járatritkítás

címke rss

Kibabráltak Tarlósék a foghíjas fővárosi koalícióval

Itthon2008.03.28, 13:13

Két hiányzó kormánypárti képviselő miatt többségbe került a fővárosi közgyűlésben az ellenzék, amely ki is használta a ritka alkalmat: több határozati javaslatot is elfogadtatott, amelyek a BKV működését érintik. Az egyik értelmében a teherautók után szedett behajtási díjat a közlekedési cég kapná, ami a VEKE szerint azt jelenti, már nincs is szükség járatritkításra.

György: Spórolni csak csúcsidős járatritkítással lehet

Itthon2012.02.16, 09:55

A közszolgáltatási szerződés lejártáig célszerű a jelenlegi paraméterkönyv szerint működtetni a BKV-t György István főpolgármester-helyettes szerint. György a Tarlós István által felvetett járatritkításról azt mondta, hogy ilyen típusú megtakarítást csak akkor lehet elérni, ha csúcsidőszakban is kivonnak járműveket, ez azonban jelentős jegyárbevétel-csökkenéssel járna.

Teljesen elszigetelnek minket - morognak a nógrádiak a leállított vonatok miatt

Itthon2012.04.22, 10:57

Április közepe óta naponta 410 vonattal kevesebb jár az országban. A legtöbb járatleállás Nógrádban volt, ahol horrorvonaton szorongó emberek, kocsmában csocsózó iskolások és szájhagyomány útján terjedő buszmenetrend jelzi, hogy a gyors átállás nem volt zökkenőmentes. Sok helyi úgy érzi, semmit sem számít a Budapesten székelő kormánynak, ráadásul azt sem értik, miért nem szállhatnak fel azokra a szellemvonatokra, amelyek napjában többször utasok nélkül húznak el az ácsorgó emberek előtt.

Kevesebb vonatot akar a MÁV

Itthon2015.11.12, 09:07

Hivatalosan a szaktárca dönti el, hol mennyi vonat járjon, most mégis a MÁV-Start vezérigazgatója akarja megmondani, hogy mennyi: lényegesen kevesebb.

Kevesebb a vonat a jövő évi menetrendben

Itthon2015.11.19, 16:11

A hatékony és működő, ütemes menetrendi rendszerből kihúzogatott vonatokkal igyekeznek sprórolni a 2016-os MÁV-Start-menetrendben. Az ígért megtakarítás kevés, a tényleges még kevesebb lesz.

Jelentős járatritkítás Budapesten

Itthon2016.03.04, 12:15

Ha magyarul tanulunk, fontos, hogy meg tudjuk különböztetni az okhatározói és a célhatározói mellékmondatokat. Például: „Csökkentik a buszok számát, mert sokan átszoktak a metróra.” Vagy: „Csökkentik a buszok számát, hogy sokan átszokjanak a metróra.” Nem mindegy!

Évi 900 millió forintot akar spórolni a BKK a leállított buszjáratokkal

Itthon2016.03.16, 08:57

Másfél százalékkal csökkenne a teljes buszágazat teljesítménye, és 20-30 busszal kevesebbre lenne szükség, ha pontosan úgy szerveznék át a 4-es metróra hivatkozva a főváros buszjáratait, ahogy a BKK tervezi. De még változhatnak az elképzelések, szerdán még fogadják az utazók észrevételeit.

Cáfolja a BKK a budapesti járatritkítást

Itthon2016.08.22, 17:30

Cáfolja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), hogy mintegy 60 járatot érintő járatritkítási csomagot vezetne be szeptembertől, hogy évi mintegy 100 millió forintot spóroljon. Sőt – közölte a közlekedésszervező cég – az iskolaszezonban mintegy 200 járművel több közlekedik majd, mint most.

Járatritkítás miatt egy hároméves kisfiú fagyoskodik reggelente fél órát egy buszmegállóban

Archívum2019.01.11, 16:56

Egy hároméves kisfiú és édesanyja fagyoskodik reggelente egy fedetlen buszmegállóban fél órán keresztül, mert a járatritkítás miatt már csak így tudnak eljutni otthonuktól az óvodáig.