sport2008.11.05, 07:24

Kedden nyolc mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó Bajnokok Ligája. A 4. forduló egyik rangadóját az olasz fővárosban játszották, ahol a idén csak bukdácsoló AS Roma könnyedén verte 3-1-re az angol Chelsea-t. Meglepetésre három gólt kapott, s csupán döntetlent ért el az olasz Inter a ciprusi kiscsapat, a Famaguszta vendégeként. A Barcelona ezúttal 1-1-re volt jó a svájci Basel ellen, míg a Liverpool Gerrard 95. percben szerzett büntetőjével mentett pontot az Anfield Roadon az Atlético Madrid ellen.

Javier Zanetti példátlan rekordot ért el

Sport2008.09.27, 19:55

Az olasz bajnokság hétközi fordulójában az FC Internazionale a vártnál nehezebben, csak 1-0-ra győzte le a Leccét, de a találkozó mégis emlékezetes marad a milánói szurkolók számára. Ez volt ugyanis a 600. mérkőzése a klub színeiben az argentin Javier Zanettinek. Ez különösen nagy szám, főleg ha figyelembe vesszük, hogy egy légiósról van szó - Zanetti esete ebből a szempontból szinte példátlan a mai futballban.

Totti álomgóljára volt válasza az Internek

Sport2008.02.28, 11:25

A Serie A 25. fordulójának csúcsrangadóján az AS Roma Franceso Totti parádés gólját követően egészen a 88. percig vezetett az Inter ellen, ám ekkor a címvédő "őskövülete", az argentin Javier Zanetti távoli bombával egyenlített, így szinte biztossá vált, hogy idén is a milánóiaké lesz a scudetto. A német kupában a Wolfsburg a Hamburgot, a Bayern pedig a városi rivális 1860 Münchent búcsúztatta hosszabbításos találkozón. Az angol FA-kupa megismételt mérkőzésén a Middlesbrough a hosszabbításban "szerzett" öngóllal jutott a negyeddöntőbe.

Zanetti: Minden bajnoki cím különleges

Archívum2007.12.25, 16:17

Az FC Internazionale soraiban az elmúlt évtizedben rengeteg futballista megfordult, az állandóságot a milánói egyesületnél az argentin Javier Zanetti képviseli, aki 1995-ben érkezett a klubhoz. A jobbhátvéd, aki szükség esetén a bal oldalon, vagy akár a középpályán is bevethető, azóta több mint 400 bajnokit játszott az Inter színeiben, és a csapatkapitányi karszalagot is megkapta.

A futballedzők kedvencei

Archívum2007.12.14, 08:33

Az utóbbi hetekben az olasz FC Internazionale összeállítását böngészve érdekes dolgot lehetett észrevenni: a csapat mestere, Roberto Mancini részben kényszerűségből, rendre hátvédeket szerepeltetett a középpályán. Játszott egy sorral előrébb Javier Zanetti, vagy Cristian Chivu is. Mostanában mintha egyre gyakoribb lenne, hogy egyes focisták nem azon a poszton szerepelnek, ami korábban jellemző volt rájuk - de a labdarúgás történetében az ilyen "pozícióváltások" azért nem példa nélküliek.

Századosok a futballpályán

Sport2007.11.19, 13:27

A szombati, Bolívia elleni mérkőzésen az argentin válogatott védője, Javier Zanetti történelmet írt, hiszen 116. alkalommal húzhatta fel a címeres mezt, és ezzel megelőzte a rekordot korábban vele együtt tartó Roberto Ayalát. Nem Zanetti volt azonban az egyetlen focista a hét végén pályára lépett labdarúgók közül, aki már túl jár a 100. válogatottságán, és alighanem kevesen találnák ki, hogy melyik az az európai játékos, aki szombaton is ott volt nemzeti csapatában, és az öreg kontinensen a legtöbb válogatottságot számolja.

Javier Zanetti és Julio Cruz is vasutasként kezdte

Archívum2007.03.08, 17:20

Hetente jelentkező sorozatunkban olyan egyesületek rövid történetével ismertetjük meg olvasóinkat, amelyek ugyan nem tartoznak a sztárklubok közé, azaz nem nyertek sok bajnokságot, kontinentális kupákat, viszont ennek ellenére több klasszist adtak a futballvilágnak, ismert játékosok viselték a mezét. Következik az argentin CA Banfield.

Javier Zanetti újra az argentin válogatottban

Archívum2007.01.24, 12:39

Javier Zanetti újra meghívót kapott az argentin labdarúgó-válogatottba. José Pekerman szövetségi kapitány kihagyta a tavalyi németországi világbajnokságon szerepelt csapatból a szerinte idős jobbhátvédet. Pekerman utóda, Alfio Basile azonban számít a 33 éves Zanettire, aki az olasz Internazionaléban több mint 500-szor lépett pályára.

Az argentinoké a legmeglepőbb vb-keret

Sport2006.05.23, 11:28

A világbajnoki keretek kihirdetésekor a legnagyobb meglepetést talán az argentinok okozták azzal, hogy José Pekerman szövetségi kapitány kihagyta az FC Internazionale két klasszisát, Javier Zanettit és Walter Samuelt. A szakember híres arról, hogy szívesen váltogatja a csapat taktikáját, és még Argentínában is csak találgatni tudnak, miként fest majd a nemzeti tizenegy az első, Elefántcsontpart elleni mérkőzésen.

Zanetti kidőlt, Karagunisz elhagyta az Intert

Archívum2005.08.30, 17:13

Két játékost is elvesztett az Internazionale csapata, de amíg Javier Zanetti combsérülése miatt "csak" három hónapot kénytelen kihagyni, addig Georgiosz Karagunisz jó ideig biztos nem húzza magára a kék-fekete mezt, mert három évre a portugál Benficához szerződött.

Ki megy ma? - Salgado, Butt

Archívum2005.07.01, 12:43

Spanyol lapok szerint az FC Internazionale ajánlatot tett a Real Madridnak Míchel Salgadóért, noha éppen a napokban írt alá 2010-ig szóló szerződést csapatkapitányával, a Konföderációs-kupán az argentin válogatottban 101. mérkőzését játszott Javier Zanettivel.

Ecuador megtréfálta Pablo Aimarékat

Archívum2005.06.05, 13:18

Az éllovas (Franco - Milito, Coloccini, Samuel, Duscher, González, Cambiasso, Zanetti, Aimar, Rodríguez, Galletti összeállítású csapattal kiálló) argentinok 2-0-ra kikaptak a harmadik helyen álló Ecuador otthonában a dél-amerikai labdarúgó világbajnoki selejtezősorozat 14. fordulójában, így egyelőre nem biztosították a helyüket a jövő évi németországi tornán.

Ki megy ma? - Julio Cruz, Keller

Sport2004.11.13, 13:00

A Real Madrid érdeklődik az Internazionale argentin védője, Javier Zanetti iránt. A Manchester City a holland AZ Alkmaar középpályását, Danny Landzaatot figyeli.

Giggs Milánóba, Zanetti Londonba tart

Sport2002.10.17, 16:26

Massimo Moratti, az Internazionale elnöke Michael Ballack mellett egy másik világklasszis labdarúgóval, Ryan Giggsszel is szívesen megerősítené csapatát. Eközben az angol Chelsea szemet vetett a milánói csapat argentin játékosára, Javier Zanettire.

UEFA-kupa: Halmaiék ikszeltek a Parmával

Sport2002.02.22, 17:44

A döntetlen volt az egyeneredmény az UEFA-kupa csütörtöki játéknapján, hiszen a nyolcaddöntőkben megrendezett hat meccsből öt ikszre végződött. A Halmai Gábort és Pisont Istvánt felvonultató Hapoel Tel-Aviv hazai pályán végzett 0-0-ra a Parma együttesével.

Előző
  • 1
Következő