Jared Leto

címke rss

Jared Leto thrillert rendez a milliárdos örökös elrablásáról

Unikornis2017.02.16, 11:27

Először csinál nagyjátékfilmet Jared Leto, aki a krimikirály James Ellroy eredeti forgatókönyve alapján ássa bele magát egy milliárdos örökös elrablásának ügyébe. 

Hírességek, akiket tinimamik neveltek fel

Life.hu2017.02.15, 10:24

Tizenévesen, a gimnázium évei alatt nem feltétlenül a legideálisabb gyereket vállalni. De ahogy az alábbi példák is bizonyítják majd, egy tinimami kicsit korán érkező gyerkőcéből is válhat sikeres, boldog felnőtt. Jöjjenek a hírességek, akiknek szülei meglepően korán vágtak bele a gyereknevelésbe.

Hihetetlenül ütős a Szárnyas fejvadász 2 előzetese

Film2016.12.19, 17:46

Azt várjuk a Szárnyas fejvadász 2049-től, hogy példaként ránthassuk elő a jövőben: lám-lám, filmklasszikusokhoz is lehet olyan folytatást készíteni, amely felér az eredetihez. Szupercsapat gyűlt össze a kamera előtt, és mögötte is, Ryan Gosling és Harrison Ford párosa mesebeli távlatokat nyithat, Denis Villeneuve rendezőben pedig a Sicario és az Érkezés óta vakon megbízunk. És persze az sem utolsó szempont, hogy a sci-fihez kiadott első előzetes fantasztikusan sikerült.

Megvan, hogy mikor mutatják be a Szárnyas fejvadász 2-t

Unikornis2016.10.07, 11:23

Tippelje meg, hogy melyik évben fog játszódni a Szárnyas fejvadász második része! A megfejtést, ahogy a premier dátumát is egy görgetéssel lejjebb találja.

Az emberkínzásnak egy különösen kegyetlen módját agyalták ki

Film2016.10.05, 19:14

De bemutatták, és gazdasági szempontból hatalmas sikert is aratott: a 175 millió dolláros költségvetéssel készült film 739 milliót szedett össze a világ mozipénztáraiban. Aki úgy érzi, szívesen költene még egy kicsit a Suicide Squad-ra, november 11-től megvásárolhatja digitális formában a 143 perces verziót, december 13-tól pedig fizikai valójában is birtokolhatja, akkor jön ki ugyanis DVD-n és Blurayen. Gyalázatosan és felháborítóan rossz film a Suicide Squad http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20160803-suicide-squad-ongyilkos-osztag-kritika-will-smith-jared-leto-margot-robbie-david-ayer.html Jared Leto szomorú, mertt ...

Ennél tökéletesebb Warholt nem is találhattak volna

Unikornis2016.09.21, 13:34

Úgy tűnik, Jared Leto rákattant az extravagáns figurákra. A Suicide Squad Jokerje után Andy Warhol bőrébe bújik, és nem kérdés, hogy ez baromi jól fog feküdni neki.

Harrison Ford már mosogatott is Budapesten

Film2016.09.13, 14:01

  Harrison Ford benézett egy budapesti bicikliboltba http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160910-harrison-ford-benezett-egy-budapesti-bicikliboltba-jared-leto-szarnyas-fejvadasz-2-ryan-gosling.html Harrison Ford Kisorosziban bicajozott http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160911-harrison-ford-kisorosziban-bicajozott-szarnyas-fejvadasz-2-racz-fogado-indiana-jones-han-solo.html Harrison Ford magyar kutyusokkal mosolygott http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160912-harrison-fordot-magyar-kutyak-kesztettek-mosolygasra-szarnyas-fejvadasz-2-kisoroszi-denis.html

Harrison Ford benézett egy budapesti bicikliboltba

Film2016.09.12, 19:59

Közel két hónapja forog Magyarországon a Szárnyas fejvadász második része, de volt, hogy hetek teltek el úgy, hogy egyáltalán nem adtak életjelet magukról a filmben szereplő híres hollywoodi színészek. Szombaton azonban Harrison Fordról és Jared Letóról is felkerült a netre egy-egy Budapesten készült fotó.

Jack Nicholsontól Heath Ledgeren át Jared Letóig: Joker leghíresebb megformálói

Life.hu2016.09.08, 14:52

A popkultúra legfélelmetesebb vigyorát és leghíresebb képregénygonoszát az idők során számos színész életre keltette már – az épp mozikban futó Suicide Squad egyik szereplőjeként most Jared Leto alakítja Jokert. Ennek apropóján utánanéztünk: kik voltak a nagy elődök, és kik lesznek az utódok?

Újabb világsztár érkezik Magyarországra

Archívum2016.08.23, 10:13

Az Alcon Entertainment közleményben tudatta a világgal, hogy júliusban állnak neki a Szárnyas fejvadász 2 forgatásának. Ryan Gosling után újabb színészt köszönthetünk Budapesten.