Jászai Mari

címke rss

Összeverte a súgót a színházigazgató

Archívum2018.12.15, 18:58

1837-ben közadakozásból felépült egy színház, 1841-től Nemzeti Színház néven emlegették, de ez leginkább azt fejezte ki, hogy a nemzetnek csak ez az egy színháza van. Aztán szerencsére a magyar színházi élet örvendetes fejlődésnek indult, és olyan változásokon ment át, amelyek következtében definiálni kellett, hogy mitől Nemzeti Színház a Nemzeti Színház, majd a célkitűzéseket meg is kellett valósítani. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb munkát Paulay Ede végezte el jó három évtized alatt, és ennek az időszaknak a második felében ő volt a Nemzeti igazgatója. Ahogy Ditrói Mór és Janovics Jenő, úgy Paulay Ede is egyszerre volt jelentős sszínész, ...

A nemzet cselédei

Archívum2018.01.08, 23:25

Mindketten a közönség dédelgetett dívái voltak. És bár azonos korban éltek, részben azonos színpadokon léptek fel, mintha nem is lettek volna egymás kortársai. Frissen kiadott memoárjaik feltárják a különbségeket, meg persze a hasonlóságokat is.

Breaksláger - az aluljáró slágerei

Archívum2006.06.13, 13:06

Ha zene tánc nélkül, akkor jazz-funk és James Brown, a slágerzene nagyon nem a mi világunk - kapjuk a választ a Jászai Mari téri aluljáró falának támaszkodva. Stábunk lenézett a pesti breaktáncosok alma materéhez, hátha akad valami dúdolni való - és akadt is, bár a rögtönzött Apostol- és Omega-feldolgozásokat azért nem szabadalmaztatnánk. Egy fiatal tehetség vállalta a lista összeállítását, bár azt leszögezte, társai nevében nem nyilatkozik.Aztán kacaj közepette gyorsan leadta voksait, "csá csumi csá", és már ment is vissza szaltózni.

A magyar színház ünnepe

Archívum2001.09.21, 11:00

A magyar dráma napját 1984 óta ünneplik szeptember 21-én: Madách Imre drámai költeményét, Az ember tragédiáját 1883-ban ezen a napon mutatták be a Nemzeti Színházban. Az 1859-1860-ban írott művet Paulay Ede vitte színre, a főbb szerepeket Nagy Imre, Jászai Mari és Gyenes László alakította.

Előző
  • 1
  • 2
Következő